Zságot András

 

Kalandozások a helyesírás világában / XXV.

 

        Kalandozások a helyesírás világában – ez lesz művünk címének egy része azért, mert kezünkbe vesszük a Magyar Tudományos Akadémia kiadványát, A magyar helyesírás szabályait (2006), s pontról pontra haladunk, ha egy dőlt betűs példaszót találunk, azt rögtön felírjuk magunknak egy külön papírra, s ha elég dőlt betűs példaszó gyűlt össze, akkor ezeknek a példaszavaknak a műbe illesztésével írunk egy novellát vagy valamit.

        A huszonötödik részben, ebben a részben a szabályzat 164—173. pontjaiban szereplő szavaiból írunk alkotást, nem biztos, hogy minden szót beleteszünk, de igyekszünk.

        Művünk célja kettős, bebizonyítjuk, hogy tudunk helyesen írni, másrészt a helyesírásra szeretnénk nevelni az embereket.

 

A második tatárjárás

 

            Tudják Önök, hányszor szenvedett Magyarország a tatár dúlás miatt?

            Nem csak egyszer, 1241—42-ben, hanem számtalanszor. Feljegyezték azok, akiket megbíztak ezzel, hogy például az utolsó tatár betörés 1717-ben zajlott, Máramarost pusztították a gazok ekkor.

            Tehát majdnem ötszáz évig kellett félni a tatároktól.

            Majdnem ötszáz évig kellett félni a tatároktól.

            1241—1717.

            Majdnem ötszáz évig kellett félni a tatároktól.

            Majdnem ötszáz évig kellett félni a tatároktól?

            No, tényleg, mennyi ideig kellett félni a tatároktól, Inotai úr?

            Mert azt nekem ne mondja, Polgár doktor, hogy 1718-ban már nem kellett félni a tatároktól!
            Dobay szakaszvezető, látom, Ön is itt van, hát mondja meg, meddig kellett félni a tatároktól? 1848-ig?

            Dobay szakaszvezető nem mondja meg, meddig kellett félnie a tatároktól a magyaroknak.

            Most menjek ki a tatárokhoz vagy üljek be egy könyvtárba, mert minden szembejövőt megállíthatok, mondja meg valaki, meddig kellett félni a tatároktól, de hiába közeledik felém Moharos kisasszony mosolyogva, amint megszólítom, rögtön megfeszülnek arcizmai s elnéz mellettem.

            Moharos kisasszony büszke. Büszke haláláig, s most ne is vizsgáljuk, miért büszke, azért-e, mert a Kölcsey Ferenc olvasókör tagja vagy azért, mert a Kodály-módszer segítségével tanult zenét, kiemelt osztályban.

            Menjek ki a tatárokhoz, üljek be egy könyvtárba megtudni, mennyi ideig féltek a magyarok a tatároktól?

            Moharos kisasszony büszke, éljen a Tiszántúlon vagy Szombathelyen, mindig talál valamit, ami miatt magasan hordhatja az orrát. Mindig talál okot arra, hogy lekicsinylően mérjen végig engem.

            De Zsófi néni ugyanígy. Mindenki talál okot arra, hogy lekicsinylően mérjen végig engem.

            Könyves Kálmán is? Könyves Kálmánhoz is hiába fordultam volna engem gyötrő kérdéssel? Jó, nem tatárjárásos kérdéssel, de valamivel. Könyves Kálmánék becsülték-e volna bennem, amire büszke vagyok?

            Vagy Könyves Kálmán idejében is oly önbizalomteltek voltak az emberek, mint a nagy Napóleon?

            Bejárok én száz éveket, de mindenki megaláz egy kicsit, senki nem ül le mellém, pedig ha valaki például hozzám kötné az életét, elbeszélgetnék vele még a Kaláka együttes legelső lemezéről is.

            Nem találok oly országot, nem találok oly kort, ahol biztonságban tehettem meg két lépést.

            Ha valaki hozzám jön feleségül, annak minden kívánságát lesni fogom, ha a Kaláka együttes a kedvence, én is megszeretem a Kaláka együttest, s mondom, végighallgatom első lemezét, hogy tudjak róla véleményt mondani.

            Jaj, de míg idáig eljutok, nősülés, Kaláka együttes, míg idáig eljutok, Bodri kutya kimúlik a szomszédban, Cirmosnak, a macskának meg unokája is születik addig.

            Jó, egyedül.

            Nem jó egyedül, de addig egyedül leszek, amíg le nem győzöm a sárkányt, amíg le nem győzöm az összes sárkányt, aztán irány Dél-Amerika, a kedvesemmel Argentínában nézek meg egy argentin futballmérkőzést, jaj, de félelmetesek mindig az argentinok, ha a magyarokkal játszanak.

            Egyedül, egyedül.

            Csak nem tudom, ily nagy magányban hogy fogok rájönni, meddig féltek ükapáink ki tudja hányadik felmenői a tatároktól.

            1717, ezt ne feledjük, utolsó tatár betörés.

            Egyedül, egyedül gondolkozom.

            De néha felvidulok ötleteimen. Ötleteimen is, de ötleten kívül annyi más eszembe juthat, azok is felejthetetlenné varázsolják a napomat.

            1717 után a magyarok még sokáig féltek a tatároktól.

            De bárhogy is szeretnénk, nem tudunk egyetlen időpontot megjelölni, amikor már nem féltünk mi, magyarok a tatároktól, titőletek.

            Mert az, aki felelőtlenebbül, sokkal felelőtlenebbül élt a magyarok nagy többségénél, Magyarországon ugyan, magyarként, az már 1718-ban se félt az újabb tatár támadástól, de az ezernyi bajjal megvertek, azok még összerezzentek 1737-ben is, ha kint a csillagos éjszakában Bodri ugatott.

            - Bodri ugat. Csak nem a tatárok háborognak? Most 1737 van, húsz éve voltak itt utoljára ezek a vadak, oh, oh, bizony lehet, hogy megint dúlni jöttek a tatárok.

            Bodri ugat.

            Ha kutyáról írok, mindig Bodri jut eszembe, azt hiszik? Már másodszor vettem elő Bodrit két oldalon belül. Nyugodjanak meg, van kutyanév a tarsolyomban, ha kell, elő is húzom.

            Ha kell, elő is húzom a következőkben!

            Jólesik az írás.

            Még mindig egyedül ülök, kiáltom ezt mindenkinek, de elsősorban a mosolygós hölgyeknek kiáltom, akik még soha nem házasodtak, akik minden karácsonykor gondolkoznak, házasodnának.

            Olyan egyedül vagyok, hogy még azt se tudom, mások is egyedül érzik-e magukat. Csak onnan következtethetek, hogy néha látok magányosan sétáló embert, talán más se kacag gondolatban a nap minden szakában.

            De ha egyszer meghalok, egy évig itt keringek majd az országban, végiglátogatom minden egyes volt barátomat, ott leszek náluk láthatatlanul tíz percet, volt barátaimnál meg volt szerelmeimnél, látni akarom, a tíz perc alatt bánatosak-e.

            A sok-sok tíz percből leszűrhetek tanulságot, összefoglalhatom a földi élet tudnivalóit egyetlen mondatban, öröm vagy bánat a negyven, ötven vagy nyolcvan, vagy még több esztendő, amit lelkünk a testünkbe zárva eltölt.

            Egyedül nem tudom, boldogság-e a lét, kérdezni kell a sokaságot, de a sokaság engem lenéz, mert nincs annyi kiló ruhám, mint őneki van, a sokaságnak, mert nincs semmim, mindig lenéznek, ha rám néznek.

            De ha meghalok, besurranok hozzájuk, az ajtó és a küszöb között mindig van egy apró rés, s ahogy mondtam, tíz percig hallgatom még élő ismerőseimet, tudni fogom az összes látogatás után, öröm vagy bánat inkább az élet.

            Még az ifjú Ady is hasonló terveket kovácsolt, mint én itt, Petőfik is, csak őnekik másképp fújták hajójukat a szelek, Petőfik és Ady, lehettek a Petőfik tízezren, fogadom, egyik se élt át oly megalázásokat, mint az én szomorú fejem.

            Szóval, mindenkinek eszébe jut, amikről írok most, de mindenki elkanyarodik innen, elkanyarodnak, ezért született meg A fekete zongora és a Nemzeti dal. S ezért vagyok én egyedül, előttem még senki nem mondta, leírom ezt (amit most én), utánam senki nem mondja, leírom ezt (amit most én), nem utánoz engem senki, inkább egy kicsit utál, egy kicsit vicsorgatja rám a fogait.

            Sárosi János marós, a munkásokkal se lehet beszélni, a munkások is durvák, a martinkemence és egyéb gépcsodák a hangjaikkal, a hőjeikkel, a folyton ismétlődő mozgásaikkal még soha senkit nem tettek mosolygóssá.

            Pedig csak egy mosolygós ember tud nekem válaszolni arra, 1717 után meddig félt a magyar a tatároktól.

            - De ha Szalay Tamás vasdiplomás orvos rád mosolyog – szólt rám feddőn Erdélyi Ilona tudományos kutató -, akkor te szélsebesen hazarohansz, s az ajtód elé tolod a szekrényedet, nehogy be tudjanak menni az előszobádba. Pedig Szalay Tamás épp az 1717 utáni időről akart tanácskozni veled. Rossz vagy, rossz vagy, te is rossz vagy, megérdemled, ha nem kísér senki sehova.

            Erdélyi Ilona szigorú hangja megtette hatását. Egy arasz választott el a zokogástól.

            A magány hű társammá vált.

            S a magány küld tudást a fejembe, a magány mondja azt is, hogy 1717 után nem egységes a magyar nemzet abban a tekintetben, miképp rettegnek a gyors tatároktól a tagjai, a nemzet tagjai.

            Van, aki 1718-ban már nem retteg, van, aki még 1719-ben is retteg. Erre már utaltunk.

            Az idő telik, én nem mondom, hogy minden évben ugyanannyi magyar döntött úgy, ő már nem retteg tovább a tatároktól, grafikont rajzolnék, de inkább leírom, hátha sikerül elmondani, milyennek képzelem a grafikont, az 1717 utáni magyar rettegés grafikonját, a tatároktól.

            1718-ban, 1719-ben, 1720-ban még körülbelül ugyanannyian rettegnek a tatároktól, mint azok kivonulásakor, 1717-ben, 1725-től aztán láthatóan zuhan a rettegés, előbb, igaz, csak óvatosan, de követhetően, majd mindent elsöprően, a Kisfaludyak például nem rettegnek, hogy bizonyosat említsek, kiragadom a tömegből Kisfaludy Sándort és Kisfaludy Károlyt.

            Az ország túlnyomó része 1820-ban nem retteg a tatár támadástól. Én látom ezt a grafikonon, én elmondom ezt hamisítás nélkül.

            Jönnek a reformországgyűlések, MTA, nagyon kevesen gondolnak arra, betörhetnek a tatárok, jobbágyfelszabadítás, az emberek nem néznek keletre, néznek inkább nyugatra, de leginkább a határokon belül marad a szemük.

            1900-ban már nem is tudom, akad-e rettegő. Pár tucat talán.

            S mondhatom, a grafikon 1725 táján elindult zuhanása 1820 körül áll meg, eddigre jórészt elfogynak a rettegők, 1820 után tíz-húsz személlyel csökken a tatároktól félők száma évente.

            Így lehetett.

            S hogy van most?

            2012, hányan félnek ma a tatároktól Magyarországon?

            Legyen az a csattanó, hogy 2012-ben egy ember fél a középkori lovas tatároktól, én félek egyedül tőlük ma Magyarországon, hogy jönnek majd.

            Ezzel le is zárhatjuk az utolsó tatár dúlás (1717) és annak következményei részt, gondolatban egy kis Julianus barát szobor jelenjen meg szemünk előtt, emlékezzünk az 1241—42-es tatárjárás legelső momentumára, hajtsuk meg fejünket az áldozatok előtt, Julianus barátot pedig helyezzük el a nagy magyarok képeskönyvének egyik lapjára.

            De még nincs semminek vége, még párszor leírom a tatár szót.

            Eddig csak bevezetést írtam, beraktuk a történelmünk zajos századainak sorába a vad tatárokat, az Árpádok kora, ekkor jöttek először, s a Rákóczi-szabadságharc után jöttek utoljára.

            De mi a második tatárjárásról írunk. Pontosabban, a második tatárjárásról írunk a legtöbbet ebben a pár napban, pár hétben, ki tudja még, milyen hosszúra nyúlik.

            Azt mondják, azt is mondják, az első tatárjárásban meghalt egymillió ember, kárpát-medencei, legelsősorban magyar.

            Van, aki kevesebbet mond.

            De az biztos, ha ma nem tudunk 1200-ban épített Jeremiás próféta kolostorról, az nemcsak amiatt lehet, mert 1200-ban nem építettek ilyen nevű kolostort, ne feledjük, a tatárok első ittlétükkor mindent elpusztítottak, amit tudtak, ha öt Jeremiás próféta kolostor volt, lehet, hogy mind az ötöt ledöntötték. Ha nem ismerünk 1240-es évekbeli emléket, ezt a tatárok rombolásának is betudhatjuk.

            Ráró lovammal elsétálunk Muhihoz, a második tatárjárásnak nincs ilyen települése, a második tatárjáráskor nem csapott össze egyetlen nagy csatában a magyar és a tatár had.

            1285.

            1285 – a második tatárjárás éve.

            Tágítsuk ismereteinket, Somogyi Béláné főelőadó, a hivatalból, szabadságán tán épp e sorokat olvassa a Hűvösvölgyben vagy a Zsivány-patak partján, mondjunk el neki többet, mint amit tanult Somogyi Béláné az általános iskolában, mondjunk el még talán annál is többet neki, mint amit mi a második tatárjárásról tudunk. Minden tudásunkat írjuk le a második tatárjárás kapcsán!

            1285 – ekkor törtek be hazánkba másodszor a tatárok.

            1285 – ekkor ért véget a második tatárjárás.

            1285 – a tatárok 1285-ben Erdély felől jöttek, most jöhetne pár tatár név, mert én tatár szerelemről akarok írni, konfliktusokról, tatár ittmaradásról, találjunk egy 1285-ös tatárt, aki megszereti Szeged szép Tiszáját vagy a Benedek család finom ebédjét Szegedtől pár kilométerre.

            Esetleg egy 1285-ös tatár barátságot köt az 1285-ös Noszty fiúval.

            A népeket egyre kevésbé értem.

            Itt vannak a kínaiak.

            Miért nem kerítik hatalmukba az egész világot? Nem tudom, mióta élnek ilyen sokan, de nemhogy sokasodnának, s egyszer mindenki mosolygó kínai lenne itt a földön, a kínaiak nem sokasodnak elsöprően, inkább dolgoznak, s oly óriási városokat építenek határaikon belül, hogy még egy budapesti, még egy londoni is eltéved ott.

            Nem értem a kínaiakat, de nem értem a középkori tatárokat sem.

            Hiába jön most Németh mérnök azzal, hogy a hadi szerencse forgandó, de én erre azt vágom Németh mérnök fejéhez, a tatárok nem tudták, mit akarnak, se 1241—42-ben, se 1285-ben nem tudták, foglalni akarnak, végérvényesen leigázni, fosztogatni, rabolni vagy csak a magyar nőket megbecsteleníteni.

            Nem értem én a tatárokat, talán akkor is betörtek Magyarországra az ötszáz év alatt, mikor nyilvánvaló volt a vereségük, hogy több tatár hal meg majd, mint tatár ellenség.

            Tehát a tatárok jönnek, ugyanúgy jönnek 1285-ben, ahogy ma nem jönnek a kínaiak húszezrével, a tatárok jönnek 1285-ben, s közben távol a Kárpát-medencétől a skótok csapkodják a térdüket nevettükben, hogy rohangálnak szegény magyarok a betörő horda elől.

            Oh, csak egy évünk lehetne, bármikor egy nyugodt évünk, amikor végigtekinthetnénk a kontinenseken, s nevethetnénk mi is, a különböző országok fiai hogy küzdenek, hogy elkerüljék a fájdalmakat, s felszállhassanak az öröm buszára, az öröm vonatára.

            Lapozzunk vissza a történelemben!

            Horthy Miklós – a Kossuthok – Nagy Péter – 1285.

            A trónon IV. (Kun) László király ül 1285-ben.

            1272—90. 1272-től 1290-ig uralkodik IV. (Kun) László.

            Pestig mindent felégetnek a tatárok 1285-ben, Telebuga és Nögej a két vezetőjük.

            Most köszönetet mondhat nekem Somogyi Béláné főelőadó a hivatalból, mert már biztosan többet tud ő a második tatárjárásról, mint egy hónapja tudott.

            Óh, de szép az élet, bár panaszkodik Kovács államtitkár egy fárasztó nap után, ő még sohase volt boldog születésétől, de talán a nyelvújító Kazinczy is írt hasonlót egyik levelében, ő mindig szomorkodik, mulatságra nincs oka, de én odaállok kovács államtitkár elé, odakuporodok a nyelvújító Kazinczy elé, s elmondom, nemhogy életünknek vannak örömteli percei, de még minden napunk is tartogat legalább egy gyönyörű gondolatot, melytől bátran álljuk a szenvedéseket, a gyötrelmeket.

            Huszonnégy óra alatt minden ember legalább egyszer boldog. S ez érvényes születéstől halálig, minden huszonnégy órára.

            Vitatkozzon velem valaki!

            Bizonyítsa valaki az előbbiek ellenkezőjét!

            Áá, az ember minden napja legalább egy kicsit boldog. Vagy a felébredés, vagy az elalvás, vagy az evés, vagy a találkozás, esetleg épp egy nem találkozás.

            S akkor még nem szóltunk arról, jöhet váratlanul egy szerelmes levél, jöhet váratlanul két szerelmes levél, minek is soroljam a boldogságokat?

            Legalább nekem higgyék el, nem telik el egy nap öröm nélkül, a legzordabb szegények házában sem.

            Somogyi Béláné pedig tud annyit a második tatárjárásról, amennyit kell tudni.

            Somogyi Béláné emiatt mosolyodik el, Somogyi Béláné szomszédja Vajda Elemér akadémikus. A nőkről köztudott, mindenben a férfiak fölé akarnak kerekedni, egyben-másban sikerül, a nők például sokkal jobban szőnek, sokkal jobban vasalnak, s azt hiszem, mosni is sokkal jobban mosnak.

            S mit tesznek, ha valamiben lemaradnak a nők a férfiak mögött?

            Ha egy nő lemarad egy férfi mögött gerelyhajításban, akkor a nő agya hihetetlen erővel kattog a vereség nyilvánvalóvá válása után, rögtön.

            - Vesztettem, vesztettem – morfondírozik a vesztes gerelyhajító-viadal után a nő.

            De ne sajnáljuk a vesztes gerelyhajító nőt!

            Rá fog jönni ő, miért nyert mégis, miért jobb mégis ő, mint a férfi, aki legyőzte őt.

            Rá fog jönni a nő, miért győzte le a férfit, a férfit, aki legyőzte őt.

            De addig is, míg a nő azon gondolkozik, miért győzte le a férfit, aki legyőzte őt, addig is a legyőzött nő keresi a találkozási lehetőségeket az őt legyőző férfival, s bárhol szembejön vele a férfi, a legyőzött nő mindig úgy néz az őt legyőző férfira, mintha egy féregre nézne.

            - Te féreg! – gondolja a legyőzött nő, ha ránéz az őt legyőző férfira.

            - Te féreg! – gondolja a legyőzött nő, s ha sokszor gondolja, utána már nem is kell töprengeni azon, miért ő győzött a gerelyhajító versenyen.

            A legyőzött nő csak egyszerűen féregnek nevezi az őt legyőző férfit mindig, ezután a legyőzött nő úgy érzi, ő győzött a gerelyhajító-versenyen, nem is a féreg férfi.

            S örül így a férfi, mert legyőzte a nőt, de egy kicsit jobban örül a nő, mert végül ő győzte le a férfit.

            Somogyi Béláné, újra hozzá kanyarodunk, neki írunk, az ő tudását akarjuk gyarapítani. Somogyi Béláné főelőadó tudja, hogy a második tatárjárás 1285-ben esett.

            (Nem tudom, emlékeznek-e Vajda Elemérre. Ez a baj, az ember vagy író, vagy olvasó, ha író s olvasó lennék egy személyben, nem figyelnék én a szép Csapónéra, nem figyelnék, ki hogy ért, magamat szórakoztatnám Szinyei Merse Pál-szerű színekkel, színekkel a papíron. Olvasnám, amit leírok, s a többi olvasóra fittyet hánynék.)

            De a legszétszórtabbakra is ügyelnem kell, ha írok, ha csak írok, s más olvas, a legszétszórtabbra is figyelnem kell, mint a jó tanárnak.

            Vajda Elemérre nem emlékszik mindenki. S aki nem emlékszik Vajda Elemérre, mindent kitalál szorultságában, kitalálja azt, hogy Vajda Elemér Sárospatakon született, kitalálja a nem tudó, hogy Vajda Elemér a Szent Benedek-rend tagja volt haláláig.

            De ez nem igaz, nem igaz, nem igaz!

            Vajda Elemér akadémikus, csak akadémikus. Más ismertetőjegye nincs. Nem született se Sárospatakon, se sehol. S nem tagja a Szent Benedek-rendnek.

            Somogyi Béláné egy főelőadó és Vajda Elemér szomszédja és tudja Somogyi Béláné, hogy 1285-ben volt a második tatárjárás, s fontos még azt is külön megemlíteni, Somogyi Béláné nő.

            Somogyi Béláné nő, s ha tudja, legyőzi Vajda Elemért, nem törődik azzal Somogyi Béláné, Vajda Elemér akadémikus.

            Somogyi Béláné lekicsinylően néz Vajda Elemérre, mióta tudja (Somogyi Béláné), hogy a második tatárjárás 1285-ben zajlott.

            Somogyi Béláné lekicsinylően néz Vajda Elemérre.

            Vajda Elemér nem buddhista, Vajda Elemér akadémikus, rá sose néztek az utóbbi évtizedekben lekicsinylően. Vajda Elemér negyvenöt perces előadást tud tartani Rőtszakállú Frigyesről, Vajda Elemér órákat tölt olvasással, ismeretei előtt fejet hajtanak tanítványai, egykori tanítványai.

            Vajda Elemér hiába büszke műveltségére, hiába büszke arra, hogy büszke lehet műveltségére, Somogyi Béláné ennek ellenére lekicsinylően néz Vajda Elemérre.

            Sőt, Somogyi Béláné figyeli Vajda Elemért, keresi a lehetőségeket Somogyi Béláné, mikor nézhet lekicsinylően Vajda Elemérre.

            Vajda Elemér egy hónapja tűri Somogyi Béláné lekicsinylő nézését.

            Egy hónap elteltével azonban Vajda Elemér a Ferenc körűt egyik végén dühösen belerúg egy kavicsba:

            - Hohó, ez így mégse mehet tovább! Tudom, ki az a Rőtszakállú Frigyes, még azt is tudom, István király és Bánk bán nem voltak kortársak, hát akkor hogy nézhet rám lekicsinylően Somogyi Béláné? A teremburáját, megszerzem a Kossuth-díjat, akkor már biztosan félni fog tőlem Somogyi Béláné. A Kossuth-díjig pedig még többet olvasok, ismerjem a Tudor-dinasztia valamennyi tagját uralkodási évszámaikkal, olvasok majd a Balassi-strófáról, mindenről, Somogyi Béláné öt év múlva nem tud olyan ténnyel előállni, amit én ne tudnék.

            - Öt év, öt év – álmodozott Vajda Elemér -, öt év múlva Oroszlánszívű Richárd a lábam előtt hever, még azt is tudom majd öt év múlva Oroszlánszívű Richárdról, milyen gyakran vágatta le a haját. Öt év múlva, jaj, de sokat tudok majd a világról, csodálkozik Somogyi Béláné akkor.

            (Somogyi Béláné nemcsak öt év múlva csodálkozik, Somogyi Béláné mindig csodálkozik, ha eszébe jut Vajda Elemér, de Somogyi Béláné leküzdi csodálkozását, s a nap bármely órájában rá tud nézni Vajda Elemérre lekicsinylően.)

            Somogyi Béláné tudja, hogy a második tatárjárás 1285-ben esett.

            Somogyi Béláné az 1285-ös tudás birtokában tud lekicsinylően nézni Vajda Elemérre.

            (Talán nem is szükséges leírnunk, Vajda Elemér akadémikus is tudja, a második tatárjárás 1285-ben volt.)

            (Sőt, még kacifántosabb a viszony, melybe cseppentünk, hisz Somogyi Béláné is tudja, hogy Vajda Elemér tisztában van vele, 1285-ben zajlott a második tatárjárás.)

            Bár Somogyi Béláné tudja, nem nézhetné le Vajda Elemért amiatt, hogy őmaga ismeri a magyar történelem egy szeletét, kis szeletét, a második tatárjárás időpontját, Somogyi Béláné a második tatárjárás miatt nem nézhetné le Vajda Elemér akadémikust, Somogyi Béláné mégis lenézi szegény férfiút.

            Vajda Elemért pedig nagyon idegesíti Somogyi Béláné. Írtuk, Vajda Elemér nem buddhista, Vajda Elemért ki lehet zökkenteni, Vajda Elemér nem tud nyugalmat erőltetni magára minden esetben, a nap minden percében.

            Somogyi Béláné idegesíti Vajda Elemért.

            1285.

            Vajda Elemér nem tudja, miben kerekedett föléje Somogyi Béláné, nem tudja Vajda Elemér, miért kell szomszédasszonyától a lekicsinylő tekintetet elviselni.

            Vajda Elemér felmászik egyik hétvégén a Ferenc-hegyre, körbetekint, örömmel tapasztalja a hegytetőn, hogy egyedül van, főképp nem kell néznie Somogyi Bélánét.

            Vajda Elemér a Ferenc-hegyen töpreng, miként kerülheti ki Somogyi Bélánét.

            Költözés? Költözzön el a Szent István vértanú plébániatemplom mellé?

            Nem, nem jó a költözés, biztosan ráfizetne, ettől tart Vajda Elemér. Pedig a Szent István vértanú plébániatemplom mellett még három-négy szívbéli barátra is lelhetne, fűzöm hozzá.

            Akkor talán Somogyi Bélánét kellene rábírni, vándoroljon el Magyarországról, ha Vajda Elemér akadémikus tart a költözéstől?

            Olasz Köztársaság.

            Vajda Elemér úgy hiszi, Somogyi Béláné elcsábítható Olaszországba egy szívtipró olasz férfi fényképének felmutatásával.

            De akár menne Somogyi Béláné Olaszországba, akár nem, Vajda Elemér elkeseredik a Ferenc-hegyen, Vajda Elemér elkeseredik Vajda Elemér Ferenc-hegyén, mert Somogyi Bélánéval nem beszél már ki tudja, mióta, s ezután se fog szóba állni vele, így nem tudja rábírni, költözzön el Olaszországba.

            Vajda Elemér lesétál bánatosan a Ferenc-hegyről.

            A Ferenc-hegy megmászása nem sikerült, vagy ha a hegymászás sikerült is, a jó ötlet csak nem reppent be Vajda Elemér agyába a Ferenc-hegyen, így továbbra is ott áll a kérdés, hogy kerülhető el Somogyi Béláné lekicsinylő tekintete.

            Vajda Elemér úgy dönt, sétálni fog Pesten, a Ferenc-hegy után, gyalogol, gyaloglás közben majdcsak kitalál valamit Somogyi Béláné pillantása ellen.

            Vajda Elemér bejárja a Villányi utat elejétől a végéig, de nem jön rá, hogy győzhető le Somogyi Béláné.

            De Vajda Elemér nem adja fel a harcot, melyet Somogyi Béláné szellemével vív.

            Vajda Elemér a Somogyi Bélánéval folytatott viadal jegyében felsétál a Várba, a Mátyás-templomi hangulat, meg a halászbástyai hangulat, meg a magyar nemzeti galériai hangulat remélhetőleg segít Vajda Elemérnek. Fel, fel, mindig a magasba!

            Nem szeretném sokáig gyötörni Vajda Elemért Somogyi Béláné tekintetével, de a Vár szép épületei mellett hiába halad el Vajda Elemér, még nem jön rá, miként kerekedhet Somogyi Béláné fölé, Somogyi Béláné tekintete fölé.

            Hát, hát.

            Oh, oh.

            Hajjaj, hajjaj.

            Vajda Elemér akadémikus felhívja telefonon az Akadémiát, bejelenti, hogy egy hétre szabadságot vesz ki, ne is keressék, szüksége van a magányra.

            Vajda Elemér egy hétre kastélyba költözik, legalább két tucat kastélyt megnéz, kívül-belül, végül a Nádasdy-kastély mellett dönt Vajda Elemér.

            Egy hét gondolkodás, Nádasdy-kastély, Somogyi Béláné, Somogyi Béláné tekintete, egy hét gondolkodás semlegesítheti az idegesítő Somogyi Bélánét.

            (Közben ne higgyük, hogy Somogyi Béláné tétlenkedik, ő egy Bessenyei-kúriában pihen, s azt hiszem, most a Bessenyei-kúria legyőzi a Nádasdy-kastélyt.)

            Ugye, minden épelméjű azt mondja, a Nádasdy-kastély és a Bessenyei-kúria versenyében az utóbbi nyer. (Mert mindig a nők kerekednek fölül.) Valószínű, de a harmadik Nádasdy-kastélyban eltöltött nap után Vajda Elemér győzelmi mámorban úszott, úgy vélte, rájött a megoldásra, hogy iktathatja ki Somogyi Béláné lekicsinylő tekintetét az életéből.

            Mindenki azt hiszi, én is, a nő nyer, Somogyi Béláné győz, Vajda Elemér mindig alulmarad. Vajda Elemér udvarolhat a Jászai Mari-díjas színésznőnek, a Bourbon-család talán még élő leszármazottaival kanasztázhat, somogyi Bélánén akkor se tud kifogni, így gondoljuk.

            Somogyi Béláné eszén nem lehet túljárni, Somogyi Béláné főelőadó, ha kell, Szent Erzsébet örökébe lép, de ha arra van szükség, a Csák nemzetség mai tagjának mondja magát, Somogyi Béláné minden csapdából kibújik, ha a fejét lenyomják a víz alá, néhány perc múlva bebizonyítja Somogyi Béláné, nem is az ő fejét nyomták le, hisz száraz a haja, elképesztő nő ez a Somogyi Béláné.

            Somogyi Béláné a bajnok. A Herkules-erejű, ha a Wesselényi-féle összeesküvés korában élt volna Somogyi Béláné, s Wesselényiék mellé áll, minden tervüket sikerre viszik a felkelők.

            Somogyi Béláné a legyőzhetetlen rafinált.

            Vajda Elemér a Nádasdy-kastélyban, Somogyi Béláné a Bessenyei-kúriában.

            S az elbizakodott Vajda Elemér akadémikus a harmadik Nádasdy-kastélyban töltött nap után úgy hitte mégis, legyőzheti csodálatos ötletével Somogyi Bélánét.

            De Somogyi Béláné nehezen legyőzhető.

            Somogyi Béláné a Bessenyei-kúriában tudta, mi jutott Vajda Elemér akadémikus eszébe, a Nádasdy-kastélyban, s Somogyi Béláné elégedetten nyújtózott a Bessenyei-kúria pamlagján el, no, gondolta magában Somogyi Béláné, az Ady Endrék és József Attilák küzdelmei bevonultak a magyar történelmi emlékezetbe, Vajda Elemér küzdelmére viszont senki nem fog emlékezni, senki nem fog róla beszélni, Vajda Elemért a hangyánál kisebbé varázsolom, mert vívni akar velem.

            Örült a várható győzelmének Vajda Elemér a Nádasdy-kastélyban, örült Somogyi Béláné mindennek a Bessenyei-kúriában.

            Vajda Elemér úgy döntött, hazamegy, s az ablakából figyeli életének szomorítóját, Somogyi Bélánét, azt lesi majd Vajda Elemér, kire néz tisztelettel Somogyi Béláné, akire tisztelettel tekint Somogyi Béláné, vele Vajda Elemér barátkozni fog, s így hamarosan megtudja Vajda Elemér akadémikus, hogy kell Somogyi Béláné tiszteletét kivívni.

            Akit Somogyi Béláné tisztelt, arra akart hasonlítani Vajda Elemér.

            Vajda Elemér hasonlítani fog a tisztelt úrra vagy hölgyre, s azt követően nem méri végig Somogyi Béláné vajda Elemért oly fölényesen.

            - Irány Budapest, irány az otthon, irány az ablak, lássuk Somogyi Bélánét, a szomszédomat! -. Adta ki a parancsot magának Vajda Elemér akadémikus.

            (Vuk csalafintaságával versenghet Vajda Elemér. De ezer Vukot is legyőz egy Somogyi Bélánénak nevezett főelőadó.)

            Vajda Elemér elégedetten vizsgálgatta a pesti embereket a Nádasdy-kastély után otthon, városában, Budapesten, örült a szíve, végét érezte megaláztatásainak. Vajda Elemér ablaka mellé tette kis székét, az ablak mellett üldögélt az akadémikus, várta, várta Somogyi Bélánét.

            Somogyi Béláné harmadnap feltűnt. S egy Szent-Györgyi-féle tudósra úgy nézett, olyan szemekkel, oly áhítattal, hogy én azt le nem írhatom.

            Nagyon, maradjunk annyiban, nagyon nagy szemekkel, nagyon nagy áhítattal nézett Somogyi Béláné a tudósra.

            Egyéb se kellett a leselkedő Vajda Elemérnek. Rohant, rohant, rohant le a lépcsőn Vajda Elemér, s nemsokára utol is érte a Szent-Györgyi-féle tudóst, akinek Kis Péter volt a neve.

            Ha valakinek a titkára kíváncsiak vagyunk, rettentően kíváncsiak, akkor azzal meg fogunk ismerkedni, így rendeli a sors.

            Vajda Elemér is befurakodott Kis Péter barátai közé, fortélyos cseleivel, s egy hét múlva, első beszélgetésük után egy héttel már megkérdezhette Vajda Elemér Kis Pétert, melyik három tény ismeretére a legbüszkébb ő.

            Kis Péter vajdaeleméres körmönfont választ adott az akadémikus kérdésére. De Vajda Elemér akadémikus kispéteres választ várt Kis Pétertől, tudta Vajda Elemér, csak Kis Péter kispéteres válaszával kerekedhet Somogyi Béláné főelőadó fölé.

            Kis Péter mélyen gondolkozott, nem volt ő butább, nem volt ő sokkal butább Vajda Elemérnél, nyugodtan gondolkozott azon, mire a legbüszkébb ő.

            - Arra, hogy tudom használni a Geiger–Müller-számlálócsövet, a Szemere-kormány minden döntését lefordítottam angolra, franciára és németre, de azt már nem tudom, mi a harmadik, amire büszke vagyok.

- Nem baj, Péter, a három helyett két lóval vágtatok majd, de ha a két ló neve, melyeket adtál, Villám, mind a kettő neve Villám, akkor senki az égvilágon meg nem előz engem – szólt bizakodva Vajda Elemér akadémikus.

            (Ehhez csak annyit fűzünk hozzá, hogy ugyan mindkét kapott ló neve valóban Villám volt, de ha húsz Villámot kap Vajda Elemér Kis Pétertől, akkor is legyőzhetetlen marad Somogyi Béláné lekicsinylő tekintete.)

            De Vajda Elemér bízott, hogy két Villámot kapott, bízott Vajda Elemér, hogy talán halálra sújtja Somogyi Bélánét. Igen, most már nagyon haragudott Vajda Elemér akadémikus Somogyi Bélánéra.

            Vajda Elemér hosszan tanulmányozta a Geiger–Müller-számlálócsövet, a Szemere-kormányt, az angol, a francia és a német nyelvet, hogy azokat követően büszkén lépjen ki a szabad levegőre, találkozni Somogyi Bélánéval.

            1285.

            Somogyi Béláné fitymálva tekintett Vajda Elemérre, az 1285 tudatában, a második tatárjárás tudatában.

            Vajda Elemér hiába nézegette, vizsgálgatta a Geiger–Müller-számlálócsövet.

            Komoly krízisbe került Vajda Elemér, mutathatott az utcai hőmérő harminckét Celsius-fokot, sétálhattak a nők a legrövidebb szoknyában, szólhattak a hírek gazdasági élénkülésről, Vajda Elemér mindezek ellenére majdnem sírva fakadt.

            Széchenyi István-i nagy tettek is kevésnek látszottak a betontekintetű Somogyi Bélánéval szemben. De még a Habsburg-ház összes uralkodójának összes katonája se győzedelmeskedhetett volna Somogyi Béláné akarata, elhatározása felett. S Somogyi Béláné akarata most úgy szólt, hogy porig kell alázni az akadémikus Vajda Elemért.

            S Vajda Elemérnek mindennap munkába is kellett menni. De munkahelyén is folyton rettegett, bármikor beléphet hozzá Somogyi Béláné, ezt gondolta Vajda Elemér.

            Sikert sikerre halmozott szakmájában nagy fenyegetettsége ellenére Vajda Elemér, de a szemei szürkültek, a kezei soványodtak, a kezei remegtek, mindenki félt volna az ő helyében Somogyi Bélánétól.

            Vagy tán mégis Somogyi Béláné a világ legokosabb embere, az 1285-ös tudásával?

            Csak hetek hiányoznak Vajda Elemér teljes összeomlásáig.

            Segítsünk Vajda Elemérnek!

            Vajda Elemérnek elküldünk két embert, két aranyszívű embert, hátha ők kitalálnak valamit, s enyhítik majd Vajda Elemér bánatát.

            Két embert küldünk Vajda Elemérnek Budapestre, az egyik neve Tóth Pál, a másik ember pedig egy Eötvös-féle nagy humanista gondolkodó, Tóth János.

            Tóth János lomha mozgású, Tóth Pál fürge, mint Bagira a mesében, ha Vajda Elemérnek unalom kell, Tóth Jánosra néz, ha Vajda Elemér akadémikusnak apátiája ellen impulzusokra van szüksége, Tóth Pálra néz.

            Megtudta Tóth János és Tóth Pál a Kászim pasa bástya építését mikor fejezték be a kőművesek, ennek évfordulóján kopogtatott be Vajda elemér akadémikushoz Tóth Pál és Tóth János.

            (Vajda Elemért és Tóth Pált és Tóth János összekötötte a Kászim pasa bástya imádata, mindhárom férfiú konyhájának falán ott díszelgett egy ötvenszer harmincas rajz a Kászim pasa bástyáról.)

            Tehát jó hangulatban indult a megbeszélés Somogyi Béláné ellen, többször szóba hozták a Kászim pasa bástyát.

            Jó hangulatban indult a beszélgetés, de még jobb hangulatban folytatódott.

            A három férfi ugyanis úgy döntött, bizottságot alapít a Kászim pasa bástya emlékének ápolására, már-már el is feledkeztek somogyi Bélánéról.

            Különféle kitüntetésekkel ajándékozta egymást Tóth Pál, Tóth János és Vajda Elemér, így lett Vajda Elemér Konkoly-Thege-érmes, hisz Tóth Pál jogot szerzett a látogatás előtt arra, hogy bárkinek adományozhasson évente egyszer egyet a Konkoly-Thege-éremből.

            - Hatszáz Somogyi Béláné is jöhet, mi hárman mindet elpusztítjuk – üvöltött boldogan Vajda Elemér akadémikus, a friss Konkoly-Thege-érmes.

- Nem hatszáz, de kétezer-hatszáz Somogyi Béláné is jöhet ellenünk – kiáltotta világgá véleményét Tóth Pál, Tóth Pál ezzel a kijelentésével messze felülmúlta Vajda Elemér akadémikus pár másodperccel azelőtti üvöltését.

            Tóth Pál, Tóth János és Vajda Elemér vért ivott, hogy még tüzesebbek legyenek. Aztán a három elszánt tóthpáli javaslatra zöld tárgyalóasztalhoz ült.

            Az ország legjobb színésze két Ady-vers és három Arany János-idézet elmondásával ünnepivé varázsolta Tóth Pál, Tóth János és Vajda Elemér tanácskozásának kezdetét, nem hitte se Tóth Pál, se Tóth János, se Vajda Elemér, hogy nem tudnak fél órán belül kitalálni ellenszert Somogyi Béláné tekintetére.

            Sabin-cseppek – ezzel kezelték a tanácskozás után Vajda Elemér akadémikust, a Sabin-cseppekben bíztak annyira, hogy majd legyőzi Somogyi Béláné nézését.

            Előbb egy katicabogarat eresztettek a Sabin-cseppes, mondjuk úgy, Sabin-cseppet a vérében tudó Vajda Elemér akadémikusra, de Vajda Elemér meg se rezzent, amikor a katicabogár rátekintett.

            A katicabogár tekintete után Móricz Zsigmond fényképével szemben ültették le Vajda Elemér akadémikust, de Vajda Elemér állta a móriczi tekintetet is.

            - Legyőzhetetlen vagy Vajda Elemér! – biztatta Vajda Elemért Tóth Pál.

- A Sabin-csepp és Vajda Elemér elnémítja Somogyi Bélánét! – lelkesedett Tóth János.

            (De Somogyi Béláné az 1285-ös év ismeretében nem pihent, tudta, Vajda Elemér minden erejét összeszedi, hogy győzedelmeskedjen. Somogyi Béláné az Apáthy-szikla tövében gyakorolt Vajda Elemér ellen. Somogyi Béláné leült az Apáthy-szikla mellé, s nézte, nézte Somogyi Béláné a sziklát, úgy nézte Somogyi Béláné a sziklát, ahogy Vajda Elemért szokta nézni.)

            S a szikla elporladt azon a részen, ahol Somogyi Béláné nézte.

            - Azt hiszem, úgy vélem, Vajda Elemér nem tud semmit szembehelyezni a pillantásommal, az Apáthy-szikla se bírta, hazamehetek Pestre, várhatom Vajda Elemér támadását – gondolta magában Somogyi Béláné.

            Mi lesz?

            Ki nyer?

            Budapest 1956 után ismét romos várossá válik Vajda Elemér és Somogyi Béláné összecsapása után?

            A Mária-arcú szüzek mindenesetre Budapestről a távoli Sáros-patak partjára menekültek, s a szüzek a patak partján hallgatták a rádiót, mikor ér véget Vajda Elemér és Somogyi Béláné párviadala.

            A párbaj szeptember 1-jén Somogyi Béláné megsemmisítő győzelmével végződött.

            Vajda Elemér elmenekült a fővárosból Somogyi Béláné tekintete elől Zalaegerszegre. Somogyi Béláné aranyszínű zászlókat tűzetett a középületekre, napokig utcabál szórakoztatta a pesti fiatalokat.

            Így végződik a második tatárjárás kapcsán írt fordulatos művünk?

            Nem, a második tatárjárás kapcsán még oldalakat szeretnénk írni Vajda Elemér akadémikusról és Somogyi Béláné főelőadóról.

            Somogyi Béláné Budapesten ünnepel, Vajda Elemér Zalaegerszegen zokog, de a zalaegerszegi zokogó kívánkozik vissza Budapestre. Ám aki egyszer elutazik a fővárosból, nehezen találja meg a visszavezető utat.

            Vajda Elemér is éveket tölt el Zalaegerszegen. Vajda Elemért törlik is az akadémikusok listájáról, azt hiszik meghalt, eltűnt.

            De Vajda Elemér vissza akar menni Zalaegerszegről Budapestre, s most, hogy nem bántja őt Somogyi Béláné lekicsinylő tekintete, Vajda Elemér alkotókedve sose látott méretűvé dagad.

            Munkácsy-szerű képeket fest, a Kodály-módszerű Forrai-kórus hasonmását alapítja meg Zalaegerszegen, s a Zala megyei Petőfi-kultusz felvirágzásában is nagy szerepe lesz.

            Vajda Elemér mindent elkövet, hogy felfigyeljenek rá, s hiányozzon Budapestnek. Ha nincs Bartók Béla-emlékév, Vajda Elemér rábeszéli Nyugat-Magyarországot arra, mégis Bartók Béla-emlékév az az év, melyben épen vannak. Csodák csodák után, Vajda Elemért mindenki tapsolja, nem is tudom, miért vágyott vissza Budapestre.

            Vajda Elemér távol a fővárostól, távol fővárosától híresebbé vált, mint eddig bármikor, nagyobb tetteket hajtott végre, mint eddig bármikor, az Akadémia tagjai közé is visszavették a zalaegerszegi Vajda Elemért.

            De Vajda Elemér nagy ellensége is csodálatos hónapokat élt át.

            Somogyi Béláné, míg Vajda Elemér Zalaegerszegen serénykedett, addig Somogyi Béláné Budapestet kápráztatta el 1285 jegyében.

            Azt állította Somogyi Béláné, hogy a Lenkey-század vitézi győzelmeit 1285-ben a tatárok ellen aratta, aztán még azt is mondta Somogyi Béláné főelőadó, hogy az Anjou-ház és a Jagelló-ház megalakulásának legelső fontos pontja volt a második tatárjárás visszaverése, szóval csupa képtelenségeket állított Somogyi Béláné főelőadó 1285-ről.

            Somogyi Béláné főelőadó még a Táncsicsok korát is összehozta 1285-tel.

            (A Táncsicsok korát! Pedig csak egy Táncsicsról tud a magyar történelem. De Somogyi Béláné több Táncsicsot is felsorolt, s nem mert senki ellentmondani neki.)

            Somogyi Béláné és Vajda Elemér.

            Budapest és Zalaegerszeg.

            Még egy összecsapásról kell írni, nem nyugszik Vajda Elemér Zalaegerszegen?

            Vajda Elemért mindenki ismerte, mindenki köszöntötte Zalaegerszegen, de Vajda Elemér mégis Csokonai Vitéz Mihály-os egyedülléttel küzdött Zala megye székhelyén.

            Talán a Lánchíd hiányzott neki, talán a shöpf-mereis ápolók kissé otromba tréfái a tűzoltók meg az irodisták ellen? De még lehet, hogy a pesti kenyér illata hiányzott Vajda Elemérnek, én nem tudom, de Vajda Elemér néha Rettegett Iván szörnyű lépteivel járt lakásában Zalaegerszegen fel s alá, a nyolcadik emeleti lépések a negyedik emelet falait is megrezgették.

            Jaj, de szomorú volt Zalaegerszeg népe, hogy Vajda Elemér nem alszik nyugodtan soha városukban. A város képviselői hiába halmozták el ajándékokkal a város becsült vendégét, Vajda Elemért, hol egy Hadrovics–Gáldi-szótár, hol egy gyönyörű szép krisztustövis várta Vajda Elemért munkahelyi asztalán, de Somogyi Béláné legnagyobb riválisa mindig lehajtott fejjel járt, ha valahova mennie kellett, nem derítette őt jókedvre semmi sem, a krisztustövisben is csak bántást érezte, pedig az ajándékozók nem ismerték a növény nevét, csak megtetszett nekik a virágja.

            Somogyi Béláné Pesten viszont büszkén lépegetett, s néha akkorát nevetett, hogy az egész Nagykörút hallotta.

             Somogyi Béláné egyáltalán nem sorvadozott, mint Vajda Elemér. Sőt, Somogyi Béláné továbbra is írta képtelen állításait 1285-ről, a második tatárjárásról.

            Eddig az 1848-as Lenkey-századot meg az Anjou-házat és a Jagelló-házat hozta kapcsolatba 1285-tel, de itt nem állt meg, kimutatta, hogy a jozefinizmus eszméi is 1285-ből erednek.

            Nem akadt senki Magyarország fővárosában, aki érvelni mert volna Somogyi Béláné ellen, így aztán mindenki lelkendezett tanításaiért.

            Félévente jelentette meg könyvkiadója Somogyi Béláné tudományos műveit, mindig 1285-tel foglalkoztak ezek az alkotások, 1285 volt a mag, aztán kapcsolatba hozta Somogyi Béláné főelőadó 1285-tel a Lenkey-századot (láttuk), a Deák-pártot (eddig nem láttuk, most látjuk).

            Somogyi Béláné és Vajda Elemér Magyarország két legnagyobb gondolkodójává vált, az egyik Pesten, a másik Zalaegerszegen, az egyik nevetve, a másik búsan.

            Teltek a napok, teltek a hónapok Budapesten és Zalaegerszegen.

            Elérkezett a döntés ideje, az ország vezetőinek dönteni kellett, ki kapja, kik kapják a Kossuth-díjat abban az évben.

            Sokat vitatkoztak, Somogyi Bélánénak adjanak-e Kossuth-díjat vagy Vajda Elemérnek.

            Végül úgy döntött a vezetőség, Somogyi Béláné is Kossuth-díjas lesz, de Vajda Elemér is.

            Az illetékes szerv értesítette Somogyi Bélánét és Vajda Elemért a nagy megtiszteltetésről, kérte az illetékes szerv a fent felsoroltakat (s a fent fel nem sorolt többi érdemes embert), hogy jelenjenek meg az ünnepségen, s vegyék át kitüntetésüket.

            Vajda Elemér Zalaegerszegen elmosolyodott. A Hadrovics–Gáldi-szótárbeli kutakodásait, búvárlatait felfüggesztette, ruhát próbálgatott, ruhát vásárolt, majd a megadott napon elutazott Budapestre.

            Oh, oh, Jókai-regénybeli meglepetés, meglepődött somogyi Béláné, de meglepődött Vajda Elemér is, mikor a másikat meglátta, mikor megtudták, hogy a másik is Kossuth-díjat kap.

            Somogyi Béláné eszmélt előbb, a zavara csak három másodpercig tartott, azután a fölény ült ki az arcára, minden mozdulatára, s kell-e mondani, lekicsinylően nézett rá Vajda Elemérre.

            De az ünnepség nagyon szép és megható volt.

            S láss csodát, a Kossuth-díj átvétele után beszélgetett egymással Somogyi Béláné és Vajda Elemér, megegyeztek, hogy másnap délelőtt a Hűvös-völgy elején találkoznak.

            Én nem tudom, miért akartak találkozni, de ha mindketten odamentek másnap délelőtt, én nem vagyok képes arra, hogy megakadályozzam, hogy szót váltsanak egymással, ezért csendben maradok, s lejegyzem, mi történt a Kossuth-díj átvétele utáni nap a Hűvös-völgy elején.

            Rendkívüli hideg volt, de Somogyi Béláné és Vajda Elemér is pontosan érkezett. Én rippl-rónais képet nem festek a Hűvös-völgyről, nem szeretem a tájleírást, ha valaki kíváncsi, milyen lehetett a Hűvös-völgy két főszereplőnk találkozásakor, egyik március 16-án látogasson el a kérdéses helyre.

            A tájleírás tehát elmarad, de a csataleírás nem marad el.

            Somogyi Béláné úgy érkezett a Hűvös-völgyhöz, mintha ő két Kossuth-díjat is kapott volna az előző nap. Vajda Elemér viszont úgy, mint aki kudarcot vallott a nászéjszakáján.

            S ha már az egyik így érkezett a Hűvös-völgyhöz, a másik amúgy, a beszélgetés is ennek megfelelően, meglepetés nélkül zajlott, a labdabirtoklási arány nyolcvan-húsz százalék volt Somogyi Béláné javára, ami azt jelenti, hogy az eszmecsere nyolcvan százalékában Somogyi Béláné hangját lehetett hallani, s csak a maradék húsz százalékban mondhatta el véleményét Vajda Elemér.

            Somogyi Béláné 1285-ről beszélt. Árpád-ház, Nyék törzs, minden szóba jött, a már ismert Lenkey-század is 1848-ból átkerült ugyebár 1285-be, teljes volt a felfordulás, Somogyi Béláné el akarta kápráztatni Vajda Elemért, ezért Zrínyi-soros versben adta elő elméleteit.

            Vajda Elemér szólni sem mert, úgy tűnt neki, Somogyi Béláné mindent tud, pedig csak hetet-havat hordott össze a nő 1285-ről.

            Teljes győzelem, teljes vereség.

            Somogyi Béláné 1285-jével és ahhoz kapcsolt furcsaságaival megsemmisítő győzelmet aratott, Vajda Elemér pedig nem mert vitatkozni, nem tudott érveket felsorakoztatni, ezért Vajda elemér megalázó vereséget szenvedett Kossuth-díja átvétele után egy nappal.

            A Hűvös-völgyből (így írjuk a domborzati nevet), mindkét Kossuth-díjas hazasietett. Somogyi Béláné maradt Budapesten, Vajda elemért viszont Zalaegerszeg várta.

            Óh, te Árpád-kori történelem! Vajon valóban ilyen szabadon alakítható vagy? A nők kényükre, kedvükre formálhatnak saját érdekeik alapján?

            Nem tudom.

            De az biztos, hogy Vajda Elemér többet soha nem foglalkozott a második tatárjárással, nem mert próbálkozni Somogyi Béláné legyőzésével.

            - Igen, igen – mondta magában Vajda Elemér -, mégis igazságos volt, amikor Somogyi Béláné oly lekicsinylően nézett rám mindig, még mikor én is Budapesten éltem, egy nagy elme somogyi Béláné főelőadó, az 1848-as Lenkey-századot is 1285-be vezényelte.

            - Jaj, jaj, de keserves a vereség! – sóhajtozott Vajda Elemér zalaegerszegi otthonában.

            Vajda Elemér Paál László-szerű képeket nézegetett, csak semmi történelem, csak semmi tatárjárás, politikamentes festmények, bízott benne Vajda Elemér, hogy Somogyi Béláné megkegyelmez neki, ha nem üti bele az orrát a második tatárjárásba.

            Vajda Elemér kivonult a tudósok közül, pár év múlva már talán fel se tudta sorolni az Eötvös József-i nagy tetteket, Vajda Elemér csak álmodozott, a Zalaegerszeghez közeli erdőket, mezőket járta, könyvet nem mert a kezébe venni, újságot se járatott.

            - Igen, igen, somogyi Béláné tekintetét megérdemeltem, oh, én nyomorult, ő csak 1285-ről beszélt nekem, de ki tudja, mennyi mindent tud még Magyarországról meg a világról – Vajda Elemér nem lázadt, nem kovácsolt új terveket Somogyi Béláné ellen.

            S mikszáthos ízzel búcsúzott el Zalaegerszegtől, no meg Magyarországtól, az élettől, befeküdt Vajda Elemér egy maga készített koporsóba, belátta, hogy rá nincs szükség, lefeküdt, befeküdt, s már többet nem is kelt fel.

            A koporsójára csak annyit íratott fel, az egyszerű, dísztelen koporsóra, hogy 1285.

           

           

   

           

 

           

 

 

 

           

             

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: XXV.
Zságot András: Kalandozások a helyesírás világában - © 2008 - 2025 - helyesiras.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat