Zságot András

 

Kalandozások a helyesírás világában / XXVII.

 

        Kalandozások a helyesírás világában – ez lesz művünk címének egy része azért, mert kezünkbe vesszük a Magyar Tudományos Akadémia kiadványát, A magyar helyesírás szabályait (2006), s pontról pontra haladunk, ha egy dőlt betűs példaszót találunk, azt rögtön felírjuk magunknak egy külön papírra, s ha elég dőlt betűs példaszó gyűlt össze, akkor ezeknek a példaszavaknak a műbe illesztésével írunk egy novellát vagy valamit.

        A huszonhetedik részben, ebben a részben a szabályzat 178. b – 184. pontjaiban szereplő szavaiból írunk alkotást, nem biztos, hogy minden szót beleteszünk, de igyekszünk.

        Művünk célja kettős, bebizonyítjuk, hogy tudunk helyesen írni, másrészt a helyesírásra szeretnénk nevelni az embereket.

 

Kató a Jenyiszejnél

 

            Írjunk, abból sose lesz baj.

            Írjunk, ahelyett, hogy tüntetni mennénk a kormány gazdasági döntései miatt, ne kövesünk el súlyos bűncselekményeket, emberi életet ne veszélyeztessünk, ne oltsunk ki, írjunk.

            Igaz, írogatás miatt is börtönbe lehet kerülni, de talán enyhébb büntetést kapnak az irodalmi alkotások miatt bebörtönzöttek bárki másnál, talán nem üvöltöznek velük nagy hanggal a börtönőrök.

            Írok tehát, addig se kell mással foglalkozni, nem kell kertet művelni, nem kell újságot kézbesíteni, írás közben a kezem fárad el kissé, ám közben néha felderül az arcom, ha olyan mondat jut eszembe, amit soha nem reméltem, hogy eszembe jut.

            Írjunk, abból sose lesz baj – ezzel a kijelentéssel köszöntöttük a huszonhetedik rész közönségét, nem hisszük ugyan ezt el, hogy sose lesz baj belőle, de azzal nem akartunk nyitni, hogy jó reggelt kívánunk, meg azzal se akartunk idegesíteni rögtön kezdésnek, hogy például az utcákon nagy pelyhekben hullik a hó.

            Néha baj származik tehát az írásból, de bízom benne, mindenki érzi az első mondatomból, írjunk, abból sose lesz baj, mindenki érzi első mondatomból, hogy első mondatomat se gondoltam én már komolyan.

            Gondoljunk csak bele, milyen bajok jöhetnek az írásból!

            Például valaki magára ismer.

            Valaki magára ismerhet egy kortárs regényben vagy novellában, elképzelhető, hogy a kortárs regény vagy novella írója valóban a magára ismerőről mintázta egyik alakját, de ennek ellenkezője is lehet. Ha egyszer valaki magára ismer, attól fogva az írónak nagyon nehéz napjai lesznek, bármit tesz, bármit mond, bárhova menekül.

            Aki magára ismer, az általában haragszik az íróra, s az író hiába esküdözik, nem a magára ismerő volt az ihlető, hanem egy másik személy vagy egy képzeletbeli ember, magyarázkodhat az író, szilárd hitet még a legnagyobb író se tud megdönteni. Mondhatja az író, hogy nem volt benne bántó szándék, mikor alkotott, hiába bármi szó.

            Ha az író politizál, akkor is rosszul járhat, ez a leggyakoribb csapda.

            Rosszul járhat az író, ha egész életében csak a fákról, füvekről, egyéb növényekről ír, emberekről egyáltalán nem. Itt azért járhat rosszul az író, mert itt is bele lehet magyarázni a fák, füvek leírásába mindent, még magára is ismerhet valaki egy fa vagy fű leírása kapcsán, de rosszul lehet járni azért is a tájleírással, mert sok ember folyton azt lesi, kire lehet irigykedni a környezetből, a tájleíróra azért irigykedhetnek a rosszindulatúak, mert lelkét finom balzsamokkal öntözgetik a földöntúli lények és így nagyon boldogok esténként a tájleírók.

            (A tájleírók még válhatnak híressé is talán, emiatt is irigykedhetnek rájuk, nem elég, hogy boldogok a tájleírók, mert kedvelik őket a szárnyas, láthatatlan fehérek, akiknek a hangja a legszebb muzsikával verseng, nem elég, hogy a tájleírók kedvét keresik a föld felett repülő megnevezhetetlenek, de még a földön élő férfiak és nők is örömmel gondolhatnak a tájleírókra, no, ez mind nagyon bosszantja az irigyeket.)

            Lassan bebizonyítjuk az ellenkezőjét kiinduló tézisünknek, írjunk, abból sose lesz baj. Előbb csak aprócskát kérdőjeleztünk, aztán teljesen azt, hogy írjunk, abból sose lesz baj.

            Mit írjunk akkor ahelyett, hogy írjunk, abból sose lesz baj?

            Vagy írjuk azt, hogy írjunk, úgyis baj lesz belőle, de ne törődjünk vele?

            Mit írjunk?

            Én azt írom, bármit teszek, baj lesz belőle.

            Jaj, ettől a művemtől nem okosodnak meg a gyerekek, ha ezt olvassák.

            Egyszer ezt állítom, máskor mást.

            De azért állítok egyszer A-t, másszor B-t, mert gondolkozom közben, s rádöbbenek, a nyilvánvaló igazságot is meg lehet könnyedén cáfolni.

            Még a legjobb indulatú írás is okot adhat nagy haragvásokra, de azt a tragikomédiát is látom magam előtt, hogy egy író valakinek nagyon be akar olvasni, valakit nagyon meg akar bántani az író, de nem sikerül, s az általános felháborodás helyett inkább jót nevetnek az író művén, mert olyan viccesre sikeredik.

            Bolond a világ, de a világ legbolondabbika az, aki ír, ahelyett hogy minden éjszakán más nőt hívna meg az ágyába.

            Veszélyes tárgy a toll és a papír, ha e kettő ember közelébe kerül.

            Írás közben illik gondolkozni, egyre mélyebben töpreng az író, egyre több oldalról szemléli az író a tárgyát, s ha szerencsés, olyant is le tud írni, ami egy hajszálnyival előrébb segíti az ország meg a világ nehézkes szekerét.

            Én már elég sok szempontból megvizsgáltam, baj lehet-e az írásból, még meg is verhetnek egy rossz helyre tett kérdőjel miatt, örökös félelem, de egyezzünk meg abban, az egyik nap veszélytelen az irodalom művelése, a másik nap kerülendő, szinte mindegy, mit írunk, átok és áldás egyaránt követheti a papírra vetett mondatot.

            Miért írok én?

            Miért írok most?

            Miért az a címe a művemnek, Kató a Jenyiszejnél?

            Azért írok, mert érett férfiúvá értem, érett férfiúvá lettem, s míg a fiúgyermek száz tevékenység közül választhat, focizhat és tollaslabdázhat, addig az idősödő embernek már kevesebb lehetőség adatik, hogy elfoglalja magát, az idősödő ember már nem focizhat, nem tollaslabdázhat annyit, mint egy gyermek, én is azért írok, mert nem nézhetem a strandon egy nyáron át a napozó lányokat s az uszodába se mehetek mindennap szemlélgetni a szebbik nemet.

            Tavaly nyáron is csak háromszor mentem el Siófokra, de délután haza is jöttem onnan.

            (Tavaly nyáron egyszer se voltam Siófokon, de túlzásnak éreztem bevallani, hogy tavaly nyáron egyetlen siófoki fürdőruhás lányt, nőt se láttam, ezért hazudtam egy jó nagyot.)

            Azért írok, mert nem kíváncsiak rám a siófoki fürdőruhás nők, se a tollaslabdázó fiatalok, se a focisták, nem tudom, ifjan volt-e jobb vagy így, kicsit idősödve, most két-három kedvesem van, míg évekkel ezelőtt húsz-harminc imádottam volt.

            Miért írok most?

            Ezt a kérdést is feltettem nemrég, miért írok most, s amiatt tettem fel magamnak, hogy gondolkozhassam rajta, hogy megválaszolhassam.

            Most azért írok, mert ezer romlott férfi és nő álldogál közel házam bejárati ajtajához, a romlottak azt várják, kilépjek, rám akarják önteni a fekete szitkot, én is olyan setét leszek, mint a fekete szitok, h kilépek a szabadba.

            De én megfogadtam, ha látok őgyelgő alakokat ablakomon kibámulva, rögtön leülök az íróasztalhoz, magam elé teszem a füzetemet és írok, még az se baj, ha értelmetlen, ha tíz évvel ezelőtti fordulatomat ismétlem meg, semmi nem baj az íróasztal mellett, kint viszont annál nagyobb a baj.

            Miért írok most? Így szólt a kérdés. S a kérdésre adtam egy választ, senki nem mondta, hogy két választ találjak ki rá, így egy válasz érkezett.

            Szépen formálom betűimet, a zsiványok meg késeiket kint fenik, de ma nem én leszek az áldozat, tudhatjátok, ma talán három áldozata is lesz a csavargóknak, de a három áldozat egyike se én leszek.

            Miért az a címe a művemnek, hogy Kató a Jenyiszejnél?

            Engem csapkodnak a villámok, jönnek a lelki sebesülést okozó pillantások és kacajok mindenhonnan, oly sok villám, oly sok kacaj kíséri nehéz utamat, összeszámolni se tudom.

            Sőt, villám nemcsak kíséri utamat, hanem a kobakomon is landol nem egy, mintha egy kisebb utca vagy két kisebb utca lázadozna a létem és a lépteim ellen.

            Tehát meglepően sok gyalázatnak vagyok elszenvedője, némelyik gyalázatot tudom, miért kapom, de a zöméről fogalmam sincs, miért én vagyok az utálkozó tekintet címzettje.

            Miért az a művem címe, hogy Kató a Jenyiszejnél?

            Ha az lenne a cím, hogy a Budai járás története vagy az, hogy A zala–somogyi-határároki nagy csetepaté, akkor is találnának okot az okot keresők arra, hogy dalos barangolásomat vadállati üvöltéssel tegyék szomorúvá, s én csak néznék csodálkozva, a Budai járás történetéről miért nem lehet írni, vagy a zala–somogyi-határároki nagy csetepatéról.

            Mindig, mindig megtalálják a hibát, mindig megtalálják, mikor ártottam nekik, amikor nem is ártottam, s büntetést hónapokig nyöghetem.

            Szóval, nem az Ománi Szultánság mindennapjait mutatom be, mert akkor ugyan megtalálják az éles szeműek a hibát művemben, de nekem nem árulják el, csak hosszú hónapokon át püfölik szegény szívemet.

            Inkább írok Katóról és a Jenyiszejről.

            Inkább írok Katóról és a Jenyiszejről, Katóról és a Jenyiszejről, akikről tudom, hogy nem szabadna írnom.

            De leírom, hogy éldegélt Kató a Jenyiszejnél, s ha előttem egy viharfelhő búsítja majd derűs kedvem, amikor munkába sietek, tudni fogom, ez a viharfelhő a büntetés, mert Katóról és a Jenyiszejről írtam, de milyen jó lesz tudni, hogy miért ér engem a büntetés.

            Katóról és a Jenyiszejről írok, hogy tudjam, miért büntetnek a kegyetlen, ezért fizetést kapó sosem mosolygók.

            Nem szabadna Katóról és a Jenyiszejről írni, tudom.

            De akarom tudni, miért bűnhődöm.

            Kató a Jenyiszejnél.

            Kató egy női név, Jenyiszej egy folyó Oroszországban.

            Eljön egy pillanat, nem is sokára, amikor Kató a Jenyiszej partján üldögél és fűszálakat tépdes, de egyelőre még az Arany-patak-völgy egyik vakondtúrását vizsgálgatja, forró napsütés, Kató szíve szerelemmel telt, kár, hogy a szerelmese német szövetségi köztársasági lakos, s Kató szerelme akkor, amikor Kató az arany-patak-völgyi vakondtúrást szemlélgeti, Kató szemlélgetésekor Kató német szövetségi köztársasági szerelmese a Német Szövetségi Köztársaság egyik városában nézi a német szövetségi köztársasági televíziót.

            Hogy lesz ebből Oroszország, hogy lesz ebből Jenyiszej-part?

            Úgy, hogy Kató barátságtalan, durva nő, s Kató német szövetségi köztársasági szerelme nem hiába nézi a Német Szövetségi Köztársaságban a német szövetségi köztársasági televízió-műsort, Kató német szerelme elmenekült Németországba, mert nem tudott tovább együtt élni Katóval.

            Katótól mindenki menekül. Gonosz, kiállhatatlan nőszemély, Kató állandóan verekszik, parancsol, se a férfiak nem kedvelik Katót, se a nők.

            Kató végül elér a Jenyiszej mellé, mert azt reméli, ott boldogság várja, nem mindig az összeférhetetlen férfiak, emberek, hanem fák és füvek simogatása.

            Kató dühében egyszer egy sörösüveget vágott utastársa fejéhez a Budapest–Bécs vasútvonalon. (De a moszkva–párizsi vasútvonalon is felmérgesítették egyszer Katót, a Moszkva–Párizs vasútvonalon pedig egy várandós macskát hajított egy San Marino köztársasági diplomatához Kató.)

            Bajok sokasága, a Római Birodalom utolsó ötven évében nem jegyeztek fel annyi veszedelmet, mint Kató életének elmúlt egy éve alatt.

            Az amerikai egyesült államokbeli repülőgépekre nem engedik felszállni Katót. Igen, mindenhonnan kitiltják, Magyarországon is, amint felismerik, rögtön szedheti a sátorfáját az adott településről, így nem csoda az sem, hogy egyszer Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből megállás nélkül kellett gyalogolnia, csak alvás miatt pihenhetett le, Szabolcsból Kató egyhuzamban ment Baranya megyébe, mindenhol megutáltatta magát, sehol nem marasztalták egy percig se.

            Mi lesz így Katóval? Ha tulajdon hazájában se látják szívesen, ha a nagy Amerikai Egyesült Államok is ismeri már Kató összeférhetetlen természetét, akkor nehéz sors vár erre a lányra.

            Kató német barátja nézi a német tévét, s csak időnként jut a német eszébe Kató, a Március 15. téri csókjuk, s a csók után két perccel egy pofon Katótól, a csókjuk után két perccel a német nem nevetett Kató egyik viccén, emiatt kapott egy pofont a német.

            Kató sokszor bántotta a németet.

            Az észak-borsodi-karszti kirándulásukon nem azért rugdosta meg Kató a németet, mert nem nevetett a barátja az egyik viccén, hanem azért, mert vitatkoztak egy apróságon, de Kató mindent komolyan vesz, az apróságokat is felnagyítja, soha nem szeret veszíteni Kató, a végső szorultságában a testi beavatkozástól se riad vissza, üt, rúg, az Észak-borsodi-karsztnál is ütött-vágott Kató.

            Kató a Magyar Köztársaság egy nehezen megérthető tagja.

            Én hiába mondanám Katónak, fürödjön meg a Misa-réti-patak habjaiban, hátha megbocsátja neki a világ azt a sok támadást, azt a sok szóbeli és testi agressziót, Kató nem fürödne, a Misa-réti-pataki megmártózásra irányuló felhívásomat gúnynak értékelné, s akkorát üvöltene rám Kató, hogy lelkemet teljesen összetörné, s egy egyesült királysági lélekgyógyászhoz kellene fordulnom, hogy újra nevetni tudjak.

            Kató, Kató, te menthetetlen vagy. Tényleg a Jenyiszej mellett a helyed.

            Kató egyelőre a magyar köztársasági arany-patak-völgyi vakondtúrást nézi, nem vallja be soha magának, hogy mindenki elmenekül tőle, ha meglátják.

            Kató nézi a vakondtúrást, s arra gondol, egy hét múlva visszajön Németországból német barátja, jól rendre kell majd utasítani a német férfit, biztosan csupa haszontalansággal töltötte az idejét, míg otthon volt Németországban.

            Sőt, Kató úgy dönt a vakondtúrás mellett, hogy nem is vár addig, míg a barát megjön Németországból, azonnal felhívja a német férfit még a vakondtúrás mellől, aztán a beszélgetés közben talál majd okot, bízik benne Kató, hogy leteremtse a német férfit valamiért.

            Kató kicsöngetteti a német férfi telefonját Németországban, a német férfi fel is veszi a telefont, s mikor beleszól a telefonba a német férfi, Kató tudja, hogy beszélhet, felelősségre vonhat.

            - Mivel foglalkozol Németországban, én német szerelmem? – hangzik Kató első kérdése, de ne higgyük, hogy cseppnyi érzés van e kérdés mögött, nem, Kató ezen kérdése katonás, határozott.

            - Mivel foglalkozol Németországban, én német szerelmem? – kérdi Kató.

- A Rajna–Majna–Duna-csatorna történetéről nézek egy filmet – válaszol Kató német szerelme, Kató német szerelme reszket, hogy rosszat, Katónak nem tetszőt válaszol.

            De Kató a Rajna–Majna–Duna-csatornai válaszba nem tud belekötni.

            Ezért új kérdés következik Magyarországról Németország felé.

            - No és a Dél-kínai-tengerről olvasol-e német könyveket? Mielőtt elbúcsúztunk, lelkedre kötöttem, tégy dél-kínai-tengeri képzeletbeli kalandozásokat útikönyvekkel, mesélsz-e nekem a Dél-kínai-tengerről, ha találkozunk?

- Igen, Kató, mesélek, elolvastam német könyveket a Dél-kínai-tengerről, ha nem volt jó műsor a tévében, rögtön a Dél-kínai-tengerről olvastam.

            Kató bosszús lett a felelet hallatán, a telefonszámla nőtt, Kató költségei nőttek, s nem tudott Kató ordítozni a német barátjával, mert a német barát mindenre úgy felelt, hogy ne adjon okot a katói dühre.

            Kató bosszús, Kató haragvó, hogy nem kiabálhat a némettel, a németországi némettel.

            - Most leteszem – mondja Kató -, azt hiszem, ma még újra hívlak.

            Kató nagyon tanácstalan volt a telefonbeszélgetés után, mindig kifog rajta mostanában ez a precíz német.

            S mi lenne, ha az Arany-patak-völgyből elutazna Kató a Suriname Köztársaságba? Itt hagyna csapot-papot, repülő, talán egyszeri átszállás, egy Suriname köztársasági házacska, nem találná meg ott a német barát, még akkor se, ha kinyomozná, melyik országban kell keresni Katót, oly bonyolult, áttekinthetetlen városai vannak a Suriname Köztársaságnak.

            El is menekül a Suriname Köztársaságba Kató, nem nézi tovább a vakondtúrást, s nem tanakodik azon sem, mi miatt veszekedjen a Németországban tartózkodó német barátjával, pár hónap és már nem is tudja majd felidézni Kató az egykori német udvarlója arcvonásait, ebben reménykedik Kató, ezért választja a hosszú utat.

            De hogy kerül Kató a Jenyiszejhez?

            Pedig abban ne reménykedj, Kató, hogy Magyarországra utazik majd egyszer német barátod, s látva, hogy te már rég máshol jársz, fogja a német barát és tűvé teszi érted a világot, s addig üldöz, amíg végül a Jenyiszej partjára nem űz téged.

            Kató! A barátod nem tud téged üldözni, olyan jól elbújtál a Suriname Köztársaságban, soha nem bukkan a nyomodra. Kató! Ha a Jenyiszej mellé vágysz, magadnak kell valamit kitalálni, hogy érheted el álmodat, a nagy Jenyiszej folyót.

            Kató német szerelme, amikor Magyarországra érkezett, s Kató hűlt helyét találta, egy kis kesergést követően a német barát még egyszer felhívta az ismert telefonszámon Katót, de a szám megszűnt, így a német barát a Holt-Tisza-berek táján ránézett egy karcsú lányra, s további élete során többé eszébe se jutott németünknek Kató.

            Így higgyünk a németeknek! Látod, Kató, milyen rövid a németek szerelme!

            Kató lelki egyensúlya megingott, Suriname Köztársaság, fájt Katónak, hogy nem sok energiát fordított arra német barátja, hogy fellelje őt, a német nem riadóztatta saját ismerőseit Németországban, hogy segítsenek előkeresni Katót, érezte ezt Kató, mindent érzett Kató a Suriname Köztársaságban.

            Pedig Kató még tucatszor is tudott volna perlekedni, civakodni németjével, ha nem bonyolult településű Suriname Köztársaságba bújik el Kató.

            Kató távol hazájától, távol egykori német barátjától mit tesz?

            Munkába áll, némelyek munka nélkül is boldogulnak, de én még nem jöttem rá, tömegek hogy tudnak munka nélkül élni, így Katómat is munkába kell küldenem, nem írhatom, hogy nem dolgozik, de innen meg onnan pénzt kap, honnan kapna pénzt, ha nem dolgozik, így elűzöm a munka világába.

            Kató, Suriname Köztársaság, nyolc óra robotolás.

            De Kató nem változik, marad összeférhetetlen, a Suriname köztársaságból húszasával vándorolnak ki, a cél általában a Dél-afrikai Köztársaság, esetleg az Egyesült Királyság, menekülők sokasága lel új otthont, mert a Suriname Köztársaságból a kiállhatatlan Kató miatt távozni kényszerülnek többen.

            Kató csillaga fennen ragyog, senki nem mer ellene szólni. Kató néha gondol Magyarországra, Mátra hegység, Duna-hidak, de lassan eltűnik a különbség szülőhazája és a Suriname Köztársaság között, Kató a Suriname Köztársaságban is megleli a maga Sebes-Körös-dűlőjét, a maga Felső-Marcal mellékét, így voltam én is, mindenütt nyomára leltem elfeledett barátaimnak, rosszakaróimnak.

            De Katót akkor is el kell szállítani a Jenyiszej mellé.

            Kató téli szünetét az olasz Alpok lejtőin tölti, síel, hat férfival ismerkedik meg, mind a hat férfi, mit ad isten, Kent grófsági, tíz nap alatt hat Kent grófsági férfi.

            Nehogy valakinek kételye támadjon, s kételye maradjon, Kató olasz alpokbeli tíz napján nemcsak megismerkedik a hat Kent grófsági férfival, hanem mind a hatnak meztelenül meg is mutatja magát, sőt, mind a hatnak megengedi azt, amit disznólkodásnak is mondhatunk a kentiek és Kató részéről egyaránt.

            Kató a hat Kent grófságival külön-külön szeretkezik, de mind a hatot a szeretkezés után lehordja a sárga földig, így mind a hat partnere nagyon gyorsan vonatra száll, s meg sem állnak addig, míg Kent grófság biztonságos földjét nem tapossa lábuk.

            Kató az olasz Alpokban a hat grófságit sújtja agyon nyelvével, hangjával, de még nyolc ománi szultánságit is, úgyhogy Kató derekas munkát végez, még akkor is, amikor szabadságon van.

            Jaj, mekkora büntetéseket fogok én kapni ezért a novellámért, minden egyes sorért!

            Indítsuk el Katót a Jenyiszejhez, bár az ottani eseményektől is félek, Kató és Jenyiszej, ezt mind megírni, kapok én sok rosszat ezért, meglátják, meglátom.

            Kató még visszatér az olasz Alpokból a Suriname Köztársaságba, de a köztársaság elnöke is tudja, hamarosan csomagol Kató, utazik a Jenyiszejhez, s a Kató miatt elmenekült szerencsétlenek hazatérhetnek hosszas nélkülözés után a Suriname Köztársaságba.

            Igen, Kató meg se várja a születésnapját, meglátogatja még Suriname kedvelt helyeit, nem kellemetlen köztársaság a Suriname Köztársaság, fényképek, vásárol pár fülbevalót és elszáguld az országból Kató, mintha nem is érdekelné semmi a világon.

            Jenyiszej.

            Kató csalódott az emberekben, azért veszekszik mindegyikkel, de bízom benne, bízik Kató, bízik a vén Jenyiszej is, hogy majd a vén Jenyiszej partján Kató lelkivilága, gondolatai, érzései változnak, vagy ha nem változnak, akkor a világ valamennyi lakosa változik, hogy Kató ne bolyongjon oly idegenül a kontinenseken, egyszer a hegyen, másszor másutt, leljen végleges otthonra, akár a Jenyiszej partján.

            Vessenek egy pillantást a térképre, vessenek egy pillantást a térképre helyettem is! Ugye, messze fekszik a Suriname köztársaságtól a Jenyiszej folyó?

            Én most itt ülök a szobámban, kényelmes széken, nem állok fel amiatt, hogy a térképet megnézzem, hol fekszik a Suriname Köztársaság, hol folyik a Jenyiszej, nem mérem le a távolságot a Suriname Köztársaság közepe és a Jenyiszej folyó közepe között, majd mér az, aki a legeslegszorgalmasabb címre pályázik, ki lesz a legeslegszorgalmasabb? (Ám azt azért írjuk le, nagyon fontos, a legeslegszorgalmasabb nem mindig a leghasznosabb tagja a társadalomnak.)

            Biztosan néhányan lemérték, milyen messze fekszik a Suriname Köztársaság közepe a Jenyiszej közepétől. Akik lemérték a két földrajzi pont közti távolságot, azok reménykedhetnek abban, hogy napokon belül postán kapnak egy cseh–morva-dombsági fényképet, a cseh–morva-dombsági fénykép a Cseh–Morva-dombságból származik, s a fénykép nemcsak onnan származik, de egyben a Cseh–Morva-dombság szépségeit mutatja.

            Egy fénykép, egy ajándék az egy mérésért.

            Vessünk egy pillantást Katóra! A térkép után nézzük Katót!

            Hol van most Kató?

            Katóval utoljára akkor találkoztunk, amikor elszáguldott a Suriname Köztársaságból, Suriname köztársasági lakhelyéről.

            De amíg a Jenyiszejhez ér Kató, addig még sok férfiúi szívet kell kettétörnie, három részre törnie.

            Megy, megy Kató, előbb hihetetlen gyorsasággal, majd kicsit lassabban a Suriname Köztársaságból a Jenyiszej felé. Kató nem a föld felett repülővel közelít a Jenyiszej felé, nem is a föld alatt vakond módra siet a nagy orosz folyó partjára, Kató a föld felszínén sétálgat és mendegél, csak útja első szakaszán robog leírhatatlan gyorsasággal, hogy egyszer végre megpillanthassa a Jenyiszejt, s talán bele is lógatja Kató a lábát ebbe a nagy orosz folyóba, ha megérkezik céljához.

            Sétálgat és mendegél Kató a Jenyiszej felé, csak legelőször robog, de amint sétálgat, amint mendegél Kató, a katói agy felidéz múltat, nagyon távoli emlékeket is. Útja első szakaszán, amikor robog Kató, nem forog eszében semmi.

            Kató például arra is gondol sétája és mendegélése közben, a Jenyiszej folyó felé, arra is gondol Kató, hogy még amikor egészen kicsi leány volt, Pestre vitték egyszer szülei Katót (Kató egyébként Duna–Tisza közi leány), s amikor a kis Katóka szemlélgette az óriási Budapestet, bizony, tátva maradt a szája. Duna folyam, s felette az Erzsébet híd, nem is mert az Erzsébet hídra lépni Kató gyerekként, át kellett vinni a Lánchídhoz, azt biztonságosabbnak érezte Kató.

            Jaj, ez a sok emlék, a Jenyiszejhez vezető úton!

            S minden régi emléke Katónak szomorú, hisz végül az sem örömteli, hogy valaki fél rálépni az Erzsébet hídra. De az Erzsébet hídi emléknél még sokkal szomorúbbak is gyötrik Katót, talán nem kellett volna a férfiakat annyit bántani, kedves Kató, akkor szebb eseményeket őrizne a fejecskéd a Váci utcáról és a Tas vezér utcáról is. Meg mindenről, minden parkról, minden térről.

            Az ember, ha egyedül ballag a Jenyiszej felé, városok, szántóföldek mellett, összerakhatja kis kockákból a múltjának nem ismert részeit, melyekről azért nincs tudása, mert az adott időszakban semmi érdemleges nem történt a világon se, meg a kis saját életben se, csak egy ló nyerített vagy a Volga–Don-csatorna apadt két centivel, azokról az időszakokról, amelyekről nem bírunk említésre méltó, fontos hírrel, azokat pótolja ki gondolatunk, képzeletünk, ha a Jenyiszej felé sétálgatunk, a Jenyiszej felé vagy másfelé.

            Kató, Kató, mit tettél te tizenöt évesen? Mi történt akkor a világban, amikor tizenötödik születésnapodat ünnepelted?

            Semmi, semmi.

            Katót hiába kérdeznénk, meséljen a világról, a világ akkori eseményeiről, amikor ő, a növő, növekvő, érő Kató tizenötödik születésnapját ünnepelte.

            Kató meg se szólal, ha a tizenötödik születésnapjáról kérdezzük, nem tudja elmondani, mi történt akkor Amerikában és a többi kontinensen. Kató nem tudja elmondani, mi történt tizenötödik születésnapján New York államban s máshol, mert akkor nagy eseményt valóban nem jegyezhettek fel Ázsiában sem, Amerikában sem, az egész földön sem, sehol.

            Kató a Jenyiszej felé ballagtában véget nem érő pusztán halad, sehol egy ember, sehol egy állat, sehol egy semmi, csak fűszálak, némely fűszál egészséges zöld, némely fűszál sárgállik. Kató a Jenyiszej felé egy pusztán ballag.

            Kató magányában gondolkozik, mi történhetett tizenötödik születésnapján a Maros–Körös közi nagy csendességben.

            Maros–Körös köze, gondolkozz Kató a pusztában, mi történhetett tizenötödik születésnapodon a Maros–Körös közén!

            S Kató gondolkozik, megy, vándorol Kató, s emberek jelennek meg a szeme előtt, Maros–Körös közi emberek abból az évből, amikor Kató tizenöt éves lett.

            Maros–Körös közi emberek, iskola, Maros–Körös közi általános iskola, erre gondol Kató.

            Régi, régi általános iskola, akkori gyerekekkel s tanárokkal, amikor tizenöt éves lett Kató. Ki kell tölteni a tizenötödik születésnapi űrt Maros-Körös közi emberekkel.

            Történelemóra. Kijevi Nagyfejedelemség. Magyaráz a tanár, a diákok írnak, ezt gondolja magának Kató, ez volt a Maros-Körös közén, amikor ő tizenöt éves lett.

            Magyaráz a tanár, a diákok írnak, kijevi nagyfejedelemségi ármányok, kijevi nagyfejedelemségi szerelmek, mindent elmond a tanár, ezt képzeli maga elé Kató a füves pusztán.

            De hiába képzel bármit Kató, a diákok diákok maradnak, a tanár nagy hanggal és nagy mozdulatokkal ecseteli a kijevi nagyfejedelemségi éveket, a tábla háromszor is megtelik, kétszer törli le a táblát a tanár, de a diákok természetesen nem azt írják, amit a tanár mesél, a diákok a Szahara sivatag kialakulását jegyzetelik, hiába, a gyerekeket jobban érdekli a földrajz, mint a történelem, s a Szahara talán nagyobb is a Kijevi Nagyfejedelemségnél, s ami még fontosabb, a Szahara sokkal hosszabb életű a Kijevi Nagyfejedelemségnél.

            Az óra végére minden tanuló füzetében ott áll a négyoldalas munka a Szaharáról, a tanár pedig joggal kapja a fizetését, igaz, hogy ő a Kijevi Nagyfejedelemségről beszélt, de ha nem beszél semmiről a tanár, hanem szabadságot vesz ki, Veszprém városkörnyéki utazásra megy, akkor a gyerekek halálukig nem írtak volna le egy sort se a Szaharáról, de leírtak, mert a tanár mesélt nekik a Kijevi Nagyfejedelemségről, s a gyerekek a tanóra után minden hónapban csillogó szemekkel olvasták el, mit jegyzeteltek a történelemórán a Szahara sivatagi élettelenségekről.

            Katót tényleg oda kellene már rakni a Jenyiszej mellé, meddig gondolkozzon, meddig vándoroljon még?

            Vagy azt akarjuk, hogy addig gondolkozzon, amíg rádöbben, minden ember az ellensége volt, minden mondat, melyet neki mondtak, gyilkos fullánk volt, azt akarjuk, hogy addig gondolkozzon Kató, amíg életének minden percét halálos csapásként éli meg?

            Segítsünk Katónak abban, hogy gyorsabban küzdje le a kilométereket a Jenyiszejig!

            De tényleg segítsünk-e Katónak abban, hogy nagyobb lépéseket tegyen, s fele idő alatt érjen el a Jenyiszejhez?

            Töprengjünk kicsit!

            Említettük, nagy bosszúra számíthatunk, hogy Katóról és a Jenyiszejről írunk.

            Ha Kató majd egy dél-afrikai köztársasági kávéházban süteményevés közben olvassa ezt a művemet, mely róla szól és a Jenyiszejről, akkor Kató úgy megharagszik, úgy feldühödik, hogy a süteményét otthagyja a tányéron, fizet és bújjak én a Hosszú Csobod alji föld alatti, nagy gonddal épített menedékembe, Kató mindenre elszánt haraggal nyomoztatja, hol lehetek, ha a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei  rendőrök az év rendőrei, akkor őket bízza meg, túlórában, ha a Baranya megyei rendőrök az év rendőrei, akkor őket bízza meg Kató, hogy kutassanak fel engem (ha nem a szabolcsiak, nem a baranyaiak az év rendőrei, akkor mérges Katónk természetesen oda fog utazni, ahol a legjobb rendőröket találja, le akar velem számolni Kató, mert róla írtam a Kató a Jenyiszejnél című művemben).

            Írhatok én szépet Katóról, írhatok én jót Katóról, hazudhatom Katóról, hogy csilingelő a hangja, csilingelő akkor is a hangja, ha kacag, akkor is, ha énekel, hazudhatom Katóról, hogy az erdős Bükk valamennyi mókusa és őzikéje repesve várja, mikor tesz Kató erdős bükki kirándulást, a szelíd őzek és a szelíd mókusok további szelídséget akarnak tanulni a világ legszelídebb teremtményétől, Katótól. Írhatok én, hazudhatok.

            Hazudhatok én csodát, angyaliságot Katóról, Kató akkor is haragudni fog rám, Hosszú Csobod aljai nyugodalmamat megriasztja Kató, hiába bújok a Hosszú Csobod alja biztonságosnak vélt föld alatti lakába. Kató egyszerűen azért haragszik rám, mert ő művem egyik főszereplője.

            Kató mindenhol megtalál az év rendőreivel engem.

            S ha Kató szemben állhat velem Hosszú Csobod alján, akkor vagy levágja a fejemet egy éles szablyával, vagy levágja a fejemet egy jól irányzott csapással, de lehet, hogy úgy dönt Kató, életben hagy, csak üldözni fog, amíg magamtól nem ugrok be San Marino Köztársaság állatkertjének oroszlánjai közé.

            Szóval, amikor leírtam a címet, Kató a Jenyiszejnél, én azzal együtt hosszú, borús esztendőket is ajándékoztam önmagamnak.

            Írhatom, hogy Kató királylány, s királynő és királyné lesz, Kató nem bocsát.

            Kató a Jenyiszejnél – már ezzel elrontottam mindent. Sőt, nem azzal rontottam el mindent, hogy leírtam, Kató a Jenyiszejnél, azzal tettem elviselhetetlenné az előttem álló ki tudja, hány napot, évet, hogy Katót a címbe felvettem, tehát ha azt írom, Kató az Észak-borsodi-karszt tetején, ugyanúgy neheztelt volna rám Kató, mint a jenyiszejes címért.

            S Jenyiszej? S Jenyiszej, az orosz folyó?

            Ó, ó, Jenyiszej. Jenyiszejről is azt hisszük, át nem lépi az orosz határt, még a medréből se igen lép ki, csak Katótól kell félni, azt gondoljuk, a Jenyiszejtől nem.

            De én 1945 után azt mondom, 1849 után azt mondom, félhetünk itt a Kárpát-medencében mindentől, ami orosz, ha a Jenyiszejt megsértjük az egyik Tisza-híd közepén, akkor ugyanolyan súlyos büntetésre számíthatunk a Jenyiszejtől, mint Katótól.

            Az orosz folyók ugyanolyan erősek, mint Kató.

            Tehát a cím, Kató a Jenyiszejnél, valóban irtózatos kockázatot jelent a cím kiötlőjének s a cím leírójának egyaránt.

            Egyaránt, főleg, ha a cím kiötlője és a cím leírója ugyanaz a személy.

            No, de ne sajnáltassuk magunkat, a római birodalmi keresztényüldözések az én várható szenvedéseimnél azért mégis nagyobbak voltak, szegény keresztények, nem is tudom hirtelen számba venni, hány ember, hány hatalmasság, hány társadalmi csoport ellen lázadtak, én csak egy nő ellen meg egy folyó ellen írok, legalábbis a nő is, meg a folyó is úgy fogja gondolni, pusztulásukért, enyészetükért szól mostani dalom. S így haragjuk korbácsától félhetek.

            Rövid elmélkedés után kanyarodjunk vissza Katóhoz, Kató vándorlásához, Kató küzdelmeihez, Kató küzd a kilométerekkel, Kató küzd a gondolataival.

            Azon morfondíroztunk, ne gyorsítsuk-e meg Kató sebességét, ne érjen-e sokkal előbb a Jenyiszejhez annál, mint azt a józan ész reálisnak tartja.

            Gyöngyös város polgárai! Hozzátok fordulok. Gyöngyös városi tartózkodásom oly szép emlékekkel ajándékozott meg 2008-ban, hogy méltónak tartom Gyöngyös város polgárait, hogy szavazásra szólítsam fel őket.

            Kató átlagos iramban érjen-e el a Jenyiszejhez vagy gyorsabban, kérem, szavazzanak e kérdésről a gyöngyösi polgárok.

            A Jenyiszej körülbelül olyan gyorsan folyik, mint a Duna, de azért néha idepillant, odapillant Jenyiszej, van erre ideje, tudni akarja a nagy orosz folyó, mi történik a világban.

            A Jenyiszej ránéz Gyöngyös városra is, Gyöngyös város polgáraira, kíváncsi Jenyiszej, hogy szavaznak a gyöngyösiek, gyorsan érjen-e a Jenyiszej partjára Kató vagy lassan.

            De a gyöngyösiek nem akarnak szavazni.

            - Szavazzanak a Szekszárd vidéki emberek! Mi, Gyöngyös városiak most egy budapest–bécsi nagy túrára készülődünk, nem szavazhatunk most Kató útjának sebességéről, másra figyelünk, szavazzon arról Szekszárd vidéke!

            (Szekszárd vidéke is kitért a szavazás elől, azt mondták a körzet legokosabbjai nekem, Katótól minden Szekszárd környéki retteg, így nem szavaznak róla, mert attól tartanak, bármi lesz a szavazás végeredménye, Katónak nem tetszik majd a döntés és egyszer elutazik Szekszárdra és gyötörni fogja az ott élőket meg a környéken élőket.)

            Szekszárd vidéke nem szavazott Kató útjának gyorsaságáról.

            De Szekszárd vidéke nem is mondta, hogy például szavazzon erről a kérdésről Vác környéke, Szekszárd vidéke kijelentette, fél Katótól, nem szavaz, aztán hátat is fordított az egész Katónak, az egész Kató-kérdésnek.

            De Szekszárd nem dobta tovább a labdát másnak.

            Mondjuk akkor, hogy itt maradtam Katóval egyedül?

            Magamat okolhatom, hogy így összekuszáltam mindent, Suriname Köztársaság, s onnan a Jenyiszejig. Suriname Köztársaságot nem kellett volna beleírni.

            Gyorsan vagy lassan?

            Gyorsan?

            Lassan?

            Nem tudok én se dönteni, illetve én nem tudok dönteni, Szekszárd vidéke meg nem akart dönteni, s végül, Szekszárd vidékét megelőzően, Gyöngyös város se akart dönteni.

            Gyorsan? Lassan?

            Így is haragszik rám Kató, úgy is haragszik rám Kató.

            Sőt, így is haragszik rám a Jenyiszej, úgy is haragszik rám a Jenyiszej.  S még akkor, hogy fog haragudni rám a Jenyiszej, ha Kató megérkezik a Jenyiszej partjára, s minden mondatomban Jenyiszej-parti történésekről írok! Most még ritka a Jenyiszej szó emlegetése, de ha ott lesz a folyó mellett Kató, akkor állandóan az orosz, bús folyót emlegetjük majd, ami miatt dühös lesz Jenyiszej, tudjuk.

            Gyorsan? Lassan? Mit válasszak? Hogy határozzak?  Milyen sebességgel érjen Kató a Jenyiszej partjára?

            Ha lassan, Kató az útja során tervezgetheti, mivel múlatja majd az időt a Jenyiszejnél, ha gyorsan, akkor hamarabb megvalósíthatja Kató Jenyiszej-parti álmait, igaz, akkor nem lesz sok ideje a gyors úton töprengeni ezen, de nem gondoljuk, hogy a gyors út egy-két napot jelent.

            A gyors út is legalább egy hét lesz.

            Egy hét alatt pedig Kató gondolkozhat azon, mit kíván tenni, mivel akarja idejét tölteni a Jenyiszejnél.

            Gyorsan vagy lassan?

            Mi a jó Katónak? Mi a jó a Jenyiszejnek? Mi a jó nekem?

            Persze, ha Katót és a Jenyiszejt kérdezem, biztosan azt válaszolják, nekik mindegy.

            De akkor mi a jó nekem?

            Gyorsan vagy lassan?

            Kató nem is hiszi, hogy amikor ő magányosan baktat a Jenyiszej felé, valaki rá gondol. Én töltöm azzal perceimet, hogy mindent mérlegre teszek, még azt is, amit nem kellene, végigfutok mindent, hogy tudjak dönteni, gyorsabban haladjon-e Kató a Jenyiszej felé vagy sem.

            Gyöngyös város cserbenhagyott, Szekszárd vidéke cserbenhagyott, pedig de szívesen hallgattam volna a gyöngyösiekre, a Szekszárd vidékiekre.

            Kató, ha gyorsabban halad a Jenyiszej felé, talán nem fárad annyira el? Hisz fele annyi időt gyalogol. De a táv mégis ugyanakkora.

            New York állambeli hivatalnokok is értesülnek arról, vizsgálom, Kató milyen sebességgel menjen a Jenyiszej felé, a gyöngyösiek, Szekszárd vidéke közönyösnek, közömbösnek látszott, nem szavaztak Kató útjának gyorsaságáról, de a New York állami hivatalnokok rosszabbak a gyöngyösieknél, a Szekszárd vidékieknél, a New York-i hivatalnokok kacagnak rajtam, akadályozzák vizsgálódásaimat, ellenem uszítják a New York-i hivatalnokok, akiket csak lehet.

            Kató, te soha nem érsz a Jenyiszejhez a New York-i hivatalnokok miatt.

            Kató, legjobb lenne, ha megállnál, s a Jenyiszej változtatná meg folyását, arra kanyarodna, ahol most te vagy, hogy azért találkozhassatok egymással, mert találkozni fogtok, Kató a Jenyiszej partján tépdes majd virágokat, füveket.

            Nem hittem, hogy ily nagy kérdés a gyorsan vagy lassan.

            Más ezalatt, amíg én itt nem jutok döntésre, más ezalatt felássa a kertjét, megjavítja a gépkocsiját, kibékül a feleségével, ha összeveszett vele, más ezalatt döntésre jut abban a kérdésben, gyorsan vagy lassan, míg én nem tudok dönteni, gyorsan vagy lassan érjen-e Kató a Jenyiszej partjára.

            Körbetekintek, ugyanolyan ellenséges a vidék mellettem, mint szegény Kató környezete lehet, a Jenyiszej felé araszolgatva.

            Hogy döntsem el, hogy gyorsan érj-e Kató a Jenyiszejhez vagy nem olyan gyorsan? Tényleg, oly komoly válságot okoz a gyorsan vagy lassan eldöntése, hogy már nagyon régóta csak nehezen írom le mondataimat, mintha valaki bedugaszolta volna a tollamat.

            - Legyen fontosabb neked az országod felvirágzása az írói munkásságodnál, fontosabb, sokkal fontosabb, ha fontosabb lesz a szülőhazád boldogsága annál, hogy meg tudsz-e oldani egy összecsomózódott bogot a művedben, akkor nem fogsz botlani még egy Mátra hegységi egész napos túrázáskor se. Ne akard megírni a legjobbat, neked az úgyse sikerül.

            A fenti komoly mondatokat egy tizenéves fiatalember mondta nekem, de biztos mindenki találkozott már effajta tizenéves fiatalemberrel, mint aki nekem a fenti komoly mondatokat mondta.

            A tizenévesek éhségével, kritikátlanságával szembe én sokszor nem tudok semmit állítani. Úgy érzem magam néha, mint egy nagyon butuska ember, ha találkozom egy tizenéves falat, gátat nem ismerő mondataival.

            Katónak könnyebb menni a Jenyiszej felé, mint nekem arról írni, hogy Kató megy a Jenyiszej felé. Nekem itt vannak a New York-i hivatalnokok, akik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a logikus gondolkodásom irracionálissá váljék, töprengett már valaki azon, hány hivatalnok élhet New Yorkban?

            S minden New York-i hivatalnok hideg, mint a vas, hideg, mint a réz, oh, mekkora küzdelem lesz itt a New York-i hivatalnokokkal!

            Alig tudok Katóról és a Jenyiszejről írni, mert a New York-i hivatalnokok hada az agyamba juttat az Amerikai Egyesült Államokból kis homokszemcséket, s a homokszemcsék miatt eszembe jut a Szörényi bánság meg minden más, ami nem tartozik ide, se Katóhoz nincs köze a Szörényi bánságnak, se a Jenyiszejhez, de az Amerikából jövő porszemcsék, szörényi bánsági és egyéb információkat tartalmazó porszemcsék eltérítenek az én Katómtól és az én Jenyiszejemtől, mert az amerikai por miatt mindig másra kell figyelnem, mindig másról kell írnom.

            S természetesen, mint többször elmondtam már, félek is Katótól és a Jenyiszejtől, emiatt olvashatunk Volga–Don-csatornai és más kitérőkről.

            Kató a Jenyiszej felé.

            Jaj, ezek a New York-i hivatalnokok az ezernyi ravaszságukkal!

            Még azt is mondom, ha nem az a cím, hogy Kató a Jenyiszejnél, hanem az, hogy Kató a Jenyiszej felé, nem lett volna kevésbé tanulságos a kis írásunk.

            Kató, Kató, ugyanannyi gondot okozol nekem, mint én okozok az országom lakóinak, ők se tudják, hogy kell rám nézni, én meg azt nem tudom, Kató, milyen messze vagy még a Jenyiszejtől, s azt se tudom, mennyit írjak még, hogy végre megérkezz ahhoz a jelzővel most nem jellemzett folyóhoz.

            Kató a Jenyiszej felé.

            Kató a Jenyiszej felé – mindenki szabadon dönt arról, milyen gyorsan érjen Kató a Jenyiszejhez. Aki azt akarja, hogy sebesen ott teremjen Katónk a Jenyiszej partján, az másfél napot számol minden egyes betűre a következő négy szóban: Kató a Jenyiszej felé.

            De aki azt szeretné, hogy Kató ne olyan gyorsan, hanem lassan érjen a Jenyiszejhez, az számoljon egy hetet minden egyes betűre a következő négy szóban: Kató a Jenyiszej felé.

            A Jenyiszej felé Kató nyelvével s a többi hangképző szervével több tucat férfit tesz éjszaka felébredővé, éjszaka nem alvóvá, éjszaka hánykolódóvá, éjszaka töprengővé, éjszaka sétálgatóvá, de ezt tudjuk, hogy Kató nem kíméli a férfiakat, harag, neheztelés, harag, neheztelés, csak ne vegyen sok nő példát Katóról.

            Kató a Jenyiszej felé – egy betű valakinek másfél napot jelent, másnak egy hetet jelent egy betű a Kató a Jenyiszej felé mondatban, de akár másfél nap, akár egy hét, Kató odaér a Jenyiszejhez, s nekem nem kell többet az útról írni.

            Kató a Jenyiszejnél. Kató végre valóban a Jenyiszejnél.

            Kató, ígértük, a Jenyiszej partján füveket tép, s Kató beleteszi lábát a Jenyiszejbe, semmi meglepő, valóban tép füveket Kató s belemártja lábát a Jenyiszejbe.

            A Jenyiszej vajon útja hány százalékát teszi lakott területen, s hány százalékát emberi szemtől ritkán zavart vidékeken? S amikor Kató a Jenyiszejhez ér, vajon nagy városban találkozik-e Jenyiszejével Kató vagy egy óriási orosz mezőn?

            Ezt most már nem bízom senkire, ezt magam döntöm el, városban vagy nem városban éri-e el a Jenyiszejt Kató.

            Kató kihalt területen lép oda a Jenyiszejhez, s barátságosan köszöntik egymást.

            Kató és a Jenyiszej. Ha ők ketten összefognak ellenem, csak a Marson vagy a Vénuszon lelek helyet a haragjuk, Kató és Jenyiszej haragja elől.

            Pedig most már semmi nem gátolja meg, hogy az ember és a folyó, Kató és a Jenyiszej szövetkezzen ellenem.

            De várjunk! Hátha szebb lesz a mese vége. Hátha egész meglepően szívderítő lesz a mese vége a Jenyiszejnél.

            (Néhány ember ifjúkori ballépése után, ballépése miatt egy, két, három szót nem ejthet ki a száján. Az én ifjúkori ballépéseim száma jenyiszeji méreteket ölt, mondhatom, sok hiba eszembe ötlik, ha felidézem gondolatban tizenkét éves, tizennégy éves meg tizenhat éves önmagamat. A sok fiatalkori hiba miatt én több szót nem ejthetek ki számon, s a több szó közül az egyik a Kató, a másik a Jenyiszej. Nem ejthetem ki, nem ejthetem ki, de ha mégis kiejtem, mégis leírom, rám szabadul az ég és belepasszíroz az ég a földbe.)

            Kató a Jenyiszejnél.

            Passzírozzon az ég a földbe! De ha nem passzíroz az ég a földbe, akkor van egy nagyobb hatalom az égnél, s ez a nagyobb hatalom az én oldalamon áll, az én győzelmemet kívánja.

            Eseményeket, eseményeket kell leírni, Jenyiszej-parti eseményeket akarok írni, most végre hosszú tolldugulás (értsd tollam eldugulása) hosszú tolldugulás után végre újra ömlik a tinta drága tollacskámból.

            Kató a Jenyiszejnél. Egyszer majd nem haragszik Kató, egyszer majd nem haragszik a Jenyiszej, akkor kell a pesti Váci utcai boltosoknak megmutatni magamat, hetykén ellépdelek a Váci utcán, amikor nem kell félni Katótól, a Jenyiszejtől, az égtől, jaj, bárcsak egyszer mindenki velem lenne!

            Eseményt, eseményt! Ha nincs esemény, Kató megöregszik, a Jenyiszej pedig egyre piszkosabbá válik, s az öreg Katóról meg a szennyezett Jenyiszejről már semmit nem lehet írni. Az öreg Kató fáradtan nézi a Jenyiszejt, a Jenyiszej pedig majd beleszakad, annyi koszt kell szállítania.

            Most kell írni Katóról, hátha beleszeret Jenyiszejbe, de szép is volna!

            Kató most a Jenyiszej mellett ül, s a folyók beszélnek a melléjük telepedő embereknek.

            De minden folyónak különleges feladata van, csak olyan szavakat, mondatokat mondhat a folyó a melléjük telepedő embernek, amilyent a melléjük telepedő ember szeretne hallani. Nem lehet tehát politikai felhívásokat közzétenni, amelyekre általában a kutya se kíváncsi, jól tudják ezt a folyók, politikai felhívást csak akkor lehet mondani, ha a folyó mellé telepedő ember ezt (igen ritkán) kívánja.

            Mindig arról kell beszélnie a folyónak, amit a mellette ülő ember hallani akar.

            A folyók mellett azért ülnek sokat a magányosok, mert a folyók mindig arról beszélnek, amit a magányosok hallani szeretnének.

            Én is sokat ültem a Duna partján húszévesen. S amikor húszévesen a folyó partján ültem, s nem szeretett volna egy lány se a szemembe nézni, akkor a Duna oly szép, szerelmes regényeket olvasott fel nekem, nem tudom, honnan, hogy el is feledkeztem arról, nem engedi, hogy megfogjam a kezét se a barna hajú, se a szőke hajú lány.

            Kató a Jenyiszejnél. Minden folyó szereti a mellette ülő embert, talán még akkor is szereti a folyó a mellette ülő embert, ha a mellette ülő ember a folyóba dob egy papírzacskót, nagyon súlyos tettet kell végrehajtania a folyó mellett ülő embernek ahhoz, hogy a folyó megutálja őt.

            Duna folyami emlékeimből táplálkozom, ülhettem én megvetettként a Duna mellett Budapesten, de jóval távolabb Budapesttől, bárhol ültem is a Duna mellett, a Dunától soha nem kellett félnem, a Duna mindig beszélt hozzám, ha hiányzott a szó.

            A Jenyiszej is, a Jenyiszej is mosolyog az emberekre, örült a Jenyiszej, amikor odaért mellé Kató.

            S Kató hogy ne örült volna a Jenyiszejnek, hiszen Kató a messzi Suriname Köztársaságból gyalogolt, nem kímélve a lábait, nem kímélve a cipőit, Kató öröme határtalanul leírhatatlan volt, amikor végre meglátta a Jenyiszejt, s ez az öröm leírhatatlanul határtalanra nőtt, amikor kezeit beletehette Kató a Jenyiszejbe.

            Kató dolgozott az útja során, s Kató dolgozni fog a Jenyiszej partján is, de azzal nem rombolom az agyamat, hogy kitaláljam, mit is dolgozhatott a Suriname Köztársaságtól a Jenyiszejig Kató, s azzal se terhelem átlagosnál nem sokkal nagyobb teljesítményre képes agyamat, mivel keres pénzt Kató a Jenyiszej partján.

            Kató dolgozott, amíg odaért a Jenyiszejhez, Kató dolgozik a Jenyiszejnél szintén.

            Kató a Suriname Köztársaságban is megtalálta azokat a helyeket, melyek emlékeztették őt hazájára, Magyarországra, a Jenyiszej partján is, ahol pedig nincs a közelben ház, híd, semmi ember alkotta tárgy, Kató a Jenyiszej mellett is keresgélte, mi emlékeztetheti őt hazájára, Magyarországra.

            Óriási szabad területe volt Katónak, szabadon csatangolhatott a Jenyiszej partján, senki nem szólt hozzá, senki nem szólt rá.

            S Kató egymaga a Jenyiszej mellett nem épített fel új várost, ilyent nem írunk le, mert még azon is csodálkoztunk, senki nem lepődött meg azon, hogy Kató a Suriname Köztársaságból gyalog odaér a Jenyiszej mellé, de azt már nem merjük állítani, Kató a Jenyiszej mellett egymaga felépített egy várost.

            De azt mondjuk, hogy Kató nagy magányában mindenféle mozgó lényeket lát maga előtt, előbb mozgó lényeket, majd házakat és utcákat, padokat és gyalogátkelőhelyeket lát Kató ott, ahol se házak, se utcák, se padok, se gyalogátkelőhelyek nincsenek, Kató úgy is lépked a Jenyiszej mellett vizionált városkájában, hogy a járdáról le nem lép az úttestre, s nem megy neki a házaknak meg a villanyoszlopoknak, egyedül Kató látja a városkát az üres Jenyiszej-parton.

            Kató, miután várost épít magának a Jenyiszej partján a képzelettel meg az agy megmagyarázhatatlan további varázslataival, a város felépítése után Kató alig ül le a Jenyiszej mellé, pedig ha leülne a Jenyiszejhez Kató, a Jenyiszej visszahozhatná őt az igazi világba, mely néha kegyetlen, de mégis, még így is kevésbé veszélyes, mint a Kató felépítette város.

            Csak egyszer ülne le Kató a Jenyiszej mellé, s a Jenyiszej elmondaná Katónak, kik éltek, kik élnek a Voronyezsi területen, mesélne a Jenyiszej a második Baku munkásairól, a valóságot mondaná el Katónak a Jenyiszej, a Jenyiszej mindent tud Oroszországról, s a Jenyiszej a tudását át is nyújtja annak, aki odaül a partjára.

            De Kató mászkál, ne haragudj, Kató, de azt kell írnom, Kató mászkál, Kató nem ül nyugalmasan, magányosan a Jenyiszej partjára, Kató szabadidejében a látott, a csak a katói szem látta utcákon sétál, mászkál.

            Kató nem hallgatja meg a voronyezsi területi és a második bakui beszámolókat, leírásokat a Jenyiszejtől.

            De Kató mászkál saját városában. S Kató saját városában, mely valóban csak az övé, hisz csak ő látja, Kató saját városában elnevezi az utakat, elnevezi Kató a tereket, Magyarországon hallott neveket ad Kató a saját városa utcáinak. S amit Kató kigondol, amilyen nevet ad Kató egy utcának, azt rögtön ki is írják a házfalra valakik, ismeretlen munkások kiírják a házfalra, Kató láthatja rögtön, ami eszébe jut.

            Így lesz Kató városában Gutenberg körút, Március 15. tér és Táborhegyi út.

            De Kató nemcsak saját városának utcáit nevezi el, hanem a városon kívüli területekről térképet rajzol – egyedül él Kató, más nem rajzol neki tárképet, Kató egymaga ül az asztalhoz, s húzza eltökélten a vonalakat.

            Kató előbb saját városának térképét rajzolja meg, aztán a távolabbi környéket is, s Kató olyan neveket oszt, hogy én csodálkozom, ilyen földrajzi nevek léteznek, de tudja jól mindenki, vitatkozni Katóval nem tanácsos.

            Kató saját városába beírja, hol van a Szabó Ilonka lépcső, s beírja azt is Kató, a többi minden merre van. A városától északra, Kató városától északra lesz a Keveset érő, a Keveset érőtől még északabbra lesz a Székre járó s a Székre járó mellett jobbra található a Tilos alja.

            Ez Kató térképe, Kató agya ezt teremti.

            Kató agya ezt teremti, de mit teremt az én agyam?

            Kató agyát teremti az én agyam? Írhatunk bármit, Kató így is haragszik rám, meg úgy is haragszik rám. De akkor haragszik a legjobban, ha semmit nem írok róla.

            Maga se tudja.

            Kató térképe, Kató agya.

            Keveset érő, Székre járó, Tilos alja, jaj, de különös nevek, Kató agyában, az én agyamban vagy kinek az agyában születtek ezek? De ha Kató agyából pattantak ki, akkor legyen úgy, ha az én agyamból pattantak ki végül, ki tudja, akkor is legyen úgy, ha meg egy harmadik agyból pattant ki a Keveset érő, a Székre járó és a tilos alja, akkor is legyen úgy.

            Magyarországon hallotta Kató ezeket? Ne nyomozzunk!

            Keveset érő, Székre járó, Tilos alja, nem vitatkozom. Sőt, megtoldom azzal, hogy Kató városától délre fekszik mindezeken felül a Rétek alatt meg a János-dűlő-oldalas.

            Én nem szeretnék Kató városában lakni, nem szeretnék Kató városának szomszédságában se élni, milyen lehet a Keveset érői, a Székre járói, a Tilos alji vagy a Rétek alatti levegő?

            Nem kellemes.

            Nem szeretnék Kató helyett a Jenyiszej mellett élni, talán én is építenék, ugyanúgy, mint Kató egy várost János-dűlő-oldalasi és más nyúlványokkal nem kell nekem a jenyiszeji város, meghagyom Katónak, hadd álmodozzon.

            Veszélyes lesz Kató városa, sokkal veszélyesebb a Jenyiszej folyó bármelyik partszakaszánál, hallottunk-e az elmúlt években bűncselekményről a távoli Oroszországból.

            Jó, azt mondják a mindig okosok, akik szeretik, ha mindig igazuk van, hogy ők bizony hallanak bűnelkövetőkről, oroszországi bűnelkövetőkről. De azt már ők se mondhatják, hogy Jenyiszej-parti bűnelkövetőkről is szólnak a napi hírekben sokszor.

            Jenyiszej-parti bűnelkövetők nincsenek, ne is próbálják nekem bizonyítani, hogy vannak Jenyiszej-parti bűnelkövetők. De ha a nagyon okosok mégis bizonyítják majd, hallanak háromnaponként Jenyiszej-parti bűnelkövetőkről, az engem nem érdekel már, én leírom, hogy nincsenek, tízévenként legfeljebb vannak Jenyiszej-parti bűncselekmények, ha vitatkozik is velem valaki, csak a leírt szöveggel vitatkozhatnak, a leírt szövegemmel, a leírt, remélhetőleg kinyomtatott szöveggel vitatkozhatnak, de amit már egyszer kinyomtattak, az a próza vagy vers megnyerte a saját csatáját, így én nem félek, sose féltem, nem is fogok félni.

            Saját csatáját megnyert fogalmazással vitatkozni nem felesleges időpocsékolás-e? Szerintem igen.

            Kató városa sokkal veszélyesebb a Jenyiszej folyó bármelyik partszakaszánál. Ezt írom én, ezt mondom én.

            Kató, Kató, a városod boldogtalanságot okoz neked! Választanád, Kató, azt hiszem, a magyarországi Szabó Ilonka lépcsői örömöket a Jenyiszej-parti, saját városodbeli Szabó Ilonka lépcsői bánatok helyett.

            De neked nem kell a magyar Két-bükkfa-nyereg, pedig gyönyörű, inkább az átkozott térképedre, a városodtól, jenyiszeji városodtól öt kilométerre rárajzolsz egy jenyiszeji, orosz Két-bükkfa-nyerget, azt gondolod, Kató, hogy ezzel a magyar két-bükkfa-nyeregi emlékedet (hisz jártál a magyar Két-bükkfa-nyeregnél), azt gondolod Kató, ha a saját térképedre rárajzolsz egy magyar földrajzi képződményt, akkor az a magyar földrajzi képződmény át is vándorol Magyarországról a Jenyiszejhez, a képzeletbeli városod közelébe.

            Kató, Kató, rajzold csak a térképet, de hiába préseled be valahova a Pál varga dűlőt, az eredeti magyarral az nem veheti fel a versenyt, a te Pál varga dűlői kísérteteiddel és a rablókkal és a gyilkosokkal én nem találkoznék semmi pénzért sem.

            Kató bolyong a saját városában, a városában, amit csak ő lát.

            Tas vezér utcai tömegkarambol, Tas vezér utcai bankrablás, Tas vezér utcai gázrobbanás, ez Kató városa, miért mentél a Jenyiszejhez, Kató, örökre átkozni fogod magad a jenyiszeji út miatt, te nem is hiszed, Kató, mások milyen jól érzik magukat a lengyel Magas-Tátrában, amíg te a városodban a bűnelkövetőkkel és természeti csapásokkal találkozol a Tas vezér utcában, de bárhol másutt is.

            Visszasírod te, hamarosan, Kató, szülőhelyed, a Duna-Tisza köze álmos egyhangúságát!

            Miért kellett a férfiakat gyötörnöd, Kató? Most, Kató, téged gyötörnek képzeleted szülöttei.

            A Jenyiszej csendesen folydogál, néz erre, néz arra, a Jenyiszej mindent lát, látja Katót is a Jenyiszej, amint riadtan sétálgat szegény Kató saját képzeletbeli városában.

            Kató városában minden megtalálható, Külső Pesti út, Régi Fóti út, mindent odaképzel Kató, csak egy hiányzik, nincs a városnak neve.

            Ezért én se tudom megmondani, mi a neve Kató városának, s így továbbra is úgy emlegetem, Kató városa.

            Kató városában nincs szerelem, mert Kató szívében, Kató lényében sincs már szerelem. Kató városában csak összecsapások és rablások vannak, minden ember egyszobás lakásban él Kató városában, a férfiak és a nők nem nevetnek egymással Kató városában, de a férfiak egymással se nevetnek, meg a nők se nevetnek egymással Kató városában.

            Kató városában senki nem nevet, ó, te Vác környéki gyermek, vágysz-e Kató városába a Jenyiszej mellé? Kató, senki nem akar téged látni, de a városodat se, még a Jenyiszejt is elfelejti mindenki, mert a Jenyiszejről mindenkinek a városod jut eszébe, így inkább a nyugodt, szimpatikus Jenyiszejt is elkerülik a Felső-Marcal melléki Jenyiszej-szimpatizánsok, mert nem akarnak tudomást venni a városodról, Kató.

            - Nem akarok Kató városába menni – mondja nekem őszinte hangon a Vác környéki gyermek.

            Nem látja más a városodat, Kató, csak te, de mégis azt mondom, híre megy annak a világban, ahogy te képzeletbeli városodban járkálsz, a Győr–Sopron–Ebenfurt vonalon szolgálatot teljesítő vasutasok pedig kitalálják, képzeletbeli várost építettél magadnak a Jenyiszejnél, a Régi Fóti úti nyugdíjasok pedig arra jönnek rá, bűnös a te Jenyiszej-parti városod, ezért senki nem kíváncsi még a Jenyiszejre se.

            A nagy Oroszországra újra sötétség borul Kató városa miatt.

            Átkozott város, átkozott Jenyiszej! Szegény Jenyiszej. Az átkozott város miatt lett átkozottá a Jenyiszej is, pedig a történelemben hány embernek adott inni Jenyiszej, a folyó, 1200-as évek, 1300-as évek, s tovább napjainkig, hány ember ivott a Jenyiszejből, nem is tudom összeszámolni.

            De nemcsak én nem tudom összeszámolni, a Veszprém városkörnyék legidősebb matematikatanára se tudja összeszámolni, hányan ittak a Jenyiszej vizéből máig.

            S nemcsak emberek ittak a Jenyiszejből, hanem lovak és más állatok is.

            Áldott Jenyiszej átkozott lettél Kató átkozott városa miatt.

            Van-e megoldás, lesz-e boldogság a Jenyiszej-partján? Lesz-e boldogság a Jenyiszej-part azon részén, ahol Kató képzeletbeli városa áll?

            Kató képzeletbeli városa.

            Kérem szépen, Katót valóban elragadja a képzelete, a városától ötszáz méterre, keletre odaképzeli Kató a Mária asszony sziget több négyzetkilométeres területét. Mária asszony szigeti vízió, de sehol egy tenger, egy óceán, egy patak, folyó, semmi, Kató Mária asszony szigetét szárazföld veszi körül, jaj, nem értem, nem tudom felfogni, mire jó ez, ha még a Jenyiszejbe álmodta volna Kató a Mária asszony szigetet, de majd egy kilométerre a Jenyiszejtől! Minek sziget, minek olyan sziget, amelyet szárazföld vesz körül?

            Kató, Kató!

            Kató, ülj a Jenyiszej mellé, kérlek, halld meg a távolról szavam, ülj le a Jenyiszej mellé Kató, s a Jenyiszej mesél majd neked mindenről, eltátod a szádat, Kató, s lerombolod a Jenyiszej partjára épített bűnös városodat, s talán újat álmodsz helyette, új Gutenberg körúti házakat.

            Kató, ülj egy kicsit a Jenyiszej mellé, ha a Jenyiszej partjára vágytál.

            Kató, ülj a Jenyiszej mellé!

            Kató, ülj a Jenyiszej mellé!

            Nem kétszer, de kétszázszor mondom el fennhangon, Kató, ülj a Jenyiszej mellé, de feleslegesen mondom kétszázszor nagyon hangosan, Kató a Tilos aljai részre gondol, nem ül már soha a Jenyiszej mellé Kató, azt hiszem.

            Kató álomvárosában retteg a gyilkosoktól, a Jenyiszej másnak se tud így szép meséket mondani, ha nem messze tőle Kató a legzordabb embereket képzeli maga elé.

            Kató piszkos ruhában bolyong, ő azt hiszi, hogy a Szemlőhegyi utcán, a Jenyiszej melletti város Szemlőhegyi utcáján ballag, de csak a képzelete játszik Katóval.

            Pusztában bolyong Kató.

            A Jenyiszej egyre elkeseredettebb, s elkeseredettek az orosz emberek is, szótlanná tette Kató Jenyiszej-parti városával a Jenyiszejt.

            Senki nem segít. Énnekem senki nem segít. Kiáltozhatok Katónak, csak egy hétig ne tegye be lábát saját városába, hiába minden. Kató saját városában a Szemlőhegyi utcai barangolásokat semmivel nem cseréli fel.

            S én még azt is leírom, ha orosz emberek ezrei nem nyernek enyhülést a Jenyiszej mellett, mert Kató városa miatt a Jenyiszej nem mesél senkinek szépeket, csodálatosakat, akkor az orosz keserűség átlépi majd az országhatárt, elér a komorság a Duna menti területekre, s körbeszáguldja a földet, sötétbe öltöznek a városok, a győr–sopron–ebenfurti vonalon a piros helyébe a szürke lép, a lengyel magas-tátrai világoszöldeket felváltja a sötétbarna.

            Tenni kell, mindenki láthatja.

            De én egyedül mit tehetek?

            Csak üvöltözhetek holt-Tisza-bereki nyári kunyhómból vagy télen kiáltozhatok Fejér megyei emeleti lakásomból, de Katót másképp nem tudom befolyásolni, csak szorgalmas lejegyzője vagyok Kató Jenyiszej-parti életének.

            Kató városát csak Kató látja, de mindenki tud róla.

            A Jenyiszejt fojtogatja Kató parti városa, előbb még csak két-három ház épült naponta, de a több betelepülő, születő ember hatalmas fejlődést hozott, a végére már mindennap berajzolhat Kató a térképre egy új utcát.

            A Jenyiszej sírni nem tud, de úgy szenved, mint a középkori kínzóeszközöktől gyötört rabok, ám Magyarországról senki nem megy a Jenyiszejhez, hogy beszéljen Katóval, építse újra álmait.

            Kató egyik napon városában Táborhegyi úti terrortámadást néz végig, Katót, saját városában, nem bántják a bűnözők, de folyik a vér, húsz halott, harminc. Kató fél is, mert a folyamatos robaj ijedőssé teszi, de a szíve ugyanakkor acélkemény is, mert tudja Kató, az ő képzeletével teremtett városban a haja szála se görbülhet.

            Csak Kató látja saját városát, mégis az egész Jenyiszej-part forrástól torkolatig háborús viszonyok közt él, Kató képzeletbeli városa nem lehet képzeletbeli, ahogy a kigondolt szó egyből kimondottá is válik, ne gondoljunk rosszat, kevés rosszat gondoljunk, mert a mi kigondolásunkat megszenvedi a világ minden lakosa.

            Jenyiszej, Jenyiszej, te szent folyó, itt már a sebes-Körös-dűlői parasztembereknek is eláll a szava, Kató Jenyiszej-parti városában felhőkarcolók emelkednek, heroin az utcán, heroin a villamosokon, heroin a metrókban, élvezeteknek élő emberek.

            Kató városa duzzad, mindent magába nyel.

            Jenyiszej, Jenyiszej, itt csak a te szent erőd tudja Katót kirángatni városépítési lázából, találj ki valamit, öreg Jenyiszej, tedd boldogabbá Katót, éleszd fel a világot mély letargiájából!

            Jenyiszej! Mesélj Katónak!

            De Jenyiszej elerőtlenedett. Jenyiszejnek kötelessége folyni, folyik reggeltől estig, Jenyiszej a nap minden percében folyik, de ebben a folyásban nincs öröme se Jenyiszejnek, se az embereknek.

            Kató építi városát.

            Kató városa akkora lesz, figyeljék meg, hogy egészen a magyarországi Zala–Somogyi-határárok széléig elér majd.

            Kató pusztító városa épül. S Kató szorgalmasan járja városa utcáit, Kató minden este rajzolja térképére az új részeket.

            S amikor már mindenki beletörődött abba, hogy Kató városa mindent elfoglal, még az óceánok legkisebb szigeteit is, akkor egy német férfi elutazott a Jenyiszej forrásvidékéhez. (A német, Jenyiszej forrásához utazott férfi csak nagyon kicsit hasonlított ahhoz a német férfihez, akit művünk elején ismertünk meg, aki elől Kató a Suriname Köztársaságba menekült.)

            Kató, azért jöttél a Jenyiszejhez, hogy boldog legyél, rombold le ezért lidérces városodat, építs egy kis falut helyette, ahol kövérek az asszonyok, kövérek a férfiak, de gondozottak a kertek, itt jól éreznéd magad, apró perlekedések, de se bankrablás, se tömegmészárlás.

            Kató, álmodj egy kis falut magadnak a Jenyiszej mellé!

            De, miközben Katónak könyörgünk, ne feledkezzünk el a Jenyiszej forrásához utazott német férfiról, aki alig hasonlított ahhoz a némethez, aki elől Kató a Suriname Köztársaságba szaladt.

            A Jenyiszej forrásánál üldögélő német nagyon okos volt. Rögtön rájött, hogy a világ bajáért a Jenyiszej partján lévő rendellenesség tehet, ami mételyezi a kontinenseket. A Jenyiszej forrásához érkezett német keresztneve Hans volt.

            Hans a gyászos világot végigutazta, miután felmérte az orosz, a jenyiszeji helyzetet, Hans utazott a sivár világban, melyet Kató gyilkos városa kedvetlenített el, Hans utazott a könnyező apák és anyák között, a síró gyerekek között, s kis vidámságokat gyűjtött, ha tudott, kis vidámságokat a tengernyi keserv özönében.

            Hans féléves bolyongása során összegyűjtött a sír szélén álló világból egy kilogramm örömöt, de amíg Hans bolyongott, Kató addig építette galád városát, én már nem is tudom elmondani, hol voltak ennek a városnak a határai, talán már határai se voltak, Kató városa maga lett a végtelenség, még mindig Magyarországról ismert neveket adott Kató az utaknak és tereknek, de képzelhetik, elmondhatatlan nagyságúvá duzzadt Kató városa, Külső Pesti úti utcanévtáblából gyártottak legalább százat, mert Kató városában három Külső Pesti út is lett, nem volt más név, ismételgetni kellett az utcaneveket Kató képzeletfeletti elképzelt városában.

            Hans fél év alatt csak egy kilogramm örömöt tudott összegyűjteni abban a világban, ahol Kató szorgalmasan építette városát.

            S Hans a fél év után az egy kilogramm örömmel elutazott a Jenyiszej forrásához, ahol már járt egyszer.

            Hans a Jenyiszej forrásánál egy aprócska hajót, egy aprócska hajócskát fabrikált, s rátette az egy kilogramm örömöt Hans erre az aprócska hajóra, elképzelhetjük, milyen kicsi volt a hajó, ha csak egy kilogramm öröm volt a rakomány.

            Egy kilogramm öröm, ne gondoljon senki különös tárgyakra, mosolygó baba, egy papírból kivágott piros szív, ezekhez hasonlók voltak a hajó rakományai.

            S a hajó az egy kilogramm örömmel elindult a Jenyiszej forrásától a Jenyiszej torkolatáig.

            De sikerrel jár-e a kis hajó az egy kilogramm boldogsággal?

            Észreveszi-e Kató a városából a kis hajót? S ha észreveszi Kató a városából a kis hajót, lerombolja-e a félelmetes várost vagy még nagyobb erővel építi azt?

            Hans tudta, hogy a Jenyiszej partján valahol nagy baj van, nem tudta Hans, mi ez a baj, de azt tudta Hans, hogy a Jenyiszej partja az emberi nem aktuális szomorúságának kiindulópontja, a Jenyiszej partja, méterekre vagy kilométerekre a forrástól, ki tudja.

            Hans, a német azt gondolta, azzal kiirtja a mételyt, ha kis hajójára ráteszi az egy kilogramm örömöt, s a kis hajót útra bocsátja, le a Jenyiszejen.

            Elmondjuk, a kis hajó szépen ereszkedett le a Jenyiszejen, egyszerű volt a kis hajó, de mégis mindig megtalálta az utat, mindig a folyó közepén úszott, mintha építője, Hans, a német még kis, intelligens irányítót is helyezett volna a hajóba.

            A Duna mente teli van gyerekekkel, szeretik a gyerekek a nagy folyamot, reggel is, sötétedéskor is egy-két gyermeket látunk a Duna mellett, figyelik a folyamot a lurkók, követ dobálnak a lurkók a Dunába.

            A Jenyiszej mellett lurkók is kijárnak a Jenyiszejhez, ők is dobálóznak, de az örömöt, az egy kilogramm örömöt szállító hajó oly kicsiny, nem veszik észre a gyerekek, nem süllyesztik el a hajót a gyerekek, s ha különösen rossz gyerekek közé érkezik a kis hajó – a különösen rossz gyerekek mindent észrevesznek, ha különösen rossz gyerekek közé érkezik a kis hajó, akkor is szerencséje van az örömöt szállító alkotmánynak, mert a bűnözők közé akkor ér a kis hajó, amikor éjszaka van, amikor a bűnözők alszanak, s nemcsak a bűnözők alszanak, de alszanak a bűnözők bűnös életre hajlamos gyerekei is, így az örömöt szállító kis hajónak nem kell félnie, az éjszaka csendjében elhalad a veszélyes vidék mellett, nem bántja senki az emberiség reménységét.

            Nem kalandos az örömöt szállító kis hajó útja, kedvező az időjárás is, de vajon, ha odaér Kató lakhelyéhez a kis hajó, mi történik?

            Rövidesen kiderül.

            Kató rendületlenül építi álomvárosát, már régi magyar földrajzi neveket is előás Kató, így lesz Kató megapoliszában budai járás, a Kató városában élő budai járási emberek valamennyien chilei menekültek, akiket amiatt száműztek hazájukból, mert embervért ittak.

            Kató városa, Kató városának budai járása, Kató városának chilei menekültjei, akik embervért isznak.

            Kató városában szabadon tenyészik a bűn.

            S Kató városához megérkezik a kis hajó, melyet Hans épített, s melynek szállítmánya az egy kilogramm öröm.

            Amikor Kató városához megérkezik Hans hajója, Kató épp a Jenyiszej partján tépelődik, ne hozzon-e létre rendőrséget, legalább egy kétszemélyes rendőrséget a városában. A kétszemélyes rendőrség akkor lépne fel, ha túl nagy a zaj, s Katónak nyugalomra van szüksége.

            Kató töpreng városáról s a kétszemélyes rendőrség alapításáról, amikor megérkezik Hans hajója Kató szeme elé.

            Kató maga se tudja megmagyarázni, mi okból, letör egy hosszú gallyat a közeli fáról, s a partra kormányozza Kató Hans hajóját.

            Kató végignézi Hans hajójának rakományát, az egy kilogrammnyi örömöt, s csoda történik, Kató úgy dönt, kitörli gondolatából városát, elfelejti rabló, gyilkos városát, s leül Kató a Jenyiszej mellé, hogy hallgassa a Jenyiszej hangját Kató.

            Hans hajója megváltoztatta Katót.

            Kató városának Gutenberg körútja a veszélyes útonállókkal, vérszomjas maffiózókkal eltűnt. De eltűnt Kató egész városa is. Kató városa nem szomorítja tovább Katót, nem szomorítja tovább Kató városa a Jenyiszej partját, nem szomorítja tovább Kató városa az egész világot.

            Kató egy hónapig minden áldott nap tíz órát ül a Jenyiszej mellett, s a Jenyiszej csodálatos szavakkal mosolyogtatja Katót.

            Kató az egy hónap alatt, amíg a Jenyiszejt hallgatja, Kató gyönyörű nővé változik, gyönyörű nővé változik Kató és szeretetre méltó teremtéssé.

            De egy hónap múlva úgy dönt Kató, a következőkben nem ül le a Jenyiszej partjára, nem hallgatja tovább Kató a Jenyiszej szavait.

            Az egyhavi jenyiszeji mesék után Kató újra bolyong a Jenyiszej mellett, megint várost épít a képzeletével.

            Kis Bot foka, alsó Dunára dűlő. Megint megtalálja a neveket is Kató az épülő városnak, de sokáig senki nem tudja, szent vagy átkozott lesz-e Kató második városa, egyelőre csak utak, terek, dűlők épülnek, de sehol egyetlen ember.

            Kihalt Kató második városa a Jenyiszej mellett, egyetlen angyalt, egyetlen ördögöt nem látni benne.

            Kis-kút feletti – csak gyártja Kató az újabb benépesítésre váró területeket a Jenyiszej mellett, városában, új, második városában.

            Eltelik két hónap a Jenyiszej-parti mesék után, Kató egy hónapig ült a Jenyiszej mellett, s hallgatta Kató az orosz folyó mondatait, majd egy hónap után Kató tán elunta a nagy orosz folyót, s Kató két hónap alatt felépítette második városát, a mesék után, egyelőre emberek, élőlények nélkül.

            Milyen lesz Kató második városa? Szép vagy rút? Békés vagy békétlen?

            Kató második városára hatnak-e a Jenyiszej mondatai, egy hónapig hallgatta Kató a Jenyiszejt, mielőtt felépítette második városát.

            Milyen lesz Kató második városa?

            Milyenek lesznek a Kis Bot foki, az Alsó Dunára dűlői emberek?

            Örömteli lesz Kató városában a Kis-kút feletti sétálgatás vagy életveszélyes lesz?

            Milyen lesz az élet Kató második városában?

            Kató második városában az &e

Oldal: XXVII.
Zságot András: Kalandozások a helyesírás világában - © 2008 - 2025 - helyesiras.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat