Zságot András

 

Kalandozások a helyesírás világában / XIV.

 

     Kalandozások a helyesírás világában – ez lesz művünk címének egy része, azért, mert kezünkbe vesszük a Magyar Tudományos Akadémia kiadványát, A magyar helyesírás szabályait (2006), s pontról pontra haladunk, ha egy dőlt betűs példaszót találunk, azt rögtön felírjuk magunknak egy külön papírra, s ha elég dőlt betűs példaszó gyűlt össze, akkor ezeknek a példaszavaknak a műbe illesztésével írunk egy novellát vagy valamit.

     A tizennegyedik részben, ebben a részben a szabályzat 82—85. pontjaiban szereplő szavaiból írunk alkotást, nem biztos, hogy minden szót beleteszünk, de igyekszünk.

     Művünk célja kettős, bebizonyítjuk, hogy tudunk helyesen írni, másrészt a helyesírásra szeretnénk nevelni az embereket.

 

Ki mit szeret?

 

            Az angolok szeretik a statisztikákat.

            Én meg szeretem a nőket.

            A nők pedig nem szeretnek engem.

            Ez a tizennegyedik rész a helyesírás világában, láthatjuk a főcímben.

            Most valami más lesz, most valami új lesz.

            Eddig vállalásaimmal összhangban beleszőttem A magyar helyesírás szabályainak megfelelő szavait mondataimba.

            Elég unalmas elfoglaltság volt, de beleszőttem, jöttek a szavak egymás után a mondataimban, s egyszer csak hopp, olyan szó következett, amelyik dőlt betűvel íratott A magyar helyesírás szabályaiban.

            No, ennek lesz most vége ideiglenesen.

            Ebben a novellámban ugyanis nem a mondatokba illesztem bele A magyar helyesírás szabályainak dőlt betűs szavait.

            Hanem leírok valamennyi mondatot, lehet, hogy egyet, lehet, hogy ötöt, lehet, hogy négyet, aztán ezt követően jön egy szó.

            Lesz.

            Jön egy szó hirtelenül, nem odaillően.

            De önöknek tudniuk kell, hogy a jövő egy szó A magyar helyesírás szabályaiból jön, vállalt kötelezettségemnek megfelelően, a 82—85. pont egy dőlt betűs kifejezése lesz.

            Mint a következő.

            Tesz.

            Nézzék meg nyugodtan, a tesz szó ott van A magyar helyesírás szabályaiban, a 82—85. pontban, dőlt betűvel, teszem hozzá.

            Vesz.

            Még egyszer elismétlem, ilyent még nem tettem, hogy nem ágyazom bele a mondatokban a szabályzat dőlt betűs szavait, hanem külön életet élnek, külön bekezdést kapnak.

            Ilyent még nem tettem, s nem is tervezem, hogy ezt a megoldást válasszam még bármikor is.

            Visz.

            A visz is a szabályzat szava. 82—85. pont.

            Eszik.

            Milyen jó, hogy ez eszembe jutott.

            Iszik.

            Lényegesen egyszerűbb szellemi műveletet igényel, mint az eddigiek. Eddig nagyon kellett figyelni. Koncentrálni, gondolkodni, hogy lenne megfelelő.

            Most csak leírok egy szót, ha úgy tartja kedvem, a szabályzatból.

            Legyek.

            Ám ezzel nem úszom meg. Ennél több szellemességet igényelnek a fránya magyarok. Az eddigiekkel nem érik be, kell nekik még, olyan éhesek.

            Jó. Akkor lépegessünk vissza a legelejére!

            Olvassák el még egyszer a címet!

            Én most már nem írok le többször. Azt hiszem, nem írom le többször a címet.

            Tegyen.

            (Közben kell fogyasztani a dőlt betűs szavakat is.)

            Tehát cím újraolvasva.

            S akkor most megint nekirugaszkodunk alkotásunknak. De most már mindenki tudja, miért írom le egyszer váratlanul új bekezdésbe azt, hogy vegyük.

            Vegyük.

            Miről szóljon ez a tizennegyedik novella?

            Arról természetesen, hogy ki miért rajong.

            Az angolok szeretik a statisztikákat. Ezt már rég tudjuk.

            A norvégok is szeretik a statisztikákat.

            Vigyétek.

            Azt is tudjuk tehát, hogy két nép legalább él a földön, akik szeretik a statisztikákat.

            De ez a két nép nem kezdettől fogva szereti a statisztikákat. Hisz kezdettől fogva nincsenek is statisztikák.

            Régóta vannak, de nem kezdettől fogva.

            Eltelt egy kis idő Angliában is meg a norvégoknál is, míg a statisztikatudomány művelői megszülettek.

            Megszülettek, mert megszülethettek.

            Egyél.

            (Az is érdekes próbálkozás lenne, ha most továbbra is az angol és a norvég statisztikáról írnék, de gondolataimban folyamatosan őrizném az előző bekezdés egyetlen szavát.

            Átalakulna ám akkor minden, ha írás közben mondogatnám magamban, hogy egyél, egyél, egyél. De nem mondom.)

            Igyunk.

            S lehet, hogy amikor megszületett az első statisztikus Angliában valamint a norvégoknál, akkor épp harc dúlt a trónért, vagy parasztfelkelés, vagy más, s nem vették észre a főurak, hogy szükség lenne a született statisztikusra.

            Azt hiszem, az első statisztikus Angliában is, Norvégiában is nehéz fizikai munkát végezhetett, lisztes molnárnak állt.

            S amit kicsi csecsemőként tudott, azt harmincéves korára elfelejtette mindkét statisztikus, lett belőle egy középszerű lisztes molnár.

            De jó, hogy nem halt éhen.

            De jó! Hogy nem halt éhen.

            Fikció.

            Ez nem a szabályzat szava.

            Hisz.

            Ez az.

            Ha nem lisztes molnár lett volna a két született statisztikus Angliában és Norvégiában, hanem valóban statisztikus, elképzelhetetlen, hol tartana most a világ, Európa nem küzdene válságokkal, folytonos válságokkal.

            Talán találkozott is volna az angol és a norvég statisztikus, ha statisztikussá váltak volna valóban, s nem lisztes molnárrá.

            De a történelem mindennél erősebb. A statisztikánál legalább kétszázszor erősebb.

            Higgy.

            Felkiáltójel nélkül, kivételesen.

            A két statisztikusnak született lisztes molnár szinte ugyanazon a napon halt meg, az egyik Angliában, a másik Norvégiában.

            Az idő telt-múlt.

            Született egy újabb statisztikus, de ő most csak egyedül, Angliában, Norvégiában nem született meg a párja.

            Higgye.

            Az Angliában született statisztikusnak sanyarú sorsa volt, egyetlen statisztikus volt a föld kerekén, természetesen gúnyolták, dobálták, nem adtak neki ennivalót.

            Pedig ő már nem állt lisztes molnárnak, ő a királyt is felkereste, s szemébe mondta a királynak, hogy ő statisztikus, s az országnak szüksége van rá.

            Higgyük.

            A király, nem emlékszem, melyik volt, utána kellene nézni, megverette a világ sorrendben harmadik statisztikusát. Gondolom, azt hitte a király, hogy a gonosz démonokkal cimborál ez az úgynevezett statisztikus.

            Én szeretem a történelmet.

            Higgyétek.

            S higgyétek!

            Higgyétek, én szeretem a történelmet! S szeretek mindent, amiről olvasni lehet. Szeretem a jogtudományt, az irodalmat. Nem is tudom, mit szeretek a legjobban.

            Tedd.

            Mindig azt szeretem a legjobban, amiről éppen olvasok. Nagyon ritka, amikor unalmasat olvasok. Egyszer találkoztam egy vastag könyvvel, azt untam, felsorolta egy tudományág eredményeit, tele egyesült államokbeli hivatkozásokkal, de nem csaptam be azt se a felénél, az utolsó betűig reménykedtem, hátha lesz benne valami érdekes.

            Nem lett.

            Vedd.

            Na, ezt a könyvet ne vedd meg, sőt, még a könyvtári polcról se vedd le.

            Statisztika. S történelem.

            Két lisztes molnárrá lett statisztikusról már megemlékeztem, a harmadik angol, őt megverette az uralkodója.

            Mikor?

            Vidd.

            1234-ben? 1357-ben? 1470-ben?

            Statisztikusok mindig is voltak – kezdődik így egy szubjektív munka, minden Statisztika című könyv.

            Statisztikusok csak kicsit később születtek, később, mint az első ember megjelent.

            Edd.

            A harmadik statisztikus, én azt mondom, 1357-ben járult a király elé Angliában, s még ugyanebben az évben meg is veretett, Angliában, a király pálcájától.

            Tessék visszalapozni e művem elejére!

            Idd.

            A művem, e művem elején nemcsak a statisztikusokat említettem meg, hanem önmagamat is, meg a nőket is, panaszkodtam, hogy engem nem kedvelnek a nők.

            Hidd.

            De míg engem életem végéig nem fognak kedvelni a nők, úgy látom, attól félek, addig a statisztikusok hihették, egyszer eljön az ő idejük, s majd oktatják tudományukat az egyetemeken.

            Bottal.

            Az ember élete rövid, ritka a változás, megszületik, nem túl szép némelyik ember, nem is vívja ki a másik nem csodálatát, a sírig se. De a tudomány, az más, az örökérvényű majdnem. De egy ember életénél sokkal hosszabb. S a tudománynak esélye van a boldogságra, a kiteljesedésre, a beteljesedésre, nem úgy, mint némely halandó embernek.

            Cukorral.

            Cukorral – hogy jön ez ide?

            Forduljunk a tudományok felé, forduljunk el a csinos nőktől, a tudomány hosszabb ideig él, mint bármelyik nő, legyen bármilyen gyönyörű is.

            S ha véletlenül csoda történik, hisz a csoda véletlenül jön többnyire, lehet, hogy a csinos nők mégis, életem végére, megkedvelnek, mert lehet az izgató is (tán), ha valaki hátat fordít a hölgyeknek, s a tudománynak él.

            Kékkel.

            Mintha olyan könnyű lenne minden mondatba okosat írni!

            Mintha olyan könnyű lenne elkerülni a semmitmondást, az üres szócséplést.

            Arannyal.

            Képzeljük el, milyen volt az 1357-es Anglia, amikor megveretett a világ harmadik statisztikusa! 1357-ben ugyanúgy voltak okosok, mint cselvetők, semmi nem változott, csak egynéhánnyal több statisztikus futkározik 2012-ben itt meg ott.

            De tényleg furcsa a világ, s benne a történelem, s a statisztika is.

            Rozzsal.

            Természetesen, eddig végig hazudtam, nemcsak ebben a művemben, ez  természetes, hogy itt egy szó sem igaz, mind gyilkos kitalálás, de én egész életemben is alig mondtam igazat.

            Csoda, hogy eddig is eléltem, s nem verték be többször a fejemet.

            Csak egyszer.

            Tizenkét éve, a fővárosban, közel az Oktogonhoz. Akkor el is vesztettem az eszméletemet. Bár mindig igazat szólhatnék!

            Csak akkor hiányzik a tudás.

            Néggyel.

            Nők?

            Tudóssá.

            Jó, tudóssá leszek, kilencvenéves koromra, a nők meg csak hadd nevessenek a hátam megett, a talpam alatt, a fejem felett, valamint előttem, a szemembe.

            Régen még imádtak, de jött egy kellemetlen esemény, egy 1956, s azóta ki nem állhatnak.

            Az angolok és a norvégok szeretik a statisztikát.

            Én szeretem a nőket. (Most.) (Holnap már nem fogom.)

            A nők nem szeretnek engem.

            Szénné.

            (Van értelme ezeknek a közbeszúrásoknak, vagy lehet értelmét találni.)

            Angol – norvég – én – nők. S a statisztika.

            Ki mit szeret?

            Angol, norvég statisztikát, én a nőket, nincs több felsorolandó.

            Bár mondhatom, én is szeretem a statisztikát. Továbbá az angolokat és a norvégokat is.

            A nők nem szeretnek senkit, se engem, se az angolokat, se a norvégokat. Se a statisztikát.

            Vízzé.

            Ha a nőkön múlna, már rég kipusztult volna az emberiség. Hálátlan, szívtelen fajta.

            Királlyá.

            Áyllárik.

            S még mindenféle értelmetlen kifejezés.

            Özveggyé.

            Áyllárik.

            Áyllárik – mintha egy kora középkori királynak a neve lenne.

            Jobbal.

            Tollal.

            Eddig az egyszavas bekezdés volt a kivétel, az elidegenítő, mostantól a mondat lesz a kivétel, a tagolt, értelmes beszéd lesz a kuriózum.

            Ki mit szeret? Ki kit szeret? Ha ez a cím, vizsgáljuk módszeresen!

            A nők nem szeretnek semmit. Még a statisztikát se. Tehát amikor azt írtam, az angolok szeretik a statisztikákat, nem voltam pontos, hisz csak az angol férfiak szeretik azt. Az angol nők semmiért nem rajonganak.

            A francia nők se rajonganak semmiért.

            A svéd nők se.

            A dán nők se.

            Születnek, élnek, meghalnak az angol, a francia, a svéd és a dán nők.

            Azt hiszem, úgy gondolom, az a véleményem, a sztoicizmus is egy nőtől ered.

            Nők és férfiak, semmi és statisztika.

            Tettel.

            Most jutott eszembe, mi lenne, mi lett volna, ha a nők helyére i. e. VI. században szülőgépeket állítottak volna. Nem lett volna akkor a férfiaknak szerelem, de lehet, hogy két világháború se tört volna ki, meg százéves háború, meg harmincéves háború, meg tizenöt éves háború.

            Jobbá.

            S az én jelenlegi novellám is szebben alakult volna.

            Vagy mondjuk…

            Vagy mondjuk a férfiak olyan nőket neveltek volna az i. e. VI. századtól az i. sz. XXI. századig, nem is tudom, hány század ez, becsapó, de sok, több mint húsz, azalatt olyan nőket nevelhettek volna, akik rajonganak a férfiakért, a csillagászatért, és a statisztikáért.

            Kanyarodjunk vissza a legelejére!

            Tollá.

            Kisregényt írok, még a fele sincs készen.

            De kanyarodjunk vissza a legelejére!

            Két statisztikus született Anglia és Norvégia dicsőségére.

            Ám jöttek a nők. S a nők miatt álltak lisztes molnárnak az első statisztikusok.

            Mert ócsárolták a nők, százan és ezren a két ifjú statisztikus eredményeit.

            Százan és ezren.

            Tetté.

            Százan és ezren.

            Száz és ezer ócsárló nő.

            A száz és ezer nőben hatszáz és hatezer férfi volt szerelmes.

            Mit kezdhetett a hatezer férfivel szemben a két statisztikus? Elmentek lisztes molnárnak.

            Gallyal.

            Pedig sokan érdeklődve hallgatták a statisztikusok fejtegetéseit, jövendöléseit, hisz az angolok meg a norvégok már ekkor is szerették, mindig is szerették a statisztikát, a statisztikákat, de a száz és ezer nő varázsereje, bűvereje megfordította a csata kimenetelét.

            S a fiatal statisztikusok egyik évben úgy döntöttek, ők egyetlen számot nem írnak le abban az évben.   

            S nem is írtak.

            A következő évben se.

            Könnyel.

            Aztán még a következőben se.

            S már oly sok hónap eltelt, hogy egészen lisztes molnárrá váltak, még fel is akasztották volna őket, ha számokat írnak egymás alá, kimutatásokat elemeznek.

            Néha eszébe jutott a két lisztes molnárnak, fel kellene írni, egy hónapban mennyit őröltek, s a számokból lehetne következtetni erre-arra.

            De azt már nem tudták, mire is akarnak következtetni. Még mindig szerették a számokat, de agyuk eltompult, mondhatom, liszt került agyuk kerekei közé.

            Meggyel.

            Eddig a molnároktól nem kellett félnem.

            Holnaptól gyökeres változás elé nézek.

            Holnaptól a molnároktól is félhetek, a lisztes molnároktól.

            Rosszá.

            Frissítem mondataimat.

            Úgy, hogy igyekszem hosszabb mondatokat írni, s azokat félbeszakítom A magyar helyesírás szabályainak egy szavával, úgy szakítom félbe, hogy külön bekezdésbe írom a szabályzat szavát, aztán megint új bekezdésben folytatom a megkezdett mondatot.

            Könnyé.

            No, lássunk hozzá, essünk neki a hosszú mondatnak!

            Minden rossz a nők miatt szakadt a földre, imádom a nőket, miközben nőgyűlölőnek látszom,

            Hanggal

            de  mégiscsak felháborító, hogy évszázadokig szunnyad a föld alá száműzve a statisztika, mert a nők leromboltak mindent.

            Ők intézték el,

            Komppal

            hogy a harmadik statisztikust, az angolt ne fogadja kegyeibe Albion ura.

            1357.

            Minddel.

            1357-ben a nők még dolgozni se dolgoztak. Áskálódtak viszont, varázsoltak,

            Kulccsal

            egész életüket otthon töltötték. Még azután is, miután gyermekeik felnőttek, ők meg megöregedtek.

            1357-ben

            Szárnnyal

            megint összefogott kétezer asszony, tudták ők, mi az a statisztika, még ha egyetlen statisztikus

            Gyönggyel

            volt is Angliában, meg Európában is ő volt az egyedüli.

            - Ki kell csavarni belőle az életet – így döntött az egyetlen statisztikusról a kétezer asszony, a kétezer sokat nem dolgozó asszony.

            A kétezer asszony hetekig nem hagyta aludni az egyetlen statisztikust, pont akkor,

            Bolonddá

            amikor annak készülni kellett volna a király elé.

            Fáradt volt a statisztikus, ingerült, rosszkedvű, életunt, szomorú. Pedig mielőtt nem találkozott a kétezer asszonnyal, mindenki azt hitte,, barátjává fogadja a király őt, oly szellemes volt.

            Szilánkká.

            De a kétezer asszony után megtörten, szürkén bámult maga elé a statisztikus, senkinek a kedvét nem vidította fel, aki csak meglátta,

            Füstté

            mindenki kerülte, mert olyan ágrólszakadt volt.

            De a király kegyesnek bizonyult. Mindenkinek megadta az esélyt, aki udvarába bebocsátást nyert. Az angol királyok között voltak lágyszívűek is, csak nem ők voltak a történelemformálók.

            Ronggyá.

            Rengeteget kell hazudnom, adatok, leszármazási tábla nélkül csak sorolom, ami eszembe jut, ész nélkül.

            A kegyes király, angol kegyes király előtt ott állt a sorrendben harmadik statisztikus, szürkén, életuntan, a kétezer asszony, akik miatt szürke, életunt, fáradt volt a harmadik statisztikus, a kétezer asszony jókat vihogott messze.

            Szárnnyá.

            Messze volt a kétezer asszony a királyi udvartól, de varázsszemeikkel láttak mindent.     Bölccsé.

            Ám tudjuk, az ekkor uralkodó angol király kegyes volt, legalább némelyekhez bizonyosan, s hogy történelemformáló volt-e vagy sem, annak meg nézzenek utána.

            Akiket érdekel.

            Hévvel.

            Hol tartottunk?

            Hol

            Szívvel

            tartottunk?

            Valahol ott, hogy a király előtt áll a szürke, fáradt statisztikus.

            Minden más uralkodó

            Kedvvel

            azonnal legyilkoltatta volna a szürke, fáradt statisztikust, de a király, angol király attól tartott, a statisztikus szürkesége, fáradtsága mögött nők állhatnak.

            Ezer nő.

            Tervvel.          

            Vagy ezerötszáz.

            Savvá.

            Esetleg kétezer.

            Névvé.

            Kétezernél több biztos nem.  

            Az angol király gondolkozott s időt adott a statisztikusnak.

            - Ide figyelj statisztikus! – szólt az angol király. – Én nem tudom még, mi a statisztika, de adok neked egy hetet, itt élhetsz az udvaromban, távol az ezer, ezerötszáz vagy kétezer nőtől, pihenj, egy hét elég lesz, hogy szürkeségedet, fáradtságodat levetkőzd,

            Könyvvé

            megnyerő legyél, lebilincselő, szerettesd meg velem és népemmel a tudományodat.

            A statisztikus mindent elkövetett, hogy győzedelmeskedjen a kétezer nő felett, hogy őrá irányuljon minden figyelem az udvarban, amikor beszél.

            Nedvvé.

            De nem sikerült neki. Egy hét alatt alig változott.

            Rimánkodott a statisztikus, kért még egy hónapot, akkor biztos elűzi a kétezer nő mágiáját a feje fölül, érvelt, érvelt a statisztikus, s a király adott még egy hónapot neki.

            Szível.

            Újabb változás.

            Ha eztán csupa nagybetűvel írok egy szót, bárhol, az a szó a szabályzat szava, most így szórakoztatok, nagybetűkkel.

            TERVEL.

            Még a mondatokba is be fogok ékelni csupa nagybetűs szavakat, ez a tizennegyedik kalandozás a helyesírás világában, tizenhárom már magam mögött. Lesz úgy, hogy a szabályzatból vett szó nem alkot külön bekezdést, pedig azt szerettem volna, ha végig ez érvényesül, az elején meg is ígértem, de nem tudtam, ilyen hosszúra nyúlik, ily sok lesz a változás.

            Eddigi tizenhárom kaland során a szabályzat szavai szervesen illeszkedtek a mondatokba, nem lógtak ki, értelmét nem csorbították.

            De ez a tizennegyedik, ne feledjük! Most kilógnak a szabályzat szavai a mondatokból. Kilógnak, mert nagybetűvel, csupa nagybetűvel írom a szabályzat mondataimban előforduló tagját, BÖLCSÉ, s kilógnak amiatt is, mert nem értelmes a mondat s a szabályzat BRIDDZSEL szava együtt.

            De ennél fontosabbak történültek az angol királyi udvarban.

            Egy hónapig BRIDZSEL (tényleg, mikor találták fel a bridzset?), egy hónapig bármit kérhetett a király udvarában a harmadik statisztikus, MÉHVEL, aki egyébként a második angol statisztikus volt egyben, bármit kérhetett, de szeme előtt kellett lebegnie, hogy az egy hónap végére el kell kápráztatni az angol nép vezetőit.

            Az utolsó héten kétségbeesetten számolt PLÉHVÉ vissza a statisztikus.

            Előbb a napokat, aztán az órákat.

            Írok egy kisbetűs szabályzatbeli szót is. Bizonyítandó, hogy én vagyok a legszabadabb széles e világon.

            Juhvá.

            Az órákat számolta az angol statisztikus. Tudta, hogy nem változott annyit egy hónap alatt, hogy elbűvölje a királyt, a királynőt és a többieket.

            A kétezer nő DOH tönkretette statisztikusunkat, nem lesz belőle már soha tisztességes ember.

            Nem jött csoda POTROH.

            Minden mondat végére illesztek egy szabályzatbeli szót SAH.

            A csoda, a várva várt nem jött ALLAH. Pedig az utolsó percben is hitt benne (a csodában) a sorrendben második angol statisztikus DOHHAL. Például azt gondolta, a kétezer nő, aki boldogtalanná és szürkévé tette őt, belép a királyi udvarba, épp akkor, amikor neki is a király elé kell járulni POTROHHAL.

            Orr lesz a király királynőstül, ott lesznek az előkelők, ott lesz a statisztikus, s azt remélte a statisztikus, hogy ott lesz a kétezer nő, akik őt boldogtalanná tették SAHHÁ.

            - Talán – gondolta magában a statisztikus, aki már nagyon félt, látta a tükörben önnön szürkeségét –, talán megjelenik a kétezer nő az utolsó pillanatban, mindegyik elmond két viccet, az négyezer vicc, négyezer vicctől kipirul az orcám, a hangulatom csodás lesz, s meggyőzök mindenkit, szükség van a statisztikára ALLAHHAL.

            De tudjuk, más a mese, más a valóság ABBA.

            Sőt, más a valóság, s más az álom, s megint más a vágy EBBE.

            Más a motor, más az autó, más a helikopter, s megint más egy kertes ház AKKOR.

            Nem unalmas még EHHEZ?

            Nekem egyáltalán nem. Természetesen fárad a szellemem, de visszaolvasva derül.

            Tegyük a mondat elejére a szabályzat dőlt betűs szavait!

            AKKÉPP tegyük a mondat elejére a szabályzat dőlt betűs szavait!

            S egyetlenegyszer az elejére is, a végére is, utána pedig csak az elejére.

            EKKÉPP s egyetlenegyszer az elejére is, a végére is, utána pedig csak az elejére ARRA.

            ERRE tehát leírtuk, minden más, s emiatt, csakis emiatt a kétezer nő nem ment el a királyi udvarba, nem mondott vicceket, nem derítette fel azt a statisztikust, akit ők löktek a búskomorságba.

            AKKOR?

            Akkor?

            EKKOR akkor le kell írni, a statisztikus szürkesége egy hónap alatt nem kopott el, így nem is figyelt a statisztikusra senki, amikor megjelent a király előtt, hogy bebizonyítsa, szükség van rá.

            MINDETTŐL emiatt jól elverték a statisztikust, s hosszú éveket kellett várni, míg újra egy statisztikus megszületett, Angliában, Itáliában vagy a távoli Szibériában.

            UGYANAKKOR itt a mese be is fejeződhetne. Meg kellett volna jelölni, a mese még hol fejeződhetett volna még be. Még legalább egy helyen. Tudják, ott, amikor azt taglaltam, mikor történt a harmadik statisztikus megveretése. (AVVAL az előbbi mondatban kihagytam egy szabályzatbeli szót, de ettől nem lett rosszabb. Jobb se sokkal. AZZAL jobb se sokkal.)

            EVVEL most be is fejeződhetne a mese. EZZEL de mégse fejeződhet be.

            AZZÁ kitekintünk.

            EZZÉ hol született meg a negyedik statisztikus? Most nem írok szabályzatbeli szót, megtöri a lendületem.

            Ez az én novellám, én vállalom érte a felelősséget, azt írok, amit legjobban szeretnék, egyedül vagyok, a szobában rajtam kívül csak tárgyak, egy szállongó állatka, agyoncsapásra vár, de a kritika csak akkor hangzik majd el (jó, rossz, közepes), amikor már rég leírtam az utolsó szót is.

            Pedig ha most hangozna el, még minden menthető lenne.

            AFELÉ.

            Negyedik statisztikus. Meg a nők. Meg én. A mi hármunk viszonyáról de jó lenne még éveken keresztül töprengeni.

            AFÖLÖTT hoznák az ételeket, török specialitásokat, görög specialitásokat, én meg csak töprengenék, de mindennap jönne egy nyugtató ember, s félórán át beszélne nekem, hogy ne féljek, ennivalót kapok halálomig, nem éhhalál lesz életem bevégzésének oka.

            AMIATT álom.

            Most már nem akarok írni, most már kényszer. EMELLETT nem lehet belekezdeni a negyedik statisztikusba, mert az oly sok oldalt kíván, rettentő.

            De mégiscsak.

            ESZERINT negyedik statisztikus.

            EVÉGETT nepáli volt.

            Óh, hogy nem fejthetem ki!

            ABBELI.

            S nem a nők okozták vesztét.

            Hanem az, hogy ugyanazon vörös hiúzra esküdött, mint én, csak évszázadokkal ő utána.

            AFFAJTA.

            AFFÉLE első lehetett volna a statisztika tudományában, de a vörös hiúz miatt ágykészítőnek állt, mint jómagam.

            AKKORA s ezért megutálták a nők, pedig ha statisztikus marad, minden lány és asszony a kegyeit kereste volna. Ki érti a nőket? Én se, meg a statisztikusok se.

            Más az angol, más a Nepál. Vagy nepál.

            EBBELI tehát azért csak leírtam a negyedik statisztikus végzetét is, vörös hiúz, ágykészítés.

            De azt nem sikerült elérni, hogy olyant találjak, aki statisztikusnak születik, akként is hal meg. EFFAJTA harmóniában él az uralkodóval, mindenkivel, s mindenki azt szeretné, a statisztikus legyen boldog.

            Mivel zárjunk?

            EFFÉLE.

            Nos, azzal, hogy megdicsérjük magunkat.

            Kellő alázattal megemlékeztünk az első négy statisztikusról.

            Az egész univerzumnak az egyik legapróbb szelete ez.

            Porszemnél kisebb.

            De mi nem törődtünk ezzel, írtunk elhivatottan.

            EKKORA.

            S ha egy szó se igaz, ha egy mondat se értelmes, akkor is hosszú órákat foglalkoztam vele, meglátják, meglátják, ezt majd a piramisoknál is jobban fogja védeni a pusztulástól az okos elefánt, aki tudja az emberi viszonyokat, ismer férfit és nőt egyaránt.

 

           

 

 

 

           

           

             

 

 

           

           

           

           

           

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: XIV.
Zságot András: Kalandozások a helyesírás világában - © 2008 - 2025 - helyesiras.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat