Zságot András

 

Kalandozások a helyesírás világában / XXVI.

 

        Kalandozások a helyesírás világában – ez lesz művünk címének egy része azért, mert kezünkbe vesszük a Magyar Tudományos Akadémia kiadványát, A magyar helyesírás szabályait (2006), s pontról pontra haladunk, ha egy dőlt betűs példaszót találunk, azt rögtön felírjuk magunknak egy külön papírra, s ha elég dőlt betűs példaszó gyűlt össze, akkor ezeknek a példaszavaknak a műbe illesztésével írunk egy novellát vagy valamit.

        A huszonhatodik részben, ebben a részben a szabályzat 174—178. a pontjaiban szereplő szavaiból írunk alkotást, nem biztos, hogy minden szót beleteszünk, de igyekszünk.

        Művünk célja kettős, bebizonyítjuk, hogy tudunk helyesen írni, másrészt a helyesírásra szeretnénk nevelni az embereket.

 

Pestis

 

            Szomorú lesz mostani mesénk. Ha vidám lesz, akkor is szomorú lesz. Ha egy élőlény haláláról írunk benne, akkor már kijelenthetjük, szomorú lesz.

            A módszerünk, hogy egy könyv szavait írásunkba szőve alkotunk, magában hordja a humor lehetőségét. Főleg most, amikor száz körüli helységnevet, földrajzi nevet kell beletennünk mondatainkba, mint Buen Tiempo-fok vagy Holdvilág-árok. Száz helységnév, földrajzi név Nagy-New Yorktól a János-dűlőig.

            Hogy nem lesz ez unalmas?

            S hogy lesz ez ünnepélyesen tragikus. Még én se tudom.

             Kötelező-e ünnepélyesen tragikussá válni?

            Ám belevágunk, futunk, rohanunk, s ha elfáradunk, megágyazunk, lefekszünk és álmodunk, s másnap újra futunk, rohanunk, de a másnapi futás, rohanás már nem szerves folytatása lesz az előző napinak, egy kis megbicsaklás, egy apró döccenet a napok között, de ezek az apró, alig hallható hangocskák, ezek az apró lépcsőcskék szükségesek ahhoz, hogy ne unja magát el az író alkotás közben, s főképp, hogy ne unja el magát az olvasó befogadás közben.

            Ígérem, a felvilágosultaknak ígérem, nem unatkoznak mostantól soha, ha mindig az én prózai alkotásomat olvassák.

            Nemcsak a nap vége és a következő nap eleje között érzik majd a váltást, hanem sokszor, sokszor, sokszor, meglepetésükben kapkodhatják, kapkodhatják, kapkodhatják a fejüket, de élvezik, élvezik.

            Lássunk hát neki a több tucatnyi földrajzi név bekebelezéséhez!

            Európa.

            Azon belül Itália.

            Én itáliai pestissel fogom szórakoztatni azokat, akik nagyon helyesen az én alkotásomat választják ahelyett, hogy ennél értéktelenebb tevékenységgel töltenék idejüket. Vagy pontosabban, itáliai pestissel nyitjuk írásunknak ezt a részét. Aztán lehet, hogy a Holt-Tisza partján találjuk a zárásnál magunkat pestistelenül.

            S azok a férfiak és nők is jól döntenek, akik szintén az én soraimat fogadják kegyeikbe (azok elolvasásával), ahelyett, hogy ők nem ennél értéktelenebb, de ennél értékesebb időtöltést választanának, mert ennél értékesebb időtöltést is választhatnának.

            Mert ígérem, hogy sok szívet, mondjunk nagyot, ígérjünk nagyot, ígérem, hogy minden európai szívet összegyűjtök a következő néhány percben a markomba, a markomat ráteszem a füzetemnek azon oldalára, ahol éppen írok, kinyitom a markomat az után, hogy a füzetoldalra rátettem, így az összes európai szív a füzetoldalra áramlik, aki olvassa érdekesnek ígérkező művemet, ő az európai szíveket is magába szipkázza egyúttal a betűim befogadásával együtt.

           

            Itáliai pestis, de egyelőre senki nem hal meg. Dühöng a gyilkos kór, de Itália népe hónapok óta éli megszokott életét, az itáliai nők hűségesen néznek hűtlenkedő férjeikre, a gyerekek semmit se sejtve labdáznak.

            Nem is tudom, mikor játszódik e különös pestis, melyben egyelőre nincs halálos áldozat. Ne tévesszen meg senkit, hogy Itáliát írtam Olaszország helyett, Babits is írt Itália címmel verset, s bár Itália címmel írta, minden kétséget kizáróan a saját korának Appennini-félszigetét szólította meg.

            Az itáliai pestis tombolhat Scipio Africanus idején, a láthatatlan itáliai pestis tombolhat ma, 2013 legelején is, bármikor tombolhat addig, míg pontos évszámot le nem írok.

            Én most még nem döntöttem el, melyik kort, mely éveket keserítem meg az egyelőre ártalmatlan pestissel, mely még egy halált nem okozott.

            Néha egy ártalmatlan pestis is elszomorítja az embereket.

            Itáliát fertőzi a pestis, délről északig, északtól délig legalább hússzor elvonult már. De halálos áldozat nélkül vonult, megbetegedés nélkül vonult, nesztelenül vonult, így az itáliai parasztok vethettek, gyomlálhattak, arathattak, teljesen mindegy, mit mondok, mert nem foglalkozunk azzal se, tavasz van-e, ősz-e, tél-e prózánkban, majd egyszer talán elárulom, amikor mindenki azt várja, valami jó kis csókolózás következik.

            Csók helyett majd talán hosszan bemutatom az évet, éveket, amikor a pestis tombol, majd azt se titkolom tovább, ha szükséges elmondom, tavasz-e a megjelenített évszak vagy más, vagy több évszak, mindent elárulok, ha úgy adódik. Nyugodtan éldegéljenek, nem hagyok ki semmit, de felesleges leírásokkal se fogom az időmet tölteni.

            De lehet, hogy majd csak az utánam jövő generáció egyik tagja mondja meg az érdeklődőknek, mire gondoltam, milyen korra, milyen évszakokra, amikor a Pestis írtam.

            (Én minden titkomat hatvanéves koromban elmondom majd egy húszéves megbízható fiatalnak, ő majd akkor kürtöli ezt világgá, mit is meséltem neki addig elhallgatott életemből, akkor láthatja meg az arra kíváncsi tömeg a legmélyebbre elzárt kincseimet, amikor én már halott leszek.)

            De felejtsük el halálomat, nézzük mereven Itáliát!

            Itáliában pestis futkároz.

            Egy dél-kínai meg egy Csepel-szigeti gyereklány, mindkettő árva, valahogy elvetődnek Itáliába, épp akkor, amikor ez a megmagyarázhatatlan pestis szaladgál a csizma talpától a csizma tetejéig.

            A dél-kínai és a Csepel-szigeti gyereklány nem tud beszélni egymással, de együtt érkeznek Itáliába.

            Ki veszi legelőször észre a pestist, az itáliai pestist? Egy romlatlan, messziről jövő embernek a tiszta szeme és tiszta elméje felfedezheti, hogy akadálytalanul lépeget a pestis a hosszú Itáliában.

            Nem tudom, ki látja meg először a pestist, nem tudom, meglátja-e azelőtt bárki a pestist, hogy halálos áldozata lesz a rettegett kórnak.

            Én nagyon bízom a dél-kínai és a Csepel-szigeti gyereklányban, ha ketten vannak, együtt töltik napjaikat, rádöbbenhetnek, súlyos vész fenyeget, amit nem láttak se Dél-Kínában soha, se a Csepel-szigeten soha.

            Jószívű olaszok táplálják a dél-kínait és a Csepel-szigetit. A két lány körülbelül harminc városban él egy év alatt, játszanak és tanulnak, utaznak, s megpróbálják elfelejteni, hogy ők árvák, a szüleik meghaltak.

            A két lány egy évig élvezi a világhíres olasz vendégszeretetet, megnyugszik a két lány, sokkal vidámabbak az első év végén annál, mint amikor elhagyták szülőföldjüket.

            Úgy látszik, minden a két lány kedve szerint alakul, de a sors és az itáliai angyalok néha keservet okoznak a halandóknak, erre mindenkinek fel kell készülni, ezzel mindenkinek szembe kell nézni.

            Egy évig a dél-kínai és a Csepel-szigeti lány a legfinomabb étkeket tömhette kis gyomrába, az olasz vagy itáliai föld apró manói a lányok egyévi tartózkodása után összesúgtak.

            - Ez a két romlatlan, távolról érkezett lány miért nem veszi észre az itáliai pestist? Bármikor gyilkossá válhat a pestis, ami elárasztotta Itáliát, a két romlatlan idegen lánynak figyelmeztetni kellene a városokat, futkároz a pestis a mezőn és a hegyeken, a családok hajlékaiba is beszemtelenkedik – így tanakodtak az itáliai manócskák, akiknek egyetlen feladata volt, hogy Itália minél nagyobb, gazdagabb és egészségesebb legyen.

            A dél-kínai és a Csepel-szigeti lánytól elfordultak lassan az itáliaiak, maguk se tudták, az itáliaiak se tudták, miért nem adják már a két árvának a legízletesebb gyümölcsöket, a legnagyobb gondossággal készített sajtokat.

            A két idegen árva nem látta meg az itáliai pestist, kegyetlen a törvény, az íratlan, a ki nem mondott, de mindenki által ismert törvény, a sosem olvasott törvény, a két idegen árvának csomagolnia kellett, nem maradhattak még egy évet Itáliában.

            A dél-kínai és a Csepel-szigeti lány útra kelt, mert gyönyörű szemeikkel nem látták meg a pestist, képzelhetjük, milyen fiatalok voltak, s abban reménykedtek, hazájukká válik Itália. De Itália kitaszította a két gyermeket, akik nem vették észre a pestist, nem vették észre a pestist, amit más itáliai se látott meg.

            Igen, igen. A Csepel-szigeti lány hova megy? Nem választhatott.

            Ő talán a Dunazug-hegységet választotta volna, vissza a Kárpát-medencébe, vissza a Magyar Királyságba vagy a Magyar Köztársaságba, vagy ki tudja, hova, hogy nevezik, de a Csepel-szigeti lányt Új-Dél-Walesbe parancsolták.

            A dél-kínai árvának se jutott jobb sors, az ő útjának végállomása Krakkó lett.

            Elvált tehát a két árva, alig több mint egy évet voltak együtt, de új hazájukban, Walesben és a lengyelek között hamarosan elfeledik Itáliát, a Csepel-szigeti elfeledi a dél-kínait, a dél-kínai meg jobban a Csepel-szigetit.

            Oh, de ne higgyük, a dél-kínai és a Csepel-szigeti árva majd haláláig bolyong Európában Wales és Krakkó után, s kegyelemkenyéren tengődnek, Németalföld, a Saar-vidék, majd egy kis afrikai Elefántcsontpart, ne féltsük a Csepel-szigetit és a dél-kínait, bízzunk abban, hogy az új-dél-walesi és a krakkói láthatatlan pestist felfedezik, ahogy nem látták meg együtt az itáliai pestist.

            Egy kicsivel idősebb lesz a Csepel-szigeti és a dél-kínai lány, nem mindenki láthatja meg a láthatatlan itáliai pestist, akad, aki az új-dél-walesi vagy a krakkói pestist veszi észre. Az új-dél-walesi vagy a krakkói pestist vagy valami mást vesznek észre, de ott maradhat a Csepel-sziget Új-Dél-Walesben, a dél-kínai Krakkóban, reménykedjünk.

            Ismét Itáliában vagyunk, a tekintetünk ismét Itáliát vizsgálja, mily nagyon szerencsés  ez a népnek, hogy még mindig nem fordult pusztító őrjöngésbe a félszigeten letelepedett, otthonra lelt pestis.

            Emberek jönnek, emberek mennek, egyedül én maradok a szobácskámban, mert félek az éhezéstől, az útonállóktól és a prostituáltak varázslataitól.

            Emberek jönnek, emberek mennek.

            A Déli-Shetland-szigetek családjai ebben a mesében nem fértek, alig fértek a szigeteken, a megélhetés egyre bizonytalanabb volt, így a déli-Shetland-szigeteki kormányzó úgy döntött, hogy tíz családnak el kell költöznie, nem mondták meg nekik, hova menjenek, de menniük kellett, három héten belül, fellebbezhetetlen volt e parancs.

            Az egyik déli-Shetland-szigeteki család hat taggal, egy nagyapó, két szülő, három gyermek, Itáliába vetődött. Itáliában a hat ember megérkezésekor még mindig kúszott, mászott, csúszott a pestis, de még mindig nem halt bele egy itáliai sem.

            Vajon a déli-Shetland-szigeteki család felfedezi-e az itáliai pestist, s így maradhatnak-e Itáliában, vagy nem veszik észre a déli-Shetland-szigetekiek a vészt, a bajt, de ennek ellenére halálukig csodálhatják a naplementéket Itáliában.

            Mi lesz?

            A dél-kínai és a Csepel-szigeti lány nem látta meg a láthatatlan pestist, menniük kellett, hogy alakul a déli-Shetland-szigeteki család sorsa?

            Hogy alakul?

            Úgy alakul, hogy a hattagú családot imádta minden itáliai, pedig a dél-kínai és a Csepel-szigeti árvákat is szerették itt, de a dél-Shetland-szigetekieket tízszer jobban szerették az árváknál.

            Két évig is dúlhatott a pestis, a dél-Shetland-szigetekiek nem látták a láthatatlan pestist, mint nem látta a két árva, de a hattagú családot mégse űzték el a kis manók egy Nagy-New York-i otthonba, új otthonba, sehova.

            Két évig élt a pestis mellett a déli-Shetland-szigeteki család, két év elteltével aztán a pestis Balatonalmádiba távozott. A pestis nélküli Itália pedig egy hét alatt megutálta a déli-Shetland-szigetekieket, így a családnak nem volt maradása a továbbiakban.

            Felszállt a déli-Shetland-szigeteki família a fokvárosi hajóra, s vissza se néztek, amikor a hajó elhagyta a kikötőt, azt remélték, Fokváros nem válik két év után érzéketlenné, s nem taszítja ki magából őket.

            Itáliában nem volt halál a pestis miatt, Itália után a balatonalmádi lakosság retteghetett, gyilkol-e a pestis, a pestis, ami a főtér egyik padján figyelte az embereket és a pár kutyust, immár Balatonalmádiban.

            Én nem tudom megítélni, milyen a pestis című munkám. De ha vicces, szégyellhetem magam, ám az állandó jó levegő s napsütés mostanság minden bánatomat elűzi, ezért vigyorgok képébe Pestis bácsinak.

            Pestis bácsi ott ül Balatonalmádi főterének padján. Azt gondolja az üldögélő, Itáliából érkezett Pestis bácsi, őt évekig nem szólítja meg majd senki, mert láthatatlan.

            Pestis bácsi nézi a csendes balatonalmádi járókelőket, s gondolkozik Pestis úr, mikor válik ő gyilkossá. Itáliában senkit nem mert megölni.

            De Itáliát elfelejthetjük pestisünkkel, mert megrázó félóra következik, Balatonalmádi lakói sokáig emlegetik a következőket.

            Ét balatonalmádi rendőrnek osztunk főszerepet, azelőtt mindkettő balatonalmádi rendőr a Vas Mihály-hegyen élt, mindkettő családjának volt egy kis szőleje, egy kis kertje, de végül a két család egy-egy gyereke úgy döntött, rendőrnek áll, s most ők Balatonalmádiban üldözték a hangoskodókat, a tolvajokat, mindenféle bűnelkövetőt.

            S a két Vas Mihály-hegyi, de inkább balatonalmádi rendőr észrevett valamit Balatonalmádi főterén, Balatonalmádi főterén, ahol pihengetett a tényleg, vitán felül inaktív pestis.

            Néztek, néztek, néztek nagyokat a balatonalmádi, arra járó rendőrök, a galambok is másképp lépdeltek, a verebek is másképp tekingettek, meg a tovahaladó hivatalnokok is másképp botlottak, mint kellett volna.

            (Az itáliai rendőrök nem gyanítottak semmit három évig, míg hazájukban vigadozott a pestis, de ahogy Balatonalmádiba ért a kór, a talpraesett magyar bűnüldözők egyből összenéztek, egymásra pillantottak.)

            - Mintha embervér folyt volna itt az elmúlt huszonnégy órában – jegyezte meg az egyik rendőr, Balatonalmádiban.

- Én is úgy látom. De ha nem is folyt még embervér, attól tartok, valaki tervez gyilkosságot itt a közelben.

- Igen – válaszolt az elsőnek szólt rendőr -, szörnyű bűntény terheli vagy fogja terhelni szeretett városunkat. Fel is hívom az alsóbélatelepi Nyomozókirályt, siessen gyorsan ide, míg nem késő, ha már megesett a gyilkosság, a Nyomozókirály segít elkapni a tettest, ha még a gyilkosság előtt állunk, a Nyomozókirály megelőzi a bűnt.

            Ki ne hallott volna már a Nyomozókirályról? Magyarország betörőinek hetven százaléka felhagyott a bűnöző életével s jó útra tért, amikor a Nyomozókirály munkába lépett a rendőrségnél.

            A Nyomozókirály nagyon gazdag, a feltárt bűncselekmények sértettjei sok pénzt ajándékoztak az alsóbélatelepi Nyomozókirálynak.

            A Nyomozókirály azért költözött az Alsóbélatelep egyik hangulatos házába, mert beleszeretett a Nyomozókirályba egy dúsgazdag özvegyasszony, s az Alsóbélatelepen ez az özvegyasszony vett a Nyomozókirálynak egy házat, s a házat a milliomos özvegyasszony felszerelte a legmodernebb bűnüldöző berendezésekkel.

            Nagyon boldogan aludt, nagyon boldogan ébredt mindig a Nyomozókirály Alsóbélatelepen.

            (Alsóbélatelep a Balaton déli partján található, Fonyód mellett rögtön.)

            Az alsóbélatelepi Nyomozókirályt bárki felhívhatta, de belátóak voltak a bűncselekmények áldozatai, csak súlyos esethez riasztották, megoldhatatlannak tűnőhöz a Nyomozókirályt.

            S akkor is hívták a Nyomozókirályt, ha országos hírű bűn készült beteljesedni.

            Igen, a két éber balatonalmádi rendőrnek nem tetszett a kép, amit látott sétája közben, úgy határoztak, tárcsázzák az alsóbélatelepi Nyomozókirályt, hátha nem neveti őket ki a Fonyód mellett lakó sasszemű igazságos.

            A Nyomozókirály, amint meghallotta a balatonalmádiaktól, hogy különös, súlyos, különösen súlyos elkövetőtől, elkövetéstől, tettől tartanak, a Nyomozókirály nem mérlegelt, rögtön vonatra szállt, s némi nehézség után (nincs közvetlen vonat Alsóbélatelep és Balatonalmádi között), a Nyomozókirály odaért azért elég gyorsan Balatonalmádiba.

            S Balatonalmádiban még mindig ott volt a pestis is. Megdöbbentően terjeszkedett az Itáliából érkezett pestis Balatonalmádiban, vett egy térképet, s a pestis hártyaszerűen beborította Balatonalmádit északtól délig, kelettől nyugatig, szigorúan követte a térképet, egy apró folt nem maradt szabadon, pestistől mentesen Balatonalmádiban, de a pestis sehol nem is lépte át, ujjnyival sem, a városhatárt. Megrázó, amit művel ez a pestis.

            A fent leírt városban veszélyben kellett élni Balatonalmádi népének, a fent leírt városba érkezett Alsóbélatelepről a Nyomozókirály.

            A Nyomozókirály Alsóbélatelepről hozott elektronikai eszközeivel bejárta Balatonalmádit, minden ház és házacska mellett elhaladt, mindent megjegyzett a bűn legnagyobb ellensége.

            A balatonalmádi fárasztó túra után beült a rendőrségre a Nyomozókirály, töprengett, vizsgálta feljegyzéseit, latolgatott.

            - Még nem követte el tettét a zsivány – szólt hosszú csend után a Nyomozókirály a többi rendőrnek.

            - De vigyázni kell, bármelyik pillanatban kitörhet a vész, s ki tudja, hány emberélettel fizetünk, ha nem csípjük nyakon, akit keresünk, akiket keresünk – folytatta a Nyomozókirály.

            Tehát mondhatjuk, a Nyomozókirály nem tévedett, valóban démoni fenyegetés állt vagy feküdt hártyaként Balatonalmádi minden négyzetcentiméterén, a pestis, ami még nem ölt, de bármikor ölhetett a jövőben.

            A Nyomozókirály látta a veszély nagyságát, igaz, azt nem tudta, a pestissel kell szembeszállnia. (Ha tudta volna a Nyomozókirály, ki az ellenség, rögtön hívta volna palócföldi orvosprofesszor barátját, de a Nyomozókirály nem jött rá, ki a fenyegető.)

            - Menjünk el aludni – mondta a Nyomozókirály -, aki pedig szolgálatban marad, azonnal riasszon bennünket, alvókat, a legkisebb gyanús jelre.

            A pestis egész éjszaka járkált Balatonalmádiban. Furcsa szerzet ez a pestis, hol ül, hol hártyaként terjed, hol járkál. Arcátlanul még a virrasztó rendőrök mellé is befurakodott a pestis, beleszagolt a kávéikba, ráült az asztalra. De egyelőre nem gyilkolt, s nekem ez a legfontosabb.

            Két eseménytelen nap után levelet hozott a posta Új-Dél-Walesből.

            (Új-Dél-Walesbe vándorolt a Csepel-szigeteki árva, aki Itáliában nem vette észre, a pestis szabadon bóklászik az országban.)

            Új-Dél-Walesből a Csepel-szigeteki árva írt a balatonalmádi rendőröknek. A Csepel-szigeteki árva elmondta, leírta, hogy egy évig Itáliában élt, de onnan el kellett Walesbe mennie, s csak most jött rá, miért kellett elhagynia a szeretett Itáliát.

            Azért kellett Itáliából elutaznia, írta a Csepel-szigeteki árva, mert nem vette észre az itáliai pestist, pedig észre kellett volna vennie.

            Most jöttem rá, itt Új-Dél-Walesben, hogy Itáliában pestises volt a víz, a hús, a kenyér, írta levelében a Csepel-szigeteki árva Balatonalmádira.

            Sokat gondolkozhatom itt Új-Dél-Walesben, s minden jel arra mutat, hogy Itáliából a láthatatlan és eddig ártalmatlan pestis elvándorolt Magyarországra, a Balaton mellé, Balatonalmádiba.

            Amikor az itt ismertetett levelet elolvasta valamennyi balatonalmádi rendőr, nem tudtak szóhoz jutni. Nem értettek ők a járványokhoz. Még az Alsóbélatelepről érkezett Nyomozókirály se értett a járványokhoz, nem tudta, valóban pestises-e Almádi, vagy sem.

            De gondolkozni nem szabadott sokat, inkább, azt mondta a Nyomozókirály, inkább tegyenek három felesleges lépést, mint tétlenül üljenek.

            Mindenki egyetértett a Nyomozókirállyal, a balatonalmádi rendőrség összes tagja futott erre-arra, könyvtárba, az orvoshoz, az iskola biológiatanárjához, mindent akartak tudni a pestisről.

            A pestis ezalatt egy parkoló busz alatt aludt.

            Egy óra múlva, a Csepel-szigeteki lány levelének elolvasása után egy órával már mindent tudott a balatonalmádi rendőrség a pestisről, amit a könyvtári könyvek írtak róla, amit a város egyik orvosa tudott, amit az iskola biológiatanárja tudott.

            A Nyomozókirály vezetésével a rendőrök összefoglalták azokat az ismereteket, melyeket mások leírtak itt-ott a pestisről.

            De a Nyomozókirály szomorúan állapította meg, hogy hiába nézték meg a könyvtári könyveket, hiába kérdezték a helyi orvost, a biológiatanárt, be kellett látni, hogy egy nagyon veszélyes pestis tartózkodhat Balatonalmádiban, ami nem gyilkol, ami észrevétlen, ami Itáliában három évig nem gyilkolt, s három évig észrevétlen tudott maradni.

            Nagy a világ, végtelen a lehetőség.

            Jön a Buen Tiempo-foki Ravasz-ember (a továbbiakban: Ravasz-ember).

            A Ravasz-ember nem végzett egyetemet, alig tudta nevét is leírni, nem beszélt angolul, németül se, de a ravaszságáról tízezer esetet tudtak elmesélni, meséltek is a Velencei-tavi, de még a Huron-tavi semmittevők, akiknek nem tudom, honnan volt pénzük élelemre, de soha nem láttak szükséget, sőt, ezek a semmittevők a tavak partján, a Velencei-tó partján meg a Huron-tó partján a legszebb nőket szórakoztatták mindennel, például a Ravasz-ember cseleinek elmesélésével.

            A Ravasz-embert ismerte a Nyomozókirály. Sőt, a földrajzi távolság ellenére, egymás legjobb barátai voltak.

            Így a Ravasz-ember a Nyomozókirály első hívására elindult Balatonalmádiba, bár hozzá kell tenni, hogy nem egyenest a balatonalmádi rendőrségre ment a Ravasz-ember, hanem egy kis kitérőt tett, Győr-Ménfőcsanak egyik cukrászdájában vásárolt tíz rétest és tíz krémest, a tíz rétessel és a tíz krémessel állított be a Ravasz-ember a Nyomozókirályékhoz Balatonalmádiba.

            Látott-e már ilyent Balatonalmádi? Még az egész Balaton-part se látott ilyent, beleértve a Balaton-felvidéket is. Ilyen még nem volt. Balatonalmádiban a pestis, a Nyomozókirály és a Ravasz-ember egyszerre.

            A Nyomozókirály üdvözölte az érkező Ravasz-embert, aki hozta a tíz rétest és a tíz krémest, úgy érezte a Ravasz-ember, bármit is kérnek tőle, bármit is mondanak neki a balatonalmádiak tíz rétes és a tíz krémes csodát művel, minden bajt örömmé változtat a húsz finomság Balatonalmádiban. Nem tudta a Ravasz-ember, miért hívták, csak annyit mondott a Nyomozókirály neki, szükség van rá.

            S mit tett eközben a balatonalmádi pestis? A balatonalmádi pestis, aki nemrég még az itáliai pestis nevet viselte.

            A balatonalmádi halálos áldozattal eddig még nem járó pestis a rendőrség titkárnője mögött állt, amikor a Ravasz-ember bevitte az épületbe a tíz krémest és a tíz rétest.

            - Na, na! – horkant fel a pestisünk. – Ezek a balatonalmádiak elkapnak, ha nem vigyázok, én nem gondoltam, hogy az egész Itália három évig ügyet se vetett rám, itt a Balatonnál pedig a nyomomban lihegnek folyton, a világ két legveszedelmesebb tisztogatója, a Nyomozókirály és a Ravasz-ember akar egy lombikba belehelyezni, aztán kénsavat vagy más vegyszert öntenének rám.

            - Na, nem! – kiált fel majdnem hangosan a pestis.

            A pestis nagyon rövidre nyúlt balatonalmádi tartózkodás után úgy dönt, továbbáll, de a pénze nagyon kevés volt, ezért egy Kaszpi-tengeri elbujdosás helyett maradt Magyarországon, sosem látott, eldugott helyeket keresett fel, Dénesmajor, Rétitanya.

            A Ravasz-ember pedig elmeséltette magának a Nyomozókirállyal, miért hívták őt Balatonalmádiba.

            - A pestis miatt – válaszolt a Nyomozókirály a Ravasz-embernek.

            - Láthatatlan és eddig ártalmatlan pestis él Balatonalmádiban. Itáliából jött.

- Ó! – mondta a legkerekebb szájjal a Ravasz-ember. – Ha én ezt tudom! Ha én ezt sejtem. Sokkal óvatosabban jöttem volna Balatonalmádiba, ha én ezt sejtem.

            - A pestis pár perce elhagyta Balatonalmádit – mondta szárazon, jelentette ki szárazon a Ravasz-ember.

            - Amikor beléptem ide a tíz rétessel és a tíz krémessel, az ártalmatlan és láthatatlan  pestis itt volt az irodában, de úgy megrettent, hogy mennyien akarjuk elcsípni őt, hogy gyorsan elfutott, csak most állt össze a kép, eddig nem tudtam, pestis van Balatonalmádin, de ahogy megtudtam, rögtön arra is rájöttem, itt tartózkodott a pestis a rendőrségen, amikor én beléptem ide, egyszerű matematika, s egyszerű matematika az is, hogy a tíz rétes, a tíz krémes láttán, s tudva, hogy a Nyomozókirály is ellene tevékenykedik, mindent mérlegelt a pestis és elrohant.

            - Hibáztunk, óvatosabbnak kellett volna lennem, nem kellett volna hoznom a tíz rétest és a tíz krémest, tíz krémes és a tíz rétes láttán halálos szorításban érezte magát a pestis, ezért menekült, ahogy tudott.

            - Este kellett volna jönnöm, a réteseket és a krémeseket pedig a polgármesteri hivatal hűtőjébe kellett volna tetetnem, legalábbis a krémeseket biztosan a hűtőgépbe kellett volna rakni, a réteseket meg az egyik polcra, nem idehozni, de ki gondolta, hogy elijesztem a réteseimmel és a krémeseimmel a pestist?

            Nem minden rendőr érezte át a helyzet tragikumát.

            A debreceni származású főhadnagy például ekképp szólt:

            - Akkor együk meg legalább a réteseket, aztán majd a pestis után loholunk. Mi autóval vagyunk, ő gyalog, s velünk van a Nyomozókirály, a Ravasz-ember, s az egész lakosság segítségét kérhetjük.

            A Ravasz-ember majdnem megverte a falni vágyó főhadnagyot, oly mérges volt, hogy futni hagyták a rendőrség épületéből a pestist.

            De végül mégis megették a réteseket, a réteseket is meg a krémeseket is.

            A pestis pedig ügyesen, gyorsabban, mint egy őz közeledett dénesmajori rejtek- és pihenőhelyéhez.

            A balatonalmádi rendőrök tanakodtak, hova megy most a pestis, s vajon gyilkolni fog-e embereket.

            - Kevesen vagyunk, a nagy-ausztráliai-öböli halászokat el kell hívni Magyarországra, csak velük együtt csíphetjük el a pestist –állapította meg a Nyomozókirály, aki már régen szólt.  

- Rendben, de akkor a Nagy-Ausztráliai-öböl partjára Érd-Ófaluból kell embereket küldeni, hogy a távozó öböli halászok munkáját az érd-ófalui szorgos magyarok ellássák – válaszolt a Ravasz-ember.

            Én nem hittem, hogy ilyen bonyolult egy pestis üldözése. Pedig gondolhattam volna, a középkori történelemben is évekig küzdöttek a pestissel Európában, pedig az a pestis nem is volt láthatatlan, mint a most felidézett.

            (No, úgy határoztam, időpontot jelölök, vagyis elárulom, hogy napjainkban játszódik a Pestis. Legalább nem kell korhű ruhákat felidézni, korhű beszéddel, korabeli történelmi alakokkal.)

            A pestis Balatonalmádiból elmenekült, bűnöző volt ennek a pestisnek az anyja is meg az apja is, túljár ez a pestis mindenki eszén talán.

            Balatonalmádi után a pestis kettéoszlott, a pestis egyik fele időközben meg is érkezett Dénesmajorba, a pestis másik fele a rétitanyai állomásától (mert nem hiszem, hogy végállomás lesz ez), a pestis másik fele a Rétitanya állomástól kétszáz méterre járt.

            S az üldözők, a rend őrei?

            A fő üldözők (a Nyomozókirály és a Ravasz-ember) a balatonalmádi rendőrségen vártak, hogy megérkezzenek a halászok Ausztráliából, nem lehetett várni a balatonalmádi rendőröktől, hogy a pestist megyehatárokon át hajszolják.

            Majd az ausztrál halászok vállalkoznak erre.

           

            (S közben Érdről sok-sok ember elindult Ausztráliába, hogy pótolják az érdiek az Ausztráliából jövő halászokat, hogy legyenek azért Ausztráliában halászok, Érdről. De ezt már megírtuk, most csak felelevenítettük.)

            Pihennek tehát a pestis üldözői Balatonalmádiban, várják az ausztráliai halászokat, de én nem pihenek, mert fontos közlendőim vannak.

            Nógrádban folydogál a Szandraváralja-patak.

            Messze van ez a patak Itáliától, messze van ez a patak Balatonalmáditól. Ide nem ér el a pestis, gondolhatja mindenki.

            De néha mindenki tévedésbe esik.

            A Szandraváralja-pataki játszadozó csöppségek mindent megfognak, elővigyázatlanok, s még pestissel is fertőződnek, ha a patak partján ott a baj.

            Igen, a szomorúság és a gyötrődés most már a kis házakba is belopózik, mert a Szandraváralja-patak partján valóban megtelepedett a pestis. S nem az a pestis telepedett le a patak mellett, melyről eddig írtam, s amely csak láthatatlanul barangolt, nem, a Szandraváralja-pataki pestis gyilkos és kérlelhetetlen.

            Pestis Nógrádban, halálos pestis pusztít Nógrádban, ha minden a szokott koreográfia szerint zajlik, a pestis ellenállhatatlanul tombol majd.

            Ezt nem akartam leírni, végig barátságos szerettem volna maradni.

            Ó, a szívemhez oly közel álló Palócföld, de ha egyszer elindul a pestis, Debrecen se menekül, Hegyalja, jaj, szegény hazám.

            Pestis Nógrádban, s ha pestis Nógrádban, akkor pestis Szabolcsban is. A pestis nem áll meg.

            Jaj, pedig de visszafogott volt eddig a mese folyása, a mi ártalmatlan pestisünket figyelhettük Itáliában meg Balatonalmádiban, míg hirtelen fel nem tűnt a nógrádi veszélyes pestis.

            De most még megfékezhetjük a nógrádi életveszélyes pestist.

            Meg is fékezzük, igaz, hogy halálos a nógrádi pestis, de csak egy lusta tyúkkal végez. Nem tűröm a tömeghalált. Nem írok tömeghalálról.

            Egy nógrádi lusta tyúk meghal ugyan pestisben, az állatorvos riaszt, mindenhonnan özönlik a segítőkész emberek hada a mátrai legények és leányok hosszú sorokban gyalogolnak Nógrádba, hátha kezük erejével meg tudják fékezni a pestist.

            Balatonalmádiban, a rendőrségen a Nyomozókirály és a Ravasz-ember együtt hallja a megdöbbentő hírt, a nógrádi lusta tyúk meghalt pestisben.

            Pedig a Nyomozókirály és a Ravasz-ember a láthatatlan, veszélytelen pestist fogná el, ami kettévált, Dénesmajoron és Rétitanyán sétálgat, szagolgatja a vidéki illatokat a láthatatlan pestis.

            Balatonalmádiba megérkeznek a Nagy-Ausztráliai-öböltől a halászok, hogy segítsenek a láthatatlan, ártalmatlan pestis letartóztatásában.

            De a nógrádi pestis veszélyesebb a láthatatlan, ártalmatlan, Itáliából jött pestisnél, tanácstalan a Nyomozókirály, mit tegyen, merre induljon. De aztán a Mátra hős fiai és leányai odaérnek Nógrádba, körbezárnak, fertőtlenítenek, s a nógrádi pestis nem szed több áldozatot, megsemmisül, a veszély elmúlik.

            A veszély elmúlik Nógrádban, viszont a Nyomozókirály nem utazik vissza Alsóbélatelepre, a veszélyelmúlt, de csak részlegesen múlt el, csak Nógrádban múlt el, végkimerülésig akarja hajszolni az Itáliából jött láthatatlan pestist a Nyomozókirály. A Nyomozókirály tudja, hogy az ártalmatlan pestis Balatonalmádit melyik fűszál mellett hagyta el, melyik volt az az utolsó balatonalmádi fa, amelyhez hozzáért a pestis ruhája, távoztában, mindent tud a Nyomozókirály, ezért kis csapatával, a Ravasz-emberrel és az ausztrál halászokkal üldözőbe is veszi a Nyomozókirály az ártalmatlan pestist, amíg nem gyilkol az Itáliából jött átok.

            Szerelem nem lesz? Szerelemről nem írunk?

            Manapság? Manapság írjak szerelemről, amikor a gyerekek szíve oly kiismerhetetlen, mint a legtávolabbi, sosem látható csillag?

            Nem írok én a gyerekeknek a szerelemről, nem tudom, milyen felnőttek lesznek, szépek vagy rútak, a gyerekek szüleinek meg azért nem írok szerelemről, mert ők minden percüket az erotika csendes tisztásán töltik, hisz soha nem látok üvöltő felnőttet Budapest egyik meghatározó helyén se, aki azt hozná a világ tudomására jó hangosan, hiányzik neki az ölelés.

            Az embereknek ma nem hiányzik a szerelem, az emberek ma boldogok.

            Csak pestis ne lenne Rétitanyán és Dénesmajorban.

            Ha nincs szerelem, dolgozni kell, a Nyomozókirály a halászokkal meg a Ravasz-emberrel el is ér Dénesmajorba, nem mondom el, hogyan, de elpusztítják a láthatatlan pestist. A Nyomozókirály nem sejti, nem sejti még, s az is lehet, nem tudja meg soha, hogy a láthatatlan pestis kettévált, s az igaz, hogy az egyik része Dénesmajorban élt, de a másik a Rétitanyán, s a rétitanyai pestis sértetlen a dénesmajori elpusztítása után.

            Ünnep. Ünnepet rendez a Nyomozókirály, a dénesmajori pestis legyőzése után, erdélyi zenészek húzzák a talpalávalót, issza a finom bort a Nyomozókirály és az ausztrál halászok is isznak.

            A mulatozás után az ausztrál halászokat még elviszik egy budapesti városnézésre, megtekinthetik Békásmegyer nevezetességeit, aztán hazautaznak a Nagy-Ausztráliai-öbölhöz halászaink.

            Ausztráliából visszatérnek az érd-ófaluiak, akik halásztak, amíg az ausztrálok pestist üldöztek Dénesmajorig, a Ravasz-ember is hazamegy a Buen Tiempo-fokhoz, s a Nyomozókirály is azt hiszi, nincs több tennivaló, vonatra száll hát a Nyomozókirály s kora este, vacsora előtt megérkezik kis házacskájába, Alsóbélatelepre.

            A Rétitanyán a láthatatlan pestis pedig kacag, franciaországi filmvígjátékokat néz a pestis Rétitanyán, videón, ez az ellenállhatatlan nevetés magyarázata.

            Jaj, te szegény Magyarország, reszkethetsz, oly szépek erdeid, hogy a pestis nem fogja könnyen elhagyni gyönyörűségeidet, szegény Magyarország!

            A pestis főhadiszállása lesz a Rétitanya, így dönt a pestis, s mindenhonnan éjjel és nappal gyalog és autóval jönnek a Rétitanyára az emberek, egy napra, egy hétre, több hétre.

            A hódmezővásárhelyi tanárok három hétre költöznek Rétitanyára. Nem tudom, miért.

            Ők azt mondják azért, mert valamennyiüknek, valamennyi hódmezővásárhelyi tanárnak itt éltek távoli, nagyon-nagyon távoli őseik.

            Az a legjobb, ha én csöndben maradok, még gondolkozni se szükséges, letelepedek a Duna mellé, mint oly sok magyar tette már a honfoglalás óta, üldögélek nagy dunai magányomban Budapesten vagy a Kisalföld egyik háborítatlan részén, hadd menjen, zarándokoljon egész Hódmezővásárhely Rétitanyára, én szorgalmasan lejegyzem, amit látok, minek gondolkodjam az okokon, úgyse jövök rá.

            Bolond a világ, bolond a világ, hiába mondja rám a világ, hogy én vagyok a bolond.

            A Rétitanyán ott ugrál, ugrabugrál az ártalmatlan pestis, a Nyomozókirály Alsóbélatelepen, a Dunántúli-középhegység pedig megindul a Rétitanya irányába, nemcsak a Dunántúli-középhegység lakói loholnak, hogy mielőbb lássák a Rétitanyát, én azt írom, maga a Dunántúli-középhegység is csúszik a Rétitanya irányába, a Rétitanya irányába, amely Jász-Nagykun-Szolnok megyében található.

            A Nyomozókirálynak a Kaszpi-tenger mellé kell utazni, a Nyomozókirály gazdag, csak az Itáliából jött pestis szegény, a Rétitanyán a pestis háborítatlanabbul élhet, mint Itáliában éldegélt, a Nyomozókirály azt hiszi, amikor elutazik a Kaszpi-tengerhez, Magyarország bűntől mentes.

            A pestis úgy tervezi Rétitanyán, hogy három-négy év alatt félretesz annyi pénzt, hogy vesz egy kis házat valahol a Nyugat-Dunántúlon, ott mintha kellemesebb lenne a tél, mint a Dunától keletre.

            Várjunk három-négy évet, amíg a pestis meggazdagodik, addig ne is törődjünk vele, térjünk vissza hozzá akkor, amikor már folyékonyan beszél magyarul?

            Mennyi szép vidék, s sehol se akad egyetlen eszes ember, aki felhívná a nép figyelmét, Rétitanyán este pestis alszik, Rétitanyán napközben pestis dolgozik.

            Pedig mennyire bíztam a Nyomozókirályban! S a balatonalmádi rendőröket is kijátszotta a fránya pestis. S ha egy balatonalmádi rendőr bárhol előadást tart a bűnüldözésről, Újszegeden vagy Tamásiban, s egy újszegedi vagy tamási érdeklődő kérdezi a balatonalmádi rendőrt a pestisről, akkor a balatonalmádi rendőr hetykén meséli, milyen gyorsan felfedezték, hol rejtőzik az Itáliából érkezett pestis, s milyen gyorsan hatástalanították.

            (Pedig a hatástalanításban a balatonalmádi rendőrök már nem is vettek részt, az ausztrál halászok annál inkább, s sajnos végül a hatástalanítás teljes se lett, csak a pestis dénesmajori ágát ölték meg, Rétitanyán ott töpreng terveiről a pestis másik fele, míg a magyar rendőrök Délkelet-Magyarországtól a Sváb-hegyen keresztül egészen a kisalföldi részekig semmit nem sejtenek, csak dicsekednek a pestis legyőzésével, pedig a pestis bármikor elpusztíthatja a magyarországi lakosság túlnyomó részét, mert befészkelte magát Magyarországra, befészkelte magát Rétitanyára az átkozott.

            Ugye, mintha örök időkre szóló döntés lenne, hogy az Itáliából átosont, ideosont pestis most már végérvényesen itt él, néha kirándulást tesz, szemügyre veszi a Sólyom-sziget különösségeit, s ha már arra jár, megnézi a Dunazug-hegységi látnivalókat is.

            Örökre itt él a pestis? Pedig mennyire bíztam a Nyomozókirályban!

            De a Nyomozókirály is vak, ha például a pestis Kab-hegyi kirándulást szervez magának, nem kell félnie a pestisnek, hogy találkozik a Kab-hegy tetején Nyomozókirállyal, én azt mondom, a Nyomozókirály a Kab-hegy tetején első, élete első, sváb-hegyi csókjára gondol.

            S ha a Nyomozókirály a Sváb-hegyen fut össze a pestissel, Nyomozókirály akkor bezzeg nem élete első, sváb-hegyi csókjára gondol, ha arra gondolna, talán volna esély arra, hogy észreveszi a Nyomozókirály, ott van a közelében a pestis a Sváb-hegyen.

            A Nyomozókirály a Sváb-hegyen Franciaország tengerpartjára gondol, nem sváb-hegyi, első csókjára, így nem veheti észre a Franciaország tengerpartjára gondoló Nyomozókirály a Sváb-hegyen a közelében álldogáló pestist.

            Tehát a Nyomozókirály bárhol van, mindig a Sváb-hegyre gondol, így hiába áll a Nyomozókirály mellett a pestis, a Nyomozókirály sose arra gondol, ahol áll, mindig csak a Sváb-hegyre (s mint írtuk, ha a Nyomozókirály kivételesen a Sváb-hegyen van, akkor kivételesen Franciaország tengerpartjára gondol, sosem arra gondol a Nyomozókirály, ahol van, így sose veheti észre, a közelében tartózkodik a pestis).

            Hú, de érthető volt az iménti fejtegetés!

            S milyen könnyű volt leírni!

            Úgy látom, változtathatatlan, a pestis az idők végezetéig Magyarországon csavarog, még a Nyomozókirály se veszi észre, hogy baj van, aki időközben visszatért a Kaszpi-tenger mellől.

            Én azt mondom, olyan változtathatatlannak tűnik a pestis magyarországi jelenléte, amilyen változtathatatlannak tűnik ma, hogy Erdély Románia része, nem Magyarországé.

            A magyarországi pestis németalföldi geológusokkal levelez meg új-zélandi természetvédőkkel. Lassan mindenkivel barátságot köt a pestis.

            Reménytelennek látom a harcot a pestis ellen.

            A pestis most nem gyilkol, de csak az ő elhatározásától függ, mikor irtja ki a János-dűlői vándorokat, akik mit se sejtve járnak mindenfelé.

            A pestis elhatározásától függ, tömegével halnak-e meg az emberek, meg az én elhatározásomtól is függ, hisz picit én is tudom alakítani a pestis tetteit, de ezzel nem szeretek dicsekedni.

            Gondolkozzunk, a Balaton-felvidéki szőlősgazdák türelmével üldögéljünk József Attila-lakótelepi otthonunkban, nézzünk a tévében hegyaljai természetfilmet szelíd állatokkal, s rá fogunk jönni, hogy űzhető el az örökösen megtelepedettnek hitt pestis Törökkanizsán át a tenger habjaiba.

            Először a nyugat-dunántúli iskolákban nézünk szét, majd addig keresgélünk az egész országban, míg olyan gyermekre nem találunk, aki a borsóleves mellé hagymát és szalonnát nem eszik, talán ha hét ilyen gyermek él az egész országban, de lehet, hogy csak egy.

            Ha csak egy, akkor ez az egy gyerek hivatott arra, hogy legyőzze az alsóbélatelepi Nyomozókirályt. Ha több borsóleves mellé hagymát és szalonnát evő gyerek él az országban, kiválasztjuk a legmosolygósabbat, a legmosolygósabb lesz a Nyomozókirály utódja.

            S ha a borsóleves mellé hagymát és szalonnát evő gyermek, kiválasztott gyermek, legyőzi megerősödvén a Nyomozókirályt, akkor egyben át is veszi a feladatokat tőle. S az új Nyomozókirály, akit nevezhetünk Szimatkirálynak, a régi Nyomozókirályt legyőző Szimatkirálynak, felveheti a harcot a hazánkban állomásozó pestissel.

            Jaj, csak amíg a harc folyik a gyermek és a Nyomozókirály között, nehogy legyilkolja népünket a rétitanyai pestis.

            A Rohonci-Arany-patakban horgászott halacskákat a kál-kápolnai pályaudvar állomásfőnöke személyesen viszi Rétitanyára, mert attól fél az állomásfőnök (s igaza is van), pestis lakik Rétitanyán, akit táplálni kell, ne haragudjon, ne gyilkoljon. Az állomásfőnök csak sejti a rétitanyai vészt, biztosat nem tud. S nem is beszél gyanújáról senkinek, nehogy hibbantnak tartsák.

            Az állomásfőnök viszi a halakat talán addig, míg a majdani Szimatkirály a Duna-part valamennyi lakosát adakozásra nem szólítja fel, s a befolyó pénzből vasgépet vásárolnak, s a vasgéppel a tengerbe kergetik a pestist.

            Keressük a Nyomozókirály utódját, keressük gyorsan a majdani Szimatkirályt!

            (A Nyomozókirály, oh, emberi gyengeség, mindenáron megakadályozná, hogy a majdani Szimatkirályt, aki most még gyermek, megtaláljuk. A Nyomozókirály hamis nyomokat farigcsál, megtéveszt minket, mi pedig a nyomokat követve Új-Zéland szigetén találjuk magunkat.)

            Kártékonnyá vált a Nyomozókirály, időt vesztegetünk, a pestis nyugodtan beszélgethet ismerőseivel Rétitanyán, a Nyomozókirály régen aranyszobrot érdemelt, most, vénségére inkább fenyítést és durcás embereket érdemel maga köré.

            Új-Zélandról integetünk, s küldünk képeslapokat szeretteinknek, idejöttünk, mert a Nyomozókirály hamis nyomait követtük. Csak egy törökkanizsai származású új-zálandi kohász tájékoztat bennünket arról, semmi keresnivalónk Új-Zélandon, itt nem találjuk meg a magyar gyermeket, aki legyőzi előbb a Nyomozókirályt, majd a helyébe lép, a Nyomozókirályt majdan legyőző gyermek Magyarországon él, ott kell keresnünk, mosolyog ránk barátságosan és segítőkészen a törökkanizsai származású új-zélandi kohász.

            Új-Zélandon tudjuk is, meg nem is tudjuk, hogy Rétitanyán, otthon a pestis zuhanyzik minden este.

            De ne is idegeskedjünk, hogy Rétitanyán él-e pestis, inkább amiatt idegeskedjünk, visszatérünk-e Új-Zélandról valaha Magyarországra megtalálni a Nyomozókirály utódját.

            Ha évtizedekig Új-Zélandon kell rostokolni, levelezni fogunk a balatonalmádi rendőrökkel, Új-Zélandról kérjük majd a balatonalmádi nyomozóapparátust, keressék meg a Nyomozókirály utódját, az ORFK bevonásával.

            A világ minden táját látja az, akit a Nyomozókirály eltérít a helyes útról, barangolni kell céltalanul.

            Mi pedig Magyarország helyett Új-Zéland nem túl nagy szigetén üldögélünk most, vizsgáljuk a térképet, víz mindenütt, vízzel határos mindenhol Új-Zéland, egy börtön nekünk ez az Új-Zéland.

            Csak sokáig ne kelljen itt maradni!

            Bármikor jöhetnek Velencei-tói ismerősök, ebben bízunk minden áldott nap, hogy akár legszebb álmunkból is, de felébresztenek a Velencei-tói ismerősök, hogy indulhatunk haza.

            Mi lehet Budapesten, hoz-e törvényeket az országgyűlés, amíg mi Új-Zélandon várjuk a Velencei-tavi megmentőinket? S milyen lehet a sorsa annak a fiúnak, akinek a Nyomozókirály helyébe kell lépni?

            Gyötrő kérdések, így kis új-zélandi csapatunk nem is alszik esténként, csak forgunk álmatlanul, s álmatlan forgolódásunk miatt nem is legszebb álmunkból keltenek fel az érkező Velencei-tavi ismerőseink, akik tudják, otthon meg kell keresnünk a Nyomozókirály utódját, ezért addig bátorítanak minket, míg hajót építünk, s pár hónap múlva hajóra, az épített hajónkra is szállunk, hogy hazavigyen az Magyarországra, keresni a Nyomozókirály utódját.

            A hajóút unalmasan könnyű és megpróbáltatások nélküli volt, talán amiatt is, mert nagy műgonddal, Új-Zéland legszebb fáiból építettük hajónkat, sok pénzbe került, de úgy siklott a vízen a drága vitorlásunk, mint a sasok siklanak a levegőben.

            Egy zavaró momentumról kell csak beszámolnom, Indiánál a holt-tiszai Csepregi János azt mondta a partra tekintve, hogy a hegy, amit a hajóból, a távolból lát, mintha a Keleti-Sierra Madre volna.

            No, mindenki megrettent, Keleti-Sierra Madre ugyanis Mexikóban található, valamennyiünket az idegösszeomlás fenyegetett, azt gondoltuk, eltévedtünk, s Mexikóban hajózunk, nagyon távol hazánktól, Magyarországtól.

            A legravaszabb útitársunk azonban elővette mobiltelefonját, a nemzetközi tudakozótól kért Keleti-Sierra Madre-i telefonszámokat, felhívott a hajónkról a legravaszabb útitársunk egy Keleti-Sierra Madre-i telefonszámot, s megkérte a vonal másik végén lévőt, hogy írja le pontosan a Keleti-Sierra Madre hegységet.

            A vonal másik végén beszélő pedig elmondta, hogy a hegy ilyen és ilyen, a beszélgetés, a hegy leírása után kis hajóscsapatunk ránézhetett a hajóból látszó parti hegyre, amiről Csepregi János azt mondta, az a Keleti-Sierra Madre.

            A csapatunk a látott és hallott információkat egybevetette, s minden kétséget kizáróan megállapította, hogy nem Mexikónál járunk, nem tévedtünk el, de pár nap múlva ki is kötöttünk egy öbölben, s valóban Ázsiában, Ázsia egyik hangulatos települését ismerhettük meg, nem is aggódtunk tovább, tudtuk, egyre közeledünk Európához, Magyarországhoz.

            Amint átléptük Magyarország határát, rögtön Balatonalmádira siettünk, a rendőrségre, ahol elmondtuk, óvakodjanak a továbbiakban a Nyomozókirálytól, mert a Nyomozókirály immár elsődleges feladatának nem a bűnözők kézre kerítését tartja, hanem saját hatalmának konzerválását.

            Megkértük a balatonalmádi rendőröket, hogy mindenkinek mondják el, minden rendőrnek, minden állami vezetőnek, hogy a Nyomozókirályra már nem számíthatunk, ha gyilkost üldözünk vagy betörőt, vagy csalót.

            A balatonalmádi rendőrök megígérték, hogy figyelmeztetnek mindenkit, az egész ország lakosságát országos napilapokban, hogy senki ne kérje a Nyomozókirály segítségét soha többé.

            (Álljunk meg néhány percre, s gondolkozzunk el! Én, az író tudom, hogy Rétitanyán éldegél a pestis, de most már szereplő is lettem saját alkotásomban, beszéltem például az előbb a balatonalmádi rendőrökkel, én szereplőként, saját művem szereplőjeként viszont nem tudhatom, hogy a Rétitanyán pestis lógatja a lábát, hisz ezt majd a Nyomozókirályt legyőző új Nyomozókirály, a Szimatkirály veszi észre.)

            Én író vagyok, tudom, hogy Rétitanya pestises.

            Én szereplő vagyok, nem tudom, nem tudhatom, hogy Rétitanya pestises.

            A bonyodalom megoldhatatlannak látszik, de én kievickélek ebből a hínárból.

            Eddig történt, ami történt, nem írom át, három-négy oldalt én nem írok át, nem bolondultam meg, különben is, ha nem figyelmeztetem olvasóimat az ellentmondásra (író vagyok, szereplő vagyok, tudok a pestisről, nem tudhatok a pestisről), ha nem figyelmeztetek az ellentmondásra, senki észre se vette volna.

            Gyorsan kivonulok saját művemből, úgyis csak egy eltévedt szellőcske sodort be az alkotásba rövid időre, a cselekménybe. Mostantól nem szerepelek, az nem olyan nagy hiba, hogy véletlenül ott voltam Új-Zélandon, aztán pár percet eltöltöttem a balatonalmádi rendőrök társaságában, még szerencse, hogy Új-Zélandon nem szóltam senkinek a rétitanyai pestisről, idejekorán fény derült volna mindenre, biztosan kárára vált volna a világnak, itt a fővonalat képviseli az Itáliából Magyarországra jött pestis, a Nyomozókirály harca a pestissel, a Nyomozókirály és a Nyomozókirály utódjának küzdelme, a Nyomozókirály veresége utódjától, s legvégül a Nyomozókirály utódjának győzelme a pestis felett, ez a legfontosabb.

            Nézzünk szét egy kicsit az országban!

            Belső-János-dűlő.

            Elképzelni se tudom, hol magányoskodik a Belső-János-dűlő, milyen hosszú, aszfaltos-é, az eleje keskenyebb-e vagy a vége, nem tudom.

            De a belső-János-dűlői, ott tépett, fűszálat ajándékozott nekem tavaly a születésnapomra a közeli házban élő, hozzám közeli házban élő (József Attila-lakótelep 3.) jegyellenőr, s ez a belső-János-dűlői fűszál mágikus erővel bír.

            Ha a fűszálat feldobom a szobám mennyezetéig, a szobám falán az egész Magyarország megjelenik néhány percre, előbb a hegyek és a folyók, majd az itt élő emberek, az összes, láthatom, többen sírnak-e épp, amikor vizsgálom őket vagy inkább a zöme jókedvű.

            Nem is kell bejárnom a tizenkilenc megyét, hogy megismerjem a településeket, elég ha a fűszálammal bűvészkedek titokban.

            Le kell győzni a Nyomozókirályt, minél gyorsabban le kell győzni a Nyomozókirályt.

            Minden elvesztegetett perc súlyos következményekkel járhat.

            Ki kutassa fel a gyermeket, aki párviadalban legyőzi majd a Nyomozókirályt?

            Én lennék a legalkalmasabb a Nyomozókirályt majd legyőző gyermek felkutatására, de én nem szerepelhetek művemben, mert én tudom, hogy pestises Magyarország, így elrontanám a mű befejezését, ha belépnék.

            Ki kutassa fel a Nyomozókirályt legyőző gyermeket? Meg az is lehet, több gyermek közül kell kiválasztani a legalkalmasabbat, tudjuk jól, a Nyomozókirályt majd az a gyermek győzi le, aki a borsóleves mellé hagymát és szalonnát eszik. De lehet, hogy tíz, húsz ilyen gyermek él ma hazánkban.

            Ki járja be az országot, ki lessen meg minden gyermeket ebédelés közben, ki találjon rá a Nyomozókirály majdani méltó ellenfelére?

            Ne bonyolítsuk az életet, Kál-Kápolna vasútállomásának főnökét már ismerjük, nem vonunk be új szereplőt, a kál-kápolnai állomásfőnök járja végig Magyarországot a Nyomozókirály leendő ellenfelét, legyőzőjét kutatva.

            (A kál-kápolnai állomásfőnököt onnan ismerjük, hogy ő vitt a Rohonci-Arany-patakból halat Rétitanyára, ahol, úgy gyanította az állomásfőnök, a magyarországi pestis él.)

            A kál-kápolnai állomásfőnök télen, január végén indult keresni a Nyomozókirályt, majdani legyőzőjét.

            Jöhetett hideg, jöhetett hóesés, jöhettek ugató kutyák, a kál-kápolnai állomásfőnök összeszorított szájjal rótta a kilométereket, átkelt ő az Arany-patakon, akár még két Arany-patakon is, megmászta a Kis-kősziklát, de még a holdvilág-ároki nehézségeket, akadályokat is leküzdötte.

            Ment a kál-kápolnai állomásfőnök, minden gyermeket megnézett, minden gyermeket felírt jegyzetfüzetébe, akit tudott.

            Hiába lelkiismeretes azonban a kál-kápolnai állomásfőnök, a kitűzött határidőre nem végezte el feladatát, bár nagyon sietett, de egyedül még a sietség mellett is lassan haladt, az idő elreppent, az állomásfőnöknek vissza kellett menni Kál-Kápolnára.

            Ki kutassa fel a Nyomozókirályt majdan legyőző gyermeket?

            A kál-kápolnai állomásfőnök már befejezte tevékenységét, nem kutatja tovább a Nyomozókirály majdani legyőzőjét.

            Talán a balatonalmádi rendőröket kérjük meg a kál-kápolnai állomásfőnök után?

            A balatonalmádi rendőrök úgyis visszautasítják a kérést, arra hivatkoznak, a gyerekek másképp viselkednek, ha érzik, rendőr van a közelükben, így objektív vizsgálati eredményt ők nem tudnak felmutatni, nem tudják kétséget kizáróan megnevezni azokat a gyerekeket vagy azt az egyetlen gyereket a balatonalmádi rendőrök, aki borsóleves mellé hagymát és szalonnát eszik.

            A gyerekek mindig észreveszik a rendőröket, bárhova rejtőznek is el a rendőrök, a gyerekek még akkor is észreveszik a rendőröket, ha a rendőrök nem is viselnek rendőrruhát.

            Másképp eszik a gyerek, h közelében rendőrt érez, a balatonalmádi rendőröket nem lehet megkérni, hogy keressék meg a Nyomozókirály majdani legyőzőjét.

            Ki találja meg a Nyomozókirály majdani legyőzőjét?

            A békásmegyeri vízvezeték-szerelő nem bírja bejárni a maradék Magyarországot. (Azért maradék Magyarországot írok, mert elég sok területet megvizsgált a kál-kápolnai állomásfőnök, az adatokat leírta a kál-kápolnai állomásfőnök, ahol járt a kál-kápolnai állomásfőnök, oda már nem kell elmenni.)

            De  békásmegyeri vízvezeték-szerelő a hátralévő településeket se tudja megnézni, gyenge a békásmegyeri vízvezeték-szerelő, nemhogy egész Magyarországot nem tudja bejárni, de még azt a részt se, amit a kál-kápolnai állomásfőnök meghagyott.

            Ki kutatja fel a Nyomozókirály majdani legyőzőjét?

            Csak gondolkozom, de senki eszembe nem jut.

            Ki kutatja fel a Nyomozókirály majdani legyőzőjét?

            Sietni kell, mert a nyomozókirály legyőzése után még a rétitanyai pestist is a tengerbe kell kergetni.

            Most bezzeg senki nem hív fel telefonon, hogy beszélgessen velem, s a beszélgetés közben megkérdezhessem tőle, szerinte ki fogja megkeresni a Nyomozókirály majdani legyőzőjét.

            Hagyjuk?

            Éljen a pestis Rétitanyán, éljen a Nyomozókirály Alsóbélatelepen, éljenek a balatonalmádi rendőrök Balatonalmádin, nyugodjunk bele, hogy legyőzhetetlen az agg Nyomozókirály és a pestis?

            Ilyen nehéz kérdések!

            S ha sejtenék, kedve olvasóim, hogy ezeket a nehéz kérdéseket milyen késői órában teszem fel magamnak!

            Ki keresi meg a Nyomozókirály majdani legyőzőjét?

            Ki keresi meg a Nyomozókirály majdani legyőzőjét, ha nem én?

            Igen, én keresem meg a Nyomozókirály majdani legyőzőjét.

            Igaz, hogy tudom, én egyedül tudom a világon a pestisen kívül, hogy Rétitanyán pestis él, én tudom egyedül, hogy Rétitanya pestises, de ahogy belépek a Pestis című novellába másodszor, nem szólok tudásomról, nem mondom el senkinek, ahogy először se mondtam el, hogy Rétitanya pestises, mert ha elmondanám, a rétitanyai pestis lekaszabolna mindent, a dunántúli-középhegységi települések ugyanúgy elnéptelenednének, mint a győr-moson-soproni falvak, városok, senki nem maradna életben, ha kikotyognám bárkinek, Rétitanyán él a rettegett pestis.

            Belépek a műbe és hallgatok.

            Én tudok a rétitanyai pestisről, de énnekem hallgatnom kell, én nem győzhetem le a rétitanyai pestist, csak a Nyomozókirály utódja űzheti el a rétitanyai pestist messzire, a nagy tengerbe.

            Másodszor is belépek a Pestisbe, de most sem beszélek a rétitanyai titokról, először se beszéltem róla, csak keresem a Nyomozókirály majdani legyőzőjét, biztonságba kell helyezni a gyermeket, nehogy elrabolják őt a Huron-tói kegyetlenek vagy mások.

            Beléptem a Pestisbe, két perce vagyok benne.

            Most jobb a kedvem, mint első belépésemkor volt, amikor Új-Zélandon kóvályogtunk, meg hajóztunk Ázsia mellett.

            Másodszor vagyok a Pestisben, gyorsan felkutatom a Nyomozókirály majdani legyőzőjét.

            De a kutatás előtt még egy Duna-parti csónakházban megismerkedem egy kedves húszévessel, aki hölgy is még, amellett, hogy húszéves. (Ha beléptem a Pestisbe, egy apró örömöt adományozok magamnak.)

            (A húszévessel két éjszakát töltök együtt, soha ekkora boldogság, majd még el kell utaznom Kál-Kápolnára, az állomásfőnöktől átveszem azon gyermekek listáját, akiket már megnézett ő, pontosan felírta az állomásfőnök, a megnézett gyerekek közül ki eszik a borsóleves mellé hagymát és szalonnát és ki nem.)

            A feladatom tehát, bejárni Magyarországnak azt a részét, ahol a kál-kápolnai állomásfőnök még nem sétálgatott, ahol a kál-kápolnai állomásfőnök még nem nézte meg a borsólevest evő gyerekeket.

            Nagy ez az ország, ha egy embernek kell végiggyalogolnia!

            De siettem, ezért gyorsabban végeztem, mint bárki gondolná.

            S a fáradozásom eredményét boldogan írtam le egy darab papírra: egyetlen gyereket találtam, találtunk a kál-kápolnai állomásfőnökkel, aki a borsólevest hagymával és szalonnával eszi. Ez az egyetlen magyarországi gyerek Csörnöc-Herpenyő mellett él.

            Jelentésemet a csörnöc-herpenyői gyermek étkezési szokásáról elküldtem a balatonalmádi rendőröknek, akik egyből tudták, a csörnöc-herpenyői gyerek győzi majd le a Nyomozókirályt.

            Én elküldtem a levelemet a balatonalmádi rendőröknek a csörnöc-herpenyői gyermekről, ezt követően kiléptem a Pestisből, újra látogathatom a kiállításokat, immár nem kell az országot járnom, nem kell keresni, ki győzi le majd a Nyomozókirályt.

            Megvan a Nyomozókirály majdani legyőzője.

            Most már nem teszek külföldi kitérőket, nem nézek szét Új-Zélandon, elefántcsonparti kalandokkal se fárasztom azokat, akik izgulnak a csörnöc-herpenyői fiúért, aki legyőzi majd a Nyomozókirályt.

            Csörnöc-Herpenyő környéke nem biztonságos, nem védett, bármikor odaszemtelenkedhet a hatalmát féltő Nyomozókirály, hogy elvegye a csörnöc-herpenyői kisfiú erejét, elvegye a csörnöc-herpenyői kisfiú kedvét a harctól.

            Új helyet, új lakhelyet kell keresni a csörnöc-herpenyői fiúnak.

            Egy sólyom-szigeti szakértő azt tanácsolja a balatonalmádi rendőröknek, Bödd-Bakod az ideális terület a Nyomozókirály majdani legyőzőjének. A bödd-bakodi lakhely mellett szól elsősorban, hogy a Nyomozókirály arrafelé még soha nem járt, Bács-Kiskun a Nyomozókirálynak olyan idegen, mint egy arany-pataki természetjárónak az Alcsi-Holt-Tisza.

            A balatonalmádi rendőrök a Nyomozókirály majdani legyőzőjét Bödd-Bakodra szállítják, s most megtudjuk, a Nyomozókirály majdani legyőzőjének nevét is, Istvánnak hívják.

            István először nagyon rosszul érzi magát Bödd-Bakodon, hiába visznek neki minden áldott nap kis-kősziklai virágokat ízlésesen felöltözött fiatal lányok, István nem érti, miért kellett búcsút vennie Csörnöc-Herpenyőtől.

            Nagyon magányosan telnek István napjai Bödd-Bakodon.

            Csak hónapok múlva kedveli meg bödd-bakodi házát István, s ekkor mondják csak el neki, hogy ő győzi majd le a Nyomozókirályt, s azért kellett Csörnöc-Herpenyőről elköltözni, hogy biztonságban felkészülhessen a Nyomozókirállyal vívandó csatára.

            (Bödd-Bakodra elkísérték Istvánt szülei is, de István ennek ellenére is kedvetlen volt az első időkben Bödd-Bakodon.)

            Amint megtudja István, hogy párbajozni fog a Nyomozókirállyal, sokkal szorgalmasabban tanul, nyáron pedig, a tanítási szünet alatt, István elgyalogol Csehipusztára, nagyon erős szeretne lenni István, nem akar cseppnyi esélyt se adni István a Nyomozókirálynak.

            (A csehipusztai gyaloglást a Nyomozókirály is tervbe vette, épp azon a nyáron, amikor azt István fontolgatta, de míg István végigjárta az utat, a Nyomozókirály Alsóbélatelepről csak a fonyódi strandig jutott, a fonyódi strandon a Nyomozókirály ledér nők társaságában vigadozott, általános megbotránkozást keltett ez, a Nyomozókirályt mindenki tisztelte eddig Fonyódon, de ahogy a sok szőke és vörös kacarászó hölgy között megpillantották a Nyomozókirályt, elfordult a strand közönsége az alsóbélatelepi hírességtől.)

            Úgy látszott, István fölényesen megnyeri a párviadalt a léhává, züllötté váló Nyomozókirály ellen.

            Már csak pár ezer ember maradt, főképp Győr-Moson-Sopron megyében, akik a Nyomozókirályt még mindig szerették, ezek az emberek, akik még szívükön viselték a Nyomozókirály sorsát, elutaztak Alsóbélatelepre, hogy jó útra térítsék a Nyomozókirályt.

            - Kerüld az alkoholt Nyomozókirály!

            - Kerüld a semmittevést Nyomozókirály!

            - Kerüld a rosszhírű embereket Nyomozókirály!

            A pár ezer ember biztatta a Nyomozókirályt, azt akarta a pár ezer ember, hogy a Nyomozókirály még sok hőstettet hajtson végre, még sok ártatlannak legyen a védelmezője.

            De a Nyomozókirály már csak a vigadozásnak, a kicsapongásnak élt.

            Durván kioktatta a Nyomozókirály a pár ezer embert, aki a megmentésére Alsóbélatelepre érkezett.

            - Hagyjatok engem békén! Hagyjatok engem békén, hadd éljem a magam világát! Nem elég, amit eddig tettem? Most már rend van az országban, mulatozhatok kedvemre. Menjetek haza, többet látni se akarlak benneteket. Ne szóljatok bele az életembe!

            A Nyomozókirály nagyon hangosan beszélt a pár ezer emberhez, akik szerették őt. Nem is írom le a Nyomozókirály minden szavát, mert ocsmányul káromkodott, szégyenteljesen hencegett a Nyomozókirály, mindenki elszomorodott, aki hallotta, bár csak olyanok hallották a Nyomozókirály trágárságait, akik nagyon kedvelték őt, de épp emiatt volt nagy a szomorúságuk a sok ronda szó hallatán.

            El is bandukolt haza bús arccal az Alsóbélatelepre érkezett pár ezer ember, a Nyomozókirály egyedül maradt.

            Egyedül maradt a Nyomozókirály, mert ugyan a környékbeli csavargók egyre többet látogatták meg, de ezek a környékbeli csavargók tiszteletlenül beszéltek a Nyomozókirállyal, aki nem is tudott kihez fordulni nagy bújában, nagy megalázottságában.

            Megutálták a Nyomozókirályt Alsóbélatelepen, de az egész Balaton is az új Nyomozókirály eljövetelét várta.

            Rétitanyán a pestis úgy döntött, alcsi-holt-tiszai nyaralót vásárol, a pestis nem akarta egész évét Rétitanyán tölteni, nyaranta, úgy tervezte a pestis, az alcsi-holt-tiszai nyaralóban éldegél, s tömi nagyra a hasát.

            De az alcsi-holt-tiszai sok-sok vidám nyárnál sokkal veszélyesebb terveket is szövögetett a pestis.

            A pestis hosszas rétitanyai tartózkodása során több emberrel levelezgetett, hogy elfogadtassa magát mindenkivel, hogy sokan mellé álljanak, ha valaki el akarná űzni, meg akarná semmisíteni, legyenek olyanok, akik a pártját fogják.

            Szoros barátságokat is kötött a pestis.

            A legnagyobb barátja egy győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkos lett, ezzel a sorozatgyilkossal a pestis kezdetben órákat beszélgetett telefonon, először még közömbös kérdésekről, később, személyesen, Rétitanyán a bűnről fejtették ki egymásnak véleményüket.

            A pestis nem árulta el a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkosnak, hogy ő a pestis, aki még nem gyilkolt, de bármikor gyilkolhat, de a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkos egyik beszélgetésükkor mégis azt mondta a pestisnek, ha ő, a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkos találkozna a pestissel, akkor őket kettőjüket, a sorozatgyilkost és a pestist semmi nem állíthatná meg, mert a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkos kezében, birtokában olyan térképek vannak, melyeken bejelölték az egész Magyarország, az egész világ legsebezhetőbb pontjait, s a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkos csak a pestisre vár, hogy majd vele rabszolgasorba taszítsa Európa, Ázsia, Amerika, Afrika, Ausztrália népeit és a tengerek világát a sarki területekkel együtt.

            A pestis nagyon boldog volt, hogy a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkos a világ sebezhető pontjait tartalmazó térképről beszélt neki.

            Elhatározta a pestis, hogy adandó alkalommal, de nagyon szűk határidővel felfedi a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkosnak, hogy ő a pestis, s együttműködésre kéri majd a pestis a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkost, így tervezte a rétitanyai mindenre elszánt veszedelem.

            Halálos támadás készülődött a világ ellen, a pestis megtalálta szövetségesét, a Nyomozókirály pedig mgaányosan bámulta szobácskáját Alsóbélatelepen, nem akart már egyetlen csibészt se elkapni.

            Csak Istvánban bízhatunk, hogy Bödd-Bakodon ráeszmél, nincs vesztegetni való ideje, bár még nagyon fiatal, inkább gyermek, de nem várhat tovább, hadat kell üzennie a kedveszegett Nyomozókirálynak.

            István megnézte izmait a tükörben, magnófelvételt készített hangjáról, hogy elég mély-e, meghallgatta, s István a megfigyelések után azt mondta magában, kihívja küzdelemre a Nyomozókirályt.

            Hosszas vonatozás után István becsengetett a Nyomozókirály alsóbélatelepi házába, a Nyomozókirály ajtót is nyitott és beengedte magához Istvánt, bár nem tudta a Nyomozókirály, mit keres nála ez az idegen fiatalember.

            Az idegen fiatalember, nevezzük fiatalembernek, ne gyereknek, az idegen fiatalember eszében viszont az motoszkált, hogy veszélyben lehet az ország, ezért minél hamarabb át kell venni a Nyomozókirálytól a bűn elsőszámú ellensége címet.

            - Nyomozókirály! Én harcra hívlak téged, mert sokak szerint nem vagy már méltó a király elnevezésre – így szólt István a kedvetlen Nyomozókirályhoz.

            - Nyomozókirály! Öreg-Cselőte mellett magasodik egy ősrégi szederfa, a környékbeliek mind ismerik, oda fogsz te is találni, az ősrégi szederfa mellett várlak egy hét múlva, hogy megküzdjünk egymással, ha tudod, bizonyítsd be, hogy még mindig te vagy a Nyomozókirály, de ha gyenge vagy már és az agyadban sincsenek már gyönyörűséges eszmék,, nagy mutatványok, akkor költözz el Alsóbélatelepről és soha ne neveztesd többé magadat Nyomozókirálynak.

            A Nyomozókirály nagyon megrettent István beszédjére. Tudta a Nyomozókirály, ha István föléje kerekedik az Öreg-Cselőte melletti viadalban, akkor minden véget ér, a Nyomozókirály mehet a föld legszegényebb országába koldulni.

            De a Nyomozókirály nem tehetett mást, azt felelte Istvánnak, hogy egy hét múlva rászánja magát az öreg-cselőtei útra, s majd valamiképp nyomára lel az Öreg-Cselőte közelében z ősrégi szederfának, ahol a küzdelem zajlik majd a királyi, a nyomozókirályi címért.

            Az egy hét alatt, ami a csatáig hátra volt, István a legszigorúbban edzette testét, étrendjére különös gondot fordított, ezzel szemben a Nyomozókirály csak legyintgetett, ha az Öreg-Cselőte melletti szederfára gondolt, tudta jól a Nyomozókirály, át kell adnia a hatalmat, ő maga pedig mehet a koldusok közé, tudta a Nyomozókirály, hogy nem felel meg már a követelményeknek, a magyar bűnüldözési követelményeknek.

            Az Öreg-Cselőte melletti szederfához István érkezett legelőször, rohonci-arany-pataki és egy délkelet-magyarországi segéddel, nehezen begördült a Nyomozókirály  hintaja is, utolsó útjára hintót bérelt a Nyomozókirály, de hogy kik voltak az ő segédei, arról nem is érdemes szólni, utolsó senkik voltak a Nyomozókirály segédei, mindenki viszolyogna a látásuktól.

            Az összecsapás, az Öreg-Cselőte melletti szederfa mellett két percig tartott, István minden hozott fegyverétől megfosztotta a Nyomozókirályt, majd ötvenszer felugrott a levegőbe István, ezzel adta hírül mindenkinek, hogy ő az új Nyomozókirály, ő az új nyomozókirály, akinek neve Szimatkirály.

            A Szimatkirály győzelmének híre nagyon gyorsan szétterjedt az országban, nem kellett hozzá egy óra, hogy a legmagányosabban élő öreg néni is csodálkozva csaphassa össze a kezét, oh, ezt nem hittem volna, hogy a régi Nyomozókirályt ilyen hamar legyőzik. De ha már így történt, hogy a Nyomozókirálynál felkészültebb embert találtunk, akkor azt mondom, éljen az új Nyomozókirály, éljen a Szimatkirály, gondolta magában a legmagányosabban élő öreg néni.

            Éljen a Szimatkirály, éljen a Szimatkirály, az egész ország minden lakosa halkan vagy hangosan, esetleg csak gondolatban mondta e szavakat, amikor tudomásukra jutott, hogy Szimatkirály a bűnözők legnagyobb ellensége már.

            - Éljen a Szimatkirály! – ezt a hangos köszöntést meghallotta a pestis is Rétitanyán, aki a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkossal éppen az egész világot készült leigázni.

            - Éljen a Szimatkirály! – folyton ezt hallotta a pestis és a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkos, egyszerre nagyon megijedt a pestis, cseppet sem bízott már abban, hogy halálra sújthatja a kontinensek népeit.

            - Éljen a Szimatkirály! – irtózatos félelem lett úrrá a pestisen és a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkoson, a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkos épp Rétitanyán vendégeskedett a pestisnél, amikor István legyőzte a Nyomozókirályt.

            - Éljen a Szimatkirály! – idegességében a pestis és vendége, a győr-ménfőcsnaki sorozatgyilkos nem bírt a rétitanyai házban megmaradni, ki kellett menni sétálniuk a ház elé.

            De a nyugtalanság a ház előtt se szűnt, nyugtalan volt már a pestis és a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkos mindenhol.

            - Éljen a Szimatkirály!

            A pestis és a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkos úgy döntöttek, hogy elválnak útjaik, bíztak abban, hogy a Szimatkirály egy nagy bűnöző lányát veszi majd feleségül, s talán pár év múlva a Szimatkirály a rendőrök legnagyobb ellensége lesz a házassága miatt.

            Félt a pestis és a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkos a Szimatkirálytól, ezért mindketten hanyatt-homlok menekültek Rétitanyáról, reménykedett abban a pestis is meg a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkos is, hogy találnak olyan vidéket, ahol nem leli meg őket a Szimatkirály. A pestis futott balra, a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkos futott jobbra, futottak, futottak végkimerülésig.

            - Éljen, éljen a Szimatkirály!

            Abban a percben, hogy István átvette a királyi hatalmat a Nyomozókirálytól, rögtön eszébe ötlött Istvánnak, a Szimatkirálynak, hogy Magyarország egy eldugott helyén pestis éldegélhet.

            A Szimatkirály elolvasott minden jelentést, beszélgetett rendőrökkel, s a beszélgetés után teljesen biztos volt benne a Szimatkirály, hogy a pestis Magyarországon áldozatokra vár, magyarországi áldozatokra vár.

            A Szimatkirály a pestis ellen a Duna-parti embereket adakozásra hívta, gyűlt, gyűlt a pénz, a pestis közben egyre fejetlenebbül menekült előbb Komáromba, majd Békéscsabára, majd újra vissza Komáromba.

            A Szimatkirály tengernyi pénzt kapott a pestis ellen a Duna-parti derék emberektől, a pestis esténként zokogott, hogy nem tud hova menni, se Magyarországon belül, se azon kívül nem talált búvóhelyet. Magyarországon kívülre nem is mehetett, drága az élet a határokon túl, még egy pestisnek is.

            A pestis egy nap után továbbállt mindenhonnan.

            A Szimatkirálynak annyi pénze volt, a pestis elleni harcra, hogy talán egy távoli naprendszerbe is el tudta volna szállítani a Szimatkirály a pestist.

            A Szimatkirály az elmondhatatlan mennyiségű pénzből vásárolt egy vasgépet, egy vasgépet a pestis ellen. S a Szimatkirály minden hirdetőtáblára kitetette, az egész országban, hogy vasgéppel száll szembe a pestissel.

            A vasgépes tájékoztatót elolvasta a pestis is, s most már halálos izzadság bénította, halálos izzadság, hideglelés s időnként fellépő gondolatbeszűkülés.

            A pestis halálos izzadsága még belső részeit se kímélte, a mája, a tüdeje, a csontjai eresztették ki magukból a nedvességet, mozogni se tudott a pestis órákig.

            S íme, úgy tűnik, nem győzött le engem se a pestis, pedig amikor kettévált a pestis dénesmajori és rétitanyai ágra, s a Nyomozókirály az ausztrál halászokkal csak a dénesmajori félt semmisítette meg, akkor nagyon izgultam a világ jövőjéért.

            S akkor se voltam nyugodt, amikor a Nyomozókirály züllött nőkkel és férfiakkal töltötte idejét a strandon s a pestis a győr-ménfőcsanaki sorozatgyilkossal tanakodott a világ elpusztításán, gyarmatosításán. S István, a Nyomozókirály majdani legyőzője csak készülődött arra, hogy átvegye a hatalmat, hogy ő legyen a Szimatkirály.

            Voltak tehát kritikus pillanatok a Pestisben, de hála a jó tollamnak, s az ügyes kezemnek, mindvégig kordában tudtam tartani az Itáliát is megjárt pestist, egyetlen ember nem halt meg a pestis mérgétől.

            S mikor itt a végén a Szimatkirály a kezében fogta a vasgépet, s a pestis már repülőgépre szállt volna, olyan repülőgépre, mellyel mindig a levegőben marad, mert érezte vesztét a pestis, itt a végén már nagyon kevés dolgom volt, már nagyon kevés dolgom van, csak szinte a pestis megsemmisülését kell bejelentenem, s egy nagy tanulsággal elbúcsúzhatom a füzetemtől vagy elbúcsúzhat a tollam az író kezemtől egy rövid időre, egy rövid időre, amíg végiggondolom, miről írok majd a Pestis után.

            Tehát a vasgépes Szimatkirály fiatal szemeivel nagyon távolról is észrevette, hol kóborol a pestis, s amint megpillantotta a Szimatkirály a pestist, attól fogva a pestisnek nem volt csepp esélye se arra, hogy álmainak akár a milliomod részét valóra váltsa.

            A Szimatkirály a vasgéppel a kezében hihetetlen sebességgel száguldott a pestis felé, a pestis ijedten menekült, nem aludt se az üldöző Szimatkirály, se a pestis, de futottak, szaladtak dél felé, a pestis agyában összekeveredtek a gondolatok, s emiatt esett, hogy amikor a pestis a tenger partjára ért, akkor nem ugrott fel egy Amerikába menő hajóra, hanem belegázolt a pestis a tengerbe, előbb a hasáig ért a víz a pestisnek, majd a nyakáig, s a végén a menekülő pestis belefulladt a tengerbe.

            Remélem, így jár minden Itáliából jövő pestis máskor is!

 

 

           

           

           

 

           

           

 

 

 

 

           

           

     

Oldal: XXVI.
Zságot András: Kalandozások a helyesírás világában - © 2008 - 2025 - helyesiras.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat