Zságot András
Kalandozások a helyesírás világában / IV.
Kalandozások a helyesírás világában – ez lesz művünk egy részének címe, azért, mert kezünkbe vesszük a Magyar Tudományos Akadémia kiadványát, A magyar helyesírás szabályait (2006), s pontról pontra haladunk, ha egy dőlt betűs példaszót találunk, azt rögtön felírjuk magunknak egy külön papírra, s ha elég dőlt betűs példaszó gyűlt össze, akkor ezeknek a példaszavaknak a felhasználásával írunk egy novellát vagy valamit.
A negyedik részben, ebben a részben a szabályzat 16-25. pontjaiban szereplő szavaiból írunk alkotást, nem biztos, hogy minden szót felhasználunk, de igyekszünk.
Művünk célja kettős, bebizonyítjuk, hogy tudunk helyesen írni, másrészt a helyesírásra szeretnénk nevelni az embereket.
Még egyszer Ázsia
Nem tudom, ki hogy olvas.
De az tény, hogy a Kalandozások a helyesírás világában / I. című írásunk egy szomorú véggel végződő végzet. Mert két hősünk színes képeket látott maga előtt, újságok lapjait, a hindu csodát, Ázsia fényeit, tíz, húsz, száz, ezer barátot, óriási kapukat, melyek megnyílnak, mint egy gyermek, álmodtak az első novella főszereplői, hogy ők kinn Ázsiában boldogok, híresek lesznek, könnyű, nagyszerű élet.
El is indultak batyuval, s esküvel is tán, hogy vissza se térnek. De könnyű esküdni, viszont szörnyű felébredni.
Megtudhatjuk a Kalandozások a helyesírás világában / I.-ből, hogy még a pesti pályaudvart se tudták elhagyni.
Savanyú szalma, zöld akác.
Savanyú szalma, zöld akác – ezzel a mondattal el is búcsúzunk az I. résztől, s most már a IV. rész ízeit élvezzük, szíves engedelmükkel.
Még egyszer Ázsia, de lehet, hogy nem utoljára.
- Kikirikí – szól a kakas, a házfedélen csurog a napsugár, szép nyár van, fut az ürge, ugat a kutya, fizet a szegény, tollasodik a gazdag.
Ázsiáról írunk, de előbb a magyar faluról.
Gyí!
A magyar falut most nem nevezzük meg, mert ha megneveznénk, magára gondolna az összes, satuba fognák ujjaimat a magyar faluk vezetői.
Csodát látott Icu, húsok az asztalon, ő meg a söprűvel tüsténkedett a ház előtt, gömbölyű szépség, a miénk a lány, mondta elégedetten a falu, nem is engedjük sehova, a legszebb az egész megyében, a tűvel meg úgy bánik, mint a városi ügyvédek a betűvel. Már csak a gyűrű hiányzik az ujjáról.
Icu. Így hívták a leányt.
Csepegett a nyála a fövenyen a lázas ifjaknak, gyűjtjük, gyűjtjük a pénzt, gondolták, gyűjtötték, igen, a pénzt a lagzira.
Icu kezében a söprű megállíthatatlanul járt.
- Apu, anyu – gondolta Icu – biztos örülnének, ha Peti lenne a férjem. De Peti vegye el csak Marit. Én meg elutazok Ázsiába, s hozzámegyek egy színészhez. Revü, ez az én világom, nem a saru, nem a súlyos munka.
Tehát Icu is Ázsiába vágyott. Ha én Ázsiára gondolok, mindig eszembe jutnak a háborúk, ókori Mezopotámia, Kína, aztán a sírokon koszorú, négy könnycsepp kísér el minden halottat a föld alá, négy könnycsepp kell, látni lehet a síró asszonyokat, férfiakat a temető melletti házból.
De Icunak ez kell, fény, azt hiszi, Ázsiában a költők szebben írnak, mint Közép-Európában, arra nem is gondol, az ő kicsiny falucskáját igaz emberek védik, nincs erőszak, nincs tűzvész, ha valahol gyanús füst száll felfelé, a falusi szív rohan, a fél falu, s nem lesz halál, nem lesz katasztrófa, nem lesz tragédia.
Ez a magyar íz, a falusi magyar íz, de a falusi magyar íz Icunak keserű, neki szín kell, s mekkora nagy Ázsia, annyi új kép, ember, szobor, folyó, híd, gyűjtheti élete végéig, s a szeme csillogóbb lesz, mint bárki másnak.
Még egyszer megsimogatta Icu a borjút, még egyszer lepucolta a kocsiról a felverődött sarat, a bácsiktól és a néniktől nem félt, bátran a szemükbe nézett, elmúlt bűntudat, elmúlt szégyen, mióta Ázsia cirógatta kicsi szívét.
Icu nem sokat tudott Ázsiáról. Még nálam is kevesebbet. Ő csak azt tudta, hogy Ázsia nagy, hogy ott sok a fiú, s ő is úgy tudta, hogy ugyan sok ott a fiú, de sorban állnak egymás mellett az ágyúk, s emiatt a fiúk száma azért mégse olyan sok. Mégis vágyott Ázsiába Icu.
Újra a gyűrű jutott Icu eszébe, ki vesz neki gyűrűt, majd ott Ázsiában? S ekkor hirtelen a varjú reppent a házhoz, a házhoz, ahol Icu gondolkozott a gyűrűről, a varjú, aki tavasszal, nyáron, ősszel, télen ott szemtelenkedett Icuéknál.
Most is.
S akkor károg, amikor a lány egy csepp csendet remél. S álmod gyűrűről. Ázsiáról.
Kár, kár.
Nem mondom, hogy csendháborítás, ez a szó ide nem illik, inkább azt mondom, átkozott vén varjú, a szú rágja szét a csőrödet. Okom is van rá, hogy itt átkozom szörnyű varjúnkat, hisz akkorát károgott, oly meglepőt, hogy Icu, aki a gyűrűről álmodozott, belelépett egy kátyúba, s oly szerencsétlenül, hogy az egész súlya a bal lábára esett, ki is bicsaklott.
Icu szívből megutálta a varjút, fogott egy bábut, még ő készítette tíz éve kukoricából, s a varjú felé dobta. A varjú még egy hosszút károgott, de tudta, ott a hát hűsében nem maradhat, annyira megharagította Icut, aki újra és újra súlyos tárgyakat dobált a varjúra.
Például egy zsalut.
A varjú gondolkozott egy kicsit, rítt, majd kifli alakban elrepült jó messzire, a cseppkövek birodalmába.
Ám Icu még mindig ott volt a faluban, s nem Ázsiában. Lehet, hogy ő se jut el a szomszéd kontinensre? S csak hallgathatja élete végéig a kártyázók zaját, hé, mi az adu, s csak hallgatja Icu, míg meg nem öregszik, s a sírig az alkut az árura, s maga is alkuszik, míg a szája bírja, míg egy alattomos cseppfertőzés véget nem vet életének, mert a faluban szomorú a vészek menüje, lent, ahol hűsítenek ugyan a fák, de a modernizációnak aprócska nyoma nincs, nincs sí, nincs golf, csak ürü meg üröm.
S cseppfertőzés, csoda ha a gyerek nem hal meg tizennyolc év alatt, elmaradott vidék, innen menekülne Icu, a cseppfertőzés elől a homorú, domború Ázsiába. Itt lábasból eszik a csirkehúst az emberek, s el kell mondani, csöpög a zsír mindenhova, csuda egy ország, csorog a könny, dől a panasz.
Ha Óbudáról is vágynak Ázsiába magyarok, akkor Icu is elmehet. S a lány összekészítette kis táskáját, nem éjszaka, lopva, hanem a legvilágosabb nappal, legyen tanú, csapják össze a kezüket a vénséges vén anyók. Hát mienk ez a lány? Icu megfoltozta még az egyik lyukas nadrágját, gyönyörű lett, nadrágját, nem szoknyában indult a nagyszerű Ázsiába.
- Csicsí – nyugtatgatták volna Icut, de ő csak rakta, rakta, fésű, saru, súlyos mozdulatok.
Aztán már nem azt mondták, csicsí. Hanem azt kérdezték:
- Mért? Mért?
Icu válaszolt is, meg nem is.
- Egy gyűjtemény kell nekem életem végére. De ebben a gyűjteményben nemcsak a seprű legyen, a gyűrű, a gyalu, hanem a könnyű ázsiai lég, a színes szerelem, szíves szerető. Fenn és kinn, ez az én vágyam.
Megértette a falu, hová megy Icu. A kapu, a fedél még tartóztatta volna Icut nehéz szavakkal, de Ázsia gömbölyű csodái legyőzték a szörnyű hazai hamut.
Tudta Icu, mesze van Ázsia, rá már nem vonatkoztak a szomorú fövény törvényei, össze-vissza betűk, csoda-ízes húsok, azt hitte Icu, kint reá szükség lesz. Azt hitte, azt remélte.
Tíz lépés után lecsöppent egy könny, de aztán utána már csak száz lépés után, majd ezer lépést kellett várni, a gyerek hangosabban sír, mint a felnőtt, tízezer lépés után egy újabb csöpp, könny, födél, te aranyos födél, ha visszatérek, hasonlítani fogsz-e az ázsiaira?
Össze-vissza betűk Ázsiában, s csoda-ízes húsok, igen, azoknak a nehezen olvasható betűknek, melyeket nem is tudom, mivel írnak, nem is tudom, kik írnak, s nem is tudom, kik olvasnak, azoknak az össze-vissza betűknek ilyen hatása van, gyanúm, hogy azért olyan szapora Ázsia, azért olyan nyugodtan hűsek az ázsiai napok, s azért mosolyog az egész földrész, sőt, azért csurog az isteneikből is az a megmagyarázhatatlan jókedv, nem is csurog, dűl, azért van minden jó Ázsiában, mert valaki feltalálta az össze-vissza betűket.
Az össze-vissza betűket és a csoda-ízes húsokat. Hova máshova ment volna Icu? Icu, az íznek rabja, húsból ő négy kilót megeszik egy héten, nem mint egy gyermek, aki fent az égen a darut szemléli, húst nem eszik, csak cukrot meg csokoládét.
Icu húst evett Ázsiában, szíves volt a vendéglátás, miért ne evett volna?
Éhes volt.
Éhes volt, evett, aztán dolgozott.
Elmosogatta a lábosokat, megfoldozta az emberek ruháit, felrémlik mindenkinek, Icu ugyanúgy élt, mint falujában, de ezerszer mondom, nem és nem, más a magyar falusi lapu, más az ázsiai falusi lapu.
S ugyanúgy a szaru. Tegyünk egymás mellé két szarut, az egyik Icu falujából való, a másik egy ázsiai szaru. Körte és alma. Semmiben nem hasonlítanak.
A faggyúról már nem is beszélek. Ott még nagyobb a különbség hazai, Icu falujabeli és ázsiai között.
De gondolkozzunk el!
Ne rohanjunk!
Nézzünk föl Icura!
Expedíciók, harminc emberrel, meg még többel akartak eljutni Ázsiába, de nem volt pénz, vagy valami más kifogást találtak s visszafordultak.
Volt, aki csak álmodozott róla félénken. Tűk a szívben, ők a lassú haldoklók, a tűk egyre beljebb s beljebb nyomulnak, mert aki álmodozik, de nem tesz, az az elátkozott, aki tudja, hogy el kell készülnie a műnek, de akadályok, akadályok, akadályok teszik lehetetlenné.
Gyepűk. Gyepűk, melyeket ezek az álmodozók nem tudnak leküzdeni.
Becsüljük Icut!
Láttuk, voltak, akik visszafordultak, voltak, akik csak álmodoztak, de olyanok is voltak, őróluk még nem is írtunk, akik ugyanúgy eljutottak Ázsiába, mint Icu.
De akik ugyanúgy eljutottak Ázsiába, mint Icu, azok sokkal erősebbek voltak nálánál, férfiak, Icu egyedül nőként vágott neki, s tíz évig tűrt, tanult, tapasztalt.
Azt hitte, ott temetik el.
De hogy mégis hazatért Icu a magyar faluba az az alábbiak miatt történt.
Mondom, már tíz éve élt Icu Ázsiában, mindent látott, mindenkivel beszélt, s így mindenki látta őt, s mindenki beszélt ővele.
Sokkal több ázsiait ismert, mint magyart. Sokkal több ázsiaival beszélt, mint magyarral.
De mégis hazatért. Tíz év után elindult haza.
Akkor, amikor már ázsiai volt, amikor már ázsiaiul beszélt.
Egy bürün kelt át Icu, igen, egy bürün, egy kis hídon, de azért használjuk a bürü szót, hogy ezzel is felidézzük a magyar tájat, ahova hazatér Icu.
Icu egy bürün kelt át, amikor rálépett egy kis állatra.
- Nyí – sikoltott fel az állat.
Nyí – jutott eszébe Icunak, hogy otthon így szokták mondani, ha a kutya éles hangon nyüszít.
Nyí.
- Nyí, nyí – ezt mondogatta magában Icu, s amit látott maga körül, az mind érdekességét vesztette. A tíz év, a sok barát mind apróvá zsugorodott e miatt a szó miatt, hogy nyí.
S hazatért Icu a falujába.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája
hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
5. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
7. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
8. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
9. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
10. Lovasok és lómániások oldala!;)
► "A ló előnye tenger , mert a bölcsnek ló való,mert lóvá tesz az ember és emberré tesz a ló."
lomania.hupont.hu
11. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
12. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás +36 20 988 4170
► Amennyiben Önnek is fontos az egészség valamint a tisztaság tegye meg az első lépést a mindig friss levegőért otthonában.
szagelszivo.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
14. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
15. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
16. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
19. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
20. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
21. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
22. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
23. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
24. Wernig elszívó ventilátor javítás - szerelés +36209884170
► Wernig WC - szagelszívó és fürdőszobai párátlanító ventilátor javítása non - stop. Időszakos karbantartás , 0 - 24 készülék szerelés,időrelé beállítás,kondenzátorok cseréje. Egycsöves központi rendszerek kiépítése, nagynyomású kisventilátorhoz
wernig.hupont.hu
25. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
26. Karaván Team Kft Ház és Kertépítő Szalon
► Hazai és import burkolóanyagok értékesítése. Olasz, magyar, lengyel, spanyol, szlovák csempék, padlólapok. Szigetelőanyagok forgalmazása: homlokzatszigetelő rendszerek, tetőtér szigetelő, vízszigetelő, polisztirol habok, kőzet és üveggyapotok.
karavanteamkft.hupont.hu
27. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
28. PUSZTADOKTOR ÁLLATORVOSI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT
► Állatgyógyszerek, műszerek, takarmánykiegészítők, tápszerek kiskereskedelme, mezőgazdasági, -állatorvosi és vadgazdálodási szaktanácsadás
pusztadoktor.hupont.hu
29. teveoldal
► Új havi program! Javisd ki a hibás írást a tevéről és küld el nekünk. Mégtöbb dolgot megtudhatsz a hírek, hírek címü menüpontban.
tevebigyo.hupont.hu
30. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170
► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!
elszivo.hupont.hu
31. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
32. Életképek
► Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.
krisztina.hupont.hu
33. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
34. Expert Orosz Cseh Szlovák Fordítócsoport
► Orosz, cseh, szlovák, angol, német fordítás anyanyelvi fordítóktól RUSSIAN, CZECH, SLOVAK, HUNGARIAN, GERMAN TRANSLATION FROM NATIVE SPEAKERS
expert-fordit.hupont.hu
35. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
► Lengyel nyelv - online is
lengyeloktatas.hupont.hu
► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala
szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu
38. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
40. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
41. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
42. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
43. Mindent az állattartásról!
► Soha ne szégyelld a egy-egy állatod jobb barátod mint valameik ember ismerősöd!
allattarasrol.hupont.hu
44. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
45. ♥♥Sokféle sztár egy helyen!♥♥
► Az oldal mindenféle befutott sztárokkal foglalkozik.Disney sztárokkal,magyar sztárokkal.Itt mindent megtaláltok a kedvenc sztárjaitokról amire csak kiváncsiak vagytok!Jó böngészést!
sztarokforewer.hupont.hu
46. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
47. Úton Krisztussal
► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.
irgalom.hupont.hu
► Internet, otthoni munka,passzív jövedelem,pénz. Ezt keresed? Jó helyen jársz!
sqipcsapat.hupont.hu
49. Széki Kapusi István hivatalos honlapja
► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.
kapusi.hupont.hu
50. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
51. Csapágy és Villanymotorpont
► +36 30 4941848 / 53gyula19@freemail.hu
csapagypont.hupont.hu
52. hitodoll.com
► hitodollラブドール通販:https://www.hitodoll.com/
hitodoll.hupont.hu
53. Boldog születésnapot! Boldog névnapot! Köszöntjük az ünnepelteket!
► Ez a honlap az Utópia karaván számára készült, hogy a tagok fontos eseményeit kicsit boldogabbá tegyük. Kívánunk nekik minden szépet és jót! Legyenek boldogok, éljenek sokáig! :)
utopiaszulinap.hupont.hu
► Online könyvesbolt
mozgokonyvesboltkormend.hupont.hu
55. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
56. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
57. Szélvédőcsere, autóüveg csere, szélvédő
► Szélvédőcsere akár a helyszínen, hétvégén, több évtizedes tapasztalat, garancia, 06 70 602-6000 Szita Ferenc, CASCO kárrendezés, korrekt árak.
szelvedo-csere.hupont.hu
58. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection
► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.
festettcimerek.hupont.hu
59. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
61. ARION 2012
► IRODALOM KÖLTÉSZET NOVELLA MŰFORDÍTÁS
thepoet.hupont.hu
62. Csak csajok!
► Szia! itt mindent megtalálsz amit keresel! Ha véletlenűl fiú itt jár annak by-by!
csajokcsak.hupont.hu
63. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
65. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
67. Használt alkatrészek értékesítése!
► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/
alkatreszbazar.hupont.hu
68. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
69. Eco-Wood Home
► Erdőkapcsolatos privát vendégház,ahol csak ti vagytok és az erdő lakói!Welness a természetben
eco-wood-home.hupont.hu
70. hannah montana fan oldal+:)miley cyrus!!
► Itt mint láttod nemcsak 1-vagy 2 sztráól találsz dolgokat és érdekeségeket !!!!jó mulatást remél teccik az oldal:)
hannahmontanamiley.hupont.hu
71. Meguntam-Kidobjam? Á,á... vétek lenne,hisz egyszer bármire jó lesz még az!
► Én is így tettem, de műgyűjtő nem lettem. Értékes és kevésbé értékes tárgyaimat itt megtekintheted.
meguntam.hupont.hu
72. Díszmadarak
► Egzoták,Papagájok,Díszgalambok,Fürjek
egzotak-papagajok.hupont.hu
73. Monster High
► Ez az oldal a Monster High-al foglalkozik.Itt mindent megtuthatsz a szereplőkről és egyéb dolgokat ami a sorozathoz kapcsolodik :) Jó szórakózást! :D
monsterhighforever.hupont.hu
74. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
mercedes-alkatreszek.hupont.hu
75. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu