Zságot András

 

Kalandozások a helyesírás világában / XVI.

 

        Kalandozások a helyesírás világában – ez lesz művünk címének egy része, azért, mert kezünkbe vesszük a Magyar Tudományos Akadémia kiadványát A magyar helyesírás szabályait (2006), s pontról pontra haladunk, ha egy dőlt betűs példaszót találunk, azt rögtön felírjuk magunknak egy külön papírra, s ha elég dőlt betűs példaszó gyűlt össze, akkor ezeknek a példaszavaknak a műbe illesztésével írunk egy novellát vagy valamit.

        A tizenhatodik részben, ebben a részben a szabályzat 92—100. b pontjaiban szereplő szavaiból írunk alkotást, nem biztos, hogy minden szót beleteszünk, de igyekszünk.

        Művünk célja kettős, bebizonyítjuk, hogy tudunk helyesen írni, másrészt a helyesírásra szeretnénk nevelni az embereket.

 

A szent

 

            Jobbnál jobb címek eszembe jutottak a tizenhatodik részre gondolva, például az, hogy Földönfutó kulcscsomó, s most nehezen parancsolok a kezemnek, hogy legalább egy hasonló címet ne vessek papírra.

            Sok lehetőség, nem csak kettő. Mert igaz, hogy eddig a művelődéstörténetben millió és millió címet adtak már, az egész földkerekség, s nemcsak irodalom, de festészet és zene is, ennek ellenére kimeríthetetlen a címek tára, sőt, lehet ugyanazt a címet is adni, A Karamazov testvérek, lehet, de a várva várt esztétikai élményt elronthatjuk.

            Emiatt nem Karamazov testvérek jelen alkotásunk címe.

            Miközben az ember rádiót javít, ha helyén van az esze, akkor evvel a tevékenységgel párhuzamosan egy másik rádiót hallgat, szebbnél szebb dallamok szállnak a kis szerkentyűből vagy megtudhatjuk, mi történt a réges-régi Rómában, az időszámításunk előtt.

            De amiatt is ajánlott rádiót hallgatni rádiószerelés közben, a másik rádiónak a szerelése közben, mert ahogy jó lesz a másik, a szerelt rádió, ugyanazt halljuk, mint az eredetileg is jó rádióban, nagyon ügyes találmány, ha mindkettőből ugyanaz szól, elvégeztük feladatunkat, akkor elmehetünk sportolni (pl. uszoda, pl. sakk-kör).

            Csak legyen sikerélményünk!

            Három ok miatt kell rádiót hallgatni rádiószerelés közben.

            Kettő okról már szóltunk.

            1./ Végestelen-végig ömlik a műveltség, gyorsan, gyorsan tájékozottá válunk, a legeslegszebb dallamok szállnak, hallgassunk rádiót rádiószerelés közben!

            2./ Ha mindkét rádión ugyanazt halljuk, nem kell továbbszerelni rádiónkat, a rosszat, mert az már nem rossz, hanem jó.

            Harmadrészt amiatt kell rádiót hallgatni rádiószerelés közben, mert manapság sok műsor szól a rádiószerelésről, ha elakadunk, segítenek.

            Végül hozzáfűzöm, ne feledkezzünk el arról se, hogy rádiószerelés és rádióhallgatás közben többé-kevésbé mindent félretehetünk, s eszünkbe juthat leendő alkotásunk címe is, egy főnévi igenév vagy bármi, eget-földet bejárhatunk, nem kell azt írni ezután címnek, hogy A Karamazov testvérek vagy azt, Majális vagy azt, hogy A nürnbergi mesterdalnokok, hanem írhatjuk egyszerűen azt, hogy A szent.

            Ám ha jön egy díszszázad s nap nap után a díszszázad valamennyi tagja azt harsogja a fülünkbe, jó cím ez, hogy A szent, csak kérdés, tartalommal ki lehet-e tölteni.

            De vendégségben Hermann-nál Bernadettől valóban jó ötletet kapok, mit válaszoljak a díszszázad okvetetlenkedésére.

            Ha A szent címmel írunk valamit, már az első mondatban fontos gondolatot kell írni, ha nem jut több eszünkbe, le is zárhatjuk művünket, ha még egy-egy ötlet belopózik agyunkba, s várják ezek a bizonyos ötletek, hogy papírra rögzítsük őket, akkor ne sokat tépelődjünk, tollal vagy ceruzával írjuk le, ne kóboroljanak céltalanul szegény ötletek, s folytassuk ezt egészen addig, míg apánk be nem lép a szobába, s így nem szól hozzánk:

            - Fiam, fiam, túl sok lesz ez mára, túl sok lesz ez ebből.

            Ha apánk belép a szobába, ne vitázzunk vele, oktató-nevelő feladatát ő addig szeretné ellátni, míg meg tudja egymástól különböztetni a tejet, vajat, kenyeret, ő csak jót akar.

            Nini, még valamiről közbevetőleg szeretnék írni, sok-sok esetben gondoltam már erre.

            A magyar helyesírás szabályainak példaszavait csempésszük be művünkbe. Van, ami ragozottan fordul elő a szabályzatban, például Mariannal, van, ami ragozatlanul, például jegygyűrű.

            A ragozottakat ugyanúgy ragozottan láthatják viszont alkotásunkban, de a ragozatlanokat néhányszor toldalékoljuk, tudom, hogy nem elegáns, de néha toldalékolom, megoldhatatlan lenne, hogy mindent ugyanúgy írjak le, mint ahogy a szabályzatban van.

            Ezt el kellett mondanom. Ezt mindig el kell mondanom, naponta többször más-más ruhában, s akkor utólag nem hangzik fütty, elégedetlenség hangja, ki-ki megbarátkozhat azzal, nem a tökéletesség birodalmában élünk. De aki életében legalább egyszer fűrészelt, gyalult jó sokáig, s aztán kezét-lábát fájlalhatta, az tudja, távol van tőlünk az örök boldogság, az örök mosoly.

            S végül a szentekről.

            Látom, ember ember hátán itt ezen a nagygyűlésen, de senki nem arra kíváncsi, hogy lesz egy emberből szent.

            Ma is legalább annyi szent él az országban, mint nagyon régen, de a fénynyaláb ma nem a szenteket keresi, nem azokat, akik jeggyel utaznak a villamoson, nem azokat, akik karácsonykor családi körben sütnek-főznek mosolyogva, beszélgetve.

            Ma az a legeslegjobb, aki lépre csal, aki a gyönyörű márványtáblát elcsúfítja, aki expressz-szerű gyorsasággal rohan fel a színpadra, s ott elénekel egy dalt, csillogó, a közönség kérve kéri, még egyet, még egyet, ma nem a szentekre hallgatunk, s emiatt a szentek hallgatnak.

            Ma a megdöbbentőé, a sikeresé és a zsiványé a jókedv, a szenté a vízbefúlás.

            Eddzék idegeiket, kedves XXI. századiak!

            Én szent szeretnék lenni.

            Így lett e művem címe is ez.

            Mennyi kérdés útközben!

            Nekem végül nem maradt más, elmentem állást keresni, de már amikor itthon a cipőmet felvettem, tudtam, próbálkozásom dugába dől akkor, amikor rám néznek. Végig mérnek.

            - Ön nem lesz kéményseprő – szólt hozzám Meggyes úr, a felelős, az osztályvezető, s csak azt bántam, hangjában nem kínos-fájdalmas érzések bujkáltak, szóbeszéd szerint Meggyes úr rossz-szívű, néha-néha mutatja meg csak emberiességét, apja, anyja is folyton veszekedtek az ifjú Meggyessel.

            - Nem elég, fiam, ha szilárd jellem vagy – így az anyja ezelőtt tíz évvel -, figyelned kell arra is, hogy néha az érzelmeid vezessék a cselekedeteidet.

            De Meggyesnek hiába beszéltek. Kérő-esdeklő estéket tartott az apja a fiának, Meggyesnek, ne legyen olyan kőszívű, bemutattak neki egy balett-táncost, hölgyet, hátha a művészet segít levetni ezt az állandó ésszerű magatartást.

            De hiába balett-táncos, hiába a gyönyörű költemények, Arannyal tömték a fiatalember fejét, csak nőttön-nőtt a keménység, a kérlelhetetlenség benne.

            S ezzel a Meggyessel találkoztam a hivatalban.

            A napsugár rásütött mindkettőnkre az irodában, Meggyesre, a hivatalnokra, s rám, az ügyfélre.

            - Nono – szólt Meggyes -, itt nem lesz napsugár, s már rohant is az ablakhoz, s nem húzta, de tépte a függönyt, s valóban elzárta a fény, az élet útját.

            Most szemtől szembe álltam Meggyessel, az ablak előtt függöny, azt történt az irodában, amit ő akart.

            - Ön nem lesz kéményseprő – mondta Meggyes -, egyhavi munkát se bírna, unos-untalan csak fantáziálna, ha fel kell menni a kéményhez, ott nem lehet álmodozni, a kéményseprés olyan, mint a gyorsírás, az embernek el kell feledkezni minden irracionalitásról.

            - Ön pedig irracionális – hangzott a zord ítélet Meggyes szájából.

            - Ön nem figyel arra, hogy vannak gazdasági-társadalmi törvényszerűségek, az Ön elméjében folyton szól egy dzsessz-szerű dallam, tudnia kell, ez messze-messze esik attól, amit a munkáltatók általában elvárnak.

            Meggyes tudván tudta, milyen elkeserítő körülmények között, közül kerestem fel, bármi felajánlott álláslehetőségre igent mondtam volna, s ő úgy tette fel a kérdéseit nekem, mint a bíró a vádlottól kérdez a tárgyaláson.

            - Neve?

- Kora?

            Mély szomorúság vett rajtam erőt Meggyes irodájában.

            Csak a padlót néztem. Ott meg egy földön futó kis bogár nem hagyta, hogy gondolkozzam, s mégis rábírjam Meggyest arra, hogy segítsen rajtam. Elkalandoztak gondolataim.

            Meggyes várt, várt, de látta, legyőzött, eltiport, hússzor elmondhatná ugyanezeket, hogy irracionális vagyok, a többit is sorolhatná, én meg se próbálnék ellenállni, érveket felhozni cáfolására.

            - Hehe – szólt kedélyesen Meggyes -, gondolkozzon otthon, ha együtt a nagy család apraja-nagyja, sütés-főzés, gondolkozzon úgy, mint én, ne a költőkre hallgasson, a költők mind szegények voltak, ha szeretne magának egy tűzrőlpattant menyecskét, változzon, senki nem szereti mésszerű arcát, távolba révedő tekintetét, az ilyen emberre nem bíznak semmit, munkaszerződést se kötnek vele.

            Elbúcsúztam Meggyestől.

            Minden hasonló beszélgetés, minden ilyesfajta beszélgetés egyre csak tolt arra, hogy megpróbálkozzam a lehetetlennel, szentté válok.

            Elbúcsúztam Meggyestől, kiléptem második emeleti szobájából, lépcsőn le a földszintre, s már a lépcsőfokokra lépés közben figyeltem arra, mégiscsak evilági alakokra gondoljak, ne hindu istenekre, ne erdei manóra, hanem valóságos vízilóra, s a legvalóságosabb szomszédasszonyra, Wittmann-néra.

            Nyelvi-stilisztikai törvényszerűségeket fogalmaztam magamban, míg a jelzőlámpa pirosan világított, lassan ballagtam háztól házig, nehogy a transzcendentalitás bűnébe essem véletlenül, óvatosan, a legapróbb gondolatomat is kritikával szemléltem, körös-körül mosolygó emberek, egyáltalán nem törődtek azzal, mi történik velük egy hét múlva, csak engem emésztettek az evilági gondolatok.

            Meggyes befolyása alatt álltam.

            Engem emésztettek az evilági gondolatok, mégse akartam szent lenni, folyamatos mérlegelés, ha szent leszek, ha elindulok ezen az úton, hogy beszélek majd Széll-lel, akivel ugyanabba az általános iskolai osztályba jártam, együtt tanultuk meg, mennyi a sokszög területe, a szabályos sokszögé, nem, mégse leszek szent, igaza van Meggyesnek, acélszív, sírva-nevetve értem haza, sirattam szenti mivoltomat, de egyelőre örültem is, hogy búcsút vettem ettől a lehetőségtől.

            A szent.

            Meggyes szavai örökkön-örökké visszhangoztak bennem, a lekicsinylő tekintete búsította a szívemet, könnyé vált a legeslegnagyobb öröm is, ha Meggyes lekezelő modora eszembe jutott.

            Hétvége, most nem lehet munkát találni, nem lehet az érzelmeket a temetőbe küldeni, de arra megfelelhet a szombat és a vasárnap, hogy eljátsszuk, mi lesz, ha a világ elfeledi a szenteket.

            Ha nem lesznek szentek, lesz szög az úton, amelyek beleállnak az emberek lábaiba vagy az autók gumijaiba, a veszélyt jelző lámpa sehol nem figyelmeztet majd, az emberek védtelenek lesznek, a katonaság létszáma nő a triplájára, a lakosság keze-lába parancsra fog mozdulni.

            Hangszórókból szól majd az ütem, melyre lépni kell.

            Nana, ez engem elszomorít, a pokolba kívánom Meggyest, egy puff-féle ülőalkalmatosságot a falhoz csapok, mérgem így olvad, azaz mérgemet a fal veszi át, a fal, melyhez hozzácsaptam ülőkémet.

            Mégis szent leszek, irracionális, mondhat Meggyes, amit akar, hétfőn meg is látogatom, s megmondom neki, örülök, hogy nem lettem kéményseprő, most már nem is akarok azzá válni, szent leszek helyette.

            Villamos géppel dolgoznak a szomszéd házban, de nem térítenek el az utamról, szent leszek, szombat van ma, süt-főz mindenki itt a lakótelepen, bableves illata, töltött káposzta illata, de ezek se felejtetik el velem, hogy szent leszek.

            Rég volt, hogy Meggyessel beszéltem, megszűnt a hatalma felettem.

            Menekülök Meggyes világából a szentekébe. Nem baj, ha nem beszélhetek százezer embernek, százezer ember előtt, nekem az is örömet okoz, ha végre valaki bebizonyítja, nem Meggyesnek van mindig igaza, amikor isteníti a szabályosságot.

            Én leszek ez az ember, aki megvívja a harcot Meggyessel.

            Bekapcsolom a rádiót, alig-alig szól, szétszedem, hétvége van, ne feledjük, minden ember a hétvégén szereli a rádióját, ha birtokában van némi műszaki felkészültségnek, ha birtokában van vállalkozó kedvnek, s nincs birtokában a pénznek, óriási pénzhalomnak, melyből zsebre vághat keveset s elviheti a rádiószerelőhöz a pénzt s a pénzzel együtt a rádiót, hogy szerelje meg a rádiószerelő a rádiót. Pénzért.

            Otthon rádiót szerelek. Éteri elfoglaltság.

            Próbálgattam, hátha mégis szól, csavargattam, tekergettem, nem hallak, te dög, mondtam a rádiónak, valami loccsan benne, valami kattan benne, de utána hosszú szünet, csend, na, gyerünk, szemüveget az orra, rádiószerelés, türelem, türelem.

            Rádiószerelés közben egy másik rádiót hallgatok. Ide-oda tekergetem az állomáskeresőt, aztán megállok az egyik helyen, a szentekről beszélgetnek.

            Egy szabolcsi falu apraját-nagyját megkérdezik, testi-lelki barátok, legalább ezt állítja róluk a rádió riportere (de én tudom, hogy falun ugyanúgy nem létezik a barátság, mint abban a távoli városban, New Yorkban), de a szabolcsi falu lakosai csak beszélnek, néha csúnyán is (füttyel pótol a rádió – füttyjel), de ha nem hallom a füttyöt, nagy okosságok hangzanak.

            Ha az olimpiai döntőben fej fej mellett úszik két versenyző az aranyéremért, mégis az lesz a győztes, akiben a szent hangsúlyozottabban van jelen.

            Mondjanak, amit akarnak.

            Hosszú Katinka. Magyar úszó. Nem, róla mégse, ha egyszer olimpiai bajnok lesz, akkor merek meghajolni előtte, de addig, míg ebben az országban nem nyer valaki olimpiai aranyat, addig dádá a bér.

            Szükség van a szentre, ez a véleménye a szabolcsi falunak.

            Ha az embernek orrán-száján folyik a vér, az agyában ülő, ücsörgő kis szent állítja el a vérzéseket, s farag egészséges embert a megvertből.

            De jó, hogy rádiót szerelek, s még jobb, hogy rádiót hallgatok.

            Meggyest el kell küldeni Szabolcsba, ebbe a szabolcsi faluba, ahol a riportot készítették, ha egy hétig ott él majd Meggyes a szabolcsi faluban, napról napra nőnek kínjai, hogy senkinek a tekintetéből nem látja, hogy az ő igazsága a közösség igazsága, nem látja sehol, hogy az ő igazsága a világ igazsága.

            Rádiószerelés és rádióhallgatás közben megéheztem.

            Találok egy kevés félkész élelmiszert a konyhában, nem kell órákig sütni-főzni, megebédelek s futok vissza a rádióimhoz, a rosszal s a jóval múlatom az időmet, a rosszat javítom, a jót hallgatom.

            Ebéd után még mindig a szentekről sugároz műsort a rádió.

            Megtudom, hogy a nyelvtani, stilisztikai és helyesírási szabályok kimunkálásához is szent emberek szükségeltetnek.

            Ég-föld elcsodálkozik, ha a szentektől nem lehet elmenekülni, ha a szabolcsiak azt mondják, több-kevesebb szentség még ahhoz is kell, hogy az ember azokat a biológiai szükségleteit elvégezze, amelyek a legrondábbak, leggusztustalanabbak.

            Más-más elvek szerint él a szabolcsi falu s Meggyes, a hivatalnokom, ki tudja, ha találkoznának Kodállyal a szabolcsi nép meg Meggyes, valaki bizton belebetegedne, a szabolcsi nép az örömbe, Meggyes meg abba, hogy nem az ő szabályai szerint játszik az ujjaival az agg mester, miközben kifejti véleményét a magyar népzenéről.

            Rádióhallgatás.

            S rádióhallgatás közben mennyi gondolat, az írás-olvasás néha kevesebb örömöt okoz, mint ez a műsor adott a szabolcsi falu népével, s annak véleményével.

            Már csak néhány alkatrészt kell a helyére illesztenem, s kész a rádió, oh, szellemek, szólni fog a rossz, mégse vagyok én analfabéta, mint Meggyes szeretné elhitetni, rövid ideig a föld közelében tudom tartani gondolataimat.

            Új műsor a jó rádióban.

            Idébb-odább helyezem a készüléket, hogy jobban lehessen hallani, de recseg mindenütt, majd ezt is kibelezem.

            Új műsor, öt perc, csevegés valami Tarr-ról, de annyi Tarr él s élt Magyarországon, nem is tudom, kiről folyik a disputa, s amikor lassan sejteném, akkor elbúcsúzik a műsorvezető.

            Híreket hallgatok ezt követően a rádióban, a rádióból.

            A hírek után pedig a meglepetések meglepetése.

            Meggyes, a hivatalnok beszél.

            Mindent leteszek az asztalra, tátva marad a szám.

            Meggyes a rádióban.

            Ki is sietek a konyhába, van a hűtőgépben fél kiló meggy, megmosom az utolsó darabig, s bekebelezem őket Meggyes tiszteletére.

            Közben pedig hallgatom Meggyest a rádióban.

            Nem is szerelem a rossz rádiómat, rátapad a fülem a jó rádióra, kritikusan hallgatom az én Meggyesemet.

            Azután eszembe jut, le kell írni, mit mond Meggyes, hátha egyszer felhasználhatom ellene.

            Kapkodva keresek papírt, ceruzát, ilyen gyors írás még a világon nem volt, Meggyes minden szava ott tündöklik a papíron.

            Emlékezhetünk, nemrég még a szentekről sugárzott műsort a rádióm, azt hittem, Meggyest is majd hasonlókról kérdezik, de tévedtem, Meggyes ott folytatta, ahol velem a hivatali szobájában abbahagyta, nagyképű hang, az ellenvélemények semmibe vevése.

            - Fedd meg Meggyest! – szólnak hozzám a távolból, maga megint irracionális és vizionál, hallucinál, mondaná Meggyes.

            Meggyes beszél a rádióban. Én pedig leírom a mondatait.

            A műsor talán fél óráig tart.

            Először arról beszél hosszan Meggyes, tart előadást, hogy briddzsel fokozható az agy logikus tevékenykedése, aztán ehhez kapcsolódva magasztal mindent, ami tökéletesen szervezett, jól felépített, hierarchizált, strukturált.

            A beszélgetés végén Meggyes áttekintést nyújt a munkaerőpiaci helyzetről, sötét színekkel festi a jövőt, az állástalanok nagy része iskolázatlan vagy születésétől fogva munkakerülő.

            Húúú.

            Vége a rádióműsornak, Meggyest nem hallom már.

            Egy kis zene.

            A zenehallgatás közben eszembe jut, mésszel kellett volna betapasztani a füleimet, hogy ne tudjam meg, miről szónokol Meggyes a rádióban, mésszel kellet volna a füleimet betapasztanom, de én nem tapasztottam be, hanem jegyzeteltem szorgalmasan Meggyes szavait.

            Elgondolkoztam s arra jutottam, helyesen tettem, amikor nem raktam meszet a füleimbe, hallgassam csak végig Meggyest, így legalább végérvényesen megbizonyosodhatom arról, nekem a szentek között van a helyem.

            A szabolcsi falu népe, emlékszünk, Meggyes előtt, szintén a rádióban, azt mondta, a világ kisebb része lelketlen, a nagyobb része szeretetteljes.

            Nekem a nagyobban van a helyem.

            Én nem tartok Meggyessel.

            Szent leszek.

            (Elhatározásom közben is szól a rádióm. Egy világhírű operaénekes sütött-főzött három évvel ezelőtt, közben néha dalolt egy-két ismert dalt, sütését-főzését, éneklését meg a közte elhangzott mondatait rögzítette a rádió, s játszotta le most, amikor én visszavonhatatlanul elhatároztam, szent leszek.)

            A szentté váláshoz két csoda szükséges, tudjuk, a Vatikán szerint.

            Az egyik csoda legyen az, hogy a jó rádióm pár órával ezelőtt nem szólt, lekapcsoltan álldogált, én egy gombot eltoltam rajta, s ím, rögtön világos, tagolt, érthető beszéd hallatszott belőle (előbb a szabolcsi falu, majd nem sokkal később Meggyes úr).

            Oh, oh, csoda.

            Első csoda.

            S mi a második csoda?

            Az, hogy pár óra múlva lefekszem az ágyamba, lehunyom a szemeimet, s olyan szépet álmodok, hogy a legszigorúbb anya is meghatódna rajta.

            Ez lesz az én két kis csodám, szeretném, ha szentté válnék, szeretném, ha mások is kitalálnák maguknak a saját két csodájukat.

 

           

           

           

           

           

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: XVI.
Zságot András: Kalandozások a helyesírás világában - © 2008 - 2026 - helyesiras.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat