Zságot András

 

Kalandozások a helyesírás világában / XIII.

 

        Kalandozások a helyesírás világában – ez lesz művünk címének egy része, azért, mert kezünkbe vesszük a Magyar Tudományos Akadémia kiadványát, A magyar helyesírás szabályait (2006), s pontról pontra haladunk, ha egy dőlt betűs példaszót találunk, azt rögtön felírjuk magunknak egy külön papírra, s ha elég dőlt betűs példaszó gyűlt össze, akkor ezeknek a példaszavaknak a műbe illesztésével írunk egy novellát vagy valamit.

        A tizenharmadik részben, ebben a részben a szabályzat 76—81. pontjaiban szereplő szavaiból írunk alkotást, nem biztos, hogy minden szót beleteszünk, de igyekszünk.

        Művünk célja kettős, bebizonyítjuk, hogy tudunk helyesen írni, másrészt a helyesírásra szeretnénk nevelni az embereket.

           

Édesapám hitlerista és sztálinista

 

            Édesapám hitlerista és sztálinista.

            Édesanyám viszont a lelkemre kötötte, alkoss, de ne ismételj annyit, mert mindenki elalszik a műved felett.

            Én meg csakazértis ismétlek, a cím és az első sor ugyanaz.

            Édesanyám, füröszd meg az arcodat, ha fiad, egyetlen fiad kicsiny művét olvasod, ha megfürösztöd az arcodat, nem fogsz olyan könnyen elaludni írásom felett, nyugodtan ismételhetek, játszik a kezem a papíron, mindenki alszik már, csak te nem, te, az arcmosott ember.

            Vesszenek az alvók, akik nem bírják ismételgetésemet. Azt szeretném, hogy tessem, meg azt, hogy érthető legyek, sose ismételgetek öncélúan, eddzétek agyatokat az én gondolataim befogadására.

            Édesapám hitlerista és sztálinista.

            Még csak harmadszor írom le, édesanyám! Bocsásd meg!

            Ő mondta – édesanyám, nem édesapám -, hogy elolvasta egyszer egy novellácskámat, s abban huszonhétszer ismételtem.

            Most megkerülhetném az ismétlést avval, hogy azt írom CÍM, a helyett a hosszú mondat helyett, hogy édesapám hitlerista és sztálinista, ez jelentené azt, mármint a CÍM szavacska, hogy édesapám hitlerista és sztálinista, de szinte hallatszik hang nélkül a két mondat különbsége.

            Első mondat: CÍM.

            Második mondat: édesapám hitlerista és sztálinista.

            Válaszd az első megoldást, válaszd azt, hogy csak leírod: CÍM, s ez jelenti azt a hosszú mondatot, hogy édesapám hitlerista és sztálinista. Könnyű lenne, de épp a mondat agressziója veszne el.

            Én agresszív szeretnék lenni. Annyira agresszív, mint édesapám.

            S lehetőleg édesapámmal szemben szeretnék agresszív lenni.

            Ne bocsásson meg, édesapám, én se bocsátok meg magának.

            Magázzuk az édesapákat!

            Magázzuk azokat az édesapákat, akikkel a fiuk kevesebb mint tízszer beszélt negyven év alatt.

            Hitlerizmus, sztálinizmus.

            Ez nem ismétlés! Ez nem ismétlés, édesanyám!

            Lássuk a hitlerizmus, sztálinizmus problematikáját, míg más metsz a kertben, én olvasok az ágyon, aztán sétálok a szobában, s ha arra méltó sor jut eszembe, papírra vetem.

            Metssze csak a földmíves az ágat, a vesszőt, megkérdeztem tőle, örömöt okoz-e neki ez a foglalatosság, igen, válaszolt, sokkal nagyobb örömöt, mint a szobai élet, a szobai írás.

            Akkor jó.

            Hallgassák azért gondolataimat a földmívesek is.

            Hitlerizmus, Sztálinizmus Magyarországon.

            Melyek azok az országok, amelyek e két eszmével fertőzöttek voltak a múltban?

            Nem sok ilyen államot találunk.

            Példálózó felsorolás.

            NDK, Lengyelország, Csehország (ma), Szlovákia (ma), Magyarország, Románia, meg még egy-kettő, de mindet nem írom le.

            Édesapám nem tehet róla, hogy hitlerista és sztálinista.

            Betette ide a lábát a hitlerizmus meg a sztálinizmus, évekre meg évtizedekre.

            Jó lesz, ha nem egy évszázadra.

            Betették a lábaikat, most meg fesd a demokrácia jelmondatait az óriásplakátokra kisgyerek, hiába, a két ember (Hitler és Sztálin) ma ott ül a cseh boltban, a szlovák hivatalban, ott biciklizik a magyar kerékpárúton, s ott száguld Opeljével a román aszfalton is.

            Édesapám, ne legyél hitlerista, édesapám, ne legyél sztálinista!

            Nevesse, aki meri!

            Milyen jó minta is volt a hitlerizmus meg a sztálinizmus!

            Hallgasd az indulóikat!

            Most nincs se hitlerizmus, se sztálinizmus.

            Csak itt van az én hitlerista apám, csak itt van az én sztálinista apám.

            Most nincs semmi, mártsd be a pemzlit, fesd a piros, a fehér és a zöld színeket, ez azért még van, néha tartalom nélkül, s van az én jó apám a hitlerizmussal, a sztálinizmussal.

            Az átkozott erőszakjával, az átkozott gyötréseivel, az átkozott lelki kínokozásaival.

            Hitlerista és sztálinista mégiscsak itt mindenki, aki él.

            Édesanyám?

            Táblázat.

            Fűts be egy kicsit a szobába, szobatársam, te festő, aztán te is szebbeket festesz, én meg nem fogok a füledbe tüsszögni. Óh, be gyorsan megfázom én, már tizenhét fokban is hideg a lábam, hideg mindenem.

            Hallatszik, ahogy csavarja fel a szobatársam a fűtőtest gombjait.

            Illesszük lábunkat a fűtőtesthez, te az egyik fűtőtesthez, én a másikhoz, milyen jó lesz melegedni.

            Illesszük csak!

            Illesszük!

            Felszólító mód. Még sok felszólító alakú szó következik.

            Játsszál csak Zságot, a szavakkal!

            Aki tehát sztálinista meg hitlerista volt a sztálinista meg a hitlerista időkben, nem kellett, hogy lósson-fusson, beült egy irodába, fűtött irodába, s ott sztálinistáskodott meg hitleristáskodott.

            Nem csoda, hogy évek múlva is vannak sztálinisták meg hitleristák. Sztálinistáink meg hitleristáink.

            S azok a sztálinisták és hitleristák, akik a sztálinizmus és a hitlerizmus után sztálinistáskodnak meg hitleristáskodnak, jól élnek, sokkal többször mosolyognak, mint amennyiszer bánatoskodnak.

            Vadásszatok csak, sztálinista és hitlerista barátaim, vadásszatok csak! Vadásszatok, s édesapám legyen első a sorban!

            Édesanyám?

            Édesanyám, nyisd ki a szád, szólj nekem arról, te is hitlerista és sztálinista vagy-e!

            - Játsszuk azt, hogy hitlerista és sztálinista vagyok? – kérdi édesanyám.

- Ne, ez a játék nem tetszik nekem, ne legyél sztálinista és hitlerista, ha egyébként nem vagy sztálinista és hitlerista. Édesapám legyen sztálinista és hitlerista, de teneked nem kell azzá válni.

            Édesanyám?

            Édesanyám sztálinista?

            Édesanyám hitlerista?

            Táblázat.

            Két sor, két oszlop, olvasd, mit írok.

            Az első sorba azt írom, édesanyám, a második sorba azt írom, édesapám.

            Szépen rajzolom a vonalakat, szépen írom a szavakat, tessék az embereknek.

            A két sor a szüleimé, a két oszlop kié, mié?

            Az egyik oszlop, az első oszlop a sztálinizmusé, a második oszlop a hitlerizmusé.

            Keressük az igazságot, aztán tükrözzük az igazságot!

            Keressük az igazságot vagy mossam le apámról, esetleg anyámról a hitlerizmus és a sztálinizmus bűnét?

            Egyelőre keresem az igazságot, egyelőre kitöltöm a táblázatot, edzd a szívedet édesapám, edzd a szívedet te is, ha kell, édesanyám!

            Táblázat, oszlopok, sorok, édesanya, édesapa, sztálinizmus, hitlerizmus.

            Plusz jel, ha a metszéspontban igen válasz kell, mínusz jel, ha a metszéspontba nem válasz kell.

            Hogy is?

            Édesapám és a sztálinizmus metszéspontjába plusz jelet rakok, csak elolvassák az emberek ezt, édesapám sztálinista.

            Plusz jel jár édesapám és a hitlerizmus metszéspontjába is.

            De mit írjak édesanyám és a sztálinizmus metszéspontjába, mit írjak édesanyám  és a hitlerizmus metszéspontjába?

            Nem bocsát meg nekem az ég, hogy ezeket a gondolataimat papírra vetem.

            Végezd a feladatod, szól fentről a hang, de legalább jó anyádat rekeszd ki a bűnből, húzd ki a bánatból, amibe belelökted.

            Én meg feleselek a fenti hanggal. Ha ő parancsol, én is parancsolok neki.

            - Taníts, hogy húzzam ki jó anyámat a bánatból!

            S az égi hang felel:

            - Mászd meg a Balatont, úszd át a Kilimandzsárót, azután anyukád oly boldog lesz, mint soha egyetlen ember.

            - De ne írj, hallod, ne írj, az teljesen hatástalan, hozzad a fürdőruhádat meg a hegymászó felszerelésedet, irány a Balaton, irány a Kilimandzsáró.

            Én meg írok. Hátha jóvá teszem bűneimet.

            Apám hitlerista és sztálinista.

            Édesanyámra gondolhatok.

            Néha gondolok rá, igen.

            - Mossa, le. Édesanyám, szájamról ezt a festékcseppet! – de jó lenne megkérni rá.

            De nem merem, míg a táblázatot nem töltöttem ki.

            Míg a táblázathoz nem tettem mínusz jeleket.

            Sok lesz még a felszólító mód. Nem tudom, hogyan préselek bele előttem álló mondandómba ennyit. Megszámolni se merem a hátralevő szavakat.

            De most egy kicsit fogyasszuk a kifejezéseket!

            - Ejtse, édesanyám, fejemre a moslékos vödröt, amiért azon tűnődöm, sztálinista meg hitlerista-e Ön!

- Oszt – kérdezi édesanyám falusiasan Budapest V. kerületében – oszt miért magázol te engem, fiam?

- Játsszunk falusiast! Erre gondoltam. Ezért magázom. Meg hogy fogyjon az istenverte ejtse meg késsen.

- De úgy látom fiam, egyes szám második személyű felszólítások is vannak még.

- Vannak. Végezzük ki őket, mi ketten. Egyszer tegezlek, kösd a karóhoz a szőlőt (itt az V. kerületben), egyszer meg magázom, nem is tudom, kitől hallottam ezt. Egyszer így, egyszer úgy.

            Édesanyám rám néz, rövid csend ál be beszélgetésünkben.

            Ki metszi el a csendet? Ki metszi el és mikor?

            Én.

            Én metszem, ne nyesd a csendet, anyám, pihenj, majd én metszem el. Nem is kell sokat várni, hogy megszólaljak.

            A következőt kérdezem édesanyámtól:

            - Látszik, nem mindenre figyelsz, jó anyám.

- Dehogynem, figyelek én mindenre – válaszol ő. – Fess a falra képet, én a legapróbb részletet is felidézem, lopóddzál a város egyik végétől a másikig, én elmondom neked, mikor tetted le hangosabban a lábadat, mindent lát a te anyád, édes kisfiam. Hallatsszatok léptek! Látsszatok apró kis hibák!

- S arról miért nem beszélünk, édesanyám, hogy most éppen azon morfondírozom, édesapám után vajon te is hitlerista meg sztálinista vagy-e?

- Kösd be a szád! Ez után a mondat után kösd be a szád!

            Megharagudott. Édesanyám megharagudott, ezen nem vitázhatunk.

            Végezzünk akkor ezzel a kérdéssel? Játszom ezzel-azzal, ami a kezem ügyébe kerül, de édesanyám sztálinizmusával, hitlerizmusával a jövőben nem foglalkozhatom?

            (Még mindig rengeteg szó van hátra. S mind ige. Utálom az igéket. Ma. Ma utálom őket. Nem egész nap, csak most, amikor le kellene írni őket, mondatba kell őket préselni.)

            Lót-fut édesapám, játszik, hogy nem fáj neki semmi, pedig majd megszakad a szíve, hogy fia gondolkozás, tépelődés nélkül hitleristának és sztálinistának nevezte őt. Mert ha még hosszas előtanulmányokat végeztem volna! Akkor nem rúgna bosszúja az égig.

            - Nyissátok ki az ablakokat! – hangzik kintről (tegnap kezdődött az iskola, az iskola, ami pár méterre van az íróasztalomtól), minden zajt, neszt hallok, de a mostani – nyissátok ki az ablakot! – felidegesít engem.

            Felidegesít és kiszólok a tanárhoz, huszonöt éves forma hölgyike:

            - Nyisd ki te az ablakot, milyen tanár vagy te, hatéves gyerekeknek parancsolgatsz, fel se érik a kilincset. Előbb tanítsd meg mászni, aztán utasíts!

            (Látszik, valóban ideges voltam, letegeztem egy vadidegent, pedig ezt sohase szoktam.)

            De a fenti pár mondat, az iskolai betét nem is fontos, metszd ki barátom, nem csorbul művem értéke, de azon továbbra is kell gondolkozni, akár tetszik, akár nem, szüleim hogy viszonyulnának ahhoz, ha négy plusz jelet raknék a táblázatba. A négy plusz jel azt jelenti, mindkét szülőm hitlerista meg sztálinista.

            Arról még nem is írtam, melyik a nagyobb bűn. Válassza ki a pártbizottság vagy a Gestapo, melyik a bűnösebb bűn a hitlerizmus vagy a sztálinizmus.

            Fürösszétek meg a hitlerizmust meg a sztálinizmust (most csak játszunk, igaz, komoly, véres játékot), fürösszétek meg a kettőt egy teljes évig, aztán emeljétek ki a vízből a hitlerizmust meg a sztálinizmust, metsszük le róluk, ami nem sztálinizmus, nem hitlerizmus (csak az egy év mosás alatt rájuk tapadt), eztán vizsgáljuk őket, amelyik tisztább az egy év mosás után, az a kisebb bűn.

            (Egy év mosás nélkül eldönthetetlen melyik a tisztább, mosni kell, hogy lássék az igazság.)

            Édesanyám.

            Édesanyám, sokszor haragszom rád.

            Szítsa a haragom a dörgő felleg, ezt kívánja az ellenségem, hadd legyen szembenállás anya és gyereke között.

            Utána meg vadásszátok a bűneimet!

            Az is nagy bűn, hogy gondolkozom azon, anyám sztálinista-e, hitlerista-e.

            Megbocsátható-e?

            Édesanyám, amikor játszod játékaidat, s rám nem is figyelsz, de váratlanul hozzád szólok, felriadsz, játszd csak tovább játékod, mondom neki, már nem lehet, válaszol, s ekkor megharagszom rá.

            Játsszon reggeltől estig s én nem haragszom majd rá? S nem jut eszembe őt bántó ötlet, kérdés?

            Engem egy sóhajjal meg lehet sérteni. Igaz, nem mutatom a fájdalmamat.

            Tegnap is.

            Sétáltunk édesanyámmal egy faluban. Bács-Kiskun megyében.

            Egy kertben odakiáltott a gazda a gazdaasszonynak:

            - Mesd meg a szőlőt!

            Édesanyám száját húzva, halkan így szólt hozzám:

            - Ezek most akarnak metszeni?

            Én emiatt is megharagudtam édesanyámra.

            Mondtam is neki:

            - Édesanyám, tessél az embereknek, ha mindig kritizálsz, elhúzódnak mellőled. Illeszd szépen mondataidat, fésüld szavaidat, ne írj elő, mondom, tetsszél, s akkor mindeni vidámabb lesz körülötted.

            Sokat bántom, most látom csak.

            Hogy ez se jó, meg az se jó. Ezekkel bántom édesanyámat.

            Elkeseredett, pesszimista életem! Ejtsd a fejemre a Lánchidat, ne kelljen gondolkozni tovább evvel a hatalmas agyammal.

            Őzek, nyulacskák, féltsétek az édesanyámat, féltsétek tőlem, kérjétek, hogy ne bántsam, kössétek kezem a tölgyhöz, ne írjak feddő szavakat!

            Édesapám hitlerista és sztálinista.

            Édesanyám nem hitlerista és nem sztálinista. (Bár sokszor haragszom rá.) (Sokszor haragszom rá reggelente ok nélkül.)

            Eddzük, fiatalok, a testünket meg, legyünk erősek, akkor talán nem fogunk minden kicsinységért megharagudni. Én hiszem, hogy egy százhúsz kilós birkózó jobban szereti az anyját, mint egy cingár egyetemi tanár. Aki erős, jobban szeret, kevésbé bánt.

            De ezután már én se foglak bántani téged, édesanyám. Játsszák a fuvolások a dalodat, ünnep legyen, csak édesapámat szapulják, a hitleristát és sztálinistát, hozzák ide elém, szóba se állok vele, látsszam kérlelhetetlennek!

            Apám bűnös, anyám bűntelen.

            S én vagyok a legbűnösebb hármunk közül.

            (Lopóddz mögém Sztálin, márts belém kést Hitler, megérdemlem.)

            Iszonyú bűnök.

            (Ha meghalok, az Örömódát játsszátok. Vagy valami más vidám melódiát.)

            Csak ne haragudnék néha így az édesanyámra! Oh, be könnyű lenne!

            A táblázatba beteszem a plusz és a mínusz jeleket, de soha nem felejtem, soha nem tagadom, gondolkoztam azon, tulajdon jó anyám hitlerista-e, sztálinista-e.

            Én úgyis pokolra jutok.

            Apám miatt is, hogy hitlerista és sztálinista az én apám, s anyám miatt azért, mert megbocsáthatatlanok a vádjaim vele szemben, a vádjaim, melyeket ugyan kiradírozok, de a rossz kiradírozhatatlan.

            Kedves Miniszterelnök Úr! Magyarország Miniszterelnöke! Kérem, rekessze el előlem az étel- és italszállítmányokat, szomjazzam és éhezzem, fogyjak le, fogyjak el, menjen tönkre a gyomrom, haljak éhen vagy haljak szomjan.

            S ha lelkem kiszáll romlott testemből, örüljön a lelkem, vigadjon, s még nézzen vissza erre a cudar testre, nézzen vissza a lélek, s undorodva forduljon el, s válasszon magának egy nemesebbet.

           

           

           

 

           

           

           

           

           

           

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: XIII.
Zságot András: Kalandozások a helyesírás világában - © 2008 - 2025 - helyesiras.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat