Zságot András
Kalandozások a helyesírás világában / XIII.
Kalandozások a helyesírás világában – ez lesz művünk címének egy része, azért, mert kezünkbe vesszük a Magyar Tudományos Akadémia kiadványát, A magyar helyesírás szabályait (2006), s pontról pontra haladunk, ha egy dőlt betűs példaszót találunk, azt rögtön felírjuk magunknak egy külön papírra, s ha elég dőlt betűs példaszó gyűlt össze, akkor ezeknek a példaszavaknak a műbe illesztésével írunk egy novellát vagy valamit.
A tizenharmadik részben, ebben a részben a szabályzat 76—81. pontjaiban szereplő szavaiból írunk alkotást, nem biztos, hogy minden szót beleteszünk, de igyekszünk.
Művünk célja kettős, bebizonyítjuk, hogy tudunk helyesen írni, másrészt a helyesírásra szeretnénk nevelni az embereket.
Édesapám hitlerista és sztálinista
Édesapám hitlerista és sztálinista.
Édesanyám viszont a lelkemre kötötte, alkoss, de ne ismételj annyit, mert mindenki elalszik a műved felett.
Én meg csakazértis ismétlek, a cím és az első sor ugyanaz.
Édesanyám, füröszd meg az arcodat, ha fiad, egyetlen fiad kicsiny művét olvasod, ha megfürösztöd az arcodat, nem fogsz olyan könnyen elaludni írásom felett, nyugodtan ismételhetek, játszik a kezem a papíron, mindenki alszik már, csak te nem, te, az arcmosott ember.
Vesszenek az alvók, akik nem bírják ismételgetésemet. Azt szeretném, hogy tessem, meg azt, hogy érthető legyek, sose ismételgetek öncélúan, eddzétek agyatokat az én gondolataim befogadására.
Édesapám hitlerista és sztálinista.
Még csak harmadszor írom le, édesanyám! Bocsásd meg!
Ő mondta – édesanyám, nem édesapám -, hogy elolvasta egyszer egy novellácskámat, s abban huszonhétszer ismételtem.
Most megkerülhetném az ismétlést avval, hogy azt írom CÍM, a helyett a hosszú mondat helyett, hogy édesapám hitlerista és sztálinista, ez jelentené azt, mármint a CÍM szavacska, hogy édesapám hitlerista és sztálinista, de szinte hallatszik hang nélkül a két mondat különbsége.
Első mondat: CÍM.
Második mondat: édesapám hitlerista és sztálinista.
Válaszd az első megoldást, válaszd azt, hogy csak leírod: CÍM, s ez jelenti azt a hosszú mondatot, hogy édesapám hitlerista és sztálinista. Könnyű lenne, de épp a mondat agressziója veszne el.
Én agresszív szeretnék lenni. Annyira agresszív, mint édesapám.
S lehetőleg édesapámmal szemben szeretnék agresszív lenni.
Ne bocsásson meg, édesapám, én se bocsátok meg magának.
Magázzuk az édesapákat!
Magázzuk azokat az édesapákat, akikkel a fiuk kevesebb mint tízszer beszélt negyven év alatt.
Hitlerizmus, sztálinizmus.
Ez nem ismétlés! Ez nem ismétlés, édesanyám!
Lássuk a hitlerizmus, sztálinizmus problematikáját, míg más metsz a kertben, én olvasok az ágyon, aztán sétálok a szobában, s ha arra méltó sor jut eszembe, papírra vetem.
Metssze csak a földmíves az ágat, a vesszőt, megkérdeztem tőle, örömöt okoz-e neki ez a foglalatosság, igen, válaszolt, sokkal nagyobb örömöt, mint a szobai élet, a szobai írás.
Akkor jó.
Hallgassák azért gondolataimat a földmívesek is.
Hitlerizmus, Sztálinizmus Magyarországon.
Melyek azok az országok, amelyek e két eszmével fertőzöttek voltak a múltban?
Nem sok ilyen államot találunk.
Példálózó felsorolás.
NDK, Lengyelország, Csehország (ma), Szlovákia (ma), Magyarország, Románia, meg még egy-kettő, de mindet nem írom le.
Édesapám nem tehet róla, hogy hitlerista és sztálinista.
Betette ide a lábát a hitlerizmus meg a sztálinizmus, évekre meg évtizedekre.
Jó lesz, ha nem egy évszázadra.
Betették a lábaikat, most meg fesd a demokrácia jelmondatait az óriásplakátokra kisgyerek, hiába, a két ember (Hitler és Sztálin) ma ott ül a cseh boltban, a szlovák hivatalban, ott biciklizik a magyar kerékpárúton, s ott száguld Opeljével a román aszfalton is.
Édesapám, ne legyél hitlerista, édesapám, ne legyél sztálinista!
Nevesse, aki meri!
Milyen jó minta is volt a hitlerizmus meg a sztálinizmus!
Hallgasd az indulóikat!
Most nincs se hitlerizmus, se sztálinizmus.
Csak itt van az én hitlerista apám, csak itt van az én sztálinista apám.
Most nincs semmi, mártsd be a pemzlit, fesd a piros, a fehér és a zöld színeket, ez azért még van, néha tartalom nélkül, s van az én jó apám a hitlerizmussal, a sztálinizmussal.
Az átkozott erőszakjával, az átkozott gyötréseivel, az átkozott lelki kínokozásaival.
Hitlerista és sztálinista mégiscsak itt mindenki, aki él.
Édesanyám?
Táblázat.
Fűts be egy kicsit a szobába, szobatársam, te festő, aztán te is szebbeket festesz, én meg nem fogok a füledbe tüsszögni. Óh, be gyorsan megfázom én, már tizenhét fokban is hideg a lábam, hideg mindenem.
Hallatszik, ahogy csavarja fel a szobatársam a fűtőtest gombjait.
Illesszük lábunkat a fűtőtesthez, te az egyik fűtőtesthez, én a másikhoz, milyen jó lesz melegedni.
Illesszük csak!
Illesszük!
Felszólító mód. Még sok felszólító alakú szó következik.
Játsszál csak Zságot, a szavakkal!
Aki tehát sztálinista meg hitlerista volt a sztálinista meg a hitlerista időkben, nem kellett, hogy lósson-fusson, beült egy irodába, fűtött irodába, s ott sztálinistáskodott meg hitleristáskodott.
Nem csoda, hogy évek múlva is vannak sztálinisták meg hitleristák. Sztálinistáink meg hitleristáink.
S azok a sztálinisták és hitleristák, akik a sztálinizmus és a hitlerizmus után sztálinistáskodnak meg hitleristáskodnak, jól élnek, sokkal többször mosolyognak, mint amennyiszer bánatoskodnak.
Vadásszatok csak, sztálinista és hitlerista barátaim, vadásszatok csak! Vadásszatok, s édesapám legyen első a sorban!
Édesanyám?
Édesanyám, nyisd ki a szád, szólj nekem arról, te is hitlerista és sztálinista vagy-e!
- Játsszuk azt, hogy hitlerista és sztálinista vagyok? – kérdi édesanyám.
- Ne, ez a játék nem tetszik nekem, ne legyél sztálinista és hitlerista, ha egyébként nem vagy sztálinista és hitlerista. Édesapám legyen sztálinista és hitlerista, de teneked nem kell azzá válni.
Édesanyám?
Édesanyám sztálinista?
Édesanyám hitlerista?
Táblázat.
Két sor, két oszlop, olvasd, mit írok.
Az első sorba azt írom, édesanyám, a második sorba azt írom, édesapám.
Szépen rajzolom a vonalakat, szépen írom a szavakat, tessék az embereknek.
A két sor a szüleimé, a két oszlop kié, mié?
Az egyik oszlop, az első oszlop a sztálinizmusé, a második oszlop a hitlerizmusé.
Keressük az igazságot, aztán tükrözzük az igazságot!
Keressük az igazságot vagy mossam le apámról, esetleg anyámról a hitlerizmus és a sztálinizmus bűnét?
Egyelőre keresem az igazságot, egyelőre kitöltöm a táblázatot, edzd a szívedet édesapám, edzd a szívedet te is, ha kell, édesanyám!
Táblázat, oszlopok, sorok, édesanya, édesapa, sztálinizmus, hitlerizmus.
Plusz jel, ha a metszéspontban igen válasz kell, mínusz jel, ha a metszéspontba nem válasz kell.
Hogy is?
Édesapám és a sztálinizmus metszéspontjába plusz jelet rakok, csak elolvassák az emberek ezt, édesapám sztálinista.
Plusz jel jár édesapám és a hitlerizmus metszéspontjába is.
De mit írjak édesanyám és a sztálinizmus metszéspontjába, mit írjak édesanyám és a hitlerizmus metszéspontjába?
Nem bocsát meg nekem az ég, hogy ezeket a gondolataimat papírra vetem.
Végezd a feladatod, szól fentről a hang, de legalább jó anyádat rekeszd ki a bűnből, húzd ki a bánatból, amibe belelökted.
Én meg feleselek a fenti hanggal. Ha ő parancsol, én is parancsolok neki.
- Taníts, hogy húzzam ki jó anyámat a bánatból!
S az égi hang felel:
- Mászd meg a Balatont, úszd át a Kilimandzsárót, azután anyukád oly boldog lesz, mint soha egyetlen ember.
- De ne írj, hallod, ne írj, az teljesen hatástalan, hozzad a fürdőruhádat meg a hegymászó felszerelésedet, irány a Balaton, irány a Kilimandzsáró.
Én meg írok. Hátha jóvá teszem bűneimet.
Apám hitlerista és sztálinista.
Édesanyámra gondolhatok.
Néha gondolok rá, igen.
- Mossa, le. Édesanyám, szájamról ezt a festékcseppet! – de jó lenne megkérni rá.
De nem merem, míg a táblázatot nem töltöttem ki.
Míg a táblázathoz nem tettem mínusz jeleket.
Sok lesz még a felszólító mód. Nem tudom, hogyan préselek bele előttem álló mondandómba ennyit. Megszámolni se merem a hátralevő szavakat.
De most egy kicsit fogyasszuk a kifejezéseket!
- Ejtse, édesanyám, fejemre a moslékos vödröt, amiért azon tűnődöm, sztálinista meg hitlerista-e Ön!
- Oszt – kérdezi édesanyám falusiasan Budapest V. kerületében – oszt miért magázol te engem, fiam?
- Játsszunk falusiast! Erre gondoltam. Ezért magázom. Meg hogy fogyjon az istenverte ejtse meg késsen.
- De úgy látom fiam, egyes szám második személyű felszólítások is vannak még.
- Vannak. Végezzük ki őket, mi ketten. Egyszer tegezlek, kösd a karóhoz a szőlőt (itt az V. kerületben), egyszer meg magázom, nem is tudom, kitől hallottam ezt. Egyszer így, egyszer úgy.
Édesanyám rám néz, rövid csend ál be beszélgetésünkben.
Ki metszi el a csendet? Ki metszi el és mikor?
Én.
Én metszem, ne nyesd a csendet, anyám, pihenj, majd én metszem el. Nem is kell sokat várni, hogy megszólaljak.
A következőt kérdezem édesanyámtól:
- Látszik, nem mindenre figyelsz, jó anyám.
- Dehogynem, figyelek én mindenre – válaszol ő. – Fess a falra képet, én a legapróbb részletet is felidézem, lopóddzál a város egyik végétől a másikig, én elmondom neked, mikor tetted le hangosabban a lábadat, mindent lát a te anyád, édes kisfiam. Hallatsszatok léptek! Látsszatok apró kis hibák!
- S arról miért nem beszélünk, édesanyám, hogy most éppen azon morfondírozom, édesapám után vajon te is hitlerista meg sztálinista vagy-e?
- Kösd be a szád! Ez után a mondat után kösd be a szád!
Megharagudott. Édesanyám megharagudott, ezen nem vitázhatunk.
Végezzünk akkor ezzel a kérdéssel? Játszom ezzel-azzal, ami a kezem ügyébe kerül, de édesanyám sztálinizmusával, hitlerizmusával a jövőben nem foglalkozhatom?
(Még mindig rengeteg szó van hátra. S mind ige. Utálom az igéket. Ma. Ma utálom őket. Nem egész nap, csak most, amikor le kellene írni őket, mondatba kell őket préselni.)
Lót-fut édesapám, játszik, hogy nem fáj neki semmi, pedig majd megszakad a szíve, hogy fia gondolkozás, tépelődés nélkül hitleristának és sztálinistának nevezte őt. Mert ha még hosszas előtanulmányokat végeztem volna! Akkor nem rúgna bosszúja az égig.
- Nyissátok ki az ablakokat! – hangzik kintről (tegnap kezdődött az iskola, az iskola, ami pár méterre van az íróasztalomtól), minden zajt, neszt hallok, de a mostani – nyissátok ki az ablakot! – felidegesít engem.
Felidegesít és kiszólok a tanárhoz, huszonöt éves forma hölgyike:
- Nyisd ki te az ablakot, milyen tanár vagy te, hatéves gyerekeknek parancsolgatsz, fel se érik a kilincset. Előbb tanítsd meg mászni, aztán utasíts!
(Látszik, valóban ideges voltam, letegeztem egy vadidegent, pedig ezt sohase szoktam.)
De a fenti pár mondat, az iskolai betét nem is fontos, metszd ki barátom, nem csorbul művem értéke, de azon továbbra is kell gondolkozni, akár tetszik, akár nem, szüleim hogy viszonyulnának ahhoz, ha négy plusz jelet raknék a táblázatba. A négy plusz jel azt jelenti, mindkét szülőm hitlerista meg sztálinista.
Arról még nem is írtam, melyik a nagyobb bűn. Válassza ki a pártbizottság vagy a Gestapo, melyik a bűnösebb bűn a hitlerizmus vagy a sztálinizmus.
Fürösszétek meg a hitlerizmust meg a sztálinizmust (most csak játszunk, igaz, komoly, véres játékot), fürösszétek meg a kettőt egy teljes évig, aztán emeljétek ki a vízből a hitlerizmust meg a sztálinizmust, metsszük le róluk, ami nem sztálinizmus, nem hitlerizmus (csak az egy év mosás alatt rájuk tapadt), eztán vizsgáljuk őket, amelyik tisztább az egy év mosás után, az a kisebb bűn.
(Egy év mosás nélkül eldönthetetlen melyik a tisztább, mosni kell, hogy lássék az igazság.)
Édesanyám.
Édesanyám, sokszor haragszom rád.
Szítsa a haragom a dörgő felleg, ezt kívánja az ellenségem, hadd legyen szembenállás anya és gyereke között.
Utána meg vadásszátok a bűneimet!
Az is nagy bűn, hogy gondolkozom azon, anyám sztálinista-e, hitlerista-e.
Megbocsátható-e?
Édesanyám, amikor játszod játékaidat, s rám nem is figyelsz, de váratlanul hozzád szólok, felriadsz, játszd csak tovább játékod, mondom neki, már nem lehet, válaszol, s ekkor megharagszom rá.
Játsszon reggeltől estig s én nem haragszom majd rá? S nem jut eszembe őt bántó ötlet, kérdés?
Engem egy sóhajjal meg lehet sérteni. Igaz, nem mutatom a fájdalmamat.
Tegnap is.
Sétáltunk édesanyámmal egy faluban. Bács-Kiskun megyében.
Egy kertben odakiáltott a gazda a gazdaasszonynak:
- Mesd meg a szőlőt!
Édesanyám száját húzva, halkan így szólt hozzám:
- Ezek most akarnak metszeni?
Én emiatt is megharagudtam édesanyámra.
Mondtam is neki:
- Édesanyám, tessél az embereknek, ha mindig kritizálsz, elhúzódnak mellőled. Illeszd szépen mondataidat, fésüld szavaidat, ne írj elő, mondom, tetsszél, s akkor mindeni vidámabb lesz körülötted.
Sokat bántom, most látom csak.
Hogy ez se jó, meg az se jó. Ezekkel bántom édesanyámat.
Elkeseredett, pesszimista életem! Ejtsd a fejemre a Lánchidat, ne kelljen gondolkozni tovább evvel a hatalmas agyammal.
Őzek, nyulacskák, féltsétek az édesanyámat, féltsétek tőlem, kérjétek, hogy ne bántsam, kössétek kezem a tölgyhöz, ne írjak feddő szavakat!
Édesapám hitlerista és sztálinista.
Édesanyám nem hitlerista és nem sztálinista. (Bár sokszor haragszom rá.) (Sokszor haragszom rá reggelente ok nélkül.)
Eddzük, fiatalok, a testünket meg, legyünk erősek, akkor talán nem fogunk minden kicsinységért megharagudni. Én hiszem, hogy egy százhúsz kilós birkózó jobban szereti az anyját, mint egy cingár egyetemi tanár. Aki erős, jobban szeret, kevésbé bánt.
De ezután már én se foglak bántani téged, édesanyám. Játsszák a fuvolások a dalodat, ünnep legyen, csak édesapámat szapulják, a hitleristát és sztálinistát, hozzák ide elém, szóba se állok vele, látsszam kérlelhetetlennek!
Apám bűnös, anyám bűntelen.
S én vagyok a legbűnösebb hármunk közül.
(Lopóddz mögém Sztálin, márts belém kést Hitler, megérdemlem.)
Iszonyú bűnök.
(Ha meghalok, az Örömódát játsszátok. Vagy valami más vidám melódiát.)
Csak ne haragudnék néha így az édesanyámra! Oh, be könnyű lenne!
A táblázatba beteszem a plusz és a mínusz jeleket, de soha nem felejtem, soha nem tagadom, gondolkoztam azon, tulajdon jó anyám hitlerista-e, sztálinista-e.
Én úgyis pokolra jutok.
Apám miatt is, hogy hitlerista és sztálinista az én apám, s anyám miatt azért, mert megbocsáthatatlanok a vádjaim vele szemben, a vádjaim, melyeket ugyan kiradírozok, de a rossz kiradírozhatatlan.
Kedves Miniszterelnök Úr! Magyarország Miniszterelnöke! Kérem, rekessze el előlem az étel- és italszállítmányokat, szomjazzam és éhezzem, fogyjak le, fogyjak el, menjen tönkre a gyomrom, haljak éhen vagy haljak szomjan.
S ha lelkem kiszáll romlott testemből, örüljön a lelkem, vigadjon, s még nézzen vissza erre a cudar testre, nézzen vissza a lélek, s undorodva forduljon el, s válasszon magának egy nemesebbet.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája
hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
3. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
5. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
6. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
7. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
8. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
9. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
10. Minden dolog
► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mindenfajtaoldal.hupont.hu
11. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
12. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest
► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.
meszarosredonyos.hupont.hu
13. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)
romatika-mindhalalig.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
17. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
18. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
19. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
21. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~
► Tesztek, trükkök, minden ami kell!
sminktesztneked.hupont.hu
► "Ez a föld a hazám, itt élt az apám. Itt tanított nótaszóra édes jó anyám, Ez a föld, ez a táj, drága hű barát. Elkísér egy életen s a nagyvilágon át..."
szatok.hupont.hu
23. Ló és Lovasa
► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...
loeslovasa.hupont.hu
24. Vasaji László Erdészeti Csemetekert és Csomagküldő Szolgálat - Dunavecse
► Akác, Csodaszép sövény, Pusztaszil, Nemesnyár, Vénic szil, Jegenyenyár, Rendelés: csemetekert.dunavecse@gmail.com +36-30/363-35-93 Átvétel: Dunavecse, Rákóczi út 15. (+36-70/953-81-26) vagy Kecskemét, Bódog sor (30/424-03-34)
akaccsemete.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
26. NAGYVÁRADI TANÍTÓKÉPZŐ FŐGIMNÁZIUM -MAGYAR TAGOZAT
► A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle." Hermann Ottó
varadikepzo.hupont.hu
► rtimea2004@gmail.com
racztimealakberendezes.hupont.hu
28. NUMIZMATIKA , RÉGIPÉNZ, BEFEKTETÉS, Egy kis időutazás a multba
► Érmek,különlegességek,hamisítványok.ha számodra ismeretlen mi kiderítjük milyen érméről van szó
korona.hupont.hu
29. SZÉKELYKAPU FARAGÁS FAKERÍTÉSEK, FAKERÍTÉS KÉSZÍTÉS ÉPÍTÉS t: 0630 5934240
► Üdvözlöm! Majoros György vagyok székelykapuk készítése Fa kapu, fa kerítés, FAKERÍTÉS ÉPÍTÉS Amennyiben szeretne egy ,fakerítést hívjon. Minden fa kapu ,fa kerítés,fa korlát egyedi kivitel.SZÉKELYKAPU KÉSZÍTÉS!tel.0630 5934240
szekelykapuk.hupont.hu
30. NARAYANA Természetgyógyászati és Oktató Központ
► Lia-Csin: Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.................Arisztotelész: Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.............Alkman: Tapasztalat a bölcsesség kezdete.
termeszetgyogyasziskola.hupont.hu
31. Roma zenék
► király
istennyila.hupont.hu
► Tisztelt Látogató! Az oldal jelenleg fejlesztés alatt áll. Hamarosan bővebben is olvashatnak a fajtáról!
szalontaioriasgalamb.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
34. Tüskepapa bohóc
► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!
tuskepapa.hupont.hu
35. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
36. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ MURVA SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST
► Kerti murva, 2-5 murva, 5-12 murva, 12-20 murva, 20-55 murva, 0-20 murva, poros murva, töltő murva, murva szállítás.
murvaszallitas.hupont.hu
37. Bio Life- Care
► Biztosan fizető munka
biztosmelo.hupont.hu
38. Autóüveg fóliázás Budapest
► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000
autouvegfoliazas.hupont.hu
39. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
40. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
► www.DanisRacing.hu
danisracing.hupont.hu
42. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI
► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!
novaograja.hupont.hu
43. Könyvmoly
► Sok olvasás tudást ad...
konyvmoly.hupont.hu
44. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
45. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek
► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..
noiekszerek.hupont.hu
46. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA
► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!
gyogyulasom.hupont.hu
47. Csányi Tagóvoda
► "A legtöbb, amit a gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak." (Goethe)
csanyitagovi.hupont.hu
48. http://vizishow.hopont.hu(delfin)
► Ez a weboldal a delfinekkel foglalkozik lényegében,csak a delfin.hupont.hu levolt foglalva.
vizishow.hupont.hu
49. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.
► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba
baromfi-diszbaromfi.hupont.hu
50. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala
► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"
madarpokok.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
52. NICS termékek rendelése - NICS termékek ára. 20/338-9898
► Érték és Minőség Nagydíj 2018-2019-2020-2021. Prémium minőség. Magyar termék.
probiotikus.hupont.hu
53. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár
► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246
panoramaapartman.hupont.hu
54. Angol-krém-használtruha NAGYKERESKEDELEM
► Angol válogatott krém minőségű használtruha Női-Férfi-Bébi és gyerek használtruha!KIZÁRÓLAG NYITOTT BÁLÁKAT ÉRTÉKESÍTÜNK!!!Így NINCS ZSÁKBAMACSKA!!!Sok szeretettel várjuk önt!!!Egy igazán otthonos környezetbe!!!
angolkremhasznaltruha.hupont.hu
► Ingyenes disney kifestők,disney háttérképek letöltése,Playmates disney baba rendelés, Disney kreatív, Repülj el te is a mesék varázslatos világába! Játsz te is ezekkel a bájos Hecegnőkkel! Éld át csodálatos történeteiket, gyönyörű meséket olvashatsz.
disneyhercegnok.hupont.hu
56. Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye
► Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."
szeretet-ezoterika.hupont.hu
57. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!
► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!
puffinlekvar.hupont.hu
58. Bacskó István
► Szerencse
ibacsko.hupont.hu
59. A miskolci Szent Imre-templom honlapja
► Miskolc-újdiósgyőri Római Katolikus Plébánia
miskolcszentimre.hupont.hu
60. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD
► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
► Magas röptűek........ Keringők
jankovacigalambaszok.hupont.hu
62. Dr. Tóth Loretta fül-orr-gégész szakorvos magánrendelése Tata
► Egy kis fül-orr-gégészet - a leggyakoribb fül-orr-gégészeti betegségekről röviden: kiváltó okok, tünetek, diagnosztizálás, kezelés, megelőzés.
fulorrgege-maganrendeles.hupont.hu
63. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
64. Nikii oldala.
► Ne legyél hülye. Ne barátkozz olyanokkal, akik először tök aranyosak aztán tükörnek néznek téged !!
nikiioldala.hupont.hu
65. A Poroszlói Sportegyesület hivatalos honlapja
► A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.
poroszlose.hupont.hu
66. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
67. PILÓTAKÉPZÉS, SÉTAREPÜLÉS, LÉGIFOTÓ MOTOROS SÁRKÁNYREPÜLŐVEL !
► Üdvözlöm! Ezt az oldalt azért készítettem, hogy bemutassam Önnek az egyik legcsodálatosabb és legszabadabb repülési formát, a motoros sárkányrepülést!
sarkanyrepulo.hupont.hu
68. ~~ßella OLĐALA~~
► Rémtörténetek, képek, msn, versek, idézetek, minden ami egy oldalra kell!!
bellababaangel.hupont.hu
69. Kedvenc szátok hírek képek.
► Amit ma meg nézhec ne halaszd holnapra.
hirekcelebekkepek.hupont.hu
70. Emberi értékek
► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"
emberi.hupont.hu
► Mi vagyunk a legjobbak, és legszebbek.
sportclublanyok.hupont.hu
► MOBILGARÁZS - GARÁZS - könnyűszerkezetes mobilgarázs, csarnok, raktár, tároló
garazsok.hupont.hu
73. INGATLAN ADÁS-VÉTEL DÉLPESTEN KISZÁMÍTHATÓAN! Nálunk Te számítasz!
► Albérlet lakás ingantlan szolgáltatásaival ingatlanirodánkkal és munkatársainkkal. “Ingatlancentrum világ legnagyobb piaca "
kezeltszamla-forex.hupont.hu
► 3360 Heves, Bródy Sándor út 73. Tel. fax.: 36/346-471 Mobil: 30/398-53-90 ________________________________________________________________________________________________ Honlap: www.rethelyi-granit-kft.hupont.hu E-mail: rethelyi.gyula@citromail.hu
rethelyi-granit-kft.hupont.hu
75. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu