Zságot András

 

Kalandozások a helyesírás világában / III.

 

        Kalandozások a helyesírás világában – ez lesz művünk címének egy része, azért, mert kezünkbe vesszük a Magyar Tudományos Akadémia kiadványát, A magyar helyesírás szabályait, s pontról pontra haladunk, ha egy dőlt betűs példaszót találunk, azt rögtön felírjuk magunknak egy külön papírra, s ha elég dőlt betűs példaszó gyűlt össze, akkor ezeknek a példaszavaknak a műbe illesztésével írunk egy novellát vagy valamit.

        A harmadik részben, ebben a részben a szabályzat 14. c – 15. pontjaiban szereplő szavaiból írunk alkotást, nem biztos, hogy minden szót beleteszünk, de igyekszünk.

        Művünk célja kettős, bebizonyítjuk, hogy tudunk helyesen írni, másrészt a helyesírásra szeretnénk nevelni az embereket.

 

Goethe

 

            Igen, most Goethe címet viseli művem. Jól látható. S én is, mint minden író, előbb leírom, amit szeretnék, s csak amikor az utolsó pontot is kitettem, amikor már elégedetten hátradőlhetek, akkor eszem kedvenc csemegémet meg a konyhában, aztán visszatérek a dolgozószobába s címet adok annak a három, négy, öt oldalnak, amit aztán vagy olvasnak, vagy nem olvasnak.

            Goethe egyik kedvenc íróm, nála olvashatjuk, csak nála azt a történelmi érdekességet, hogy Tisza Kálmánt a háta mögött Márvány Zsoltnak becézték, de szerintem inkább gúnyolták.

            Már kész a Goethe című írásom, vajon hány oldal lesz gépelve, már kész van, s mint minden író, én is a végén adom neki a címet.

            Goethe, ez a legjobb cím, nem fogy a tollamból a tinta vagy alig, rövid cím, ismerek embert, öt-hat szavas címeket szokott kitalálni, van, aki meg azzal próbálkozik, hogy nem is ad címet az írásainak, mindenki gondolkozik, én is folyton gondolkozom, hogy tudnék sok pénzt szerezni isteni ötlettel.

            Goethéről eddig nem sokat írtam. Most élvezem az alkotást, sajnos, elkalandoznak a gondolataim, hiába írom a falra, a tévére, a hűtőre, hogy Goethe, Goethe, Goethe, percenként fel kell állnom, focizok a fehér szivacslabdámmal, s repül az idő sportolással, nem írással.

            Kérem, valaki jöjjön, tanítson engem rendre, tisztességre. Ha a Márvány-tengerről jön, ha az Égei-tengerről, nem bánom, ha a Tisza-partról, nem bánom, csak neveljen naggyá engem, olyan naggyá, aki Goethe lelkével s szellemével fel tudja venni a versenyt, olyan naggyá, aki kastélyban lakik, fegyelmezett, erénye a munka, az alkotás, nem a foci, a kaszinó.

            Most két út áll előttem. Goethéről írhatok egy összefoglalást, melyben az olvasható, amit előttem erről a németről leírtak. De ha márványt akarok, s majdan márvány sírkövet, akkor azt kell leírnom, amit eddig még senki nem állított Goethéről, s mostan ezt választom.

            Több részre tagolódik novellánk.

            Méh nem tudom, mennyire, ugyanúgy nem tudom, mint ahogy nem tudom, mi lesz a címe.

            Kerek égbolt, egy tiszt Kassákot olvas Magyarországon, amikor megszületik Goethe.

            Pillantsunk végig a földön, mert azt még senki nem írta le, mi történt akkor közel s távol Frankfurttól, amikor a kis Goethe megszületett. Amikor a nagy Goethe megszületett.

            Irán, Irak akkor még nem volt, talán Kasmír igen, amikor a kis Goethe megszületett egy galamb kis virágot vett a szájába, a kis virág a kis Goethét szimbolizálta, repült, repült nagyobb s nagyobb birodalmakat látott a galamb, s mindenhol mindenkinek hírül adta, megszületett a kis Goethe.

            De Goethe születésével egy időben másféle csodák is lejátszódtak.

            Az egyik legnagyobb, hogy Champagne-ban megszületett Gärtner, az ő születését, születésének hírét egy egér kissé lassan vitte szét óceántól óceánig.

            Gärtner és Goethe. Kié lesz a kistányér, kié lesz a mélytányér, kié lesz a díszes tányér, mi lesz a menü, cukor vagy só, Gärtner és Goethe versenyezhetett, mint a franciák és a németek.

            Gärtner is német volt és mégis francia.

            Csak egy Menyhért van, egy Gáspár, egy Boldizsár, s hogy ők hova mennek, Gärtnerhez vagy Goethéhez, nem tudom, ki dönti el, s hogy ők hova mennének, hova menne szíve szerint Gáspár, Menyhért, Boldizsár, keressük széles mozdulatokkal, mi a válasz, de Gáspár, Menyhért, Boldizsár kerek arccal néz. Egy csapat vadlúd húz el a közelben, Gáspár, Menyhért, Boldizsár inkább geodéziát tanulna, mosna a legrosszabb minőségű mosóporral, másolna reggeltől estig, csak ne kelljen arra a kérdésre válaszolni, Goethe vagy Gärtner, ki áll közelebb a szívükhöz.

            Goethe életét három részre lehet osztani, születés, élet, halál, naggyá vált, senki nem vitatja, isteni iramban élt, isteni iramban írt, nagyobb s nagyobb feladatok, én fel se sorolom, utána lehet nézni, csak azt írom le, említettem már, csak azt írom le, ami máshonnan meg nem ismerhető.

            Születés, élet, halál, most a születésre, Goethe születésére gondolunk, Gärtner és Goethe, az egyiknek a híre tiszavirág hosszúságú a halála után, de melyiké, azé, akihez nem látogat Gáspár, Menyhért, Boldizsár.

            Azt ne feledjük, Goethe és Gärtner korában nem volt gáz, illetve volt, mélyen a föld alatt, nem is gondolt rá senki, hogy égésre, melegítésre használják azt.

            Ezt azért fontos elmondani, hogy megértsük, a Goethe idején nőtt tiszafa nem azonos a mai tiszafával, akkor Gáspárnak, Menyhértnek, Boldizsárnak nagyobb jelentőséget tulajdonítottak, mint ma.

            Más kasztba tartozott Goethe és Gärtner, de a kaszt átkát megtörhette Gáspár, Menyhért, Boldizsár látogatása. Akihez a három említett személy megy, azelőtt szélesre tárul a világ, nem kell életét, még véletlenül se, válsággócban tölteni, ha netalán úgy érzi, kóros szél fú, ha úgy érzi, szelíd iróniáját nem értik, nem figyelnek rá, akkor elutazhat máshova, de ismétlem, csak az menekülhet el, akit meglátogat Gáspár, Menyhért, Boldizsár.

            Mondhatok én bármit, ismeretlen városneveket sorolhatok, Møsstrand s a többi, a Tisza menti magyarokat, még a Tisza menti koros magyarokat se tudom meggyőzni Gáspár, Menyhért, Boldizsár nem Goethéhez ment.

            Igen, Muñoz, egy spanyol rendőr a koronatanú, hogy Gáspár, Menyhért, Boldizsár Goethéhez ment, nem Gärtnerhez, s Muñoz, a koronatanú egy irodában levelet címez Czuczornak, s töviről hegyire mindent leír.

            Búcsúzzunk el Goethe gyerekkorától, Goethe csecsemőkorától, Goethe újszülöttkorától, s következzék egy szelet Goethe életéből, amennyiben eddig születését tárgyaltuk, most bepillantást nyerünk az életébe, valóban.

            Goethe költő lett, Gärtner iparos. Gärtner kissorozat-gyártásra adta a fejét, egész égerfából faragott mindenfélét, s szerfölött bosszantotta ez Goethét.

            Amikor Kiss Ernő Goethénél járt, előbb Georges Washingtonról tárgyaltak, majd Kiss Ernő elhívta Goethét a Tiszántúlra, de Gaal Erik egyik könyvéből tudjuk, Goethe sok helyen megfordult, sok helyre eljutott, de Magyarországra nem. S ez is Gärtner miatt. Gärtner úgy dolgozott, hogy ahhoz foghatót Európában nem találtunk. S ha Goethe fel akarta venni vele a versenyt, ha Goethe élni akart, akkor folyton megírandó alakok, események után kellett kutatnia, nem pihenhetett, mert nem pihent Gärtner se. S nemcsak emberfeletti iramban dolgozott mindkettő, Goethe és Gärtner, hanem az évek során mind nagyobb és nagyobb precizitással, nem nagyolták el feladatukat, a méhek a kasban irigyelhették Goethe és Gärtner teljesítményét, apró rovarok is lélekben kezet fogtak a két naggyal, mert nagy volt Goethe, s nagy volt Gärtner is.

            Gärtner az iparos, Goethe az irodalmár. De ha mind a kettő a biokémia felé fordul, s mégis eljutnak Magyarországra például, Tiszahátra, keletre, ott se lett volna nyugalmuk, ott is egymást nézték volna, keresték volna, a másik hol hibáz. S ha tehették volna, a másikra álmában egy kocsikereket dobtak volna, vagy a fejét a törzsétől leszelték volna, mert amennyi volt Goethe világa, annál kevesebb volt Gärtner világa.

            Cholnoky nagyollta Goethét, kicsinyellte Gärtnert, s látjuk, hiába akartunk elkanyarodni Goethe és Gärtner születésétől, egész életükben elkísérik egymást, kis részben, a gondolható legkisebb részben, életük legkisebb momentumaira nincs hatással a másik.

            Születés, élet összefolyik, állandó harcok, s a szél egyszer Goethe hajóját fújja, egyszer Gärtnerét, de inkább azt mondjuk, általában Goethe hajóját fújja, Gärtnerét alig. S kasza, a halál, ha jő, mert a koros Goethéhez és Gärtnerhez elérkezik majd, s erről is írunk, ha jő a halál majd s a nagygyakorlat leméretik, vajon ki lesz a boldogabb, azt tudjuk, hogy Goethe nevét aranycérnával hímezik, Gärtner nevét egy csapat fizikai munkáson kívül senki nem áldja, de ezer és millió fel nem tárt vallás, eszme, apró vélemény kis számban szavazat lehet Gärtner mellett, Goethe ellen.

            Én is hányszor találkozom vándorútjaim során vagy csak kenyérszelés közben, gondolatban, a magam Goethéjével, a magam Gärtnerével. Sőt, emlékszem olyan napra, amikor valóságos kis sorozat jött Gärtnerekből és Goethékből, nem szelelt a kémény, a kasszát bankrablók fosztották ki, s jöttek, jöttek a Gärtnerek és Goethék. Kórós, magába forduló, szótlan kedvem azt fogalmazta meg, nemcsak körülöttem élnek Goethéim és Gärtnereim, hanem a messzi Oroszországban is, s talán az orosz Goethék, az orosz Gärtnerek, orosz Goethéim, orosz Gärtnereim még a magyaroknál is gyilkosabbak.

            Én se vagyok igazságos, ha Goethe címet adok művemnek, Goethe és Gärtner címet kellene adni, de ki olvasná el azt, így marad egyedül Goethe, s Gärtnerről én is ugyanúgy hallgatok, mint hallgat a többi gazságtalan.

            Születés megvolt, az élet is megvolt, jöjjön a halál!

            Az egész világ, az egész akkori világ kíváncsian várta, milyen halál vár Goethére, milyen halál vár Gärtnerre. Gärtner menye állandóan azt mondta az újkori, francia, békebeli menzán, hogy figyeljétek meg, jön egy szeles idő, egy szeles nap, s egyszerre temetik el Goethét és Gärtnert, egyszerre halnak meg. Másféle vélemények is ismertek, az isten háta megetti Mošnán például, senki nem tudja, hogy hol van, senki nem hallott róla, de Mošnán azt mondták az emberek, akik tudtak Goethéről is, Gärtnerről is, azt mondták a mošnaiak, hogy egy márványkő zúzza halálra a németet meg a franciát. S amikor megkérdeztük tőlük, no, de ki hal meg előbb, erre az a válasz született, hogy az, aki egész életében végül szomorúbb volt a másiknál.

            Mennyi ország, hány város, s minden országban, minden városban akad legalább egy ember, aki ismeri Gärtnert, ismeri Goethét. Gärtner ideáját, Goethe ideáját. Gärtner testét elfelejtették.

            Amikor született Gärtner és Goethe, abban a pillanatban mindenki vagy viccet mesélt, vagy viccet hallgatott. A nagyobb rész hallgatott, a kisebb rész mesélt. S egyszerre nevetett fel az a millió ember, aki akkor a földön élt, mikor megszületett Goethe és Gärtner.

            Nem oly érdekes a világ, hisz mindenki nevetett, nem volt másféle senki sem. Amerika, Ázsia nevetett.

            S mikor meghalt Goethe és Gärtner, mert egyszerre haltak meg, elárulom. Ahogy egyszerre is születtek, mikor meghalt Goethe és Gärtner, mindenki sírt.

            Nem azért, mert meghalt Goethe és Gärtner, ki a koraszülöttjének elvesztését siratta – akkor még nem volt Cerny- (eredeti írással Černý) alapítvány, ki koraszülöttjének elvesztését siratta, ki atyjának, anyjának halálát, aztán más a vagyonát siratta, amit rablók vittek el, sírt az egész világ, zokogott, egy ütemre, a föld is kibillent tengelyéből.

            A föld is kibillent tengelyéből, amikor meghalt Goethe és Gärtner.

 

           

           

           

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: III.
Zságot András: Kalandozások a helyesírás világában - © 2008 - 2025 - helyesiras.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat