Zságot András

 

Kalandozások a helyesírás világában / XXX.

 

        Kalandozások a helyesírás világában – ez lesz művünk címének egy része azért, mert kezünkbe vesszük a Magyar Tudományos Akadémia kiadványát, A magyar helyesírás szabályait (2006), s pontról pontra haladunk, ha egy dőlt betűs példaszót találunk, azt rögtön felírjuk magunknak egy külön papírra, s ha elég dőlt betűs példaszó gyűlt össze, akkor ezeknek a példaszavaknak a műbe illesztésével írunk egy novellát vagy valamit.

        A harmincadik részben, ebben a részben a szabályzat 205—213. pontjaiban szereplő szavaiból írunk alkotást, nem biztos, hogy minden szót beleteszünk, de igyekszünk.

        Művünk célja kettős, bebizonyítjuk, hogy tudunk helyesen írni, másrészt a helyesírásra szeretnénk nevelni az embereket.

 

A múltam egy apró szelete, a múltam egy apró szelete, amely amiatt említésre méltó, amiatt említtetik, mert mostanában folyton eszembe jut ez a kis rész életemből, folyton eszembe jut a kis rész életemből mostanában, talán ezzel a rövidke írással megoldom életem e kis szeletének nagy, súlyos kérdését

 

            A fenti, A múltam kezdetű rész mostani alkotásunk címe.

            Tehát az alábbiakban múltam egy apró szeletéről írok.

            Talán három percig se tartott az a kurtácska történés, ami mégis sokszor eszembe ötlik mostanság.

            Három percnél is rövidebb eset lesz, amiről most majd mesélek, oly rövid, hogy más talán a helyemben nem is emlékezne rá, két és fél perc vagy annyi se, de ha három perc, az se sok, s megjegyzem, semmi különössége nincs talán, több szereplőt is felsorakoztatok, de ők biztos elfeledkeztek arról, amiről én tájékoztatom az érdeklődőket, alábbi mondataim olvasóit, a többi résztvevő talán már rám se emlékezik, rám, aki szintén ott leszek az elbeszélésben.

            S még csak annyit, ez a harmincadik részünk, a huszonkilencedik részben írtuk, hogy most nagy ünnepet tartunk, a harmincadik részben, kerek szám ez a harminc, három pezsgőt is megiszunk, három üveg pezsgőt elfogyasztunk, harminc rész, nagy tett, másnak is nagy tett, nekem különösen nagy cselekedet, oly megvert, rútul megvert a lelkem.

            De amikor a huszonkilencedik részt már csak javítgattam, már csak egy-két szót cseréltem ki egy-két megfelelőbbnek vélt szóra, akkor már néha idetekintgettem, a harmincadik részre is, a huszonkilencedik részről, s azon tűnődtem, miről írjak a harmincadik részben.

            Szerelem, szerelem, erről kellene írni a harmincadik, ünnepi részben, úgy gondoltam.

            De higgyék el, nagyon nehéz úgy történetet elmondani, hogy mindig arra kell gondolni, több tucatnyi oda nem illő szót is bele kell írni a mondatokba, nagyon kimerítő, nagyon elfárasztó.

            Az elmúlt időszakban nagyon össze is zsugorodott mindenem, talán az egész testem is picikévé jelentéktelenedett, azért nem örül már látásomnak édesanyámon kívül senki sem.

            Apró, jelentéktelen ember vált belőlem, mert minden erőmet arra fordítom, hogy sok össze-vissza szót beletegyek egy szigorúan felépített kompozícióba. Elfogytak tartalék energiáim, tuszkolom a szavakat a mondatokba, de mára elfásultam, s nemhogy egy sárkányt, de még egy kis legyecskét se tudok zordan a másvilágra küldeni.

            Sajnos, elfáradtam, ezért a harmincadik részben nem írok csudákat a szerelemről, oly csudákat a szerelemről, melyeket rajtam kívül senki nem tud, senki nem sejt, hanem pihenek a harmincadik részben, ellavírozok a harmincadik részben lassan a harmincegyedik részhez, észrevétlenül odaérek a harmincegyedik részhez, s közben akkorákat aluszok, mint három-négy medve, nagy megnyugvás lesz nekem a harmincadik rész, egy kicsit talán mosolygósabb lesz az orcám, mosolygósabb lesz a szemem, talán újra küzdhetek a nagy vadakkal, s újra hírneves hőssé válok majd, mint egy pár éve. A harmincadik rész az újjáéledés része lesz.

            De remélem, majd lesz, aki ezt a művemet is értékeli, ezt a művemet, mely nem tartogat mély tudást, ez a mostani írásom csak arra szolgál, hogy izmaimat újra megacélosítsam, most nem fogok nagyokat töprengeni írás közben, meglátják majd, felfrissülök csak. Ám aki nem hagy el engem, annak ígérem, a harmincegyedik részben tényleg a szerelemről írok hosszan, már tudom is, látom is a jövendő vázat, csak ne jöjjön addig sorscsapás, s valóban valóra tudjam váltani terveimet.

            De most nem a harmincegyedik szerelmes rész van soron, hanem a harmincadik pihenős rész.

            Harmincadik rész.

            Semmi gondolkozás, csak adagolom unottan a beírandó és beillesztendő szavakat, beírom, beillesztem a beírandó, beillesztendő szavakat.

            Oh, be régen történt, fiatal voltam, kis szakállam volt, borosta inkább, cigarettáztam, és sokkal gyorsabban dobogott a szívem, sokkal jobban kedveltem akkor magamat, mint most.

            Régi fiatalságomat elevenítem fel a továbbiakban.

            Huszonéves fiatalember voltam, kevéske pénz a zsebemben, de nagy tervek az agyamban.

            Nagy tervek az agyamban, de inkább nagy tervek a szívemben.

            Heves voltam én akkor, mindent oly nagy kedvvel végeztem, nem is tudom, hogy lehetett ez.

            Amikor nagyon fiatal voltam, egy egyetemi folyóiratot szerkesztettünk többen, jókat beszélgettünk, s valóban, hónapról hónapra a nyomda elkészítette, amit mi szerettünk volna látni.

            Az egyik szerkesztőségi ülésen az egyik szerkesztőtársunk azt mesélte, hogy az egyik híres folyóirat pályázatot hirdetett, a feladat az volt, hogy egyetlen szót, a pályázatot kiíró folyóirat címét kellett egy novellába belefoglalni.

            A szerkesztőtársam elmondta, hogy neki az a megoldás tetszett a legjobban, hogy az egyik író írt, írt mindenféle okosságot, gyönyörű mondatokkal szórakoztatott és tanított is, s a legvégére, legutolsó mondatként azt írta a bizonyos író, hogy ja, … (a … itt a folyóirat címét jelenti, ugye, ezt kellett beleírni a pályaműbe, a vizsgált író a végére hagyta a szó beleírását úgy, ahogy elmondtam az előbb).

            No, a szerkesztőtársam elmesélte tehát, hogy egy író a műve végére azt írta, hogy ja, …, s ezzel szeretett volna nyerni, ezzel az ötletével szeretett volna elismerést kivívni az író.

            Én ott, a többi szerkesztő előtt azt merészeltem akkor mondani, hogy nekem nem tetszik ez a megoldás.

            Erre azt kaptam vissza valakitől, hogy majd egyszer tetszeni fog.

            Egyszer tetszeni fog nekem a ja, ….

            Utálom a jóslatokat, utálom, főleg akkor utálom, ha az én jövendőmet vetíti valaki előre nekem.

            Utálom, ha az én jövendő lényemet mondják, milyen lesz, utálom, ha a jövendő tetteimről szólnak megingathatatlanul, biztos szavakkal, szenvtelenül, utálom, mert az ember nem szereti beváltani engedelmes szamárként mások szavait, de az ember nem szereti kerülgetni se az eléje kitűzött sorsot.

            Az ember vagy halad afelé, amit megmondtak neki, vagy mindent elkövet, hogy ne teljesedjen, amiről előre neki szóltak.

            De én egyiket se szeretem, nem szeretek se igazolni, se cáfolni, szabadon élni volna jó.

            Beteljesíteni, elkerülni, egyaránt szomorú tevékenység.

            Nekem tehát azt jósolták, egyszer tetszeni fog, hogy úgy ért véget a novella, hogy ja, ….

            No, most itt vagyok, igaz, nem egy szót kell beletennem a művembe, hanem talán száznál is többet, lásd ennek az írásomnak a bevezetőjét, most kiderülhet, tetszik-e a megoldás, a végére beleírom, ja, ….

            Talán úgy szabadulhatunk a jövendölés őrületéből, hogy be is váltjuk a jóslatot, meg ellentétesen is cselekszünk vele.

            Én is most ezt kísérlem meg, beváltok és szembemegyek, egyúttal remélem, hogy múltam e szeletétől megszabadulok, talán soha nem emlékezek többet erre, ha félig teljesítve mégis szabadulok a jövendöléstől.

            Lássunk hozzá, gyűrjük fel az ingujjunkat, s írjunk, írjunk, miközben gondolkozhatunk is, hogy formáljuk majd a harmincegyedik, szívünkhöz közelebb álló, szerelmes részt.

            Nekem nem tetszik, ha azt kell írni egy művembe, hogy ja, s az főképp nem tetszik nekem, ha a ja szó után egy olyan kifejezést kell rakni, amit előírásszerűen bele kell építeni az alkotásba.

            De ha teljesen kikerülöm  a ja, … szerkezetet, akkor nem leszek a végtelenségig elégedett, bele is kell szőni a ja, …-t, meg be is kell bizonyítani, hogy az ötlet nem a legkáprázatosabb találmányok egyike.

            Úgy kerüljük ki a jövendölést, ha részben teljesítjük.

            No, ugorjunk bele a feladatba!

            Az első szó, amit bele kell illesztenem a mondókámba, az az, hogy szamovár.

            Valahogy így szeretném a szamovár szót beleilleszteni írásomba:

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, szamovár.

            Igen, így fogok eljárni.

            Leírom egy mesécske végét, utolsó mondat, aztán az utolsó utáni mondat lesz a ja, szamovár, meg a többi ja, ….

            Így teljesül is a jóslat, hisz valóban, aprócska mértékben elnyerte tetszésemet a ja, …, ne utasítsuk el teljesen, legyünk kompromisszumkészek, de szembe is szállok a ja, …-tal, hisz némi gúny mutatkozik abban, hogy örökké úgy illesztem a betoldandó szavakat a művembe, hogy azt írom, ja, ….

            Ja, …, lehetne ennél sokkal bárgyúbb megoldás is.

            No, folytassuk, amíg a végére nem érünk, amíg el nem fogynak felírt szavaink.

            Eláruljam, mi lesz az utolsó kifejezés, amit bele kell préselni ebbe a harmincadik részbe?

            Nem árulom el az utolsó kifejezést, viszont elárulom azt, hogy a szamovár után a tajga szót fogom beleerőszakolni két szó közé valahogy.

            Tajga, figyeljünk erre.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, tajga.

            (Lassan megkedveljük a ja, …-t.)

            (Lassan megkedveljük a ja, …-t?)

            Talán valaki Magyarországról megkedveli a ja, …-t, ám én nem fogok minden lefekvés előtt rágondolni, az biztos, távolságtartás.

            Azt azért hozzáteszem, hogy a S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták, nos, ez elé a mondat elé több oldalnyi szöveget kell elképzelni, ne tengjen-lengjen ez a mondat a nagy semmiben, ezért magyarázok, a S így ért véget a víg adoma kezdetű mondat lezár egy hosszú cselekménysort, hívom fel mindenki figyelmét.

            S a hosszú cselekménysor lezárása után még odatesszük, hogy ja, ….

            Hogy tetszik?

            Kell lennie olyan embernek, akinek ez tetszik, nekem egyszer tetszik, másszor nem tetszik, de azért írom, írom, hogy fogyjanak a szavak.

            Gésa.

            Gésa a következő szó.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, gésa.

            Csak érezze mindenki az iróniát, csak érezze mindenki azt is, hogy nem teljesen fordulok el a megoldástól (ja, …), ha teljesen elfordulnék, szóba se hoztam volna, de nemcsak szóba hoztam, fel is használom.

            De elsősorban azért írok róla, mert jövendöltek nekem a ja, …-ról.

            Jön a pagoda.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, pagoda.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, karate.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, szamuráj.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, tájfun.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, dzsunka.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, láma.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, mecset.

            (Vajon hány százalékban tetszik nekem a ja, … módszer, s hány százalékban gúnyolódom, csipkelődöm?)

            (Vajon állandó-e a komolyság és az irónia aránya minden egyes ja, …-nál? Én azt hiszem, egyszer megingathatatlanul, kérlelhetetlenül mosolytalan és egyetértő a ja, … művemben, másszor meg tréfálkozik és kacag a ja, …, egyszer értékesnek véli magát a ja, …, másszor egy lyukas garast nem adna magáért a ja, ….)

            Figyeljék meg, figyeljék a továbbiakban a leírtakat, egyhangú ismételgetés, de az egyhangú ismételgetés aztán átváltozik értékítéletté, egyik ja, … kedves az írónak, egyik ja, … nem tetszik az írónak, de ezt majd úgyis mindenki tapasztalja, aki nem foglalkozik mással olvasás közben.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, minaret.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, számum.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, passzív.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, passzivitás.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, periódus.

            (Túlzásba esünk, attól félek. Körülbelül a nyolcada készült el eddig alkotásunknak, s ha olvassa ezt a művünket az az ember, akinek tetszett a ja, … megoldás eredetileg, bizony, pár oldal után agresszívvá válhat, mert ha minden ja, … mondatkám csak  öt százaléknyi gúnyt tartalmaz, csak egy csipetnyi fricskát, húsz ja, … mondatkám után már igencsak bosszús lehet az az ember, akinek annakidején tetszett a ja, …pályázatbeli megoldás, meg fog haragudni a kigúnyolt személy talán ennyi ja, … láttán.)

            Túlzásba esünk, túlzásba esünk a sok ja, …-tal, de vajon nem esik-e túlzásba állandóan minden ember?

            Jó, állandóan nem esünk túlzásba, de ott vannak a felhőkarcolók, ott vannak a piramisok, néhány ember olykor próbát tesz, piramisokkal, felhőkarcolókkal átléphetők-e a korlátok.

            Én is átlépem a korlátokat, szorgalmasan írom a kötelező szavakat a ja szócskával együtt.

            Látják, ugye, hogy a passzívnál meg a periódusnál meg a többinél nem egyenlő mértékben tetszett nekem a ja, …?

            Egyszer nagyon, másszor nem nagyon tetszett.

            Igen, akkor volnék karakán legény, ha azt írnám címnek, hogy Ja, …, aztán minden magyarázat, minden beszúrás nélkül leírnám körülbelül százszor, hogy ja, … (a … helyén volna a minaret, a számum és a többiek), leírnám százszor, hogy ja, …a kötelező elbeszélésbeli, utolsó mondattal, természetesen, aztán végére érvén a feladatnak elmennék sétálni vagy levelet gyűjteni, ősszel gyönyörű leveleket lehet találni még a nagyvárosokban is, tehát nem kellene jártatnom a számat, hanem mint a tank, átgázolni élőn és élettelenen, írni, írni a ja, …-kat.

            (De nem tudok átgázolni élőn és élettelenen, mostanában az is elszomorít, hogy tíz éve egyszer milyen durva voltam szegény kiskutyánkkal, szelídebb leszek a galambnál, zümmög, kering a légy, fejem körül repdes, ó, te nagy ember, kioltasz egy életet, mert zavar elmélkedésedben a hang, zavar pihenésedben egy kis döngicsélés.)

            Igen, fáradt, öregecske is vagyok most, a harmincadik résznél még egy szúnyogot se tudok két tenyerem összecsapásával legyilkolni, inkább csak nézném a mennyezetet az ágyamból, de némiképp és voltaképp kedvemre való nekem e mozdulhatatlanság, e jártányi erő se, amíg ily gyenge vagyok, nem bántom az okos embereket és az aranyos állatokat, tán többen kedvelnek így, hogy nemcsak felsorolom a száz körüli ja, …-t, hanem néha közbe is kotyogok, például a mennyezetemről és az öregecske voltomról.

            (No, most már túl érzelmes lettem, már a legyek életét akarom megvédeni, meg az egyéb, legyeknél sokkal kedvesebb állatokat és az okos embereket ahelyett, hogy a periodikust írnám be a műbe, a periodikust írnám le a papírra.)

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, periodikus.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, reális.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, realista.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, realizál.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, realizmus.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, típus.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, tipikus.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, tipizál.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, akadémia.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, akadémikus.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, akadémizmus.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, akadémista.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, esztéta.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, esztétikus.

            Nem mondhatja senki, hogy állandóan csak a panaszaimat, a világfájdalmas búslakodásaimat kell olvasni, inkább unalmasan ismételgetem ugyanazt a mondatot sokáig, majd jön a ja, … elméncség is, pedig elhihetik, az én emberi érzéseim is néha egész valómat eltöltik, megtöltik, kiáltanék, úgy érzem párszor, kipukkadok az érzelmek túltengése miatt, kipukkadok egyszer valahol, vagy a lábamnál, vagy a hasamnál, vagy a fejemnél.

            Néha félek, szétdurranok, de akkor se szólalok meg, dagadok, hízok az elképzelhető legnagyobb tágasságig, csak akkor osztom meg a külvilággal szívem mélyét, amikor végre látok egy barátságos pillantást, de ez nagyon ritka, így valóban, tartani kell sokszor attól, szétpattanok a feszítő, bennem gyűlő érzelmek miatt.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, esztétikum.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, esztétikus.

            Nem beszélek sokat, csak az előírt feladatot teljesítem, az előírt feladat teljesítése nem is számít szócséplésnek, no, most ez jutott eszembe, ha más emberekkel találkoztam volna életem folyamán, akkor lehet, hogy csupa értelmetlen verset kellene olvasniuk tőlem az irodalomkedvelőknek, s olyan utálatos lennék, addig élnék kenyéren és vízen, míg legalább ezer nő és ezer férfi nem tanulja meg tíz költeményemet. (Néha jól esik egy kis elkalandozás a ja, …-tól.)

            De nem leszek ilyen kegyetlen átkozott, nem kényszerítem ki, hogy kétezer ember a műveimet tanulja meg, többek közt azért nem, mert nagyon rossz hatást kiváltó személyekkel hosszan, úgy tűnik, nem kötött össze barátság, így jámbor vagyok, álmodozó, nem hajigálok sörösüvegeket a járókelők felé szitkozódva, keveset harcolok, elárulom, azért is harcolok keveset, mert sok az ellenfél, elenyésző a szövetségeseim száma, lapulok inkább a fűben, mint a nyulak.

            Ne beszélj sokat másról!

            Ha a ja, …-n kívül másról regélek, arra már mondhatják, fecsegek. A ja, …, a ja, …, az nem fecsegés, ez a munkám.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Brankovics György.

            (Hajjaj, most nagy emberek következnek, őket kell a ja után írni, lesz itt rettenetes dühödés, a régiek meghaltak ugyan már, de itt járnak-kelnek közöttünk azok, akik imádják őket, nyusziként lapulok a fűben, tudjuk, de belekényszerítenek saját parancsaim, jól meg nem fontolt parancsaim belekényszerítenek előre kudarcos összecsapásba múltbéli szereplőkkel – hisz igen nagy összecsapás az, hogy a ja után odaírom a híres személy nevét, némi tiszteletlenség – ja, Brankovics György.)

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Husz János.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Kálvin János.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Kolumbusz Kristóf.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Kolumbus Kristóf.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Luther Márton.

            Csak nagyon indokolt esetben szakítsuk meg az akadályokat leküzdő szélsebes, ellenállhatatlan hajó útját, csak nagyon indokolt esetben álljunk a robogó vonat elé, ne karattyoljunk bele mindenbe!

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Marx Károly.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Wagner Richárd.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Kármen.

            (Véget ért a híres emberek sora is egyre távolabbról integethetünk Kálvin Jánosnak meg Luther Mártonnak.)

            Most jön néhány személynév, majd megszámlálhatatlan földrajzi névvel találkozunk.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Mercédesz.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Krisztián.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Oszvald.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Franciaország.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Ausztrália.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Hispánia.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Itália.

            Valljuk be, ha volna mindig legalább egy mondatom, mely versenyre kelhet a Franciaország, az Ausztrália, a Hispánia, az Itália szóval (lásd az elmúlt négy ja, … szerkezet földrajzi neveit), ha mindig versenyezni tudnék Franciaországgal és a többivel, mégiscsak harsányabb volnék, s közbe-közbe szúrnám véleményemet erről-arról, az orosz történelemről, az olasz történelemről, ne mindig csak ugyanaz, ne mindig csak ja, ja.

            Bármint igyekezem, többször legyőznek az Ausztráliák, a Hispániák és a többiek, így csendben kell maradnom. Ausztrália és Hispánia hozzám képest hatalmas.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Svájc.

            Pedig bizony, jártatni kellene a számat, hogy az egész világ megismerjen, megszeressen.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Alsó-Ausztria.

            Beszéljek? Csak egy szót, csak nagyon röviden, köhintés.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Burgundia.

            Pedig azért is belerondítok a menetelésbe most is.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Moldva.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Szicília.

            Emlékszünk, ez az egész művem onnan indult, hogy egy folyóiratot szerkesztgettünk, s valaki valamit mondott.

            Nos, a folyóirat-szerkesztgetés köréből még egy kicsinység eszembe ötlött.

            Rögtön elmesélem, mi.

            De előbb két mondat, így kívánja a ritmus.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Sziklás-hegység.

            Az egyik szerkesztőségi ülésen az egyik szerkesztőtársunk idézte Wittgensteint. „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.”

            (Én is idéztem Wittgensteint az imént, mindenki rájött, mindenki ráismert.)

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Alpok.

            „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.”

            Az előbbi Wittgenstein-idézetet egy régi szerkesztőségi ülésen mondta a többieknek az egyik lapszerkesztő.

            Én is ott voltam e szerkesztőségi ülésen, s elmeséltem most, mit idézett az egyik ember közülünk.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Kordillerák.

            „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.”

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Vezúv.

            „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.”

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Csendes-óceán.

            Töprengek.

            Sokat jártatom a számat, feleslegesen is talán, most bárki morcosan, komoly hangon inthetne engem, amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Szent Lőrinc-folyó.

            Mindig, mindig akarok valamit mondani, közölni. Nagyon bosszanthat ez másokat, egyeseket.

            Talán a hozzám hasonlók ellen írta Wittgenstein: „amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Elba.

            Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.

            De én az időm nagy részét közléssel akarom tölteni, mégis.

            Beszélni, beszélni, beszélni akarok.

            Amiről nem lehet beszélni, arról beszélni kell.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Odera.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Rajna.

            Amiről nem lehet beszélni, arról beszélni kell.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Temze.

            Amiről nem lehet beszélni, arról beszélni kell.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Bécs.

            Amiről nem lehet beszélni, arról beszélni kell.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Eperjes.

            Wittgenstein! Kedves Wittgenstein, Ön mit szól ehhez?

            Amiről nem lehet beszélni, arról beszélni kell.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Nagyvárad.

            Most azt hihetem, legyőztem Wittgensteint.

            De ha peckesen végigvonulok városom főutcáján, büszkén, hogy végre nyertem, legyőztem Wittgensteint, akkor még tíz lépést se tehetek meg elégedetten, tehát nem is vonulok peckesen végig városom főutcáján, máris jön egy ismeretlen személy, nő vagy férfi, idősebb vagy fiatal, s valamiképp elrontja a kedvemet, csak egy pillantásával, csak egy tüsszentésével, csak a lábbelijének egy csosszantásával figyelmeztet arra, nem győztem én senki ellen, Wittgensteint továbbra is tanítják az egyetemeken, énrám meg néhány verében s egy-két varjún kívül senki nem kíváncsi.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Szabadka.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Isztambul.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Koppenhága.

            De azért mégis: amiről nem lehet beszélni, arról beszélni kell.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Krakkó.

            Nem uralom jelenlegi művemet, az ezt megelőző mondatok szanaszét kóborolnak, le is mondok, le is mondtam arról, hogy a gyeplőt erősen a kezembe tartsam, s én irányítsak.

            (Hiába, a napi keservek miatt nem tudok kellően figyelni alkotásomra.)

            Csak írok, csak írok, végül magamat szórakoztatom, hogy az elsődleges mondatok közé azért bészúrok mindenfélét, oly unalmas lenne az életem, ha folyton a ja, …-t ismételgetném.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Nápoly.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Párizs.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Wien.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Prešov.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Oradea.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Subotica.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, İstanbul.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, København.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Kraków.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Napoli.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Paris.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Albrecht.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Maximilián.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Beatrix.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Luxemburg.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Mexikó.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Dárius.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Ezópus.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Herkules.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Krőzus.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Anyegin.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Lenin.

            Kikalapálom eddigi mondataim hibáit, talán mire végigírom, talán mire elfogynak a szabályzatbeli kifejezések, addigra minden hibás, oda nem illő szót kidobok, s újat teszek a helyükbe.

            Bár, mintha mostanában nem figyelnék eléggé, elégedetlen vagyok, érzem, hogy legalább két órát foglalkoznom kellene még az eddig papírra vetettekkel, s azt követően piros orcával, a győzelem zászlaját lengetve vonulhatnék a szobából az előszobába és vissza.

            De ígérem, hibátlanná varázsolom ezt az alkotásomat is, minden tévedést kiirtok belőle, amit találok benne. Két órát rászánok majd erre a feladatra holnap.

            Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Amiről nem lehet beszélni, arról beszélni kell.

            Egyezzünk meg ebben.

            Egyezzünk meg abban, hogy mindkettőnknek igaza van, amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell és amiről nem lehet beszélni, arról beszélni kell.

            Így amikor a ja, …-kat sorolom, akkor Wittgenstein felé teszek egy baráti gesztust, amikor pedig egyebekről elmélkedem, s az egyéb elmélkedéseimet papírra is vetem, akkor saját magamnak adok igazat, a ja, …-nál hallgatok arról, amiről nem lehet beszélni, ha másról szólok, nem a ja, …-kat ismételgetem, akkor viszont mégis arról beszélek, amiről nem lehet beszélni.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Athén.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Babilon.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Kairó.

            Igen, ha mindenképp beszélni szeretnék másról, mint a víg adomáról meg a rossz büntetéséről, ha nem ezeket szeretném sorolni, de nem jut eszembe semmi érdemleges, akkor írhatok éppen arról, ami a ja után következik, az elmúlt három ja után következő földrajzi név Athén, Babilon, Kairó, olyan tréfákat tudok Athénról, Babilonról, Kairóról, mindhárom helyen jártam, mindenki dőlne és hemperegne a kacagástól, ha én most athéni, babiloni, kairói anekdotákkal fűszerezném e menetelésemet.

            Csak jobban esik nem gondolni semmire, talán a gépies cselekvésnél legkisebb a búslakodás, gyerünk, soroljuk!

            Ne kacagjanak mások athéni, babiloni, kairói esetek bemutatásán, ismételgessünk, úgy lesz tükörsima a tó vize.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Peking.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Himalája.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Kréta.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Néva.

            Ja, Néva. No, a Néváról nem jut eszembe semmi, erről aztán nem írnék csattanós tréfát, de ha mégis valami eszembe kell, hogy jusson, akkor vér és halál és vér, a vér és halál az meg nem nevetséges, s távol áll tőlem a nagy tragédiák ábrázolása, lefestése, így továbblendülünk, lépünk, masírozunk, menetelünk, hátat fordítunk a Névának, hátat fordítunk egyúttal a földrajzi neveknek.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, valóságos Krőzus.

            Valóságos Krőzus. Erről is mit írjak?

            Gyerünk tovább!

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Kroiszosz.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Potemkin-falvak.

            Azért jó, hogy néha beleszólok?

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Potyemkin.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, frontálisan.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, hobbija.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, koktélt.

            (Félek a jövőmtől, amiatt szakad meg a S így ért véget kezdetű mondat állandó ismételgetése.)

            (De talán más is fél, s annak a másiknak is megnyugvást hoz, ha belerondítok néha saját szavaimmal e művembe.)

            Jöjjenek nem a saját szavaim!

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, lemberdzsekben.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, riporttal.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Milánóig.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Prágában.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, arabeszkek.

            Én már sokszor közbeszóltam, most már nem fogok sokszor közbeszólni, de vajon más mit mondana, ha lehetősége nyílna rá másnak, hogy egy mondatot írjon ide, mit mondana más itt?

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Huszé.

            A következő S így ért véget kezdetű építmény után egy sort kihagyok, a kihagyott sorba bárki belegondolhatja azt, amit ő odaillőnek érez.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, krómoz.

           

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, löncsöl.

            Azt ígértem, hogy a harmincegyedik részben (amit most írok, az a harmincadik rész), azt ígértem, hogy  harmincegyedik részben a szerelemről fogok könnyes szavakat ejteni, de még az is megtörténhet, említettem már, de újra riogatok, hogy  harmincegyedik részben csak ja, ..-t írok a kötelező kísérőmondattal, egy betű közbeszólás nélkül, megláthatják, milyen az, ha nem foglalkozom az olvasóimmal.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, nikotinos.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, kálvini.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, nápolyi.

            Igen, most már nagyot bámulnék, ha végül a harmincegyedik részben aztán nemcsak a ja, …-t sorolnám a hozzávaló egy mondattal.

            Csak az a kérdés, leírjam-e a száz körüli ja, …-t meg vele a kísérőmondatot a füzetembe a harmincegyedik részben vagy egyből elküldhető kéziratként rögzítsem a billentyűzettel.

            Ha a harmincegyedik rész csak ja, …-ból fog állni meg abból a bizonyos kísérőmondatból, akkor nem szükséges leírni azt a füzetbe, s aztán még egyszer leírni, hogy elküldhető legyen.

            (Bár ha mégis leírom előbb a füzetbe is, az amiatt lenne előnyös, mert addig is pihengethetnék egy kicsit.)

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, bestseller.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, couchette.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, lady.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, myocarditis.

            (Most már kijavítottam az eddig leírtakat, hibátlan az egész, az én fogalmaim szerint hibátlan végig.)

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, rinascimento.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, señor.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, show.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, tüchtig.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, all right.

            Ja, all right.

            Ja, all right.

            Nem tetszik nekem az all right.

            De az all rightnál még kevésbé tetszik a ja.

            Ha az ég megsegít, a harmincegyedik részben, az ezután jövő részben még leírom sokszor a jat, de talán aztán életemben se többet.

            Ja.

            Ja – ez tetszett egykori szerkesztőtársamnak.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, conditio sine qua non.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, eppur si muove.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, park and ride.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, tête-à-tête.

            (Már nem tudok mit írni, már nem tudok mit közbeszúrni, de azt hiszem, már nem is igen kell itt mondani semmit.

            Ja, … - ez tetszett egykori szerkesztőtársamnak, egykori szerkesztőtársamra emlékeztem ezzel az írásommal.

            Ja, ….)

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, bacilus.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, Bacillus anthracis.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, dózis.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, dosis effectiva minima.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, tuberkulózis.

            S így ért véget a víg adoma, a rossz elnyerte büntetését, a jók mind örültek, a szerelmesek pedig egymás kezét fogták.

            Ja, tuberculosis bronchialis.

            S így ért véget a víg adoma.

            S így ért véget a víg adoma.

            S így ért véget a víg adoma.

 

 

           

           

           

           

 

           

 

           

 

           

           

 

 

           

 

 

           

 

           

 

 

 

             

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: XXX.
Zságot András: Kalandozások a helyesírás világában - © 2008 - 2026 - helyesiras.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat