Zságot András

 

Kalandozások a helyesírás világában / XXII.

 

        Kalandozások a helyesírás világában – ez lesz művünk címének egy része azért, mert kezünkbe vesszük a Magyar Tudományos Akadémia kiadványát, A magyar helyesírás szabályait (2006), s pontról pontra haladunk, ha egy dőlt betűs példaszót találunk, azt rögtön felírjuk magunknak egy külön papírra, s ha elég dőlt betűs példaszó gyűlt össze, akkor ezeknek a példaszavaknak a műbe illesztésével írunk egy novellát vagy valamit.

        A huszonkettedik részben, ebben a részben a szabályzat 138—144. pontjaiban szereplő szavaiból írunk alkotást, nem biztos, hogy minden szót beleteszünk, de igyekszünk.

        Művünk célja kettős, bebizonyítjuk, hogy tudunk helyesen írni, másrészt a helyesírásra szeretnénk nevelni az embereket.

       

Nem éppen

 

            Voltam én is fiatal, voltam én is szerelmes. De most nem vagyok szerelmes, most nem vagyok fiatal, ezért nem a fiatalságról fogok beszélni, nem a szerelemről fogok szólni.

            Voltam én is gyerek. S a gyerekkoromról fogok szólni, bár a fentiek fényében ez meglepő, hisz most már felnőtt vagyok, vén csataló, de amit leírtunk két perce, az érvényét veszti egy perc múlva, emiatt szomorú minden író, emiatt alszanak rosszul a költők.

            Gyerekkor. S kölcsön-visszafizetés, a kölcsön-visszafizetés miatt nemcsak gyerekkor, a kölcsön-visszafizetés a sírig tart, nekünk is törlesztenek, de ahogy törleszt nekünk valaki, már azon töprenghetünk, mi hogy törlesztünk neki, ha többet adott, mint kellett volna.

            Gyerekkorom nem irigyelt. Tízemeletesben éldegéltem, csapatzászló-avatás, az 1970-es évek végén is gyerek voltam, de még az 1980-as évek elején is.

            Játszottunk akkor is, amikor nem volt szabad játszani, nevettünk akkor is, amikor nem volt szabad nevetni.

            Nem jelentkeztem Kazinczy-versenyre, hogy megnyerjem, azt gondoltam, az egész életem azzal telik majd, hogy nevetek és egy-kétszer nevettetek.

            A komoly kérdésektől menekültem, úgy gondoltam, a komoly unalmas is egyben, sőt, úgy emlékszem, azt is megfogalmaztam, aki a legokosabb, az a legunalmasabb.

            Múltat felidézni nagy munka, mert egy régi szó megmagyarázása oldalakat igényel. Oldalakat, órákat. Jövőről se írjunk, mert ha három év múlva az utakon nem ját Volkswagen gépkocsi, s mi egyik szereplőnk húgát ebbe a típusba ültetjük, akkor húsz év múlva a koldusok és az elmeháborodottak között tengődünk majd.

            Fazekas úrnak igaza volt, azt mondta, a kerekasztal-konferencia rendezése minden tekintetben bölcsebb vállalkozás, mint bármely művészi tevékenység. Festők? Az emberek inkább fizetnek a barnakőszénkokszért, mint egy festményért, legyen az a kép embernyi, s beszéljen mindenki elragadtatással róla.

            De az írókat sokra nem nézik. Az irodalomtanárok se hisznek. Az iskolában ugyan magyaráznak, ez Tömörkény- és Gárdonyi-szerű, de ha otthon vasárnap az ebédnek valót pucolják, eszükbe nem jut, na, ez meg Petőfi-szerű.

            Az extraprofit-elmélet eltöri a cseppkőbarlang legszebb képződményét vagy a foszforműtrágya-gyártás szennyezi a cseppkőbarlang tavának kristályos vizét.

            Ne alkossunk, de ha alkotunk, véssük előtte eszünkbe, se a múlt lerajzolása, se a jövő felvázolása nem ajándékozza nekünk a Tihanyi-félsziget legcsinosabb házacskáját, általánosságokról szóljon lantunk, haza, család, élet, akkor talán az Ady-szobor helyére majdan a mi szobrunkat állítják.

            Ez se igaz.

            De mégis igaz, érdemes nyitott füllel mindenre figyelni, s akkor nem lepődünk meg saját szélsőséges kijelentésünkön se, azon se, ha egyszer az jut eszünkbe, lerombolnak minden köztéri szobrot, amely 1945 előtti művészt ábrázol.

            Miért ne?

            Olvassuk el egy nap minden napilapját, döbbenetes.

            Én jól eligazodom a körülöttem lévő világban, ha a televíziókészülék elromlik, ki kell hívni a szerelőt vagy el kell vinni a szerelőhöz a készüléket, a szerelőnek pénzt kell fizetni, s mi is pénzt kapunk, ha jól végezzük feladatunkat munkahelyünkön.

            Az eddigiek bizonyítják, ha tervezőiroda-vezető lennék vagy megbíznának az Apáczai Csere János-emlékünnepély lebonyolításával, mindenki megelégedésére tevékenykednék.

            De én nem tervezek föld-levegő rakétát, nem vágyom Jedlik Ányos-féle babérokra sem, pedig tudom, hogy válhatnék Kossuth-díjassá.

            Elmondom a nálam szerencsésebbeknek, a nálam boldogabbaknak a titkokat, hogy legyenek nálam sokkal szerencsésebbek, legyenek nálam sokkal boldogabbak azok, akik nálam szerencsésebbek, nálam boldogabbak, de nem sokkal szerencsésebbek, nem sokkal boldogabbak, én így a legszerencsétlenebb leszek, a legboldogtalanabb, messze a legszerencsétlenebb, messze a legboldogtalanabb.

            Itthon éldegélek, pedig milyen izgalmasan is alakulhatott volna!

            - Itt a Herkules-erejű Afrika-kutató – erről álmodoztam, hogy majd ezt mondják rám.

            De, ugye, aki serdülőkorában lefekvés előtt nem nyom hetven fekvőtámaszt, annak marad az otthon, néha megengedem a hidegvíz-csapot, s iszom is egy keveset, ha folyik, de elefántvadászatról, elefánt elejtéséről, elefánt megnyúzásáról, elefántagyar-faragásról nem tudok mesélni, mert engem sehova nem hívnak, csavargathatom a csapot, hol hideget engedek, hol meleget.

            Barátom!

            Aki a múltba fordul, nem lesz érdekes, nem neki ajándékozza könyvritkaság-gyűjteményét Dezső bácsi, de higgye el Mariska néni, a fenséges szürkeség, a hideg víz és a meleg víz engedése, a borús reggelek biztosítják, hogy a rendőrjárőr talán mást igazoltat, s nem engem, aki sokkal kevesebbszer veszek levegőt, mint szeretném.

            Bonyolult élet, folyton gondolkozom, még én is, nem mindegy, mikor nyitom meg a hidegvíz-csapot, ha reggel hatkor nyitom meg, lehet, hogy Kazahsztánban a hőre lágyuló műanyagok feldolgozása fél napig szünetel.

            Az élet egy mosógép, s a nép a habokban egyszer lubickol, fuldokol másszor, egyszer urak, másszor szolgák, egyszer urai sorsuknak, másszor a sors szolgái. Ebben csak én jelentek kivételt, úr soha nem voltam, úr soha nem leszek, csak a szolgaságom változik, egyszer a Kalmár fiú parancsolja, hogy például a számtan-házifeladatát negyedórán belül írjam meg, aztán a rádiószaküzlet ifjú eladója rivall rám, hozzak neki három mákos patkót, mert nagyon megéhezett.

            Milyen szívesen olvasom mások életrajzát, visszaemlékezéseit boldog napjaikra, az én boldog napjaim akkor jönnek, ha a hajlítottbútor-gyár kerékpár-javítási teendőket lát el.

            Soha, soha.

            Nahát, bármit leírhatok! A fuldoklást is, a pancsikálást is. Fuldoklás és pancsikálás a mosógépben. Fény-árny játék, fontoljuk meg minden lépésünket, de túl sokat ne gondolkozzunk! Fény-árny játék Önöknek, nekem másfajta játék, az hogy beültetik aknákkal az elhagyott repülőtér minden négyzetméterét, engem ejtőernyővel kidobnak az elhagyott repülőtérre, kevés esély, hogy túlélem.

            Két ellentétes parancsnak kell megfelelni, mert két szülőnk van, ellentétes parancsokkal. Ellentétes parancsok visznek a bolondulásba, élet és halál, réz-arany ötvözet.

            Ah, rég elhatározta már a gépkocsivezető, elgázol-e minket a zebrán, a Kászim pasa bástya is a fejünkre omolhat, még akkor is, ha a közelébe se megyünk.

            Én most azt mondom, az iskolai házifeladat-készítés csak a rózsaszín ruhába öltözött lányoknak fontos, de ha holnap benevezek a tornász-csapatbajnokságra a tömbházbéli ismerőseimmel, s valamennyi ellenfelünk mérgezett paradicsomsalátát ebédel, akkor mi nyerjük a versenyt, pedig még bukfencezni is milyen régen bukfenceztem.

            Nem kellenek a szabályok, nem kellenek az elméletek, nem kellenek az óvatosságok, ne legyünk okosak, ne legyünk szerelmesek, a nyersolajmotor úgyis a sivatag közepén mondja fel a szolgálatot.

            Én félek az emberektől. Úgy látom, nagyon jól szervezett a társadalom, a közösség megválasztja a maga királyát, a maga katonáit.

            Más nincs is, egy király, sok katona. A király kiadja a parancsot, a katonák lőnek.

            Békeszerződést nem köt velem egyik közösség sem. Nem születik békeszerződés-tervezet sem.

            Először kiabáltam, most írok. De a tárgyalóasztalhoz nem invitálnak engem, a tárgyalóasztal körül egy baráti társaság ül, két csapat, az egyikek a pirosak, a másikak a kékek, hiába kiabáltam, hiába írok, állandó a harc, a béketárgyalás meghívóját a szomszéd kapja, nem én.

            Frontok, már meghatározták tíz évre, az ivóvízellátást mikor függesztik fel nálam.

            Most erről kell írni, most erről akarok írni, most erről van kedvem írni. Az életem? Örömteli napok is válthatják egymást, de most erről kell írni, most erről akarok írni, most erről van kedvem írni.

            Megnyerőbb (nekem) saját kétségbeesett arcom, mint a reménykedő.

            Félni kell, mert semmit nem jósolhatunk bizonyosan, nem kell félni, mert tíz évre meghatározták, az ivóvízellátást mikor függesztik fel.

            Odacsapok.

            Az élet néha vidám tavasz.

            Odacsapok az asztalra, odacsapok az elnök orrára.

            Az ország polgárai holnap a tévében légifénykép-montázst néznek, bilincs a kezeken, én meg mégis emlékezem, ha bántanak, ne emiatt bántsanak, ha a lőtt vad árusítása a piacon akadályokba ütközik holnaptól, ne rám mutogassanak, mint főbűnösre.

            Balassi-strófás költeményt írhatok a honvédemlékműveinkről, de a csoportok a cserépedénygyártásnak adják az érmeket, attól várnak teljesítménynövekedést, fellendülést, az irodalomtól semmit nem várnak.

            Gyerekek voltunk, sokat nevettünk egymáson.

            De legtöbbet mégis a legkisebben nevettünk.

            - Nem éppen –mindig ezt mondta.

            - Nem éppen – mindig ezt mondta, akin nevettünk.

            - Te buta vagy – gúnyoltuk a legkisebbet.

- Nem éppen – válaszolt rá.

            A legkisebb mindig így válaszolt.

            - Nem éppen.

            Hú, mennyit nevettünk!

            Engem a szabadság szele simogat. Ha az utcán integetnek nekem a lányok, s kérdezgetnek, ki a kedvenc színésznőm, magyar vagy külföldi, kérdezem vissza, amerikai, válaszolják, s én mondok nekik egy viccet, lássák, engem a szabadság szele simogat.

            Engem a szabadság szele simogat az utcán.

            Novembert írunk.

            Engem a szabadság szele simogat az utcán, főképp januárban.

            - Nem éppen – mindig ezt mondta a kisfiú.

            A kisfiú volt a legkisebb az osztályban. A kisfiú volt a legkisebb az osztályban és a legbutább.

            A legkisebb volt a legbutább és a legnevetségesebb. Fogalma se volt a bükk-, mogyoró-, nyírfafélékről, most sincs ám, átkozom meg, bármennyi év eltelhet, ő lesz a legnevetségesebb. Az én szememben.

            Az ő szemében meg én leszek a legnevetségesebb.

            Ő ugyanazt mondja az ő gyerekének rólam, mint én az én gyerekemnek mondok róla.

            Így a nitrogénasszimilációról egyikünk se tud semmit, harc a dicsőségért.

            Én mindig azt hittem, a barátokhoz kell fordulni, ha baj fenyeget.

            Aki fiatalabb nálam – huszonéves -, figyeljen rám, s fogadja meg a nagy élettapasztalatú messze tekintő tanácsát, az enyémet.

            Ha baj fenyeget, nem a barátokhoz kell fordulni.

            A barátok csak siettetik a baj bekövetkeztét, ha fenyeget az összeomlás.

            Ha baj fenyeget, nem a barátokhoz kell fordulni.

            Ha baj fenyeget, senkihez nem kell fordulni, hátha a baj átugrat felettünk.

            A nem éppenes kisfiú eljönne a temetésemre, de nem hozna virágot, ízléses koszorút.

            De fogalmazzuk meg az alkotás etikáját egy rövid mondatban!

            Én valóban csak olyan esetekben bántok, amikor már serken a vér a testem több pontján, amikor a kín miatti üvöltésem a pénzügyőrlaktanyáig hallatszik.

            Bánthatjuk-e most a kisfiút a nem éppenjei miatt?

            Ha akarok, többet írok a nem éppenről, mint Jókai egész életében írt.

            S azt se feledjük, semmi nem állhat az utamba, az angol szövő-fonó ipar valamennyi gépével szeretné megállítani menetelésemet?

            Se ők, se a legpusztítóbb röntgensugár nem rettenthet el.

            Világszövetséget vizionálok, egynemű földet egynemű lakossággal, kiknek csak az forog elméjükben, hogy tegyék a legigazságtalanabbá az élelmiszerkészlet elosztását, nekem semmit, nekik a többit.

            Az én szívemet talán már a Mátyás-templom miséje se változtatja meg. Gonosz, gonosz világ itt, ami virágzik.

            Kiszolgáltatottságomban vagyok a legszabadabb.

            Mert aki büntetlenül gyilkolhat, s ronthat meg kiskorúakat, az szabad, az a legszabadabb, de az is szabad, az is a legszabadabb, aki a magába forduló imáért gúnyt, elméje pallérozásáért pénzbüntetést nyer.

            Énnekem semmitől nem kell félnem. Biztos lehetek benne, hogy holnap egy asztallapot széttörnek a fejemen, a mértékegységrendszert pedig úgy változtatják, hogy az egy liter tej nekem két deci legyen, az egy kiló kenyér húsz deka legyen.

            De akkor szabad-e nekem a nem éppenes fiúból gúnyt űzni?

            A nem éppenes fiúból, akinek ha azt mondták az iskolai órán, nyomás-térfogat diagram, akkor ő ebből nem értette se azt, hogy diagram, se azt, hogy térfogat, se azt, hogy nyomás.

            Most csak én vagyok nálad utolsóbb és elhagyatottabb, te nem éppenes fiúcska.

            Írhatok-e, átkozhatlak-e, nem éppenes fiú?

            Nem.

            Nem írhatok rólad, se nem átkozhatlak téged.

            Nem tudom olyan élethelyzetbe tenni magam, mikor írhatnék rólad, nem éppenes fiúcska, mikor csúfolhatnálak téged a nem éppenjeid miatt, te nem éppenes fiúcska.

            Eddig még nem tudtam, nem éppenes fiúcska, hogy bűn bolygatni nevetséges múltadat, eddig nem haragudhattál rám, de ha ezután kifigurázlak a nem éppenjeid miatt, nézhetsz rám gyilkos tekintetekkel.

            Nem éppenes fiúcska!

            Én a nem éppenjeidről fogok írni mégis.

            Ha rád nézek, nem éppenes fiúcska, az egész gyerekkorom eszembe jut. A sakk-kör, elsősorban, majd a rengeteg felezőegyenes, hálásak lehetünk a tanítóinknak, nem éppenes fiúcska, hogy annak ellenére megtanították nekünk, milyen az o betű, hogy minket az nem is érdekelt, s ha megkérdeznének téged, nem éppenes fiúcska, biztosan tudnál mondani legalább egyetlen ajak-fog hangot.

            Köszönet a tanárainknak.

            Te se lettél utcaseprő, én se lettem utcaseprő, nem éppenes fiúcska.

            Adj hálát a tanárainknak! Adj hálát, nem éppenes fiúcska, mert élnek ebben az országban olyanok, akik náladnál jóval kevesebbszer nem éppeneztek, most mégis átkozzák életüket, mondjuk úgy, még karácsonykor se látják a karácsonyt. S akik még karácsonykor se látják a karácsonyt, azok tízévente elbaktatnak egy dokumentumfilm-bemutatóra, de tudod jól, milyen unalmas elfoglaltság ez, te nem éppenező fiúcska.

            (Kutya-macska barátság esetén, ha adva a választás lehetősége, én kutya szeretnék lenni, de ha valóban kutya lennék, én nem barátkoznék macskával, lehet, hogy kutyaként is kilógnék a sorból?)

            No, de elkalandoztunk.

            Elkalandoztunk, fogjuk az objektív eseményekre. Tavasz van, bolond tavasz. Egyszer ősz, egyszer tavasz, attól függ, mit kíván a szöveg.

            Az ajtómon Kovács mérnök dörömböl.

            - Ki az? – kérdezem.

- Tudhatnád jól, Kovács mérnök vagyok, a szabadvezeték-hálózat felügyelője. Nyisd ki az ajtót, engedj be!

- De Kovács úr, este tizenegy óra is elmúlt, ilyenkor már nem illendő vendégségbe menni.

- Nyisd ki az ajtót vagy iderendelem az embereimet!

            Kerekasztal-konferenciát nem hívhattam össze a kérdés megvitatására, beengedtem Kovács mérnököt.

            Kovács mérnök feltúrta a lakásomat, a füzeteimet kereste, melyekbe alkotásaimat írtam, írom.

            Megtalálta őket. A Fabulon arckrémet rá is borította az egyik füzetre Kovács mérnök, de se elnézést nem kért a tettéért, se meg nem tisztította a fabulonos füzetet.

            Kovács mérnök kezébe vette műveimet és éjfél előtt nem sokkal lapozgatta, nézegette, vizsgálgatta a füzeteket.

            Béke ereszkedett a szobára. Kierőszakolt béke.

            Ésszerű magyarázatot kerestem Kovács mérnök tettére (éjjel tizenegykor dörömböl nálam, majd bátortalan prózai kísérleteimet tanulmányozza), de nem értettem Kovács mérnök tetteit.

            Ezért feltettem neki a kérdést:

            - Kovács mérnök, mire kíváncsi?

- Ejha! – szólt meglepetten Kovács mérnök. – Azt hittem, negyedrét görnyedsz félelmedben, nemhogy kérdéseket teszel fel.

- Kovács mérnök, mire kíváncsi? – most már morcosabb voltam, mint az előbb.

- A legutolsó, még be nem fejezett alkotásodra.

- Tessék, odaadom, olvassa gyorsan el, nem vitázom, olvassa csak, én meg addig lapozgatom a tankönyveimet, gépkocsi-vezetői tanfolyamra megyek holnap.

            Kovács mérnök láthatóan nagy érdeklődéssel olvasta még be nem fejezett művemet, ezt, a Nem éppen címűt.

            - Jó, jó – szólt a nyakát vakargatva Kovács mérnök. – Elolvastam, jóllehet, nem értem, mivel tudod magyarázni a pálfordulásodat, egyszer leírod, hogy semmi körülmények között nem írhatsz a nem éppenes fiúcskáról, aztán mégis úgy írsz róla tovább, mintha nem is mondtál volna semmit azelőtt.

- Kovács úr, ha hozzám az elmúlt időszakban egy Mária-arcú szűz szólt volna, akkor se emelkedtem volna éteri magasságokba, kín és gyötrelem, undor és fertő minden ébredésem, minden elalvásom, minden felriadásom éjszakánként.

            Gyűlölöm az embereket, gyűlölöm az állatokat, gyűlölöm a növényeket, gyűlölöm a tárgyakat, oly nehéz a sorsom, oly sok kudarc ér, úgy elfordult tőlem a szerencse és a nap. A nap is elfordult, a hold süt rám egyedül, ha éjszaka kóborlok az utcákon, a hold süt rám, de a legsoványabb hold süt rám, elárulhatom.

            Ezek miatt írok a nem éppenes fiúcskáról, a keserveim miatt, fittyet hányok minden szabályra, még azokra is, melyeket elismerek, melyeket én találtam ki.

            Reszkess nem éppenes fiúcska!

            - A szakadékba zuhant író – szól csendesen hozzám Kovács mérnök -, a szakadékba zuhant író te vagy. De a gépkocsivezető-tanfolyam sikerrel zárul majd, jogosítványt kapsz, s ha lesz egy kisautód, elmehetsz vele Bécsbe, talán tetszeni fog a bécsi Duna-part, s nem haragszol majd az emberiségre, az állat- és növényvilágra valamint a tárgyakra.

- Többféle út áll előttem, ha lesz jogosítványom, lehet, hogy készítek egy Julianus barát szobrot, s azt elviszem az autóval Itáliába, ott mégis több ember él, mint Magyarországon, gazdagabbak is, hátha megveszi valaki a márványból készített Julianus barát szobrot.

            Julianus barát szobor eladó, így kiáltozok majd Róma legforgalmasabb parkjában.

            - Rendben, rendben leendő művész úr, leendő szobrászunk – vált barátságossá Kovács mérnök úr, közben egy centiméter-beosztású vonalzóval játszadozott.

            Egy centiméter-beosztású vonalzóval játszadozott a mérnök úr, én meg egy gombokkal díszített televízió-távirányítót szorongattam a kezemben, arra gondoltam, ha még negyedóráig itt lesz a lakásomban Kovács mérnök, akkor bekapcsolom a tévét, nem fogok figyelni arra, mit mond nekem hívatlan, kellemetlen látogatóm.

            - Későre jár, hazamegyek – jelentette ki Kovács mérnök nagyon mély hangján.

            Még két perc hiányzott ahhoz, hogy bekapcsoljam a tévémet.

            - Rendben, mérnök úr, látom, hiába is tartóztatnám, talán majd a közeli jövőben én is meglátogatom Önt, s beszélgetünk valamiről.

- Várom szeretettel, Nyíregyházán lakom, az Epres utca nyolcban, a busz húsz méterre áll meg a házamtól.

- Okvetlenül megkeresem, talán viszek egy kétkötetes regényt is ajándékba, én írtam, ha mostanában megjelenik.

- Viszontlátásra!

- Viszontlátásra, Kovács úr! – köszöntem el tőle.

            Éjjel két óra volt, mikor kilépett az ajtómon.

            Nem néztem ki az ablakon, nem figyeltem, biztosan távozik-e messzire Kovács mérnök. Bár nagyon féltem, hogy visszajön, s előadást tart az első magyar honvédemlékmű felavatásának körülményeiről vagy még ennél is speciálisabb kérdésről s tudtam, ha visszajön, nem aludhatok az este, mert olyan álnok Kovács mérnök, hogy ha lecsukódik a szemem monológja közben, hideg vizes borogatást tesz a lábamra, hogy felébredjek.

            Kovács mérnök távozása után egy óráig nem mertem lefeküdni, hátha visszatér, inkább nem alszom el, gondoltam, a legkegyetlenebb ébredés az, ha dörömbölnek az ajtómon.

            - Egy órát várok – gondoltam -, ha addig nem tér vissza Kovács mérnök, elmosolyodom és örömmel belecsapok a levegőbe.

            A várakozás nehéz percei alatt, jön-e Kovács mérnök vagy se, a várakozás nehéz percei alatt a telefonkönyvet lapozgattam, kiírtam az írógépműszerész számát, mert három írógépem is itt áll a szobában javításra várva. Javításra várnak.

            Egy óra múlva letelt az egy óra.

            Nem is tudom, mennyi lehetett az idő.

            De visszaolvastam, amit írtam eddig, kettőkor lépett ki az ajtón Kovács mérnök, utána eltelt egy óra, tehát éjjel háromkor lélegeztem fel, most már nem háborgat senki.

            Most már nem háborgat senki.

            Megállj, nem éppenes fiúcska! Most a markomban vagy! Elűztem Kovács mérnököt, a Nagy család azt se tudja, élek-e, halok-e, ők se fognak rám találni, megállj, nem éppenes fiúcska!

            Most éjjel három óra van, hatig a nem éppenes fiúcskáról írok.

            Minden dühöm a következő három óráé lesz.

            Nem éppenes fiúcska! A szerelem elmenekül tőled erre a három órára, hidd el, szeretet nélküli leszel, a szoba, ahol heverészel ebben a három órában, megfagy, jégcsapok lógnak mindenhonnan majd.

            Jaj, de dühös vagyok, nem éppenes fiúcska!

            Három óra, mintha óriási bárddal vagdalkoznék, vigyázz, nem éppenes fiúcska, menekülj, mert lehet, hogy meghalsz a három óra alatt iszonyú dühöm súlya alatt.

            Nem éppenes fiúcska!

            Sajnállak, most megsajnáltalak, ki tudja, nem bánatosabb-e a te sorsod, mint az enyém.

            Hol dolgozol? Azt se tudom, beszéltünk erről is, de ki tudja, nem viccelődtél-e, mikor azt állítottad, a cserépedénygyártásban tevékenykedsz.

            Nem tudlak megítélni, nem éppenes fiúcska, egyik pillanatban a világ legmélyebb pontjára űznélek, a másik pillanatban a világ legmagasabb pontjára emelnélek.

            Nem foglak agyon kínozni a mai éjszakán, nem éppenes fiúcska, nem felejtettem én el a közös kerékpárjavításokat, de azt még néhányszor felemlegetem, mégis te vagy a nem éppenes fiúcska.

            Bántani foglak, de neked nem lesznek akkora kínjaid, mint nekem szoktak lenni.

            Milyen keveset civakodtunk, nem éppenes fiúcska, ki kellett volna téged állítani minden tanóra előtt tíz percre az osztály elé, nézzenek, bámuljanak téged, sokrétű személyiséged akkor kibontakozhatott volna, nem mindig az lett volna a válaszod, nem éppen, ha minden tanóra előtt tíz percet középpontba állhattál volna, az előadó-művészet, hidd el, tárt karokkal fogadott volna, s ölelt volna keblére, ha felnősz.

            Vagy tán színész vagy most is, nem éppenes fiúcska. Hazudtok nekem, nem éppenes fiúcska vagy drága gyémántjaitokat mind eladjátok, s a pénzt az én élelmezésemre fordítjátok, felelj, nem éppenes fiúcska.

            Egy ökölcsapással leteríthetnélek nem éppenes fiúcska, családi élelmiszerkészletünknek a felét beletömhetném apró szádba, hogy megfulladj, de nem tudom, mit gondoljak felőled, nem éppenes fiúcska.

            Nem éppenes fiúcska! Téged szeret a természet. Ezt amiatt mondom, ha igaztalanul bántlak, fuss ki a mezőre, tépj apró mezei virágokat, vidd haza, díszítsd szobácskádat, meglásd, megóv az én szavaimtól az élővilág gyönyörűsége, az apró mezei virágok.

            Nem bánthatlak téged, nem éppenes fiúcska, de ha mégis bánthatlak téged, akkor a tervezőiroda vezetője nekem adja gyönyörű lányát, ha viszont te egy támadhatatlan porcelánfigura vagy, akkor nemcsak a tervezőiroda vezetőjének lánya lesz a tiéd s nem az enyém, hanem még megkapod a József Attila-díjat is, tetejébe még feladatoddá teszik a kerekasztalkonferencia-rendezést is a belügyminisztériumban, három évre, annyi pénzt kapsz majd ezért, hogy saját laboratóriumot alapíthatsz, az anyagcsere-vizsgálat lesz a fő tevékenységetek, valóságos kutatóközpont, Eötvös-féle tudósokkal.

            Gondold meg, nem éppenes fiúcska!

            Olvasd el még egyszer a Nem bánthatlak téged kezdetű bekezdést, s viduljon elméd, én keveset nyerek, ha nyerek, te mindent nyersz, ha nyersz.

            Emlékszel, nem éppenes fiúcska?

            Kerékpárjavítás.

            Vagy erről már írtam?

            - Igen, erről már írtál – szól hozzám a konyhából Kovács mérnök.

            Kirohanok, s valóban ott áll Kovács mérnök a konyhámban, de nagyobb meglepetés, hogy Kovács mérnök mellett ott van a nem éppenes fiúcska is.

            Juj, hát ezért nem tudok gyorsan írni, mert mégis visszajött hozzám Kovács mérnök, s bűvös köröket rajzol a kezével a konyhámban, a nem éppenes fiúcska pedig tojásokat vesz ki a hűtőgépemből s elteszi saját bevásárlószatyrába.

            Varázsol Kovács mérnök, lop a nem éppenes fiúcska.

            - Menjenek haza, Kovács úr! – kérem a mérnököt szelíden. – Írni szeretnék.

            Kovács mérnök pedig egy csigalépcsőn felmegy a felettem lakóhoz, aztán amint felér oda Kovács mérnök, a csigalépcső is eltűnik, mint a mesében.

            Ketten vagyunk a lakásban, ketten vagyunk a konyhában, a nem éppenes fiú és én.

            A nem éppenes fiú elővesz egy emberi nyakat az utazóbőröndjéből.

            - Tudod, kié ez az ádámcsutka? – kérdezi a nem éppenes fiúcska.

- Tudom, a Jancsi bácsié, a matematikatanítás felügyelőjéé.

- Nem éppen – válaszol a nem éppenes fiúcska.

- Nem éppen? – kérdezek vissza.

- Nem éppen – válaszol.

- Nem éppen? – kérdezek újra azért, hogy megbarátkozzunk egymással, hogy kezet rázzunk, hogy nevessünk.

- Nem éppen – válaszol a nem éppenes fiúcska, de látom, nem akar kezet fogni, látom, nem akar nevetni velem.

            Még egy próba.

            - Nem éppen?

            A nem éppenes fiúcska öltönyös úriemberré változik.

            - Nem éppen – mondja az öltönyös nem éppenes fiúcska cudar hidegen.

            Látod, nem éppenes fiúcska, emiatt írok rólad, mert nem tudsz barátkozni velem, mert az arcizmaid olyanok, mint az orosz katonáknak a téli harcban, kegyetlen vagy nem éppenes fiúcska, nem tud a szíved hajolni.

            Én nem írnék rólad, nem éppenes fiúcska, de vissza kell tartanom az eszeveszett ámokfutásodat, ha nem fékeznélek meg az írásommal, te belopóznál még a szobámba is, s felfalnád az ablakom előtti függönyömet.

            Pár órával ezelőtt dühös voltam rád, most meg akarlak fékezni.

            Eltűntél a konyhámból, biztosan otthon alszol.

            Mese.

            Ablakom előtti függöny, pontosan leírom, mi hol van, támadhatatlan leszek, felreppenek etikai magasságokba, hogy legyenek, akik mellém állnak ellened, te vérszomjas nem éppenes fiúcska.

            Te alvó nem éppenes fiúcska. Te veszélyes nem éppenes fiúcska.

            Én nem tudom, hogy most mivel foglalkozol, nem éppenes fiúcska, de te tudod, hogy én most rólad írok.

            Nem éppenes fiúcska!

            Láncait vesztett vad medve.

            Száz kapun jöhetsz ki, hogy támadj, hogy torkomat harapd, nem éppenes fiúcska, száz kapun jöhetsz ki, s én eddig csak a százból három kaput zártam be, reteszeltem el.

            Még kilencvenhét lehetőséged van, úgy hitte mindenki kezdetben, azért emlegetem nem éppenezéseidet, hogy beléd kössek, hogy megrontsam óráidat, de nem, azért emlegetem nem éppenezéseidet, hogy távol tartsalak magamtól, nem te vagy az áldozat, nem éppenező fiúcska, nem te vagy az áldozat, te az agresszor vagy.

            Pár pillanatig utáltalak, nem éppenes fiúcska, de engem elbágyaszt, erőtlenné tesz a gyűlölet, nem is bántottalak volna, ha nem élesítenéd a fejszédet romlásomra.

            Ha a kezem fáj majd az írás miatt, akkor se hagyhatom abba, mert ha abbahagyom, te elindulsz otthonodból, hogy felgyújtsd az én otthonomat, nem éppenező fiúcska.

            Kilencvenhét kaput kell bezárnom.

            Kilencvenhétszer kell leírnom, nem éppenező fiúcska, hogy te vagy a nem éppenező fiúcska. Ha kilencvenhétszer leírom, hogy te vagy a nem éppenező fiúcska, akkor talán nem kelsz útra, talán nem őrjöngsz a házam előtt.

            Kilencvenhétszer mondom, te vagy a nem éppenező fiúcska.

            De te nemcsak nem éppenező fiúcska vagy, hanem egy harcias hörcsög is vagy, nem éppenező fiúcska. Harcias hörcsög, aki folyton győzelemre tör, nem mosolyra, , nem lelki békére, de harcra.

            A te sorsod a hadakozás, te a békében veszted erőd, én a háborúságban szenvedek. Talán holnapután én leszek a katona, s te leszel a katonaellenes?

            Jaj, te nem éppenes fiúcska! Miért kellett neked odajönnöd, ahol én voltam? Azért, hogy megtaláld, akinek a szívére kell vadásznod.

            Leírom kilencvenhétszer, hogy te vagy a nem éppenező fiúcska.

            De a győzőhörcsög-természeted ebből is fegyvert kovácsol, lemásolod, amit írtam, lemásolod, hogy kilencvenhétszer emlegettem, te vagy a nem éppenező fiúcska, lemásolod ezt, s a világnak elmondod, milyen rút és alávaló vagyok, gátlástalanul emlegetem takargatnivaló múltadat. Mindig megtalálod a bántás útját.

            Nem éppenező fiúcska! Azt nem mondod senkinek, ha én nem írom le kilencvenhétszer, te vagy a nem éppenező, akkor vérszomjas kutyákkal és macskákkal vársz a Budai úton, hogy marjanak halálra állataid engem.

            Igen.

            Ne is írjak semmiről, ha nem éppenezőnek nevezlek, az emberiséget szabadítod rám egy hónap múlva, ha csendben ülök s Verdire gondolok vagy valami más zeneszerzőre, akkor benzinnel öntöd le a ruháimat s felgyújtasz néhány napon belül, nem éppenező fiúcska.

            Cserépedénygyártás.

            Én már nem is tudom, mit írjak, folyton ott vagy az útkereszteződéseknél s fölényesen nevetsz rám, nem tudlak legyőzni nem éppenező fiúcska, te mindig győztesnek látod magad.

            Csak egy-egy szót kell leírni, hátha behatol az érző emberek agyába, hátha elküldik nekem szánjaikat okos kutyáikkal.

            Apád, nem éppenező fiúcska, az állománykiegészítésről tárgyalt vagy harckocsikról, amikor kétéves voltál s meg kellett volna simogatni téged, apád kardot kötött, ezért lettél te is ilyen érzéketlen, egy gyilkos, egy gyilkos vagy, aki mindenkit meggyilkol. Gyilkoló gyilkos.

            De én akkor is szembeszállok veled, s leírom kilencvenhétszer, te vagy a nem éppenező fiúcska, leírom, mert nem akarom, hogy holnap reggel ne dolgozni menj, hanem ide gyere a házamhoz sósavval, kénsavval.

            Amíg lehet, távol tartalak téged, nem éppenező fiúcska, nyugodj meg, te leszel a győztes, én csak élni szeretnék, te meg gyilkolni, élni mennyivel nehezebb, mindig te választasz jól, nem éppenező fiúcska.

            Egyszer választottál rosszul, nem éppenező fiúcska, amikor kitaláltad ezt az átkozott nem éppenedet. Bármit mondhattál volna helyette,, de a nem éppenen az egész világ kacag, s ezt a kacagást hívom pajzsul ellened, a nem éppened miatt nem tudsz holnap délelőtt tízkor guillotine alá parancsolni engem.

            Nem éppen.

            Olvasd, nem éppenező fiúcska!

            A fogyó élelmiszer-készletű család, ha megkérem, nekem adja a két szelet kenyerét, mert olyan mulatságos vagy, nem éppenező fiúcska.

            Te nyersz a végén, nem éppenező fiúcska, mert alattomos vagy, mint a sakál, le fogsz győzni, nem éppenező fiúcska, de a nem éppenjeidet emlegetni fogom, s az emberek, hidd el, hahotáznak nem éppenjeiden, Amerikától Kínáig.

            Csak sokára fogsz esztelen vádaskodásaiddal megsemmisíteni engem, gyűlöleteddel magad mellé állítod a beteg lelkűek hadseregét és gépfegyvereitekkel véremet ontjátok.

            Ha jó lennél, nem éppenes fiúcska, soha nem kellene leírnom, te vagy a nem éppenes fiúcska.

            Ha te békésen ülnél a székeden, s írogatnál valamit, munkaerő-nyilvántartást vagy bármit, akkor én se azon törném a fejem, hogy fékezzelek meg, én is örömömet lelném az irodában, munkaerő-nyilvántartás, igen, én is ezzel tölteném az időmet.

            Vér nem folyna, hanem gyönyörű épületeket terveznének az építészeink, nem folyna vér, az én vérem, de jó lenne.

            Békeszerződéstervezet-kidolgozás?

            Nem.

            Ha azt mondod, igen, béke, akkor már látom, nyúlsz a malomkőért, hogy azt a fejemhez vágjad. Nem nyújtom feléd a kezem, mert haragszol rám.

            Megerősödtél, nem éppenező fiúcska! A gyűlölet izmokat rakott rád, a legkisebből a legfélelmetesebbé így váltál.

            De ne felejtsd el, millió és millió édesanya tanítja fiának, bárkit hasba vághatsz, csak azt nem, aki egyszer téged barátjának nevezett.

            Menekülök előled nem éppenező fiúcska.

            S holnap menekülnek előled a katonáid, akik most hűségesen követnek s parancsaidat végrehajtják.

            Nem éppenes fiúcska! Leírtam már kilencvenhétszer, hogy te vagy a nem éppenes?

            Én akartalak téged üldözni, s most te kergetsz engem. Veszprémen át Győrbe. Tán élete végéig börtönben kuksolhat, aki börtönbe akart juttatni egy másikat, még ha az a másik te voltál, nem éppenező fiúcska.

            Én nem tudok eligazodni az életben, a nagy igazságokat a körülöttem állók nem vallják, a körülöttem állók hetet-havat összehordanak.

            Emlékszem az egyikre, nem éppenes fiúcska, azt mondta az egyik mellettem álló, hogy a futballstadionoknak nem a befogadóképesség a legfontosabb jellemzőjük, hanem az, hogy milyen közel vannak az Üllői úthoz.

            Nem igazodom ki az életben.

            Mert mindenkit felbőszítesz ellenem, nem éppenes fiúcska.

            De a szövetségeseid, ha nagyot akarnak nevetni, azt mesélik egymásnak, nem éppenezel te még a szerelmesed karjaiban is.

            A világ rossz, benne az emberek még rosszabbak, de a hörcsögi dühöddel te vagy a legrosszabb, nem éppenes fiúcska.

            Talán te gyártod az atombombákat is, talán a te mesterkedéseid harcolnak itt és ott, sosincs béke a világban.

            A békeszerződés tervezetének kidolgozása megreked mindig, mert attól féltek, fekete lelkű, nem éppenező fiúcskák, ha mindenki jókedvvel járna az utcán, a ti nem éppenező szátokat elvinnék egy csendes-óceáni szigetre.

            Élj csak a gyűlöletből, nem éppenező fiúcska, élj a gyűlöletnek, hiába kérlek másra, te a könnyes anyán nevetsz, te a könnyező apán nevetsz.

            De be is fejezem. Javíthatatlan vagy, emiatt nem felejtik el a szobrok a nem éppenjeidet, a szobrok mindent látnak, s engem ők ítélnek majd meg.

            Anyagcserevizsgálat-kérés.

            Ugye, milyen mozgalmas éjszaka volt? Írtam, de Kovács mérnök kétszer is bejött lakásomba, s egyszer te is itt voltál, nem éppenező fiúcska.

            Írtam, de nemcsak rád gondoltam, hanem a ma délutáni gépjárművezetői tanfolyamra, s eddig még nem is mondtam neked, nem éppenező fiúcska, anyagcsere-vizsgálat kérése is a mai délelőttre maradt, a múlt hétről.

            Csak teveled mit kezdjek, te szerencsétlen, nem éppenező fiúcska? Azt nem várhatod, hogy szalmabábukat készítsek, s odavigyem a lábaid elé.

            Nem várhatsz te senkitől semmi jót.

            Nem éppenező fiúcska!

            Hátat fordítok neked, többet rád se gondolok, gondoljanak rád a világ lakói, akik, ha bánatosak, mindig azt mondják magukban, nem éppen, s ettől kicsit felvidulnak.

            Én szaladok céljaim felé, nem éppenező fiúcska, s ha az utamba kerülsz, jegyezd meg, nagyon sokszor én kelek át először a pallón, s csak utánam te, ha szembejössz, elmondhatatlan sok tél vár még rád, száz és ezer tél, s ha lepereg a száz és ezer tél, majd csak akkor tudsz mérgezett szablyáddal szíven döfni engem.

           

           

 

 

 

 

           

 

 

           

           

           

           

 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: XXII.
Zságot András: Kalandozások a helyesírás világában - © 2008 - 2025 - helyesiras.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat