Zságot András
Kalandozások a helyesírás világában / II.
Kalandozások a helyesírás világában – ez lesz művünk címének egy része, azért, mert kezünkbe vesszük a Magyar Tudományos Akadémia kiadványát A magyar helyesírás szabályait (2006), s pontról pontra haladunk, ha egy dőlt betűs példaszót találunk, azt rögtön felírjuk magunknak egy külön papírra, s ha elég dőlt betűs példaszó gyűlt össze, akkor ezeknek a példaszavaknak a műbe illesztésével írunk egy novellát vagy valamit.
A második részben, ebben a részben a szabályzat 10—14.b pontjaiban szereplő szavaiból írunk alkotást, nem biztos, hogy minden szót beleteszünk, de igyekszünk.
Művünk célja kettős, bebizonyítjuk, hogy tudunk helyesen írni, másrészt a helyesírásra szeretnénk nevelni az embereket.
A zseni
Kiről szól mai mesénk?
Eötvös Józsefről, Kölcseyről? Madáchról, Csáth Gézáról esetleg a cseh Dvořákról?
A Csongor és Tünde vagy a Werther alkotójáról?
Mindegyikről.
A zsenikről több mű született már, általában tudományos értekezések, e mostani nem tudományos, de remélhetően pontot tesz sok kérdés végére, s a gondolkodók ezután már nem írnak erről, mert én mindenre választ adok a következő sorokban.
Először mondatok következnek a zsenikről, olyan mondatok, melyek egyszerűnek, magától értetődőnek tűnnek, de hosszas tanulmányok szükségeltettek ahhoz, hogy ezeket a lecsupaszított egyszerűségeket megfogalmazhassam.
Mert az ezt követő mondatokat mind én találtam ki.
Nézzük tehát a velős mondatokat a zsenikről!
A zseninek a zongora pirinyó csók.
A zseni sokáig duzzog cudar daccal.
Zsenik élnek Csepelen és Dzsibutin is.
Greenwichtől elindulva aprócska tüneménynek tűnik a zseni, egész addig. Míg meg nem érkezünk Nîmes-be.
Nagy Tamás szabad és zseni, ezért vásárolhat Bolognában a quattrocento művészi alkotásaiból néhányat. Nagy Tamás szabad és zseni, de Nagy Zoltán nem zseni és lombikban éli életét, piranha eszi lábait, úgy érzi, úgy érzi Nagy Zoltán, mert nem zseni és lombikban él.
Az olasz acél hideg, de ha egy zseni az olasz acélt a dzsungelbe szállítja, akkor nem kell energia, nem kell kohó, nem kell semmi, s a hideg acél meleg lesz. A dzsungelben. Egy kicsivel melegebb, mint, teszem fel, Washingtonban, télen.
Írjak még a zseniről mondatot?
Thewrewk Tünde is zseni volt. Általában akiknek alliterál a vezeték- és a keresztnevük, azok zsenik. Általában, akiknek alliterál a vezeték- és keresztnevük, azok zsenik.
Nem véletlenül írtam le a fenti mondatot kettő alkalommal.
Nem véletlenül, hanem azért, mert fontos mondat. A legfontosabb belőle az általában szó.
Általában, akiknek alliterál a vezeték- és keresztnevük, azok zsenik.
E tételt erősíti Thewrewk Tünde.
E tételt gyengíti Takáts Tünde.
Thewrewk Tünde zseni, Takáts Tünde nem zseni. Takáts Tünde sokáig csatát nézett, szemlélgette a tüzéreket a dombon, s dacosan megfogadta, ő lovagol majd, vásárol egy paripát, s elmegy vele Guimarãesig, pedig Takáts Tünde legalább akkora zseni lehetett volna, mint Thewrewk Tünde.
Takáts Tünde, aki nem akart zseni lenni, lovat vett s Guimarãesig vitette magát paripájával, Thewrewk Tünde, aki zseni akart lenni, Skodát vett, Kínáig robogott.
No, jól van.
Sokan mondják, az én legkomolyabb alkotásaim, melyeken éveket gondolkozom, mert örömöt akarok okozni a világnak, ezekre sokan mondják, hogy olyanok, mintha a dzsemre rázúdulna öt kiló cukor.
Csak azt nem tudom, az eddig rögzített mondataimból, szavaimból, melyik a dzsem, melyik a cukor.
Vagy az bántja tán ellenségeimet, hogy a cukor is meg a dzsem is tele van joule-lal?
Zsenik.
Értekezés a zsenikről. Mondatok a zsenikről.
A zseni, ha tüntetni akar, már amikor pirkad, megpirítja a kenyerét, majd gyorsan megeszi, s nem törődik a zseni semmi mással, csak azzal, hogy a tüntetésre idejében odaérjen, a felesége ígérhet ebédre nyúlpaprikást, a zseni addig marad a tüntetésen, amíg az összes követelést nem teljesíti a megszeppent hatalom.
A zseniknek sokkal több gáttal kell szembeszállniuk, sokkal több gátat kell átugorniuk, mint egy pirinkó kis embernek a hivatalból.
S most jön a legfontosabb mondat, a mai napra.
A zseni fedezi fel először, hogy butaságot ír, aki azt írja, hogy Wesselényi Zsigmond a magyar történelem legnagyobb árvízi hajósa.
De épp azért, mert a zseni fedezi fel először, hogy nem Wesselényi Zsigmond a legnagyobb árvízi hajós a magyar történelemben, épp azért neki számos nádast és minden zsombékot le kell küzdeni, a nádast is, a zsombékot is kevesebb szellemi potenciállal bíró férfiak és nők szórták zsenink lába elé.
Én is abba a hibába estem, mint mindenki, aki a zsenikről ír, addig írtam a zsenikről, míg magamról is elhittem, hogy az vagyok.
De arra azért büszke lehetek, hogy le mertem írni pár sorral ezelőtt egy hatszavas mondatot, melyet nem idézek, ellenségeimnek szereznék örömet csak ezzel is, rögtön belekötnének, no, ez az a híres mondat, mert minden rossz, amit én teszek, cuppanthatok csókot a legszebb lányok orcájára, ahogy landol a puszi, rögtön rondává válnak a lányok, nem az én szememben, ellenségeimében.
Írnom kell még a zseniről, a zsenialitásról, tudom.
Gaal és Veér és Soós beszélgetnek.
Ők arról nevezetesek, csak arról, hogy feltaláltak egy gépet, sokáig reménykedtem, szabad maradok, de Gaal, Veér és Soós feltalálták a maguk gépét.
A gép leírása, ismertetése pillanatok alatt zajlik. Az elpusztításomra, a szomorúságomra találták ki.
A géppel behatolnak a szobámba, apró gép, szabad szemmel nem látható, a gép itt fölöttem köröz, hozzávágnám a tükrömet, mit ártana neki? Semmit.
A gép fölöttem köröz, s azt nézi, mit írok. Ha leírok egy betűt, azt a gép rögtön továbbítja Gaalnak, Veérnek és Soósnak.
Gaal, Veér és Soós olvasta már betűimet, minden betűmet, azt is, amit a zsaluról írtam húsz éve, azt is, amit a zseniről írtam itt.
Gaal, Veér és Soós tanácskoznak. Lom, lom. Ez a szó hagyja el a szájukat, jellemeznek engem.
Én sírok.
Más se olvassa, csak ők. Gaal, Veér és Soós. Az e betűt kivágják a Greenwich szavamból, ó, ó, de nemcsak kivágják e betűmet, hanem rátaposnak e betűmre mindhárman, nem én leszek a zseni, nem én leszek a zseni, lombja vesztett fa.
Gaal, Veér és Soós mindent elkövetnek a boldogtalanságomért.
Pedig mily szép mondatokat írtam. Most már csak azt merem írni, hogy Lontay a pécsi röplabdacsapat kapitánya.
Csak azt merem írni.
A zsenikről már semmit, mert azt elpusztítja a három csalárd galád.
Nem is azt írom, hogy Lontay a pécsi röplabdacsapat kapitánya, hanem azt, hogy Lontai a pécsi röplabdacsapat kapitánya, minél értéktelenebbeket, hadd kaszabolják.
Ne fájjon a szívem.
Román szavakat, piaţa.
Gaa, Veér és Soós főnöke Schäfer. Egy ritka unszimpatikus alak. Mint a beosztottai, Gaal, Veér és Soós. Négy különböző típus, három kövér, egy sovány, de a három kövér közül csak az egyik szemüveges, aztán a két szemüvegtelen közül az egyik sántít, a másik meg hadar. Ők négyen a bánatom, Schäfer, Gaal, Veér és Soós.
Összemaszatolják soraimat.
De most már csak róluk fogok írni, maszatolják össze azt.
Azt kell írnom, hogy Schäfer, Gaal, Veér és Soós zseni, így eleget teszek annak, hogy a zsenikről írok, s eleget teszek annak, hogy a maszatolókról írok, Schäferről, Gaalról, Veérről és Soósról. A maszatolókról írok, maszatolják össze saját neveiket, tegyék olvashatatlanná őket.
Mégiscsak közel állok a zsenikhez, mert ki tudok szabadulni Schäfer, Gaal, Veér és Soós karmaiból. S vár Czuczor és Jósika, hogy kezet fogjanak velem, ez szép volt.
Schäfer, a maszatoló, zseni. Ezt a mondatot maszatold!
Gaal, a maszatoló, zseni. Ezt a mondatot maszatold!
Veér, a maszatoló, zseni. Ezt a mondatot maszatold!
Soós, a maszatoló, zseni. Ezt a mondatot maszatold!
Ki őrül meg előbb? Én egyszer megőrülök, az biztos, de előttem még sokat elküldök a bolondokházába.
S csak egy szót fognak majd makogni. Eugène, azért ezt, mert beléjük verik, legyetek franciák s műveltek, de az agyukból minden távozik, mint egy alapozás nélküli ház, olyan lesz, s csak arra emlékeznek, Eugène, Eugène.
Ez lesz a zsenikből, Schäferből, Gaalból, Veérből, Soósból és belőlem.
Elküldöm őket a bolondokházába, s ott üvölthetik: Eugène, Eugène.
Zsenik, tessék, én ezzel fizetek nektek a sok alávalóságotokért. Ti azt mondtátok rám, hulladék minden gondolatom, én pedig éjjel és nappal írom, írom, hogy Schäfer, Gaal, Veér és Soós zseni, de önmagát gyilkolja, önmagát teszi tönkre a négy vad, érzéki, a négy pojáca, a négy settenkedő, mert el akarnak törölni engem a föld színéről, de csak a gondolataimhoz jutnak hozzá, a gondolataim pedig körülöttük forognak, Schäfer körül, Gaal körül, Veér körül és Soós körül.
S ahogy miszlikbe szabdalják papírra vetett eszméimet, amelyek épp őket magukat tartalmazzák, Schäfert, Gaalt, Veért és Soóst, csak saját életüket kurtítják, ha engem bántanak, a saját szívükbe hatol a rozsdás tőr, s ott terjed, terjed a halál.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája
hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
2. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
3. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
4. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
5. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
7. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak
► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok
surlodasmentes.hupont.hu
8. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
► Ingyenes disney kifestők,disney háttérképek letöltése,Playmates disney baba rendelés, Disney kreatív, Repülj el te is a mesék varázslatos világába! Játsz te is ezekkel a bájos Hecegnőkkel! Éld át csodálatos történeteiket, gyönyörű meséket olvashatsz.
disneyhercegnok.hupont.hu
► Sziasztok! Üdvözöllek titeket! Ezen az oldalon mindent megtudhattok arról, hogy hogyan kell Állatot tartani úgy, hogy az a Állatnak is jó legyen meg persze a gazdiknak Gyere merülj el velem a Állatok világába!
haalak.hupont.hu
11. Üveges Ablaküvegcsere 06-30-470-11-99
► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.
uveges-ablakuveg.hupont.hu
12. Stabil Sped Kft. Iratmegsemmisítés - hulladékkezelés
► Csomagolási hulladékok gyűjtése, kezelése, felvásárlás. Stabilan, megbízhatóan.
hulladekpapir.hupont.hu
13. Idézetek, versek, történetek...és sok minden más.:)
► * "Az optimista a fényt látja az alagút végen. A pesszimista a sötétséget. A realista a közeledö vonatot. A mozdonyvezetö pedig a három hülyét a síneken...!" ♥
mazsii.hupont.hu
14. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
15. Expert Orosz Cseh Szlovák Fordítócsoport
► Orosz, cseh, szlovák, angol, német fordítás anyanyelvi fordítóktól RUSSIAN, CZECH, SLOVAK, HUNGARIAN, GERMAN TRANSLATION FROM NATIVE SPEAKERS
expert-fordit.hupont.hu
16. AVAR Rajziskola
► RAJZISKOLA BUDAPESTEN GYEREKEKNEK , rajz és festés oktatás felnőtteknek, személyre szabott oktatási módszerrel, rajz felvételi előkészítés, intenzív rajzoktatás
avar-rajzstudio.hupont.hu
► Exkluzív bútorok, és egyéb faipari termékek gyártása.
asztalos-tatabanya.hupont.hu
18. Batthyány Általános Iskola és Sportiskola
► 2030 Érd, Fácán köz 1. - erdbatthyany@freemail.hu - (23) 365-785 Sportiskolai képzés már 3. éve. Sportágaink: úszás, birkózás, kézilabda, labdarúgás és tollaslabda
erdisportiskola.hupont.hu
► Szalai Román versei
szalaiversek.hupont.hu
20. Botsáskák lenyűgöző világa!
► Ha többet szeretnél tudni az álcázás nagymestereiről ,akkor itt a helyed!Életük megismeréséhez és terráriumi tartásukhoz szükséges információkkal szeretnék segíteni mindenkinek! Szerkeszti:Fűrész Ferdinánd
botsaskak.hupont.hu
21. Seat Ibiza ,Cordoba,Toledo, Leon ,Tippek ,Trükkök
► Az oldal arra hívatótt h segítsen a Seat gazdáinak
seatibizatuning.hupont.hu
22. MEDICOPTER 117 - A légimentők
► Ez az izgalmas német filmsorozat két légimentős csapat hétköznapi bevetéseiről szól.
medicopter.hupont.hu
23. Lovas Tanoda, kicsiknek és nagyoknak!
► A honlap egy szinttel feljebb költözött! Részletekért kattintson az utolsó menüpontra!
lovastanoda.hupont.hu
► Bronzkefe,szénkefe Tel.:+36 30 4941848 levélcím: 53gyula19@freemail.hu
bronz-szenkefe.hupont.hu
25. I LOVE DIVAT
► DIVAT SZTÁROK MINDEN MEGVAN
www-trend.hupont.hu
26. Sugarland- az édességek, desszertek otthona
► Az oldalon megtalálhattok mindent, ami a süteményekkel, desszertekkel kapcsolatos, utána nézhetsz különleges és házias recepteknek egyaránt, amelyek legtöbbje képpel is illusztrált!
sugarland.hupont.hu
► ez az oldal csak h2o-val foglalkozik!!! remélem tetszik, ha tetszett akkor kérlek gyere vissza???és reklámozd az oldalt köszi: szerki
sellomesek-info.hupont.hu
► „Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad." (Hippokratész)
noivarazs-marcsi.hupont.hu
29. OR/TS átfestések
► Linkek / elérhetőségek & saját munkáim egyhelyen
tsforras.hupont.hu
30. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
31. Állatfajták
► Kutya,Macska,Tigris,Farkas fajták.
allatfajtak.hupont.hu
32. Széki Kapusi István hivatalos honlapja
► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.
kapusi.hupont.hu
33. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
34. Welcome!
► ,,Life Sucks, And Then You Die." Jacob Black
starfan.hupont.hu
35. Változó világ kommunikációs,kulturális vímányai
► A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk
valtozovilag.hupont.hu
► NEM CSAK NEKEM LEHET ÉRDEKES!
jozsi-brichta.hupont.hu
37. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kjfhhjsfheb.hupont.hu
38. Berényi Károly amerikai óriásposta tenyésztő honlapja.
► Nyugodt vérmérséklet, gyönyörű testforma, kitűnő tollszerkezet.
karcsigalambasz.hupont.hu
39. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül
► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !
kert-udvar-kerites.hupont.hu
40. NATURALHORSEMANSHIP - A LOVAKÉRT MINDENT! Mert a ló is csak ember...
► Natural horsemanship - Élettanilag helyes pataápolás - Jókedv, szabadság, kiteljesedés - Ló Központú Ló-és Lovas Kiképzés - Holisztikus lófogászat - Tanuljunk egy életen át! - Több jogot a lovaknak! -
naturalhorsemanship.hupont.hu
41. Disney SZTÁROK
► Itt megtalálsz mindent a Disney sztárokról
disney-channel-sztarok.hupont.hu
42. Masszázs, sportmasszázs képzett masszőrtől Tel:06-20-9973-983
► Masszőr Budapest XV. kerületben, igényes, csendes helyen (a IV, XIII, XIV és XVI -ik kerületek közelében). Halk zenével várom masszázs szalonomban minden kedves felfrissülni, gyógyulni vágyó vendégemet!
gyogymasszazs-masszazs.hupont.hu
43. Szent Johanna Francia Tagozatos Alapítványi Gimnázium
► A Szent Johanna Francia Tagozatos AlapítványiGimnázium hivatalos weboldala van itt melyen iskolánkról minden fontos adatot megtudhatnak
szentjohannagimnazium.hupont.hu
44. Gyógy pedikűr, reflexológia, herbalisztika, masszázsok és testkezelések
► Gyógypedikűr, Reflexológia , Herbalisztika, Alak formálás test tekercselés, masszázsok.Ferenciek terén: 06-70-5446668
apoltkormok.hupont.hu
45. Töri Tételek
► "Aki nem ismeri a múltját, annak nincs jelene. Jelen nélkül pedig nincs jövő."
toritema.hupont.hu
46. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
47. Nagycenki Sport és Díszgalamb Szakosztály
► "Az emberi nemnek hivatása nem rontás, pusztítás, megsemmisítés, hanem hogy munkáljon, alkosson, teremtsen." - Széchenyi István
cenkigalambaszok.hupont.hu
48. ITT SOK NAGYON JÓ JÁTÉK VAN!!!!!!!!!
► Ha szeretnéd én felrakom a kedvenc játékodat az oldalra csak írd meg e-mailben a játéknevét erre az e-mail címre: gergej_10@hotmail.com
jatektop.hupont.hu
49. Miley Cyrus,Hannah Montana-fansite
► Aki szereti Mileyt és Hannat akkor annak itt a helye!!!!
mileyhannah-fansite.hupont.hu
50. Etno suveniri - Ethno Souvenirs
► Wooden jewelry, Wooden toys, Wooden products for the kitchen, Wooden reproductive material for jewelry, Wooden flute, Wooden pendant with car logo, Personalized items made of wood
etnosuveniri.hupont.hu
► AKIT MEGCSAPOTT A MOZDONY FÜSTJE:) És persze azoknak is akik a vasútnál dolgoznak:)
vasutas.hupont.hu
52. Egészség-szépség
► Kivülről szépség-belülről egészség
jaclyn.hupont.hu
53. Hannah Montana nevelde!Sajnálom,de bezártam!
► Closed!!
hannahmontananevelde.hupont.hu
► ez a honlap azért jött és folyamatosan jön létre,hogy segítségére legyen minden angol nyevet tanuló számára....az oldalon találsz/fogsz találni nyelvtani és szókincsfejlesztő feladatokat és elméletet is.....tanulj angolul,mert megéri...
angolkorepeta.hupont.hu
► Mindent megtalálsz itt ! (az oldal fejlesztés alatt áll !)
sajatweboldalam.hupont.hu
56. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ KAVICS SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST
► 4-8 kavics, 8-16 kavics, 16-32 kavics, 24-40 kavics, gyöngykavics, kulé kavics, kavics szállítás
kavicsszallitas.hupont.hu
57. Sprouse Fansite
► Ezen az oldalon Zack és Cody című sorozatról találsz információkat.Plusz a kedvenceikről.
mindenamizackescody.hupont.hu
58. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
59. ERDEI APARTMAN - PARÁDSASVÁR
► Parádsasváron az erdő közvetlen szomszédságában, festői környezetben található apartmanunk.Reméljük, hogy a nálunk eltöltött idő kellemes kikapcsolódást és sok gyönyörű élményt fog jelenteni Önöknek.
erdeiapartmanok.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
zuborlorand.hupont.hu
61. ez az oldal mindennel fog foglalkozni
► filmek,torténetek és minden más lesznek itt:filmek,idézetek,kvizek stb. de ehhez egy kis ido kell mert még buta vagyok ebben az oldalban nem nagyon értem de azért értem
ghtj.hupont.hu
62. Eco-Wood Home
► Erdőkapcsolatos privát vendégház,ahol csak ti vagytok és az erdő lakói!Welness a természetben
eco-wood-home.hupont.hu
63. NuovaEnergia - energiahatékonyság, környezetvédelem
► Felezd meg te is a vízszámládat egy egyszerű pár 100Ft-os eszközzel
rezsicsokkentok.hupont.hu
64. Vanessa hudgens
► Ez az oldal vanessa hudgensel foglalkozik néz szét majd gyere viszza jo szorakozást!
vanesa-hudgens.hupont.hu
65. Farmerama
► Farmerama: A világ legőrültebb farmaja!
kincsonyuszika.hupont.hu
66. A valódi átalakulás belső értékeink felfedezésével kezdődik
► Életünk lényegi célja önmagunk megismerése, a világ örömeinek felfedezése, földi létünk mélyebb megértése.
spiritualiskineziologia.hupont.hu
67. Díszmadarak
► Egzoták,Papagájok,Díszgalambok,Fürjek
egzotak-papagajok.hupont.hu
68. PILTON
► PILTOYN (Üzemanyag fogyasztását jelentősen csökkentő rendszer)
pilton.hupont.hu
69. Mátranováki fatelep. Fűrészárú gyártás eladás,tűzifa értékesítés.
► Minőségi fűrészáru gyártás mátranováki fatelepen. Igény szerint rendelhető fűrészáru. Kínálok: szélezetlen ( bükk, tölgy, akác, hárs kőris, juhar) fűrészárut. Gyártok: padlót, deszkát, lecet, gerendát, kerítésdeszkát. TEL:06-20-987-8337
fureszaru.hupont.hu
70. Joki-Print
► REKLÁMTÁRGY•DEKORÁCIÓ•SZITANYOMÁS•NYOMDA
dekoraciogyula.hupont.hu
71. angol nyelv kezdőknek, kiejtés, hangképzés, olvasás fonetikai jelekből
► Az angol nyelv tanulás nehézségei,egy kezdő tanuló szemszögéből.A hangok olvasása fonetikai jelekből,ami segíti az angolhangok felismerését,kiejtését és a nyelvtanulást.
alapfokon-angolnyelv.hupont.hu
72. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
73. Ez az oldal miley cyrussal selena gomezzel és demi lovato valfoglalkozik
► képek,hírek,stb minden róluk
sztarokmileyselenademi.hupont.hu
74. Zéró Fitness Balatonboglár, Gaál Gaszton utca 58 (Urányi Sport Központ)
► Termünk szolgáltatásai: SPINNING, SPINRACING, AEROBIK, M.A.X. TRAINING, PILATES, ÉLETMÓD TANÁCSADÁS
zerofitness.hupont.hu
75. ZOÉ TAXI ÉS SOFŐRSZOLGÁLAT DUNAHARASZTI
► Üdvözöljük honlapunkon! Sofőrszolgálatunk 2012-óta áll Du7naharasztin és környékén a tisztelt megrendelők szolgálatában! Megbízható, rutinos sofőrjeink gondoskodnak az Ön biztonságos utazásáról!
zoesoforszolgalat.hupont.hu