Zságot András: Kalandozások a helyesírás világában

A magyar helyesírás szabályai című kiadványt lapozgattuk.

Zságot András

 

Kalandozások a helyesírás világában / XVI.

 

        Kalandozások a helyesírás világában – ez lesz művünk címének egy része, azért, mert kezünkbe vesszük a Magyar Tudományos Akadémia kiadványát A magyar helyesírás szabályait (2006), s pontról pontra haladunk, ha egy dőlt betűs példaszót találunk, azt rögtön felírjuk magunknak egy külön papírra, s ha elég dőlt betűs példaszó gyűlt össze, akkor ezeknek a példaszavaknak a műbe illesztésével írunk egy novellát vagy valamit.

        A tizenhatodik részben, ebben a részben a szabályzat 92—100. b pontjaiban szereplő szavaiból írunk alkotást, nem biztos, hogy minden szót beleteszünk, de igyekszünk.

        Művünk célja kettős, bebizonyítjuk, hogy tudunk helyesen írni, másrészt a helyesírásra szeretnénk nevelni az embereket.

 

A szent

 

            Jobbnál jobb címek eszembe jutottak a tizenhatodik részre gondolva, például az, hogy Földönfutó kulcscsomó, s most nehezen parancsolok a kezemnek, hogy legalább egy hasonló címet ne vessek papírra.

            Sok lehetőség, nem csak kettő. Mert igaz, hogy eddig a művelődéstörténetben millió és millió címet adtak már, az egész földkerekség, s nemcsak irodalom, de festészet és zene is, ennek ellenére kimeríthetetlen a címek tára, sőt, lehet ugyanazt a címet is adni, A Karamazov testvérek, lehet, de a várva várt esztétikai élményt elronthatjuk.

            Emiatt nem Karamazov testvérek jelen alkotásunk címe.

            Miközben az ember rádiót javít, ha helyén van az esze, akkor evvel a tevékenységgel párhuzamosan egy másik rádiót hallgat, szebbnél szebb dallamok szállnak a kis szerkentyűből vagy megtudhatjuk, mi történt a réges-régi Rómában, az időszámításunk előtt.

            De amiatt is ajánlott rádiót hallgatni rádiószerelés közben, a másik rádiónak a szerelése közben, mert ahogy jó lesz a másik, a szerelt rádió, ugyanazt halljuk, mint az eredetileg is jó rádióban, nagyon ügyes találmány, ha mindkettőből ugyanaz szól, elvégeztük feladatunkat, akkor elmehetünk sportolni (pl. uszoda, pl. sakk-kör).

            Csak legyen sikerélményünk!

            Három ok miatt kell rádiót hallgatni rádiószerelés közben.

            Kettő okról már szóltunk.

            1./ Végestelen-végig ömlik a műveltség, gyorsan, gyorsan tájékozottá válunk, a legeslegszebb dallamok szállnak, hallgassunk rádiót rádiószerelés közben!

            2./ Ha mindkét rádión ugyanazt halljuk, nem kell továbbszerelni rádiónkat, a rosszat, mert az már nem rossz, hanem jó.

            Harmadrészt amiatt kell rádiót hallgatni rádiószerelés közben, mert manapság sok műsor szól a rádiószerelésről, ha elakadunk, segítenek.

            Végül hozzáfűzöm, ne feledkezzünk el arról se, hogy rádiószerelés és rádióhallgatás közben többé-kevésbé mindent félretehetünk, s eszünkbe juthat leendő alkotásunk címe is, egy főnévi igenév vagy bármi, eget-földet bejárhatunk, nem kell azt írni ezután címnek, hogy A Karamazov testvérek vagy azt, Majális vagy azt, hogy A nürnbergi mesterdalnokok, hanem írhatjuk egyszerűen azt, hogy A szent.

            Ám ha jön egy díszszázad s nap nap után a díszszázad valamennyi tagja azt harsogja a fülünkbe, jó cím ez, hogy A szent, csak kérdés, tartalommal ki lehet-e tölteni.

            De vendégségben Hermann-nál Bernadettől valóban jó ötletet kapok, mit válaszoljak a díszszázad okvetetlenkedésére.

            Ha A szent címmel írunk valamit, már az első mondatban fontos gondolatot kell írni, ha nem jut több eszünkbe, le is zárhatjuk művünket, ha még egy-egy ötlet belopózik agyunkba, s várják ezek a bizonyos ötletek, hogy papírra rögzítsük őket, akkor ne sokat tépelődjünk, tollal vagy ceruzával írjuk le, ne kóboroljanak céltalanul szegény ötletek, s folytassuk ezt egészen addig, míg apánk be nem lép a szobába, s így nem szól hozzánk:

            - Fiam, fiam, túl sok lesz ez mára, túl sok lesz ez ebből.

            Ha apánk belép a szobába, ne vitázzunk vele, oktató-nevelő feladatát ő addig szeretné ellátni, míg meg tudja egymástól különböztetni a tejet, vajat, kenyeret, ő csak jót akar.

            Nini, még valamiről közbevetőleg szeretnék írni, sok-sok esetben gondoltam már erre.

            A magyar helyesírás szabályainak példaszavait csempésszük be művünkbe. Van, ami ragozottan fordul elő a szabályzatban, például Mariannal, van, ami ragozatlanul, például jegygyűrű.

            A ragozottakat ugyanúgy ragozottan láthatják viszont alkotásunkban, de a ragozatlanokat néhányszor toldalékoljuk, tudom, hogy nem elegáns, de néha toldalékolom, megoldhatatlan lenne, hogy mindent ugyanúgy írjak le, mint ahogy a szabályzatban van.

            Ezt el kellett mondanom. Ezt mindig el kell mondanom, naponta többször más-más ruhában, s akkor utólag nem hangzik fütty, elégedetlenség hangja, ki-ki megbarátkozhat azzal, nem a tökéletesség birodalmában élünk. De aki életében legalább egyszer fűrészelt, gyalult jó sokáig, s aztán kezét-lábát fájlalhatta, az tudja, távol van tőlünk az örök boldogság, az örök mosoly.

            S végül a szentekről.

            Látom, ember ember hátán itt ezen a nagygyűlésen, de senki nem arra kíváncsi, hogy lesz egy emberből szent.

            Ma is legalább annyi szent él az országban, mint nagyon régen, de a fénynyaláb ma nem a szenteket keresi, nem azokat, akik jeggyel utaznak a villamoson, nem azokat, akik karácsonykor családi körben sütnek-főznek mosolyogva, beszélgetve.

            Ma az a legeslegjobb, aki lépre csal, aki a gyönyörű márványtáblát elcsúfítja, aki expressz-szerű gyorsasággal rohan fel a színpadra, s ott elénekel egy dalt, csillogó, a közönség kérve kéri, még egyet, még egyet, ma nem a szentekre hallgatunk, s emiatt a szentek hallgatnak.

            Ma a megdöbbentőé, a sikeresé és a zsiványé a jókedv, a szenté a vízbefúlás.

            Eddzék idegeiket, kedves XXI. századiak!

            Én szent szeretnék lenni.

            Így lett e művem címe is ez.

            Mennyi kérdés útközben!

            Nekem végül nem maradt más, elmentem állást keresni, de már amikor itthon a cipőmet felvettem, tudtam, próbálkozásom dugába dől akkor, amikor rám néznek. Végig mérnek.

            - Ön nem lesz kéményseprő – szólt hozzám Meggyes úr, a felelős, az osztályvezető, s csak azt bántam, hangjában nem kínos-fájdalmas érzések bujkáltak, szóbeszéd szerint Meggyes úr rossz-szívű, néha-néha mutatja meg csak emberiességét, apja, anyja is folyton veszekedtek az ifjú Meggyessel.

            - Nem elég, fiam, ha szilárd jellem vagy – így az anyja ezelőtt tíz évvel -, figyelned kell arra is, hogy néha az érzelmeid vezessék a cselekedeteidet.

            De Meggyesnek hiába beszéltek. Kérő-esdeklő estéket tartott az apja a fiának, Meggyesnek, ne legyen olyan kőszívű, bemutattak neki egy balett-táncost, hölgyet, hátha a művészet segít levetni ezt az állandó ésszerű magatartást.

            De hiába balett-táncos, hiába a gyönyörű költemények, Arannyal tömték a fiatalember fejét, csak nőttön-nőtt a keménység, a kérlelhetetlenség benne.

            S ezzel a Meggyessel találkoztam a hivatalban.

            A napsugár rásütött mindkettőnkre az irodában, Meggyesre, a hivatalnokra, s rám, az ügyfélre.

            - Nono – szólt Meggyes -, itt nem lesz napsugár, s már rohant is az ablakhoz, s nem húzta, de tépte a függönyt, s valóban elzárta a fény, az élet útját.

            Most szemtől szembe álltam Meggyessel, az ablak előtt függöny, azt történt az irodában, amit ő akart.

            - Ön nem lesz kéményseprő – mondta Meggyes -, egyhavi munkát se bírna, unos-untalan csak fantáziálna, ha fel kell menni a kéményhez, ott nem lehet álmodozni, a kéményseprés olyan, mint a gyorsírás, az embernek el kell feledkezni minden irracionalitásról.

            - Ön pedig irracionális – hangzott a zord ítélet Meggyes szájából.

            - Ön nem figyel arra, hogy vannak gazdasági-társadalmi törvényszerűségek, az Ön elméjében folyton szól egy dzsessz-szerű dallam, tudnia kell, ez messze-messze esik attól, amit a munkáltatók általában elvárnak.

            Meggyes tudván tudta, milyen elkeserítő körülmények között, közül kerestem fel, bármi felajánlott álláslehetőségre igent mondtam volna, s ő úgy tette fel a kérdéseit nekem, mint a bíró a vádlottól kérdez a tárgyaláson.

            - Neve?

- Kora?

            Mély szomorúság vett rajtam erőt Meggyes irodájában.

            Csak a padlót néztem. Ott meg egy földön futó kis bogár nem hagyta, hogy gondolkozzam, s mégis rábírjam Meggyest arra, hogy segítsen rajtam. Elkalandoztak gondolataim.

            Meggyes várt, várt, de látta, legyőzött, eltiport, hússzor elmondhatná ugyanezeket, hogy irracionális vagyok, a többit is sorolhatná, én meg se próbálnék ellenállni, érveket felhozni cáfolására.

            - Hehe – szólt kedélyesen Meggyes -, gondolkozzon otthon, ha együtt a nagy család apraja-nagyja, sütés-főzés, gondolkozzon úgy, mint én, ne a költőkre hallgasson, a költők mind szegények voltak, ha szeretne magának egy tűzrőlpattant menyecskét, változzon, senki nem szereti mésszerű arcát, távolba révedő tekintetét, az ilyen emberre nem bíznak semmit, munkaszerződést se kötnek vele.

            Elbúcsúztam Meggyestől.

            Minden hasonló beszélgetés, minden ilyesfajta beszélgetés egyre csak tolt arra, hogy megpróbálkozzam a lehetetlennel, szentté válok.

            Elbúcsúztam Meggyestől, kiléptem második emeleti szobájából, lépcsőn le a földszintre, s már a lépcsőfokokra lépés közben figyeltem arra, mégiscsak evilági alakokra gondoljak, ne hindu istenekre, ne erdei manóra, hanem valóságos vízilóra, s a legvalóságosabb szomszédasszonyra, Wittmann-néra.

            Nyelvi-stilisztikai törvényszerűségeket fogalmaztam magamban, míg a jelzőlámpa pirosan világított, lassan ballagtam háztól házig, nehogy a transzcendentalitás bűnébe essem véletlenül, óvatosan, a legapróbb gondolatomat is kritikával szemléltem, körös-körül mosolygó emberek, egyáltalán nem törődtek azzal, mi történik velük egy hét múlva, csak engem emésztettek az evilági gondolatok.

            Meggyes befolyása alatt álltam.

            Engem emésztettek az evilági gondolatok, mégse akartam szent lenni, folyamatos mérlegelés, ha szent leszek, ha elindulok ezen az úton, hogy beszélek majd Széll-lel, akivel ugyanabba az általános iskolai osztályba jártam, együtt tanultuk meg, mennyi a sokszög területe, a szabályos sokszögé, nem, mégse leszek szent, igaza van Meggyesnek, acélszív, sírva-nevetve értem haza, sirattam szenti mivoltomat, de egyelőre örültem is, hogy búcsút vettem ettől a lehetőségtől.

            A szent.

            Meggyes szavai örökkön-örökké visszhangoztak bennem, a lekicsinylő tekintete búsította a szívemet, könnyé vált a legeslegnagyobb öröm is, ha Meggyes lekezelő modora eszembe jutott.

            Hétvége, most nem lehet munkát találni, nem lehet az érzelmeket a temetőbe küldeni, de arra megfelelhet a szombat és a vasárnap, hogy eljátsszuk, mi lesz, ha a világ elfeledi a szenteket.

            Ha nem lesznek szentek, lesz szög az úton, amelyek beleállnak az emberek lábaiba vagy az autók gumijaiba, a veszélyt jelző lámpa sehol nem figyelmeztet majd, az emberek védtelenek lesznek, a katonaság létszáma nő a triplájára, a lakosság keze-lába parancsra fog mozdulni.

            Hangszórókból szól majd az ütem, melyre lépni kell.

            Nana, ez engem elszomorít, a pokolba kívánom Meggyest, egy puff-féle ülőalkalmatosságot a falhoz csapok, mérgem így olvad, azaz mérgemet a fal veszi át, a fal, melyhez hozzácsaptam ülőkémet.

            Mégis szent leszek, irracionális, mondhat Meggyes, amit akar, hétfőn meg is látogatom, s megmondom neki, örülök, hogy nem lettem kéményseprő, most már nem is akarok azzá válni, szent leszek helyette.

            Villamos géppel dolgoznak a szomszéd házban, de nem térítenek el az utamról, szent leszek, szombat van ma, süt-főz mindenki itt a lakótelepen, bableves illata, töltött káposzta illata, de ezek se felejtetik el velem, hogy szent leszek.

            Rég volt, hogy Meggyessel beszéltem, megszűnt a hatalma felettem.

            Menekülök Meggyes világából a szentekébe. Nem baj, ha nem beszélhetek százezer embernek, százezer ember előtt, nekem az is örömet okoz, ha végre valaki bebizonyítja, nem Meggyesnek van mindig igaza, amikor isteníti a szabályosságot.

            Én leszek ez az ember, aki megvívja a harcot Meggyessel.

            Bekapcsolom a rádiót, alig-alig szól, szétszedem, hétvége van, ne feledjük, minden ember a hétvégén szereli a rádióját, ha birtokában van némi műszaki felkészültségnek, ha birtokában van vállalkozó kedvnek, s nincs birtokában a pénznek, óriási pénzhalomnak, melyből zsebre vághat keveset s elviheti a rádiószerelőhöz a pénzt s a pénzzel együtt a rádiót, hogy szerelje meg a rádiószerelő a rádiót. Pénzért.

            Otthon rádiót szerelek. Éteri elfoglaltság.

            Próbálgattam, hátha mégis szól, csavargattam, tekergettem, nem hallak, te dög, mondtam a rádiónak, valami loccsan benne, valami kattan benne, de utána hosszú szünet, csend, na, gyerünk, szemüveget az orra, rádiószerelés, türelem, türelem.

            Rádiószerelés közben egy másik rádiót hallgatok. Ide-oda tekergetem az állomáskeresőt, aztán megállok az egyik helyen, a szentekről beszélgetnek.

            Egy szabolcsi falu apraját-nagyját megkérdezik, testi-lelki barátok, legalább ezt állítja róluk a rádió riportere (de én tudom, hogy falun ugyanúgy nem létezik a barátság, mint abban a távoli városban, New Yorkban), de a szabolcsi falu lakosai csak beszélnek, néha csúnyán is (füttyel pótol a rádió – füttyjel), de ha nem hallom a füttyöt, nagy okosságok hangzanak.

            Ha az olimpiai döntőben fej fej mellett úszik két versenyző az aranyéremért, mégis az lesz a győztes, akiben a szent hangsúlyozottabban van jelen.

            Mondjanak, amit akarnak.

            Hosszú Katinka. Magyar úszó. Nem, róla mégse, ha egyszer olimpiai bajnok lesz, akkor merek meghajolni előtte, de addig, míg ebben az országban nem nyer valaki olimpiai aranyat, addig dádá a bér.

            Szükség van a szentre, ez a véleménye a szabolcsi falunak.

            Ha az embernek orrán-száján folyik a vér, az agyában ülő, ücsörgő kis szent állítja el a vérzéseket, s farag egészséges embert a megvertből.

            De jó, hogy rádiót szerelek, s még jobb, hogy rádiót hallgatok.

            Meggyest el kell küldeni Szabolcsba, ebbe a szabolcsi faluba, ahol a riportot készítették, ha egy hétig ott él majd Meggyes a szabolcsi faluban, napról napra nőnek kínjai, hogy senkinek a tekintetéből nem látja, hogy az ő igazsága a közösség igazsága, nem látja sehol, hogy az ő igazsága a világ igazsága.

            Rádiószerelés és rádióhallgatás közben megéheztem.

            Találok egy kevés félkész élelmiszert a konyhában, nem kell órákig sütni-főzni, megebédelek s futok vissza a rádióimhoz, a rosszal s a jóval múlatom az időmet, a rosszat javítom, a jót hallgatom.

            Ebéd után még mindig a szentekről sugároz műsort a rádió.

            Megtudom, hogy a nyelvtani, stilisztikai és helyesírási szabályok kimunkálásához is szent emberek szükségeltetnek.

            Ég-föld elcsodálkozik, ha a szentektől nem lehet elmenekülni, ha a szabolcsiak azt mondják, több-kevesebb szentség még ahhoz is kell, hogy az ember azokat a biológiai szükségleteit elvégezze, amelyek a legrondábbak, leggusztustalanabbak.

            Más-más elvek szerint él a szabolcsi falu s Meggyes, a hivatalnokom, ki tudja, ha találkoznának Kodállyal a szabolcsi nép meg Meggyes, valaki bizton belebetegedne, a szabolcsi nép az örömbe, Meggyes meg abba, hogy nem az ő szabályai szerint játszik az ujjaival az agg mester, miközben kifejti véleményét a magyar népzenéről.

            Rádióhallgatás.

            S rádióhallgatás közben mennyi gondolat, az írás-olvasás néha kevesebb örömöt okoz, mint ez a műsor adott a szabolcsi falu népével, s annak véleményével.

            Már csak néhány alkatrészt kell a helyére illesztenem, s kész a rádió, oh, szellemek, szólni fog a rossz, mégse vagyok én analfabéta, mint Meggyes szeretné elhitetni, rövid ideig a föld közelében tudom tartani gondolataimat.

            Új műsor a jó rádióban.

            Idébb-odább helyezem a készüléket, hogy jobban lehessen hallani, de recseg mindenütt, majd ezt is kibelezem.

            Új műsor, öt perc, csevegés valami Tarr-ról, de annyi Tarr él s élt Magyarországon, nem is tudom, kiről folyik a disputa, s amikor lassan sejteném, akkor elbúcsúzik a műsorvezető.

            Híreket hallgatok ezt követően a rádióban, a rádióból.

            A hírek után pedig a meglepetések meglepetése.

            Meggyes, a hivatalnok beszél.

            Mindent leteszek az asztalra, tátva marad a szám.

            Meggyes a rádióban.

            Ki is sietek a konyhába, van a hűtőgépben fél kiló meggy, megmosom az utolsó darabig, s bekebelezem őket Meggyes tiszteletére.

            Közben pedig hallgatom Meggyest a rádióban.

            Nem is szerelem a rossz rádiómat, rátapad a fülem a jó rádióra, kritikusan hallgatom az én Meggyesemet.

            Azután eszembe jut, le kell írni, mit mond Meggyes, hátha egyszer felhasználhatom ellene.

            Kapkodva keresek papírt, ceruzát, ilyen gyors írás még a világon nem volt, Meggyes minden szava ott tündöklik a papíron.

            Emlékezhetünk, nemrég még a szentekről sugárzott műsort a rádióm, azt hittem, Meggyest is majd hasonlókról kérdezik, de tévedtem, Meggyes ott folytatta, ahol velem a hivatali szobájában abbahagyta, nagyképű hang, az ellenvélemények semmibe vevése.

            - Fedd meg Meggyest! – szólnak hozzám a távolból, maga megint irracionális és vizionál, hallucinál, mondaná Meggyes.

            Meggyes beszél a rádióban. Én pedig leírom a mondatait.

            A műsor talán fél óráig tart.

            Először arról beszél hosszan Meggyes, tart előadást, hogy briddzsel fokozható az agy logikus tevékenykedése, aztán ehhez kapcsolódva magasztal mindent, ami tökéletesen szervezett, jól felépített, hierarchizált, strukturált.

            A beszélgetés végén Meggyes áttekintést nyújt a munkaerőpiaci helyzetről, sötét színekkel festi a jövőt, az állástalanok nagy része iskolázatlan vagy születésétől fogva munkakerülő.

            Húúú.

            Vége a rádióműsornak, Meggyest nem hallom már.

            Egy kis zene.

            A zenehallgatás közben eszembe jut, mésszel kellett volna betapasztani a füleimet, hogy ne tudjam meg, miről szónokol Meggyes a rádióban, mésszel kellet volna a füleimet betapasztanom, de én nem tapasztottam be, hanem jegyzeteltem szorgalmasan Meggyes szavait.

            Elgondolkoztam s arra jutottam, helyesen tettem, amikor nem raktam meszet a füleimbe, hallgassam csak végig Meggyest, így legalább végérvényesen megbizonyosodhatom arról, nekem a szentek között van a helyem.

            A szabolcsi falu népe, emlékszünk, Meggyes előtt, szintén a rádióban, azt mondta, a világ kisebb része lelketlen, a nagyobb része szeretetteljes.

            Nekem a nagyobban van a helyem.

            Én nem tartok Meggyessel.

            Szent leszek.

            (Elhatározásom közben is szól a rádióm. Egy világhírű operaénekes sütött-főzött három évvel ezelőtt, közben néha dalolt egy-két ismert dalt, sütését-főzését, éneklését meg a közte elhangzott mondatait rögzítette a rádió, s játszotta le most, amikor én visszavonhatatlanul elhatároztam, szent leszek.)

            A szentté váláshoz két csoda szükséges, tudjuk, a Vatikán szerint.

            Az egyik csoda legyen az, hogy a jó rádióm pár órával ezelőtt nem szólt, lekapcsoltan álldogált, én egy gombot eltoltam rajta, s ím, rögtön világos, tagolt, érthető beszéd hallatszott belőle (előbb a szabolcsi falu, majd nem sokkal később Meggyes úr).

            Oh, oh, csoda.

            Első csoda.

            S mi a második csoda?

            Az, hogy pár óra múlva lefekszem az ágyamba, lehunyom a szemeimet, s olyan szépet álmodok, hogy a legszigorúbb anya is meghatódna rajta.

            Ez lesz az én két kis csodám, szeretném, ha szentté válnék, szeretném, ha mások is kitalálnák maguknak a saját két csodájukat.

 

           

           

           

           

           







Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. HCA Értékesítési Akadémia

► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája

hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

3. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

4. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

5. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

6. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

7. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

8. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

9. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

10. Minden dolog

► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mindenfajtaoldal.hupont.hu

11. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

12. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest

► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.

meszarosredonyos.hupont.hu

13. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

14. ROMANTINKA MINDHAHÁLIG

► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)

romatika-mindhalalig.hupont.hu

15. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

16. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

17. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

18. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

19. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

20. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

21. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~

► Tesztek, trükkök, minden ami kell!

sminktesztneked.hupont.hu

22. Szátok Község Honlapja

► "Ez a föld a hazám, itt élt az apám. Itt tanított nótaszóra édes jó anyám, Ez a föld, ez a táj, drága hű barát. Elkísér egy életen s a nagyvilágon át..."

szatok.hupont.hu

23. Ló és Lovasa

► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...

loeslovasa.hupont.hu

24. Vasaji László Erdészeti Csemetekert és Csomagküldő Szolgálat - Dunavecse

► Akác, Csodaszép sövény, Pusztaszil, Nemesnyár, Vénic szil, Jegenyenyár, Rendelés: csemetekert.dunavecse@gmail.com +36-30/363-35-93 Átvétel: Dunavecse, Rákóczi út 15. (+36-70/953-81-26) vagy Kecskemét, Bódog sor (30/424-03-34)

akaccsemete.hupont.hu

25. Berhida -Veszprémi út 2.

► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310

melikozmetika.hupont.hu

26. NAGYVÁRADI TANÍTÓKÉPZŐ FŐGIMNÁZIUM -MAGYAR TAGOZAT

► A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle." Hermann Ottó

varadikepzo.hupont.hu

27. RÁCZ TIMEA LAKBERENDEZŐ

► rtimea2004@gmail.com

racztimealakberendezes.hupont.hu

28. NUMIZMATIKA , RÉGIPÉNZ, BEFEKTETÉS, Egy kis időutazás a multba

► Érmek,különlegességek,hamisítványok.ha számodra ismeretlen mi kiderítjük milyen érméről van szó

korona.hupont.hu

29. SZÉKELYKAPU FARAGÁS FAKERÍTÉSEK, FAKERÍTÉS KÉSZÍTÉS ÉPÍTÉS t: 0630 5934240

► Üdvözlöm! Majoros György vagyok székelykapuk készítése Fa kapu, fa kerítés, FAKERÍTÉS ÉPÍTÉS Amennyiben szeretne egy ,fakerítést hívjon. Minden fa kapu ,fa kerítés,fa korlát egyedi kivitel.SZÉKELYKAPU KÉSZÍTÉS!tel.0630 5934240

szekelykapuk.hupont.hu

30. NARAYANA Természetgyógyászati és Oktató Központ

► Lia-Csin: Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.................Arisztotelész: Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.............Alkman: Tapasztalat a bölcsesség kezdete.

termeszetgyogyasziskola.hupont.hu

31. Roma zenék

► király

istennyila.hupont.hu

32. Szalontai óriás galamb

► Tisztelt Látogató! Az oldal jelenleg fejlesztés alatt áll. Hamarosan bővebben is olvashatnak a fajtáról!

szalontaioriasgalamb.hupont.hu

33. Életmód Stúdió Debrecen

► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.

eletmod-debrecen.hupont.hu

34. Tüskepapa bohóc

► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!

tuskepapa.hupont.hu

35. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

36. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ MURVA SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST

► Kerti murva, 2-5 murva, 5-12 murva, 12-20 murva, 20-55 murva, 0-20 murva, poros murva, töltő murva, murva szállítás.

murvaszallitas.hupont.hu

37. Bio Life- Care

► Biztosan fizető munka

biztosmelo.hupont.hu

38. Autóüveg fóliázás Budapest

► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000

autouvegfoliazas.hupont.hu

39. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

40. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

41. D a n i s R A C I N G

► www.DanisRacing.hu

danisracing.hupont.hu

42. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI

► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!

novaograja.hupont.hu

43. Könyvmoly

► Sok olvasás tudást ad...

konyvmoly.hupont.hu

44. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

45. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek

► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..

noiekszerek.hupont.hu

46. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA

► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!

gyogyulasom.hupont.hu

47. Csányi Tagóvoda

► "A legtöbb, amit a gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak." (Goethe)

csanyitagovi.hupont.hu

48. http://vizishow.hopont.hu(delfin)

► Ez a weboldal a delfinekkel foglalkozik lényegében,csak a delfin.hupont.hu levolt foglalva.

vizishow.hupont.hu

49. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

50. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala

► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"

madarpokok.hupont.hu

51. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

52. NICS termékek rendelése - NICS termékek ára. 20/338-9898

► Érték és Minőség Nagydíj 2018-2019-2020-2021. Prémium minőség. Magyar termék.

probiotikus.hupont.hu

53. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

54. Angol-krém-használtruha NAGYKERESKEDELEM

► Angol válogatott krém minőségű használtruha Női-Férfi-Bébi és gyerek használtruha!KIZÁRÓLAG NYITOTT BÁLÁKAT ÉRTÉKESÍTÜNK!!!Így NINCS ZSÁKBAMACSKA!!!Sok szeretettel várjuk önt!!!Egy igazán otthonos környezetbe!!!

angolkremhasznaltruha.hupont.hu

55. disneyhercegnok.hu

► Ingyenes disney kifestők,disney háttérképek letöltése,Playmates disney baba rendelés, Disney kreatív, Repülj el te is a mesék varázslatos világába! Játsz te is ezekkel a bájos Hecegnőkkel! Éld át csodálatos történeteiket, gyönyörű meséket olvashatsz.

disneyhercegnok.hupont.hu

56. Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye

► Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."

szeretet-ezoterika.hupont.hu

57. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!

► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!

puffinlekvar.hupont.hu

58. Bacskó István

► Szerencse

ibacsko.hupont.hu

59. A miskolci Szent Imre-templom honlapja

► Miskolc-újdiósgyőri Római Katolikus Plébánia

miskolcszentimre.hupont.hu

60. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD

► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

61. Felső-Bácskai galambászok

► Magas röptűek........ Keringők

jankovacigalambaszok.hupont.hu

62. Dr. Tóth Loretta fül-orr-gégész szakorvos magánrendelése Tata

► Egy kis fül-orr-gégészet - a leggyakoribb fül-orr-gégészeti betegségekről röviden: kiváltó okok, tünetek, diagnosztizálás, kezelés, megelőzés.

fulorrgege-maganrendeles.hupont.hu

63. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

64. Nikii oldala.

► Ne legyél hülye. Ne barátkozz olyanokkal, akik először tök aranyosak aztán tükörnek néznek téged !!

nikiioldala.hupont.hu

65. A Poroszlói Sportegyesület hivatalos honlapja

► A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.

poroszlose.hupont.hu

66. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

67. PILÓTAKÉPZÉS, SÉTAREPÜLÉS, LÉGIFOTÓ MOTOROS SÁRKÁNYREPÜLŐVEL !

► Üdvözlöm! Ezt az oldalt azért készítettem, hogy bemutassam Önnek az egyik legcsodálatosabb és legszabadabb repülési formát, a motoros sárkányrepülést!

sarkanyrepulo.hupont.hu

68. ~~ßella OLĐALA~~

► Rémtörténetek, képek, msn, versek, idézetek, minden ami egy oldalra kell!!

bellababaangel.hupont.hu

69. Kedvenc szátok hírek képek.

► Amit ma meg nézhec ne halaszd holnapra.

hirekcelebekkepek.hupont.hu

70. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

71. SPORT CLUB LÁNYOK

► Mi vagyunk a legjobbak, és legszebbek.

sportclublanyok.hupont.hu

72. MOBILGARÁZS - GARÁZS

► MOBILGARÁZS - GARÁZS - könnyűszerkezetes mobilgarázs, csarnok, raktár, tároló

garazsok.hupont.hu

73. INGATLAN ADÁS-VÉTEL DÉLPESTEN KISZÁMÍTHATÓAN! Nálunk Te számítasz!

► Albérlet lakás ingantlan szolgáltatásaival ingatlanirodánkkal és munkatársainkkal. “Ingatlancentrum világ legnagyobb piaca "

kezeltszamla-forex.hupont.hu

74. RÉTHELYI-GRÁNIT KFT.

► 3360 Heves, Bródy Sándor út 73. Tel. fax.: 36/346-471 Mobil: 30/398-53-90 ________________________________________________________________________________________________ Honlap: www.rethelyi-granit-kft.hupont.hu E-mail: rethelyi.gyula@citromail.hu

rethelyi-granit-kft.hupont.hu

75. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 27
Tegnapi: 1
Heti: 59
Havi: 134
Össz.: 18 670

Látogatottság növelés
Oldal: XVI.
Zságot András: Kalandozások a helyesírás világában - © 2008 - 2025 - helyesiras.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »